Romániai Magyar Szó, 1994. április (6. évfolyam, 1299-1324. szám)
1994-04-01 / 1299. szám
ROMÁNIAI országos demokratikus napilap — Bukarest Kutya világ A demokrácia egyik bölcsője a vonat, ezt mindig sejtettük Már csak azért is, mert ringat, miközben az utasok egymást riogatják, magyarlakta vidéken nehogy az ablak mellé ülj, mert megtörténik, hogy a kinti, sötét világból rád hajít valaki egy követ, és aztán megnézheted magad a vécé repedt tükrében... Ha egyáltalán lesz mit nézzen a ha lesz-kinézzen. Egyéb példák is arra vallanak, hogy a robogó vonatokon, meg a helyben maradó bakterházak környékén dúl a demokrácia; mennyi az idő, kérdezgették valami suhancok székelyföldi állomáson az utasokat, és aki románul válaszolt, még jó ha megúszta egy pofonnal. Az eset négy évvel ezelőtt történt, de jó, ha elsősorban mi, magyarok nem feledjük. Nyilván, fiatal hőseink ebben, másban sem tudták, hány az óra Ugyanez a képlet, csak fordított előjellel: pár, parca naisti cá tráie?ti ín Románia $i mánánci paine románeascá__ Érdekes tünetei ezek a demokráciának: a Kárpátokon innen az egyik, a Kárpátokon túl a másik replika az erősebb, és ez így volt, van s lesz még jó darabig. Míg csak ki nem nőjük a bölcsőt, ás felnőttek nem leszünk. Ha már a demokráciás-bölcsős összefüggésekkel bíbelődünk, íme a legeslegújabb jele annak, hogy minden a lehető legjobb vágányon halad. Még ha fapados az alkalmatosság, akkor is. A Székelyudvarhely—Segesvár járatra, a kora délutánira felugrat egy pórázos-száj kosaras farkaskutya és gazdája. Aztán a második farkaskutya is és a második gazda. Az első osztályra, amin én egy csöppet se csodálkozom, mert lám, elfeledtem mondani, mind a négyen a rendőrségen dolgoznak, úgy bizony. S a négyből kettőn, a két gazdán az egyenruha is mutatja, mi az ábra. Hogy miért nem csodálkozom az első osztályúságon? Bizonyos rangfokozat megszerzése vagy elnyerése után automatikusan az elsőn utazik az utazó, akár ember, akár német juhászkutya. Hallottam harangozni valamit , hogy a rendőrségnél nemcsak az emberek, de a kutyák is rangot kapnak. Még ezen se csodálkozom, hisz annyi furcsa dolog zajlik, végbemegy, ellobban e furcsa világban! No, mármost ha a két rendőrkutya őrnagyi vagy még nagyobb rangban szolgálja a közbiztonságot vagy csak a közt, akkor természetes és logikus fölfutásuk az első osztályú vagonba. Igen ám, de akkor mi lesz a tisztesekkel, az altisztekkel? Mert az egyik legjobb esetben szakaszvezető, a másik egy fél vállsávval rangosabb. Sajnos, átkozott civilként fogalmam sincs, ki kicsoda piros sávval vagy anélkül. A rang- és címkórságot mindig utáltam. A rendőrségnek az a dolga, hogy őrizze a rendet, s ha ezt teszi, megkereste aznapi kenyerét Megjárom magam a peronon, s mire visszatérek, mit látok? A két rendőrkutya drótkosárral a pofáján a másodosztályon üldögél. Ezek szerint mégsem olyan rangosak, mint gondoltam? Lehet, hogy közönséges káplár az egyik, a másik valamivel többre vitte, mert tehetségesebb, mint társa, csak megfúrták, úgyhogy az idei újabb rangfokozatból immár nem lesz semmi. Mindamellett ha csak kicsit is karrierista („egészségesen karrierista“, mint a hétvégi kártyapartner mondja, aki rendszerint nyer a fórusznon, és szépen kidolgozta ezt a morált, az előrehaladásnak e jól bevált technikáját), nos, ha csak kicsit is egészségesen karrierista, akkor jövő ilyenkor nem átjáróháznak használja az első osztályt. Önérzetesen elfoglalja a bársonyszéket, elegáns, hanyag vakkantással megparancsolja beosztottjának, Ion Ion tizedesnek, aki kezében a póráz, hogy húzza le az ablakot, mert hűsülni akar, a tájban gyönyörködni. A mindennapi jelekből úgy tűnik, hamarabb megvalósul az állatoknak a demokrácia, mint az igaz emberi demokrácia. És nem vitás, akkor úgy lesz jó, mert demokrácia lesz, és milyen demokrácia lesz az, megnézheti, aki akarja. Sőt, az is, aki nem. OLÁH ISTVÁN HIRDESSEN A ROMÁNIAI MAGYAR SZÓban ■ ■ 1 ■■ ■ —---------------- - ........................