Romániai Magyar Szó, 1994. december (6. évfolyam, 1506-1532. szám)

1994-12-01 / 1506. szám

Huszonöt éves az RTV magyar adása aki abból vitát iszik... (Folytatás az 1. oldalról) Eközben a tévé magyar adása istenháta mögötti utakon járkált, gyérülő vidéken, ahol az évszaki tavaszt leszámítva semmi nem példázta a megújulást, összedőlt falvak képe a szalagon, elhaló harangszó a hangszalagon. Aztán már az sem: attól a pillanattól kezdve beszélünk a honi magyar­ság s a szűkebb kör: a magyar adás szerkesztőségének emig­rációjáról. Volt, ki Magyarországra ment, más Svédországba, Auszt­ráliába, Németországba­­ és a pályán maradt.­­ Fischer István­nak két nagy filmjét láttam, a Szarajevót és a Transsylvaniát - mondja a mellettem ülő Halász Anna -, Fischer a nyugati televí­ziók egyik nagy személyisége. Erdély-film­jét két nyugat-európai nagykövetünk is kommentálta­­interpellálta... Bodor Pállal, valahányszor csak itt, de inkább ott összefutottam egy pillanatra, még mindig meg­kérdeztem tőle, megvan-e még a Mont Blancja, a nagyszerű toll, amit először tán a gyergyószár­­hegyi első és mindmáig egyetlen írótáborban láttam nála, mert a tábort, ahol Domokos Géza azt mondta: arra is vigyázzatok, mennyit cigarettáztok vagy isztok, mert nagyon nagy szükség van rátok, nos, azt a tábort is betiltották. A Bodor-tollra mindig rákérdezek, és ezen túl is, holott jól tudom, rég nincs meg, ellopták még Bukarestben. Bodor alap­vetően író, ő mondja most, két hazáját szolgálja. Nem felejtem, az egyik népszámlálás labirintus­­rendszerében - mert a politika és az élettan, az egyéni és közösségi magatartáslélektan határtudo­mányok, ha a közös kísérleti mód­szerekről van szó -, Bodor tehát a képernyőről magyarázta, hogy a román honpolgár magyar nem­zetiségű Erdély és nem­ Erdély számos vidékén, és azt is tessék megnézni, nehogy ceruzával írják be az adatokat. Utána - és néhány ehhez ha­sonló műsor után - megszűnt a magyar­odás, az a kor pedig, amelyről Józsa Erika énekel, ezért is képtelen, mert kép nélkül ma­radt,­ sőt képtelenebb, ha a jelző s a feszültség pantomimjátéka fo­kozható egyáltalán. Az ötvenes években felcseperedtünk. A hat­vanas években felnőtté lettünk. A hetvenes években... és itt nem hallom ! 3.után. remélni? zenélni? kezdtünk. A nyolcvanas években világgá mentünk - énekli Erika, azt hiszem, a hetvenes évekre már csak a zenélés maradt, mert a re­mény megtört a kis-kínai kultúr­­forradalom Nagy Falán. Aki pedig itthon maradt - persze évekkel későbbr­e nem hely-, csupán hely­zetváltás -, öt kerek évig abból élt, hogy papucsot varrt kisipari módi szerint. Az illető férfiember, egykori - és szerencsénkre újbóli - szerkesztője a magyar adásnak. Egy rádiós táncmester lett, egy harmadik segédkönyvelő segéd­könyvelője, egy negyedik falusi kultúrfelelős. Tévével vagy tévétlen a hangszereket -­mondja Vári Attila egy könyveimben - alap­vetően két nagy csoportra osztjuk: ütő- és védekező hangszerekre. A képlet azóta is érvényes, és úgy, a­­hogyan Vári, az egykori bukaresti, de magyar tévés (főállásban elsővonalbeli író) kikerekítette. Változataiban: Győrf­i Erzsike Németországból jött, Kalákás, Barozdás korszakára ugye. Jól emlékszünk? Egyébként a Kaláka is csoportélmény, csoport­teljesítmény volt a tévénél, olyas­mi, mint az előbb emlegetett Nép­ismereti Dolgozatok, Faragó József szerkesztésében és a Kriterion kia­dásában. A dombói nagyhegy alatt. Folyik a szerelem patak. Aki ab­ból vizet iszik. Babájától elbúcsúzik • •• Búcsú vize mellett a maradásé, megmaradásunké. Koccintunk sörrel, borral vagy pálinkával, ez­zel nem szabad még a huszon­ötödik születésnapon sem. Isszuk, félhangosan beszélgetünk, s