Romániai Magyar Szó, 1995. február (7. évfolyam, 1561-1588. szám)

1995-02-01 / 1561. szám

1995. februári. RIPORTOK• ÚTTAK* KÖRomániai Magyar Szó Közpénzekkel zsonglőrködök (Folytatás az 1. oldalról) E­misített pénztárkönyveket, nyugtákat, szándékos vagy hozzá nem értésből fakadó könyvelési hibákat, s mindezek mellett 100 ezer lejtől hárommillió lejig terjedő sik­kasztásokat. A különféle visszaélésekben a besztercei lakóbizottságok közül a legsárosabbak a Sucevei P2, Heniu 4, Centru Nou, Mesteacanului 5, Antinele 2 alkalmazottai, és a sort folytathatnánk. A legkirívóbb a Sucevei P2 esete. Innen 3 008 731 lejjel lógott meg külföldre a pénzbeszedő. Jelenleg (január 24-i mérleg) a lakóbizottságok 1 281 717 746 lejjel tartoznak a besztercei egyedáruságnak. A rendszertelenül, késve fizető családok között vannak olyanok is, melyek adóssága meghaladja a félmillió lejt. A hátralékosok zöme 100- 200 ezer lejjel tartozik. A gazdasági egységek adóssága 684 millió lej. A technikai zárlat elkerüléséért az elmúlt évben 630 millió lej bankkölcsönt volt kénytelen felvenni az egyedáruság, 70 százalékos kamatra. Ezt az összeget az adósságaikat halmozó fogyasztóknak kell megfizetniük. A besztercei egyedáruság igazgatója cáfolta azt a városszerte elterjedt hírt, hogy a novemberi díjszabáshoz képest a decemberit 50 százalékkal emelték. Az árakon egyelőre nem változtatnak. A hőenergia 13 195 lej/Gcal. Ebből a lakosság csak 12 000 lej/Gcal-t fizet, a többit állami szubvencióból fedezik. A 13 195 lejből 9750 lej a Renelnek, azaz a villanyműveknek megy, a többi 3445 lej az elosztóé, azaz az egyedáruságé. Ez a 3445 lej a következő tételekből kerekedik ki: • elektromose­­nergia-fogyasztás 12,1% • amortizálódás 1,3% • javítások 24% • munkások fizetése 19% • szociális biztosítás és munkanélküli-segélyalap 5,7% • vízpótlás 3,7% • veszteség 2% (ez az országosan meghatározott veszteségfaktor, de amíg a hőenergia eljut mifelénk a fogyasztóhoz, a vezetékek állapota miatt ez sokkal nagyobb) • profit 5% • a többit az egyedáruság fenntartási (a tisztviselők fizetése is ide van besorolva) és egyéb költségei teszik ki. A hideg víz köbméteréért jelenleg 124 lejt számol fel Besztercén az egyedáruság, a csatornázásért 21 lejt köb­méterenként. Besztercén csak a nagy hideg beállta óta, azaz január közepétől állították le a meleg víz szolgáltatását, szombat és vasárnap kivételével. A fűtés minősége tömbháznegyedenként, tömbház, sőt lépcsőházanként változik. A vezetékek javítása, karbantartása a tömbházakon belül a lakókra hárul, mint tulajdonosokra. Az egyedáruság csupán a tömbházakig felel a vezetékek épségéért. Bár a gondok e téren nagyok, főleg a tömbházakon belül, Besztercén egyetlen olyan magán­­vállalkozás sincs, mely a víz- és fűtőhálózatok, szennyvízcsatornák javítását vál­lalná. Az egyedáruság szakembereihez is csak végszükség esetén fordulnak a tömbháztulajdonosok. GUTHER M. ILONA rvos művészek Nemrég „zárta kapuit” az orvosok ko­lozsvári évi tárlata. Érdemes róla megem­lékezni, hiszen immár a 25. kiállítás volt, s annak megfelelően igen szép kivitelű, színes reprodukciókat tartalmazó kataló­gust is készítettek. Műkedvelők kiállítása kapcsán nyomban fölvetődik az első számú kérdés: milyen színvonalúak a művek, miféle értéket képviselnek? Nem áll szándékomban műelemzésbe bocsát­kozni, csupán arra szorítkoznék, hogy megjegyezzem, erős zsűrizés előzte meg a kiállítást, szigorú rostálás. Nem ömlesztve