- ■ ................. ■ ■ -------- ■ .........................-- . • Mindig román nyelven, de magyarul • A Fidesz nélkül minden másképp lett volna • A demokrácia tünetei a Kárpátokon innen és túl A Főbiztos „előrejelzést44 biztosít • Képzelt beszélgetés egy államelnökkel • Új párizsi jelszó: szaggal közérzetet ! Hadakozás egy obeliszk körül • Pontokba foglalt kifogások • Szórványok szórványa • „Ki szedi össze a rubinszemeket" Magyar állami kitüntetés erdélyi egyházfiaknak Amint arról már hírt adtunk, Boross Péter kormányfő előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök magas állami kitüntetéseket adományozott erdélyi katolikus egyházi személyiségeknek. A kitüntetések átadására egykényszerű halasztás után végül is március 28—29-én került sor Temesváron és Gyulafehérváron. A temesvári kitüntetettek közül dr. Boros Béla címzetes érsek életútjával, püspökké avatásának, majd egy koncepciós per utáni bezárattatásának, 14 évi rabságának történetével már több ízben foglalkoztunk újságunkban. Godó Mihály jezsuita atyáról kevesebbet olvashattak, noha példás életútját ugyanúgyaz elszánt kiállás, és az emiatt rámért büntetések sora jellemezte. Életéből 17 év telt fogságban el, ítélték már el hazaárulásért, izgatásért, lazításért. Legutóbb 1980-ban börtönözték be herkulesfürdői szolgálata után. Megbüntetésében mindig súlyosbító körülmény volt, hogy vádlottként az ellene folyó peren is kertelés nélkül megmondta véleményét a rendszerről, bíróiról. Amint megjegyezte: „én a peren is magyarul mondtam meg mindent, csak román nyelven*". A kitüntetés átadásának ceremóniáját Temesváron nem verték nagydobra, így a kitüntetteken és kitüntetőkön, egy-két meghívotton és a sajtó képviselőin kívül jószerével nem is volt más jelen. A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét Entz Géza címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője tűzte a hajlott hátú, mégis egyenes gerincű egyházfiak mellére. A kitüntetők sorában volt ugyanakkor Bálint Pataki József kormánytanácsos és Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének harmadtitkára. Entz Géza beszédében Márton Áron püspök emlékét idézte, akiről halálakor elmondták, úgy élt, hogy mindig azt tette, amit kell, nem azt, amit lehet. E meggyőződésben a kitüntettek mindig Márton Áron mellett voltak, és mellette voltak az azért járó büntetésben is. Dr. Boros Béla egy ideig cellatársa is volt a máramarosszigeti börtönben. A címzetes érsek, aki három évvel ezelőtt segédlelkészként ment nyugdíjba, a kitüntetés átvételekor arról vallott, hogy érdemtelennek érzi magát e jutalomra, hiszen semmi különöset nem tett, csak a köt jelességét, mindazt, amit az Isten diktált. És hogy meg tudott maradni az Isten útján — úgy érzi —, ezért a Szűzanyának, Magyarország védőszentjének tartozik hálával. Godó Mihály atya is arról szólt, hogy nem ő érdemli a kitüntetést, hanem a névtelenek, akik együttes erővel sokszor óriási dolgokra voltak képesek. Említette a temes-szlatinnaiak kiállását, amikor kaszákkal, fejszékkel felfegyverkezve védték meg a ledöntésre ítélt keresztet községük központjában, említette a nagyváradi Szent László templom köré gyűlt tömeget, amikor híre ment, hogy a kommunista hatalom le akarja azt rombolni, a papjai mellett egy emberként kiálló székelységet, és a Szoboszlay-per 48 elítélt és 10 kivégzett papját. »Ki szedi össze azokat a rubinszemeket, amelyeket oly pazarul szórt itt Erdélyben a mennyei „gondviselés?