köz­ben nézzük a tévé magyar adását. OLÁH ISTVÁN A lap nem a főszerkesztőé Sürgető hangú faxüzenetben szólított fel bennünket az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, adnánk közre mielőbb platformjuk állásfoglalását a magyar-román alapszerződés ügyében, melyet már szeptemberben eljuttattak szerkesztőségünkbe, hiszen időközben az RMSZ november 12-13-i számában ama állásfog­lalást elmarasztaló szöveg jelent meg., Az olvasóközönség vajon ismerheti «bűnünket», ha az RMSZ nem közli nézeteinket?” - hangzik a kérdés, megtoldva azzal hogy „ismétlődik az 1991. őszi «agyagfalvi szindróma»?... Ha csak rólam (az üzenetet Ka­tona Ádám írta alá), rólunk lenne szó a gyalázkodó Miklós-féle cikkben (az RMSZ nov.12-13. számában megjelentről van szó, mely a Szabadelvű Kör kolozsvári sajtóértekezletéről számol be, tehát semmiképpen sem gyalázkodó), ha csak engem pellengé­­rezne a SRI, nem írtam volna Önnek ezt a levelet (a levél Román Győző főszerkesztő úrnak címeztetett), hiszen egyetlen alkalom­mal sem reflektáltam az Ön lapjában a személyemet ért­ő támadá­sokéra. Itt azonban a romániai magyar nemzeti közösség egészének jövőjéről van szó” - zárul a faxüzenet, melyre köteles­ségünk válaszolni, a szerkesztőség nevében. A lap - melynek főszerkesztője Gyarmath János - nem a főszerkesztőé, s abban nem gyalázkodunk, nem támadunk ki sen­kit. Az EMK állásfoglalása valóban megérkezett, de egyrészt számos helyen olvashatatlan volt, másrészt túlontúl hosszú, s mi­ként már többször közzétettük: az RMSZ csak az RMDSZ elnök­ségének közleményeit hozza teljes terjedelemben, minden más közleményt, állásfoglalást kénytelen sommázni, különben nyilat­kozatok, ellenvélemények, állásfoglalások gyűjteménye lenne a lap, mely - mint a faxüzenet is leszögezi:­­nemzeti közösségünk egyetlen országos napilapja”, s mint olyan szeretné szolgálni ér­dekeit. Mindezek kapcsán még csak annyit: november 19-20-i lapszámunkban bő hírben foglalkoztunk az EMK legutóbbi ülé­­sének nyilatkozatával, bármiféle kommentár, gyalázkodás nélkül. Végezetül: a közleményeket, nyilatkozatokat a továbbiakban sem közöljük szó szerint RMSZ M­it ér a mozi, ha van? Bár a filmszínház kezdetei a múlt század végéig visszanyúlnak, Gyer­­gyószentmiklóson a ma álló mozi a közelmúltban érte meg fennállásának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból kerestem meg Danaliszyn Józsefet, akit a mozi igazgatójának tudtam, de szerényen kijavít: mozifelelős. S rövi­desen fény derül arra is: miért? Az in­tézmény személyzete napjainkra ket­tőre csökkent: ő a felelős és a kasz­­szás, s rajta kívül van a mozinak még egy gépésze. - 1954. november 7-én adták át az épületet rendeltetésének - mondja Danaliszyn úr -, azután sokáig a Ma­ros Autonóm Tartomány egyik legjob­ban menő mozija volt, s később Har­gita megyében lett ugyanaz. Bár ré­gen a havi 10 filmből 9 hazai vagy a volt szocialista államok produkciója volt, az összkomfortos épületben­­állandó volt a telt ház. Anyagilag is jól állt a mozi: 12 embert foglalkoztatott. 88-ban megyei első díjat nyertünk. -S ma? - Ma filmjeink 80 %-a amerikai redukció. Azt játsszuk, amit Európá­­an. Ha pl. egy filmnek májusban volt a premierje, októberben már itt is vetít­jük. De hiába: a látogatottság minimá­lis. Országos jelenség ez, de Hargita megye az országos átlag alá süly­­lyedt. Oka sokrétű: a videók, a kábel­tévé elterjedése, a munkanélküliség, pénzhiány, a város tehetetlensége. Kénytelenek voltunk a nagytermen kí­vül az épület minden szobáját bérbe adni, hogy létezhessünk. 