kerültek a Gyűjtemények Múzeumának termeibe a képek, s merem állítani, sok meglepően jól sikerült volt köztük, becses kincsei lehetnek az igényes műgyűjtők házainak is. Ott voltam annak idején az első meg­nyitón, s azóta majd minden évben bejá­rom a kiállítás termeit, s el-elgondol­­kozom, miért van az, hogy az összes értel­miségi szakmák közül az orvosok éppen azok, akik a legtöbbet zenélnek, festenek, faragnak, rajzolnak vagy írnak? Hogyan telik rá idejük és energiájuk, hiszen köztudott, sokan végeznek olyan munkát, amely fölöttébb igénybe veszi az idegeket. - Éppen ezért - válaszolta nem egy művészkedő orvosbarátom a kérdésre - nekünk inkább szükségünk van a kikap­csolódásra, hiszen fogat húzunk, operá­lunk, végtagokat amputálunk vagy a haldokló ágyánál ülünk. Mindez erős feszültséggel, igénybevétellel jár. És a halál előtt érzett tehetetlenséggel szemben a művészet bizonyos fokú elégtételt nyújt. Más vonatkozásban tegyük szóvá, hogy e kolozsvári rendezvényen Bukarest, Naszód, Brassó, Várad, Pitesti, Arad, Nagybánya, Tg.-Jiu, Temesvár, Maros­­vásárhely, Petrozsény, Szamosújvár or­vosai vettek részt, sőt, érkeztek művek Magyarországból és Svájcból is. Ezt nem csupán kolozsvári lokálpatriótaként hang­súlyoznám, rámutatva, hogy mekkora a város vonzóköre, hanem emlékeztetnék arra is, hogy akik a kolozsvári egyetemen tanultak vagy itt dolgoztak, milyen beál­lítottságot, gondolkodásmódot tarisznyál­­tak föl, hogy évtizedek múltán is, sikeres orvosokként és megbecsült közéleti embe­rekként is szükségesnek tartják, hogy e tárlaton jelen legyenek, egy alkotó közös­ségben - még oly távolról is - otthon érezzék magukat, hogy, úgy mondjam ismételten „megmutatkozzanak”. Azt pedig már mondanom sem szük­séges, hogy minden rendezvénynek van­nak szürke eminenciásai, akik vállalják a szervezés apró munkáját, a sok utánajárást, vesződséget, „koldulást”, s nem ritka eset­ben a tetemes anyagi áldozatot is. Erre vállalkozik évről évre a Szántay házaspár; a huszonöt évi folytonosság sok tekintet­ben nekik köszönhető. HERÉDI GUSZTÁV : RMDSZ-tisztújítás Gyergyó városában 160 küldöttből 131 jelenlétével élénk véleményütköztetések közepette zajlott le január 27-én a városi RMDSZ-szervezet tiszt­újító közgyűlése Gyergyószentmiklóson. Nem formális tisztújítás elé nézett a szervezet: három elnökjelölt indult a tagszervezetek részéről, György Sándor nyugalmazott állo­­másfőnök, Rokay József történelemtanár, és Szakális Ferenc fogtechnikus, leköszönő RMDSZ-elnök személyében. A közgyűlés a 30 körzet, valamint az RMDSZ tagszervezetek (RMGE, egyházak képviselői, Lorántffy Zsu­zsanna, Pedagógusok Szövetsége stb.) kül­dötteiből állt össze, bár kérdőjel marad, hogy három összevont közgyűlés hogyan fogott át 30 körzetet? E kétely igazolja a 150 aláírással, érkező Portik Irén felszólalása is, aki a körzeti gyűlések hiánya miatt vonta kérdőre a szer­vezetet. Első napirendi pontként alapszabályzat­­kiegészítésre tett javaslatot a leköszönő vezetőség nevében Madaras Lajos, ugyanak­kor alapszabályzat-javaslatot tett az ifjúsági szervezet, s mert a kettő között eltérések mutatkoztak, egy 5 tagú bizottság elvonult az egyeztetett alapszabályzat-kiegészítés kidol­gozására. E procedúra időigényesnek bi­zonyult, s a tényleges választás jó háromórás késéssel kezdődhetett. Közben olvasta föl az RMDSZ tevékenysé­géről készített beszámolót Kocsis Gyula titkár, s kerültek terítékre vitás kérdések; az ülést