“ — tette fel el-elcsukló hangon a kérdést. Elmondta azt is, hogy Márton Áronnak mindig gondja volt arra, hogy meghurcolt, börtön viselt papjait megjutalmazza. Nem úgy a magyarországi egyházfőknek. Akik a magyar kommunizmus idején szenvedtek, azok ma is másodrangú, hátrányos megkülönböztetett helyeken vannak az egyházi hierarchiában. Nem volt véletlen, hogy Antall József miniszterelnök élete utolsó napjainak egyikén megszabta, hogy ki temetheti el őt Godó atya ezek fényében jelentette ki: „nagyon jólesik, hogy Önök (a magyar kormány képviselői, szerk. megj.) adják át e kitüntetést, és nem a Magyar Püspöki Kar, hálásan köszönöm, hogy megkímélték attól, hogy a kitüntetést visszautasítsam“. Elmondta, mint aki már evett a keserű kenyérből, kötelességének érezte ezt szóvá tenni. Szavait megdöbbenéssel hallgatták az egybegyűltek. A 17 év rabság hirtelen mindenki számára érthetővé vált, hiszen a kommunizmus idején a szókimondás volt a legnagyobb bűn. A megdöbbenést a jelen lévő Nicolae Corneanu ortodox érsek szavai oldották fel, aki előbb hosszasan szabadkozott, hogy (Folytatása a 8. oldalon) Külügyi sajtótájékoztató jelleg és cél, avagy a jereváni rádió A szokásos szerdai külügyi sajtókonferencián Simona Miculescu kérdésre válaszolva foglalkozott Entz Gézával a Határon túli Magyarok Hivatala elnökének romániai látogatásával. A szóvivő elmondta, hogy március 25-én a bukaresti magyar nagykövetség tájékoztatta a román külügyminisztériumot: a március 28 és április 4 közötti időszakban Entz Géza magánszemélyként Romániában fog tartózkodni, ellátogat Temesvárra, Gyulfehérvárra, Kolozsvárra és az RMDSZ meghívására Marosvásárhelyre, ahol magyar állami kitüntetéseket fog átnyújtani román állampolgároknak az 1956-os forradalomban játszott szerepük elismeréseként. A magyar nagykövetség utólag még azt közölte a külügyminisztériummal, hogy a kitüntetettek között temesvári és gyulafehérvári egyházi személyiségek is lesznek. A szóvivő a továbbiakban rámutatott: a külügyminisztérium felvilágosítást (clarificált) kért a nagykövetségtől a látogatással kapcsolatban, minthogy annak jellege (magán) nincs összhangban annak céljával(kitüntetések átnyújtása). Mindeddig a nagykövetség nem tisztázta ezt az ügyet. Eddig a szóvivői nyilatkozat, amiből ez derül ki, hogy Entz Géza magánszemélyként magyar állami kitüntetéseket osztogat Romániában. Ez lenne a valós helyzet? Mert ha igen, akkor a kitüntetettek nem érezhetnék valami jól magukat. A nagykövetségtől kértünk tájékoztatást. Nem történt más, mint a szokásos kis csúsztatás, ferdítés, ami a jereváni rádióval kapcsolatos sztorira emlékeztet: roszszul hallották, nem jól értették, mert nem osztogatják, hanem fosztogatják, s nem is Moszkvában, hanem Leningrádban történt ... A bukaresti magyar nagykövetség arról tájékoztatta a román külügyminisztériumot, hogy Entz Géza mostani romániai látogatása három elemből tevődik össze: Göncz Árpád köztársasági elnök