92-ben anyagi okok miatt ki kellett kapcsol­nunk a központi fűtést. A tavaly még kaptunk egy kis segítséget a Szent Miklós Alapítványtól, s beszereztük a szükséges tűzifát, de 94-95 telére még ezt sem tudtuk megoldani. Havi látogatottságunk 1500-2000 fő között mozog, a délelőtti vetítést le kellett állítanunk, mert nem jön senki. Pró­bálunk tenni, amit tudunk: a kábelté­vén állandóan reklámozzuk a napi programot, s igyekszünk úgy összeál­lítani filmajánlatunkat, hogy ne ütköz­­özzön tévében sugárzott programmal. A helyi újság filmismertetőket közöl a hét filmjeiről. Évente Magyar Film­napokat rendezünk, nosztalgiafilmek­kel, az idén júniusban a legújabb ma­gyar filmekből is vetítettünk. Sajnos, nem akadtunk egy tehetős szponzor­ra, aki a mozi mellé állna. De nem állunk le, ameddig tudunk, létezünk. . .Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE PETER Z. MALKIN-HAR Adolf Eichmann a Birodalmi Biztonsági Főhivatal Zsidó Ügyek Osztályának vezetője számos ország zsidóságának koncentrációs táborokba való deportálását szervezte. A II. világháború végén Dél- Amerikába menekült, de a felelősségre vonást nem kerülhette el, az izraeli titkosszolgálat kinyomozta rejtekhelyét és Izraelbe vitte bíróság elé. A kommandóakció legizgalmasabb részleteit - Kirchner Dávid fordításában - a Duna Könyvkiadónál megjelent visszaemlékezés­kötetből idézzük. • Indulás Klexnenthez Május 11-én Meir és Uzi hajnalban kelt, hogy ellenőrizzék az autókat. Egy óra múlva, amikor visszajöttek, Uzi ragyogott. - Olyan, mint az új - dicseke­dett. - Mintha csak most hoztuk volna őket a szalonból. Meir viszont visszafojtotta a lelkesedé­sét. Nálunk is jobban tudta, hogy ezekkel az autókkal semmi sem biztos. Azt is nagyon jól tudta, hogy az autók éppen annyira fontos elemei az akciónak, mint én. Egész nap vissza-visszament az udvarra és babrált a kocsikkal... Aznap csak annyi dolgom volt, hogy előkészítsem a fogoly szobáját. Mind­össze húsz percembe került. Tiszta lepedőt húztam, és új takarókat raktam az alacsony támlájú vaságyra, majd odatet­tem egy csíkos pizsamát, egy törülközőt, egy nagy vászonzsebkendőt és egy sötét üvegű motorosszemüveget. A zsebkendő­vel fogjuk bekötni a szemét, erre kerül majd a motorosszemüveg, hogy a zsebkendő le ne csússzon. Ezután egy fehér porcelánkancsót megtöltöttem vízzel és az éjjeliszekrényre tettem egy pohárral együtt. Ezeket nem tudja majd elérni a fogoly. A fiókba raktam egy tisztasági csomagot, amelyben volt egy fogkefe és fogkrém, egy fésű és egy kefe, szájvíz, körömcsíptető, vagyis a borotva kivételével minden, ami általában egy ilyen csomagban található. Az egyik támlára rákattintottam egy bilincset. A szoba apró volt, nem lehetett több, mint háromszor négy méter, de sokkal nagyobbnak lehetett érezni, mivel kevés bútor volt benne. Az ágyon és az éjjeli­­szekrényen kívül, volt a szobában még egy magas szék. Egyszerű tükör lógott az ággyal szemközti falon. Az egyetlen ablakot David egyik takarója fedte... Klement. Rájöttem, hogy önvédelem­ből nem ejtem ki a másik nevet. A nürn­bergi perek során oly gyakran emlegetett ember számomra még mindig a valósá­gosnál nagyobbnak tűnő ellenfél maradt, és el kellett hitetnem magammal, hogy csak egy hétköznapi emberrel kerülök szembe. Ugyanakkor még megválaszolatlanul maradt a legfontosabb kérdés: valóban ő az? A jelek szerint az idősebb gyerekek tényleg Eichmann fiai, és az asszony ugyanaz a Vera Lieble, akit gyilkos pályafutása alatt vett feleségül. De nem zárhattuk ki teljesen azt a lehetőséget sem, hogy Klement csak mostohaapa és második férj, és hogy a Ricardo Klement név nem is álnév. Az utolsó napokban kidolgoztunk egy tervet erre az eshetőségre is. Ha Klement tényleg nem Eichmann, akkor Meir meg én el­visszük néhány száz kilométerre