Szakálsi Ferenc vezette. Az egyik vitás kérdés: kampányidőszakban az RMDSZ kéré­sére a Rubin TV-stúdió interjút készített a há­rom elnökjelölttel, melyet a Syn TV nem volt hajlandó műsorába iktatni, mert az egyik elnökjelölt piros-fehér-zöld zászlóval a háttérben kívánta lefilmeztetni magát (nemzeti szimbólummal, s nem magyar országzász­­lóval), a stúdió pedig arra hivatkozott, hogy a szabályzat tiltja idegen zászló közvetítését. A választ erre a Székelyudvarhelyről meghívott­ként részt vevő Antal István RMDSZ-képviselő adta meg: a piros-fehér-zöld nem idegen, zászló, nemzeti szimbólumunk, amihez ra­gaszkodnunk kell, s amihez jogunk van. Indo­kolatlan volt tehát a Syn TV-stúdió félelme, amely megfosztotta a város lakosságát attól, hogy közelebbről megismerje RMDSZ-elnök­­jelöltjeit" kitöltve a várakozási időt, Antal István kép­viselő soros parlamenti és politikai kérdések­ről tájékoztatta a jelenlévőket, érintve a nagy­privatizáció buktatóit és a tulajdonjegyek kér­déskörét is. Mint az irán szakbizottság tagja, elmondta: diszkriminációs megkülönböztetés, hogy Hargita megyének 15 milliárd lejt irány­zott elő az állami költségvetés, míg a hasonló felépítésű román megyék 18-19 milliárd lejes állami költségvetésben részesülnek. A kiegé­szítés ügyében folynak a tárgyalások. Gyer­­gyós vonatkozásban: 200 millió lejes beru­házást igényeltek a sportcsarnok bővítésére, és 8 és fél milliárdos állami beruházást a jóváhagyott földgáz bevezetésére. Ezek eldön­tése következik. A pontra tett választási és szerkezeti sza­bályzat megszavazása után helyi RMDSZ kérdésekben a közgyűlésnek sikerült helyben döntenie: már az első forduló elnökválasztási eredményei (György Sándor 72 szavazat, Rokaly József 46 szavazat, Szakálsi Ferenc 6 szavazat) formálissá tették a második fordu­lót, melyben az a György Sándor, akinek a gyergyószentmiklósi vasútállomás magyar helységnévtáblája köszönhető, 76-47 szava­zatarányban lett a városi RMDSZ-szervezet új elnöke. A 25 tagú városi választmányból a városi körzetek 12 képviselőjét választotta meg a közgyűlés, a többit a fent említett tagszerveze­tek jelölik ki. A közgyűlésen a névsorból kihú­zott szavazási módszerrel megválasztott vá­lasztmányi tagok: dr. Kolumbán László, Antal Péter, Rokaly József, Kulcsár Zsuzsanna, Csavar Zsuzsa, Romfeld János, Szakáll­ Fe­renc, Nagy József, Kémenes Attila, Kontesz­­veiler József, Lázár Alfréd, és Elekes Pál. Az Ellenőrző Bizottság tagjai: Török Zoltán, Lu­kács Tibor, és Szilágyi Ferenc, az Etikai Bi­zottság tagjai: Suciu Gábor, dr. Márton Attila, Baria András, Hajdó István főesperes és Varga Melinda. A Ösztújítás örvendetes ered­ménye, hogy a várost RMDSZ vezető testülete jelentős mértékben fiataloított. GAL­ÉVA EMESE SZÁSZ JÁNOS , Dreyfus kapitány és egy nép kálváriája VIHAR FRANCIAORSZÁGBAN . Emile Zola, miután pert indítottak ellene, elítélték, fellebbezett, de minthogy nyilván­való volt, az ítéletet jogerősítik: Angliába menekült. Tizenegy hónap múltán, felesé­gével együtt, visszatért Párizsba. 1902 szep­temberében rendhagyóan nyirkos volt az ősz. Zoláék egy kis hotelban­ szálltak meg. Jól befűtöttek, méghozzá szénnel, a kandallóba. 