megbízásából kitüntetéseket nyújt át román állampolgároknak, majd Marosvásárhelyre látogat a helyi RMDSZ-vezetők meghívására, utána pedig a húsvétot magánemberként szintén itt tölti. Tehát teljesen világos: a kitüntetések átnyújtásakor és SZÉKELY LÁSZLÓ (Folytatása a 2. oldalon) ■ . . . ... •. . • . • Jó közepes jegy Romániából való elutazása előtt, háromnapos bukaresti tartózkodása záróakkordjaként a Szentáus épületében sajtóértekezletet tartott dr. Friedrich König és Gunnar Jansson, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének két jelentéstevője. Mindkét politikus bámulatra méltó türelemmel válaszolt a nemegyszer provokatív jellegű, olykor rosszmájúságról tanúskodó kérdésekre. Az elhangzottakból azt a konklúziót lehetett levonni, hogy a két jelentéstevő teljes mértékben tudatában van annak, idő kell az ET-ajánlások valóra váltásához, ám az Európa Tanács türelmével nem lehet visszaélni, a semmittevést takargatni. Mint hangsúlyozták, ők nem azért érkeztek Bukarestbe, hogy kioktassák a román hivatalos szerveket, leckét szolgáltassanak nekik, hanem azért, hogy felmérjék, ellenőrizzék, mi valósult meg abból, amit a román kormány saját jószántából írásban magára vállalt. Mindkettő kimelte: bízik abban, hogy a bukaresti kormány valóra váltja mindazt, amit vállalt. Értékelve a kormány e vonatkozású teljesítményét, Gunnar Jansson azt mondta, hogy egy olyan értékskálán, amely 4-től 10-ig terjed, + 8-as jegyet adna Romániának. Azaz olyan jó közepes minősítést. Az ET két jelentéstevője ígéretet kapott az új román igazságügyminisztertől arra vonatkozóan, hogy Cseresznyés Pált is feltételes módon szabadon engedik majd az ellene kimondott ítélet, börtönbüntetése kétharmadának letöltése után. A sajtóértekezelet anyagára következő számunkban még visszatérünk. SZ. L. Az Elnökkel egy füstölgő Április 1-jén Vérmes reménnyel ültem az asztalhoz, de mihamar lelombozódtam. Ma sem megy az írás. Pedig papírra akartam vetni tegnapi szenzációs élményemet Hogy is volt? Felszálltam a 131- esre és nyomban rájöttem, hogy valami nincs rendjén. Nem velem. A buszszal Alig volt utas. Hát ilyet sem pipáltam még csúcsforgalom idején... Szemügyre vettem sorstársaimat... Nicsak, ismerős alakok. A szolgálatos zsebtolvaj banda tagjai. Csoportba verődve, indulatosan tárgyaltak valamit Egyikük berzenkedő-vádló mondata a motor zúgásán, az agyonhajszolt s széthullással fenyegető karosszéria nyöszörgésein áttörve, horgonyt vetett a fülemben, miatta üres a zsebünk“... Nem érdekelt különösképpen a zsebessirám és tovább nézelődtem. A középső ajtónál újfent a már számtalanszor látott ismerősök: a jegyellenőrök. A brancs legcivilizáltabb képviselői Európában. Egyesek szerint más kontinensen sincs jómodorban, gyűrött ruházatban hozzájuk mérhető siserehad. Még egyszer végigsepert pillantásom a két csoporton. Azok is felismertek. Régi üzletfelük vagyok. A zsebesek néhányszor megdolgoztak a gyúródásban, de aztán lemondtak rólam, ráuntak a meddő energiapazarlásra. Üres zsebeimben, újságoktól duzzadó táskámban hasztalan kotorásztak. Az ellenőrök is tudják, hogy minden vonalra érvényes bérletem van, s hogy jó modorakat honoráló iróniámat nem a zsebmetszőktől veszem kölcsön. A közelemben csábítóan szomorkodott egy üres szék. Műbőr huzata összehasogatva, de azért csak megtiszteltem, hiszen már nem emlékszem rá, mikor is utaztam ülve a 131-en. Az ablaknál ülő utas a kormány lapját böngészte. Valahogy ismerősnek