északra, adunk neki pénzt és figyelmez­tetjük, hogy tartsa a száját, és elengedjük. Mi pedig átlépünk a brazil határon. Bementem a fürdőszobába, hideg vizet paskoltam az arcomra. A tükörben tanul­mányozni kezdtem az arcom. Hogy néz ki egy emberrabló? Egy pillanat múlva felvettem a parókámat és gondosan befé­sültem. A szobámban sötét ruhába öltöz­tem, felvettem egy sötétkék kardigánt és egy fekete nadrágot, amit itt vettem. Bár ma hidegebb volt kint, mint máskor, úgy döntöttem,hogy nem veszem fel a nagykabátomat. Begyömöszöltem egy szőrmebéléses kesztyűt a nadrágzsebem­be. A kesztyű jó lesz majd a hideg ellen, de nem emiatt viszem magammal. Erős hányingerem támadt arra a gondolatra, hogy csupasz kezemet tegyem az elé a száj elé, ami milliók halálát rendelte el, vagy hogy a bőrömön érezzem meleg leheletét és nyálát. Ekkor már este 6:40 volt, öt perc múlva indulás. Meir a nappaliban ücsörgött, nagykabátban, amitől még néhány kilóval nehezebbnek látszott. Alatta azonban­­ arra az esetre, ha gyorsan meg kellene változtatnia külsejét - egy, a kabáthoz nem illő, sportos ruhát viselt Dr.Klein a szoba másik végében üldö­gélt, orvosi táskája mellette állt. Arca nem árult el semmit Szórakozottan tolo­gatta a bábukat a sakktáblán. Idő. Az udvaron Aharon, Jack és az or­vos­a beszállt a Chryslerbe. Mivel nem szállnak ki a kocsiból, egyikük sem viselt álcát. David kinyitotta a kertkaput. Uzi felmutatta a hüvelykujját, amikor kika­nyarodtak az utcára. A kertkapu becsukódott mögöttük. Az idő hideg volt és esőre állt.A kezét dörzsölgető David maga volt az izgatottság, miközben megpróbálta hasznossá tenni magát. Ha nem sikerül az akció, akkor az ő feladata lesz értesíteni Issert, aki egy másik villában türelmet­lenül várja a híreket. Minden bizonnyal ugyancsak ő lesz az, aki ügyvédet fog szerezni nekünk. Hans már a Mercedes kormányánál ült, Meir pedig a hátsó ülésen. A hamis rendszámtáblát összekentük sárral, így lehetetlen volt látni a számokat. Hátraül­tem, Uzt pedig az anyósülésre. Hans beindította a motort. Elindultunk. Következik: AZ IGAZSÁG NAPJA ..— —......................................... .................................. ............... ■ ■ ■ —■ - ' ' ' ■'■■■ ....................— 1994. december 1 Romániai Magyar Szó -O RIPORTOK• VITÁK • KÖZLEMÉNYEK ® 3 A modell­teremtés hivatása Az idei öt Bethlen Gábor-díj egyi­két az a Kató Béla református lel­kész vette át nemrég a Budavári Palotában, akinek illyefalvi vállal­kozásairól lapunk annak idején az elsők közt számolt be. Az itt felépült ifjúsági konferenciaközpontban, a gyermekfaluban, a mintafarmban és a többiben egy közös erkölcsi tartalom munkál. Hogyan fogal­mazza meg maga a tiszteletes úr? - Mindezekben, amit idáig elvé­geztem, ugyanaz az ember vagyok. Amikor gazdaságot szervezek, amikor árvákra tekintek, amikor az egyházat próbálom szolgálni, az az ember vagyok, aki úgy érzi, hogy életét ajándékba kapta, és ezzel neki el kell számolni. Ez sarkall naponta. Az a hívő ember tehát, aki egy magasabb rendű, Isten előtt való felelősségtudattal rendelkezik. Ez élteti minden cselekedetemet és tettemet • Szép hitvallás! Milyen irányban szándékszik továbblépni, Tisztele­tes Úr? netán úgy érzi, hogy kerek egész már a világ, amit megterem­tett maga körül? - Ha száz évig élnék, talán az is kevés lenne, hogy ötleteim véghez vihessem. Meg kell azonban tanul­nom a határaimat Ha nem teszem, a sokféle új tevékenységbe bele­veszhetek. Úgy hiszem, számomra a modellteremtés szerepe osztatott ki a modell pedig sok tekintetben készen áll, a továbbiakban tanítani szeretnék, minél több fiatallal kap­csolatba kerülni és ezek által to­vább építkezni ebben