1902. szeptember 28-áról 29-ére virradó reggel a Zola házaspárt halva találták. A ren­dőrség megállapította: a széndioxidmérgezést a kéményszerelők betömöttsége okozta. Sohase tudták megállapítani, hogy a szere­­lőket elfelejtették megtisztítani, vagy valaki betömte őket. Minden Zolával, életművével foglalkozó írás, esszé, könyv és a gyanú­perrel, hogy Zolát meggyilkolták. Az Ügy hányadik halálos áldozata is volt ő? A rend­őrség parancsnoka, az akkor már felmentett, de véglegesen nem rehabilitált Dreyfust fel­kérte, hogy ne jelenjen meg a temetésen. Zavargásoktól félt, Dreyfus mégis ott volt azok között, akik megrendülve állták körül Zola hideg esőktől áztatott hantjának friss földkupacát. Clemenceau így búcsúztatta: „Zoláé az érdem és dicsőség, hogy megadta a jelt arra a békés szellemi forradalomra, amely hányatott Franciaországunkban nem kisebb tettet hajtott végre, mint a gondolat erejével előidézett forradalmat...” A temetésen búcsú­beszédet mondó Anatole France: „Ne saj­náljuk azért, amit el kellett viselnie és szen­vednie. Irigyeljük érte! Megérdemli, hogy elismeréssel hódoljon neki hazája, de az egész világ is óriási életműve és nagy tette miatt. A végzet és saját bátorsága a csúcsokra hergelte, hogy egy pillanatra az emberiség lelkiismeretévé váljon”. 1898. január 13-án megjelent Zola­­ lejáratott szó­­ történelmi jelentőségű vádi­rata. Amikor Dreyfust elítélték, külföldön járt, visszatértekor Alphonse Daudet és fia, Leon, mesélték el neki, mi történt. Már akkor elhatározta, hogy a justizmordot nem lehet szó nélkül hagyni, és megbeszélte íróbará­taival a tennivalókat, de a Daudet-k, apa és fia a gazok oldalára álltak, kiváltképp a fiú lett gazember, akinek merényletei átnyúlnak a mi századunkba. Franciaország huszadik századi tragédiájába, amelynek egyik szel­lemi (de nem csak) sírásója lett. Zola előbb az elzászi öreg szenátor magányos harca, majd Picquart letartóztatása hatására határozta el, hogy cselekednie kell. Eladdig is írt néhány cikket Dreyfus védelmében és a hazugok ellen,de E. felmentése után minden világossá vált számára. Akkoriban már rég a kor legis­mertebb és legolvasottabb írója volt, akit később, a 20. század harmincas-ötvenes évei­ben a szovjet emigrációban élő, majd hazatérő Lukács György támadott jobb ügyhöz méltó érvrendszerrel és szenvedélyes érvveréssel naturalizmusa miatt. A maga kitalálta, de a sztálini szocialista realizmus által hátszéllel szolgáló nagyrealizmus nevében az olykor zseniális Lukács gyalogjáró dogmatizmussal próbálta bizonyítani Zola másodrendűségét. Már sok kortársa is ódzkodott kendőzetlen erotizmusa miatt, de Zola naturalizmusa, vagyis természetelvűsége nem holmi por­­nószenvedély, hanem a kortárs természettu­dományok ámító vívmányai jegyében az írásművészetre sajátosan alkalmazott mód­szere. Zola életműve éppen a harmadik csá­szárság és az utána bomló társadalmi valóság balzaci igényű és méretű krónikása lévén, az Ügyet is a tudományos kutatás, tárgyszerűen alkalmazott vizsgálat - mai szóval dokumen­táció - segítségével fejtette fel. A minden műve megírásához szükséges helyszíni oknyomozás szellemében nézte át a rendel­kezésére álló hivatalos és sajtódokumen­tumokat és azok tényadatai alapján írta meg vádiratát. Az eredetileg a köztársasági elnök­nek címzett vádlevélnek Clemenceau adott címet, mely máig tan visszhangzik az üldözöt­tek és az azok mellé állók szívében. „Vádolom önt! - így kezdődik Zola mindenkihez, a köztársasági elnökhöz szóló levele. - Nemrégiben a hadbíróság felső pa­rancsra arra vetemedett, hogy felmentsen egy bizonyos Esterházyt - micsoda durva lábbal tiprása ez minden igazságnak, minden jog­nak! S mégis: megtörtént; a szenny ott­ van Franciaország arcán: a