tűnt. Ahogy hümmögve, fejét csóválva fölnézett, ráismertem. Egek! Románia Elnöke, Ion Iliescu ült mellettem. Pontosabban: én csöppentem melléje. Ösztönösen megint gyorsszemlét tartottam, sehol egy kékszemű. Pedig még ő az Elnök. Meglehet, inkognitóban vagy magánemberként rázatja magát az aranykorszakból ittfelejtett, rozsdatemetőbe vágyakozó füstölgő határral.» Nem hiába mondják, hogy meglepetésében az ember gyakran meggondolatlanul viselkedik. Jóllehet diszkrét embernek tartom magam, rácáfoltam az önmagamról kialakított kedvező minősítésre, és tapintatlanul ráköszöntem a kormány lapjának lehangoló társaságában rázódó Ion Iliescura: — Jó napot, Elnök úr! — Jó napot — viszonozta köszönésemet és derűs szemének sugaraival letapogatta arcvonásaimat. — Ugye találkoztunk már? Ismerősnek tűnik... — Hogyne. Többször is. Legutóbb az Elnöki Palotában fogadott bennünket... Dinescu, Doinan, Ornea, Tkacsuk, Gálfalvi és még néhányan, az Írószövetség Elnöksége, tájékoztatták Önt, az irodalmi folyóiratok, az Írószövetség kilátástalan helyzetéről. (Ezt megelőző találkozásunkról — tapintatom okán — nem tettem említést. Az Jászvásáron történt, amikor Ion Iliescu volt a megyei első titkár, és jelenlétével megtisztelte a költészeti kollokviumot. A következő napon az Írószövetség helyi fiókja közgyűlést tartott, Domokos Géza elvitt magával. A gyűlést végigülte a megye első embere is,aki Domokos Géza közbenjárására intézkedett, hogy a városban tanuló magyar főiskolások anyanyelvükön is művelődhessenek, összejöveteleket rendezhessenek. — Emlékszem, hát persze... Jól elbeszélgettünk. — Felborítottuk zsúfolt munkarendjét Két és fél órát tartott az eszmecsere. — Tág skálájú beszélgetés volt... Igen, önök jogi segítségért is fordultak hozzám ... Rendeződött az írószövetség helyzete? A székház ügye... — Hogyne. Alakul, mint a púpos gyerek a prés alatt... A városatyákat sikerült meggyőznünk, hogy a tulajdonunkat képező Sadoveanu Házban, amit a diktatúra önkényesen elvett tőlünk, most bérlők vagyunk benne, külföldi érdekeltséggel egy multifunkcionális, jövedelmező klubot üzemeltessünk. Ám a prefektus úr köti az ebet a karóhoz, megvétózta a városháza beleegyezését s most ott vagyunk, ahol voltunk. Kilátástalan csődhelyzetben... A hatalom képviselői és a hozzájuk dörgölődő akarnokok az Írószövetség kompromittálásán, szétverésén munkálkodnak ... — Tárgyalni kell. Tisztázni a dolgokat. Létfontosságú a dialógus. A konszenzus, a társadalmi béke, a közös platform megteremtése a társadalmi és politikai élet minden területén. Ezt határon részletesen kifejtettem a vezetőségük előtt... — Elnök Úr, az írók nem zárkóznak el a tisztázás, a termékenyítő eszmecsere elől. Emlékeztetném rá, hogy Gálfalvi Zsolt kollégának, a lényegre tapintó kérdésével rávilágított az ön által szorgalmazott dialógus kilátástalanságára: „Lehet-e dialógusról beszélni, amikor nem jelennek meg sem az irodalmi lapok, sem a kulturális folyóiratok?