az ország­ban. • „A mű forog, az alkotó pihen?” - Talán csak a koporsóban fogok megpihenni. Ha nem is veszel részt mindenben aktívan, de szellemisé­ged, segítséged, adott esetben ép­pen imádságod elkíséri ezeket az embereket . Kimondottan pedagógiai jellegű munkára gondolt? - Egy sajátos formáját szeretném a tanításnak alkalmazni amit a gö­rögök is vallottak, hogy a gyakor­latban kell oktatni Tehát már azál­tal, hogy a konferenciaközpontot sokan látogatják, hogy a mezőgaz­dasági alapítvány keretében is el­mondhatjuk a hitvallásunkat, a gondolatainkat, hogy valóságos ötletbank módjára létezünk - hátha valaki az elejtett gondolatokat föl­veszi és továbbviszi egy állandó konzultációt jelent Rá kellett jönni arra, hogy egy ember nem válthatja meg a világot, és ha nem találunk követőket munkatársakat megfele­lő számban és ebben az országban, akkor magunkban hiába küzdünk. • Anyagilag megáll a maga lábán e világ, vagy továbbra is külföldi támogatásra szorul?­­ Az ifjúsági konferenciaközpont és a mezőgazdasági farm lassan ön­állóvá válik. A gyermekfalu fenn­tartása is kezd kialakulni hazai erőből de úgy gondolom, legalább még öt esztendeig kinti segítségre is szorulunk, mert jövedelmet ki­hozni sehonnan nem lehet minden nap csak viszi a pénzt, tehát ha nincs elég hazai adakozó egy árva­ház ellátására, akkor másokhoz kell fordulni. Egyelőre sajnos állami szubvencióra nem számíthatunk. Kérdezett: B. KOVÁCS ANDRÁS Kérdések kérdése védtt&A­ C fiértft Mazalik Alfréd RMDSZ-képviselő november 1-jén interpellált az egész­ségügyminiszterhez a Máramarosszi­­geti Kórház ügyében. Arra kérte a minisztert, tegye lehetővé az új kór­házi laboratórium építésének elkez­dését és az új felszerelés beszerzését. E beruházás tervét ugyanis már egy éve jóváhagyták mind az egész­ségügyi, mind a pénzügyi szervek, épp csak a munkálat finanszírozása maradt el mind a mai napig. Dr. Iulian Mincu miniszter válaszából megtudtuk, hogy a Máramarosszigeti Kórház a Máramaros Megyei Egész­ségügyi Igazgatóság hatáskörébe tartozik, amit gondolom, eddig is tud­hattunk, és ez utóbbi a területén lévő egészségügyi intézményeknek szánt hitelek és egyéb pénzjuttatások kezelője, másodfokú kiutalója. (Még mindig semmi új.) Ezért az egész­ségügyi dotáció helyileg történik, az egészségügyi igazgatóság költség­­vetéséből, a neki erre a célra rendel­kezésére bocsátott központi költ­­ségvetési összegből. (Feltehetőleg: itt van a kutya elásva!) A Máramaros Megyei Egészségügyi Igazgatóság az idén többet kapott beruházási célokra, mint a többi, mivel a minisztérium ismeri az ottani egészségügyi intéz­mények helyzetét. Az állami költség­­vetésből számára kiutalt összeg 340 millió lejre rúg, ebből kell az idén a megyében a nagyobb munkálatokat finanszírozni. A Máramarosszigeti Kórház laboratóriumának építését nem tudták bevenni a minisztérium idei beruházási programjába, mivel a rendelkezésre álló alapokat a már régebben megkezdett munkálatok befejezésére kellett fordítani. Ajánlot­ták a Máramaros Megyei Egészség­­ügyi Igazgatóságnak, hogy alaposan elemezze a Máramarosszigeti Kórház helyzetét, és mérlegelje újra az 1995- re szóló beruházási javaslatait. - A képviselő urat felháborította ez a válasz. Miért? - A kórház a századfordulón épült az osztrák-magyar monarchiabeli elképzelések szerint. 