történelem följegyzi majd, hogy éppen az ön elnöksége idején követtek el ilyen szörnyű társadalmi bűnt. Ha ők mertek, én is merek! Elmondom az igazságot, mert megfogadtam magamban, hogy ha az erre szabályszerűen kijelölt igazságszolgáltatási szervek nem mondták ki a teljes, hamisítatlan igazságot, én meg­teszem. Kötelességem beszélni, nem kívánok bűnrészes lenni. Álmatlan éjszakákon annak az ártatlan embernek a képe kísértene, aki rettenetes kínzások közepette bűnhődik egy olyan bűnért, amelyet nem követett el. Önhöz fordulok, Elnök Úr, ezzel az igaz­sággal, önhöz kiáltok egy becsületes ember felháborodásának minden erejével. Becsü­letére legyen mondva, meggyőződésem, önnek nincsen tudomása, milyen szörnyű bűnt követ­tek el. S vajon kinek panaszoljam be az igazi bűnösök elvetemült söpredékét, ha nem önnek, országunk legmagasabb rangú tisztségviselőjének? ” A köztársasági elnök (nevét nem mond­juk meg, hadd fedje hallgatásunk révén is a feledés pora) itt letette az újságot. Az Elysée palotabeli dolgozószobájának egyik velencei tükre elé lépett. Halottsápadt volt, egész testében remegett. Visszaült díszesen faragott íróasztalához és becsengette kabinetfőnökét, magához hívatta Méline miniszterelnököt, Bilhot hadügyminisztert és Boisdeffre vezérkari főnököt. Feltételezhető, Zola úgy hitte, ártatlan volt az Ügyben, ettől kezdő­dően maga is részt vett a további csalások szervezésében. Mert ne higgyük, Zola vád­levele legalább a huszonnegyedik órában becsületre ébresztette a hivatalos Franciaor­szágot. A gyalázatnak nem szakadt vége. „Az igazság a következő. Nézzük előbb Dreyfus perét és elítélését. Egyetlen ártalmas ember rendezte, tervelte, agyalta ki az egészet­­ du Paly de Clam ezredes, akkoriban még csak őrnagy. Ő maga az egész Dreyfus-ügy... Olyan ő mint egy ködös, zavaros szellem, romantikus intrikák megszállottja, akinek tetszenek a hatásos ponyvaregények mód­szerei, a lopott okiratok, a névtelen levelek, a lakatlan helyeken rendezett találkák, a titokzatos hölgyek, akik éjszakánként súlyos következményű adatokat közvetítenek. Ő ötölte ki, hogy a «bordereau» szövegét Drey­­fusnak tulajdonítsák. Nyíltan kijelentem, hogy a vizsgálóbíró szerepére kijelölt du Paty őrnagy az, aki az időpontok és felelősségek sorrendjében leginkább bűnös az elkövetett bírói tévedésért." Du Paty márki odacsapta a reggelire terített asztalra az újságot. Felindulásában és a torkát megragadó félelmében monoklija beleesett haboskávéjába. Vajon miért nem pécézi ki ez a dig­ó (Zola apja ugyanis olasz bevándorló volt) Henryt, aki valóban spiritus rectora volt az egésznek? És miért nem esik szó a hadvezérkar nekik kettejüknek szóló parancsairól. A ravasz parasztnak sikerült eltüntetnie nyomait, ezért még megkeserül. Valóban, Zola sehol se lelt Henry roppant felelősségét bizonyító dokumentumokra. Henry szerepére, mint tapasztalhattuk, csak később derült fény. „Du Paty de Clam őrnagy akkor lép a színre, amikor a gyanú első ízben irányul Dreyfusra. Ettől fogva ő agyalta ki Dreyfust, az egész ügy az ő személyes ügyévé válik, erejét megfeszítve törekszik zavarba hozni az árulót, a teljes vallomásra késztetni. Ott van persze, úgy látszik, a szerény képességekkel rendelkező hadügyminiszter, Mercier tábor­nok is, ott van Gonse tábornok, a vezérkari főnök helyettese is, akinek lelkiismerete kész­­ségesen alkalmazkodik a változó körül­ményekhez.” Mercier tábornok akkor már nem volt hadügyminiszter. Elvörösödve