“ — Miért nem jelennek meg? — Ezt is részleteztük. A kormányzat nem támogatja az irodalmi sajtón, nyilván kritikai hangvétele okán... A kormány a tavaly minden előzetes értesítés és indokolás nélkül megvonta az írószövetség kiadványainak folyósított szubvenciót... A Művelődési Minisztérium lapjai is búvópatakokká váltak. Gyakran eltűnnek a láthatárról. Mi leállítottuk lapjainkat Hatalmas károsodás érte irodalmi életünket. — Nincsenek alapok... A prioritások ... — Engedelmével, pénz nincs, van viszont korrupció. És a restaurálás újabban a kultúrában is kimutatható. Aki az írószövetséget nyíltan támadja vagy titokban fúrja, azt pajzsra emelik, kulcspozícióba kerül. — A tradíció váratlan helyzeteket teremt. Az írók, a sajtó bizonyos része negatív képet festenek Romániáról... Mindenkit ledorongolnak. Engem is támadnak, hibáztatnak... Én nem szólhatok bele az állami intézmények munkájába, nem befolyásolhatom a törvényhozást. Demokratikus államrendünk fejlődése... — Ne vegye zokon, Elnök úr, de tévedni méltóztatik, mikor azt hiszi, hogy a sajtó rontja Románia külföldi hitelét... A struktúrák önmagukat vetítik a világ felé, és abban is, hogy csak az írástudók gáncsoskodnak Önnel szemben ... Ott a kocsi végében vitatkozók zsebtolvajok. Mikor felszálltam, épp az Elnök úrra voltak zabosak ... Önt hibáztatják, amiért az állampolgároknak kong a zsebük... Köztük és az írók között még néhány kategória elégedetlenkedik. Utóvégre Ön az egész ország Elnöke ... Közben érvelésem illusztrálásaként a zsebesek felé fordultam. Már nem voltak a buszban. Ám voltak még kikívánkozó érveim. — És a parlamentben folyó kötélhúzás az írószövetséget hagyományosan megillető Irodalmi bélyeg ügyében — fakadtam ki némileg szemrehányóan. De már nem volt kinek. Ion Iliescu Elnök úr elpárolgott mellőlem... Úgy látszik, a tavaszi fáradtág az agyamra ment, önmagammal vitatkozom ebben a zötyögő ócskavas ketrecben. A papírra meredve szótlanul játszadoztam a golyóstollal... Az aszszony behozta a kávét. Félretoltam a kéziratot, rágyújtottunk. Késő tekintetére némileg rezignáltan pakoltam ki. — Nem megy az írás. — Vigasztalódj, Iliescu sem. BALOGH JÓZSEF ÉLETMÓD-TÁBOR BORSZÉKEN (Üzenetrögzítőn) — Április 5—10 között életmód-tábor szerveződik Borszéken. A győri bioenergia központból, a budapesti diabetika központból jönnek előadók. Lehetőség és mód lesz bukaresti bioenergetikus diagnosztizálására és kezelésére. Az utazást mindenki egyénileg kell megoldja. •Érdeklődni lehet András Veronikánál Székelyudvarhelyen a 128 45-ös telefonszámon, vagy Bukarestben Balogh Bélánál esti órákban a 659 20 37-es telefonszámon. (Balogh Béla, Bukarest) A BÁNYÁSZSZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS FÖDERÁCIÓJÁNAK KONGRESSZUSA (üzenetrögzítőn) — Március 30-án a nagybányai Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében 10 órakor kezdődött a kétnaposra méretezett Bányászszakszervezetek Országos Föderációjának első kongresszusa. A megye és a város elöljárói, valamint az Ipari Minisztérium és az Alfa szakszervezeti kartell meghívottai mellett az ország összes bányászszakszervezetének képviselői jelen voltak. Az első nap a jelenlévők megvitatták a szervezet konföderációvá való átalakulását. A tudósítás pillanatában a kongresszus munkálatai még tartanak. (Farkas E. Zoltán) TÁMAD A PREFEKTUS (Üzenetrögzítőn) — Kovászna megye önkormányzata a gyülekezési szabadságot korlátozni kívánó cselekedetnek, alkotmányellenes lépésnek minősítette a prefektus legutóbbi átiratát. Az 1784-es számot viselő okirat, amelyet a helyi önkormányzatoknak, a megyei tanácsnak, a rendőrségnek küldött szét a prefektus, az összejövetelek, tiltakozó népgyűlések szervezésére vonatkozó rendelkezések előírásait nyilvánvalóan félremagyarázva olyan procedúra betartását igényli, amelyet nem (Folytatása a S. oldalon) • Új sorozat 1299. szám 1994. április – péntek Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ 79776 Bucuresti 33, Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1 kerület (4 + 4) 8 oldal Üzenetrögzítő szolgálatunk ára 120 lej telefonszáma: 618 03 02 Telefax: 618 15 62 • Telex: 10315-TRANS-R Az LP ’93 memoranduma az ET jelentéstevőihez Az Európa Tanáccsal szemben vállalt kötelezettségeiből Románia az alábbiakat nem teljesítette. 