1200 ágyas nagykórház, különböző osztályokkal, kitűnő beosztással. A kórház mellé épült azóta egy poliklinika, és hat vál­lalat orvosi ellátásának a gondját is vállalnia kellett. Kitűnő orvosokkal, jó, lelkes szakemberekkel és kisegítő személyzettel rendelkezik, csak éppen megfelelő laboratóriuma nincsen az analízisek elvégzéséhez. Erről mind az építők, mind a bővítők megfeled­keztek. Minden analízisért el kell küldeni a beteget Nagybányára; 120 kilométert kell jönnie-mennie csupán ezért! A mentőkocsira nem lehet számítani, mert hol benzinhiány van, hol pedig el van foglalva tényleges feladatával... És egy régió, egy nagy tájegység kórháza, hiszen Márama­­rosszigetre hozzák a Gutinon túli terület, Borsa, Visó minden súlyos betegét, ilyen lehetetlen körülmények között végzi a munkáját. Nistor Augus­ta főorvosnő, a „laboratórium" veze­s­tője, megmutatta birodalmát. Az analíziseket, amikre erejükből telik, egy államosított házban végzik, Szőllősi György lakásában, amit nyilván visszakér, és vissza is fog kapni, mert jogtalanul vették el tőle. A kert egy részét már vissza is kapta... És el lehet képzelni, hogy egy családi ház miként felel meg ezerkétszáz a­­yefógzsztártel? kórházi beteg és számtalan járóbeteg analízisei elvégzéséhez. Magát a vizsgálati anyagot sem tudják ekkora helyen megfelelőképpen tárolni. Nem beszélve az épület számukra célsze­rűtlen beosztásáról,a felszerelések elavultságáról, hiányáról... Az orvosnő elmondta, hogy amikor a segélyeket hozó franciák meglátták ezt a la­boratóriumot, lefényképezték, sőt meg akarták vásárolni és el akarták vinni múzeumi tárgynak, mert tisztában voltak vele: a fényképek alapján nem hiszik el nekik, hogy valahol Európá­ban ilyen felszereléssel, ilyen körülmények között végeznek egész­ségügyi analízist... Azért háborított ál ..­, az egészségügyminiszter válasza,­ mert ahelyett, hogy érdemben­­ foglalkozna a kérdéssel, visszadobta azt, mint a pingponglabdát. Már elné­zést kérek, de véleményem szerint a miniszter úr egyáltalán nem ura a helyzetnek: nem tudja, hogy mi törté­nik ebben az országban egészségügyi téren. Lerázza magáról az ügyet az­zal, hogy az idénre átutaltak Mára­maros megyének 340 millió lejt. Amit Nagybánya megfog, és nagy részét befekteti a saját kórházába, amely kisebb - 1100 ágyas - a máramaros­­szigetinél, a többit pedig felhasználják egyéb sürgősségi ügyre. - Mennyi lenne a máramarosszi­geti beruházás értéke? A terv sze­rint, amit jóváhagytak, amit aláírt az egészségügyminiszter és a pénzügyminiszter is! - 750-800 millió lej. - Mintegy 444 500 dollár , még egymillió sem... Nyomon követték, hogy miként tűnt el az idei költség­­vetésből? - Igen. Ioan Fenechiu doktor, a kór­ház igazgatója nyomon követte. Az indoklás az volt, hogy elveszett a terv. Aztán előkerült valamelyik fiókból... Továbbá, hogy nagyberuházás, ami­hez az összeget máshonnan kell el­vonni; onnan, ahol nagyobb a sür­gősség. Például Szárgaszótól, ahol or­vosi rendelőt építettek, gyorsan, napi két-három betegnek. Vagy Szaplon­­cától, ahol hatszáz embernek gyönyö­rű szép diszpenzárja van, vadonatúj felszereléssel, orvosi lakással, min­dennel. - De azt nem akarják elvinni múzeumi tárgynak! Nem érdekli a franciákat... - Sem az Egészségügyi Világszer­vezetet, amely felajánlotta, évekkel ezelőtt, hogy saját költségén újítja fel a Máramarosszigeti Kórházat, csakhát éppen az egészségügyminiszter volt az, aki megvétózta, mondván: Ne ők határozzák meg, hogy mit kell nálunk rendbehozni! Adják ide a pénzt, és mi beosztjuk... Hát nem adták ide. - És mégis, mi lesz a megoldás? - A kórház memóriummal fordul a miniszterelnökhöz, jómagam pedig a pénzügyminiszterhez interpellálok, hogy a jövő évi költségvetésben külön megnevezett tételként szerepeljen a Máramarosi Kórház felújítása, labo­ratóriumának megépítése. A megoldás persze a pénz mielőbbi kiutalása lenne... - Ami továbbra is kérdéses. Akár­csak a betegek gyógyítása Márama­­rosszigeten. ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN

Next