olvasta az újságot, dühében majd hogy széttépte. Gonse még mindig vezérkari helyettes volt. Hadügyminisztériumi irodájában olvasta a lapot, s hogy a róla és Mercier­ről szóló rész­hez érkezett, tüstént felhívta Merciert Neuelly villájában. - Vadászatot rendezünk szombaton, tarts velünk. - Inkább te gyere el hozzánk szombat este whistezni. - Rendben - mondta Gonse és letette a kagylót. Az a zsidóbérenc, biztos az a másik zsi­dóbarát, Picquart kotyogta el neki a titkokat, noha katonai becsületszavát adta, hogy hallgatni fog. El kéne tenni láb alól, de abból talán még nagyobb botrány lesz. Gonse tévedett, Zola sohase találkozott Picquart-tal, információit más forrásokból szerezte. „De lényegében főként du Paty de Clam őrnagy,az, aki valamennyiüket irányítja, aki hipnotizálja őket, hiszen spiritizmussal is foglalkozik, szellemekkel társalog... Úgy folytatták le a vizsgálatot, akárcsak egy tize­nötödik századi rémtörténetben, a titokzatos­ság, a durva szemfényvesztés és fondorlatok légkörében; az egész vád egyetlen sem­mitmondó gyanúsításon, ami bizonyos »bordeream­«-n alapult. Hamarosan kiderült, hogy a sokat emlegetett elárult titkok teljesen ártatlanok voltak. S újra hangsúlyozom, ez az egész ügy ugrópontja; itt veszi kezdetét az igazi bűntény, az igazságszolgáltatás döb­benetes csődje, amibe belebetegedett Fran­ciaország... De máris ott áll Dreyfus a had­bíróság előtt... A tárgyalást a legnagyobb titokzatosság övezi. Ha egy áruló megnyitotta volna a határokat az ellenségnek és a német császárt egyenesen a Notre-Dame katedrálisa elé vezette volna, még akkor sem foganato­sítottak volna szigorúbb és titokzatosabb intézkedéseket. A nemzet dermedt rémülettel figyel, iszonyú részleteket adnak tovább sut­togva a történelemben példátlanul álló árulásról. Nyilvánvaló, a nemzet nem tilta­kozhat. A legsúlyosabb ítélet sem elég szigorú e bűnöző számára; az ország ujjong a nyil­vános lefokozás láttán, követeli, hogy a bűnöst életfogytiglan pellengére állítsák sziklaszigetén, hadd gyötörje ott a lelkiis­meret. Vajon azok az elmondhatatlan, sut­togva terjesztett vádak tartalmaz­­ak-e vala­mennyi igazságot, vajon valóban lángra lob­banhatnák egész Európát, hogy feltétlenül a zárt tárgyalás leple mögé kell rejteni őket?­­Nem! A zárt ajtók mögött csupán romantikus, őrült agyszülemények, du Paty de Clam őrnagy fantazmagóriái hangzottak el. Ó, milyen üres e vádirat! Már egymaga az is aljasság diadala, hogy valakit ilyen vád alap­ján elítélhettek. Felszólítok minden becsületes embert, olvassa el a vádiratot, és vajon meg­állja-e azután, hogy ne háborodjon fel, hogy ne kiáltsa világgá undorát az Ördögsziget foglyának emberfeletti kínja láttán.“ Esterházy szeretőjének lakásán olvassa Zola mintha az ő sírjára dobott göröngyök erejével kopogó mondatait. Ki ez a firkász, aki ilyesmire merészkedik, csakis a „zsidó szindikátus” állhat mögötte. Regényíró? Tintanyaló (Zolának addig harminc regénye jelent meg). Parfümtől, pomádéktól és tal­­kumtól kozmetikázott arcára sötéten kiraj­zolódtak rongy életének keserű ráncai. És mikor kerít rája sort ez a papírpusztító féreg?! Nem kellett sokáig várnia. Néhány bekezdés­sel Lennebb már szemébe ötlött saját neve. (Folytatása következik) ­QU1E1ESAMOK Küldjétek 3 rajzot! Mai számunkban a szilágysomlyói KOVÁCS­­ANITA (8 éves), a zilahi KÖVENDI ÁGNES (7 éves) és a fenyédi FARKAS RÉKA (11 éves) munkáit közöljük, következő al­kalommal a besztercei