1. Az Emberi Jogok Európai Konvencióját aláírta, de a kormány nem terjesztette a Parlament elé ratifikálás végett. 2. Nem írták alá a Helyi Autonómia Európai Chartáját és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. 3. Szándékosan késleltetett a kommunista állam által önkényesen elkobzott házak, föld- és ipari birtokok visszaszolgáltatása. Arra alapozva, hogy az államosítási rendeletek alkotmányellenesek voltak, bonyolult törvényszéki perek nyomán néhány száz házat a bíróság visszaszolgáltatott. E folyamat siettetése végett az LP *93 és a KDNPP törvénytervezetet terjesztett elő a „restitutio in integrum“ elvére alapozva, de szem előtt tartva a bérlők érdekeit is. A kormánykoalíció olyan tervezetet terjesztett elő, mely kártérítést ad a volt háztulajdonosoknak, szentesítvén ezáltal az elkobzást. Véleményünk szerint ez a visszaélés nyilvánvaló példája, mely az Emberi Jogok Európai Chartája szerint bíróság elé vihető, s ez az oka annak, hogy késleltetik az Emberi Jogok Európai Konvenciójának rantifikálást. Ez a helyzete most 647 000 birtoknak és másfél millió volt birtokosnak. A földbirtok visszaszolgáltatása nem teljes, s az LP ‘93 és a KDNPP által előterjesztett törvénytervezetek kiegészítenék a birtokba helyezést így szintén a kérdéskörhöz kapcsolódó az egyházi birtokok visszaszolgáltatása. 4. Az igazságügyi rendszer reformja kis lépésekben haladt. A Legfelső Ügyészség és az Ombudsman (nép ügyvédje) törvényét (amit az Alkotmány is előír) még nem küldték el a Parlamentbe. 5. A Rendőrségi törvény a rendőrséget erősen centralizált, s a helyi közigazgatással semmilyen döntési kapcsolatban nem lévő katonai testületként szervezi meg. A rendőrség jóváhagyást kaphat a telefonbeszélgetések lehallgatására és a levelek felbntására olyan esetekben, melyeket nem ír elő a Nemzetbiztonsági törvény. Nem tartalmaz előírásokat a nemzeti kisebbségek nyelvének használatára a rendőrség által olyan vidékeken, melyeket azok lakják. 6. A Helyi közigazgatási törvényt nem módosították. A kormány területi képviselője túl nagy hatalommal rendelkezik a helyi adminisztráció választott szervei felett. Másrészt, 1993. folyamán önkényesen, anélkül, hogy megvárták volna a bírósági döntést, több tucat polgármestert váltottak le, nagyrészt ellenzékieket. 7. A Helyi közpénzek törvényét nem fogadták el, annak ellenére, hogy az LP *93 és aztán az egész ellenzék annak tervezetét még 1993 márciusában előterjesztette. 8. A xenofób és antiszemita cselekedeteket nem vizsgálja ki az igazságszolgáltatás. Vannak jól ismert személyek, akiket ilyen esetek miatt nem helyeztek vád alá. 9. Rámutatunk egy politikai diszkriminációra valló tettre is: a Parlamentben elfoglalt helyek alapján a ‘93-as Liberális Pártnak joga lenne egy tagot küldeni az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe. A kormánykoalíció voksa nyomán helyünket a Nagyrománia Párt foglalja el, egy sovén nacionalista orientációjú párt, mely a kormánykoalíció tagja. E problémák valóra váltása javíthatna a jogállamiságon, s világos jele lenne annak, hogy Románia az európai integráció felé halad, s pártunk támogatja ezt az erőfeszítést.