Zselyki Andrea Linda (6), a nagy­károlyi Körtvélyesi Lóránt (13) és a nagyszebeni Badi Miklós egy-egy rajzát „állítjuk ki” rovatunkban. Küldjétek továbbra is címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Romániai Magyar Szó, 79776 București 33, Piața Presei Libere nr. 1, sector 1, Gyereksarok. /&N Ágnes Anita **tfs*4) Szülőfalum, te kedves, te drága­! Krisztus után 896-ot írtak. Nagyjából akkorra már véget ért a világtörténelemnek az a több évszázadra kiterjedő korszaka, amely alatt a közép-ázsiai események nyomása alatt megindult néphullámok borították el Európát, és felbomlasztották a Nyugat­római Birodalmat, hogy helyébe az új európai államok alapjait rakják le. Ezt a korszakot a népvándorlás korának nevezzük, melyet tulajdonképpen a hunok megjelenésétől számítunk. Tehát 896 az az év, melyet nemcsak mi magyarok, de a világ­­történelem is a honfoglalás befejező évének tekint. Immár 1100 esztendeje lesz egy év múlva, hogy őseink hont, hazát, otthont teremtettek népünknek a Kárpátok övezte meden­cében. Jól tették-e vagy sem, azt csak a Jóisten tudja. Hogy mi mindent foglal magában ez az 1100 esztendő, arról e cikk keretében nem kívánok, de nem is vagyok illetékes foglal­kozni, csupán annyit említenék, hogy el egészen napjainkig, sem az ősök, sem az utódok élete nem irigylésre méltó. Nemzetünknek kiszakadva a rokon népek környezetéből, tel­jesen magára maradva kellett és kell megvívnia élethalálharcát ebben az európai „civilizált" környezetben, világban. Célkitű­zéseinket, törekvéseinket, bajainkat, fájdalmainkat, egyáltalán élethez való jogunkat senki nem érezte, érzi, nem is értette és nem is érti ma sem. Pedig államalapítás, jogrendalkotás terén sok olyan európai államot megelőztünk, melyek ma „hangadók”, „rendcsinálók", „tanácsadók", és amelyeknek nyugalmáért a tatár, török stb. népek többszöri támadásával szemben magyar vér ömlött, magyar létszám csökkent. Mások vagyunk, mint környező világunk népei? Hát valóban azok, mert könnyebb lett volna engedni az előbb említett népe­ket, hogy nyomuljanak előre nyugat felé, és ők küzdjenek, áll­janak ellen, vérezzenek századokon át. Vagy századunk két nagy háborúját kiknek érdekében vívtuk és véreztünk? Ma talán mi sem lennénk kevesebben és kiszolgáltatottak. No, de a mi hibáinkat, mert van bőven, most ne említsük mások rovására. Ne mindig utólag legyünk okosabbak, lássunk egyszer előre a jövendőbe. Ennyi sajgó sebet repesztgető kitérő után kanyarodtam csak vissza a honhoz, az otthonhoz, az állandó szülőfészekhez, a faluhoz, mely meleget, biztonságot, életteret jelentett századokon át, és jelent ma is. Megbolydult világunk embere, fiatalsága ma már nem kötődik ugyan minden gyökerével a faluhoz, de be kell látni, hogy minden elvárosiasodás mellett a „papát" - mert a vá­rosi kicsi gyerek sem kér először egyebet­­ a föld, a falvak földje adja, termi, és a falvak dolgozó népe termeli meg. Az más kér­dés, hogy ma már a falvak dolgozóin nem ugyanazt az embert értjük, mint mondjuk pl. 50-100 évvel ezelőtt. Azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a földet munkáló ember­nek „földközelben” kell lennie, tehát falun kell élnie. Még az sem elegendő, hogy falun éljen, szeretnie is kell a földet, és akkor nem bánik vele mostohaként. Tudjuk, hogy a szeretet mi min­denre képes. A téeszek idején a falusiak jó része elmenekült a földtől, sokan közülük, akiket megkínoztak földjükért, „utálattal" gondoltak rá. Ennek a szemléletnek a megváltoztatása, az ősi földszeretetnek a felélesztése, népünknek, népgazdaságunknak, a mezőgazdaság felvirágoztatásának elsőrendű érdeke. Nem azt mondom, mint a nagy francia író, Rousseau, hogy tér­jünk vissza a természetbe, de azt szükségesnek tartom, hogy közeledjünk, kanyarodjunk vissza a faluhoz. Erre kitűnő alkalom kínálkozik a jövőben sorra kerülő m­illecen­­tenáriumi ünnepségek megszervezése folytán. Mint már sokan tudják olvasóink közül is, bár a mostani magyar kormány le­mondta a tervezett világkiállítást, Magyarország-szerte, sőt a határokon kívül is történik készülődés az évforduló megün­neplésére. A Magyarok Világszövetsége, a Református Világszö­vetség készül pl. ünnepélysorozatot rendezni és ennek kapcsán több város, község, több társadalmi és tömegszervezet kiveszi belőle a részét. Én javasolom, hogy a Kárpát-medence térségében lakó összes magyarság, tehát minden város, de főleg község és falu magyarsága kerekedjen fel, mozduljon meg, mint hajdan a honfoglalás idején, és szervezzen megemlékező ünnepségeket. Ezekre az ünnepségekre hívja haza a falvakból, városokból eltá­vozó, sőt származó, más tájakon, külföldön élő fiait falutalál­kozóra, akikről talán már el is feledkeztek, vagy akiket, főleg a fiatalok, nem is ismernek. Ezekre az alkalmakra falvaink, városaink is „kihúznák" magu­kat, ünneplőbe, „tisztább ruhába" öltöznének, és bizonyára a hazatérők sem érkeznének üres kézzel, mert restellnék, hogy falujuk hídjai rogyadozzanak, hepe-hupás, kátyúkat rejtegető utcáikon a járművek elsüllyedjenek, az iskola, templom, kultúr­otthon falai omladozzanak, berendezésük hiányos és korsze­rűtlen legyen. Ez az alkalom egy „civilizált népvándorlás", „hazalátogatás" képét kell hogy mutassa, mely egyben akaratunknak, életképes­ségünknek, jövőbe vetett hitünknek a kifejezője kell hogy legyen. Ilyen alkalom minden században csak egyszer adódik, és azon bizonyítani kell. Bizonyítani, hogy nem vagyunk alábbvalóak a legelsőknél. Az eltelt századok során sokat alkottunk, sok értéket teremtettünk, sokat adtunk a világnak is belőle, de a környeze­tünkben, körünkben lakó népeknek talán a legtöbbet. Bár még szűk két esztendő van hátra, az idő máris tettre ser­kent, mert az ilyen „világtalálkozó", még ha falusi szinten megy is, sok időt vesz igénybe. Címek felderítése, levelek elküldése s a válasz megérkezése hónapokba telik. Ide tartozik a kultúr­műsorok összeállítása és kidolgozása is. Még semmiről nem késtünk le, csak összefogásra, jó szerve­zésre van szükség. Ennek megvalósítása a falu összefogásán, a tantestület, a történelmi egyházak falvakon élő vezetői, a polgár­­mesteri hivatalok, az RMDSZ, az EMKE, az RMGE és más tár­sadalmi szervezetek falusi vezetőinek az akaratán, tettre­­készségén, szívüknek érzelmén múlik. Egy magát valamire is tartó falu sem maradhat le vagy ki ebből a népünknek oly sokat jelentő, talán sorsát alakító akcióból. Ez a század csak rosszat, keserűséget, sok hiábavaló küzdel­met hozott népünknek, legalább a századvégen örvendezzünk, és mutassuk meg önmagunknak, de a világnak is, hogy újabb évszázad, évezred elkezdésére képesek vagyunk. Szeretném, ha ezen falutalálkozók a „Szülőfalum, te kedves, te drága" jelige alatt szerveződnének, és már a tél végére minél töb­ben jeleznék a sajtón és rádión keresztül ebbéli szándékukat. Isten kegyelme és irgalma legyen nemzetünkön. Marosvásárhely, 1995. jan. 15. Dr. ÁGOSTON ALBERT

Next