Romániai Magyar Szó, 1995. március (7. évfolyam, 1589-1619. szám)

1995-03-01 / 1589. szám

+ * J­óllehet sok mindent megszoktunk, sok­szor kipróbálták tűrőképességünket az elmúlt öt évben, annyi mocsok, vádas­kodás, fenyegetés rég nem hangzott el, íródott le velünk kapcsolatban, mint az RMDSZ autonó­mia-tervezete ürügyén. Ez alkalommal nemcsak Funar és a hasonszőrűek ijesztgettek kitelepítés­sel, polgárháborúval és általános elhallgat­tatásunkkal, hanem olyanok is, akik amúgy nagy européernek tartják magukat, s nemegyszer a tolerancia bajnokának pózában tetszelegnek. Minden jó nekik, mindent elfogadnak velünk kapcsolatban mindaddig, amíg hallgatunk és nem kezdjük hangosabban mondani: álljon meg a menet, mikor Romániát felvették az Európa Tanácsba, nem ilyen lovat ígértek nekünk! Ceausescu történészeinek kedvelt mondása volt a mi ócsárolásunkra, hogy a magyarok Mo­hács óta nem nyertek csatát (nem mintha az nyertes csata lett volna!). Más szóval, négy és fél évszázad óta, mi vereséget vereségre halmozunk. Sok évszázados veszteseink említésével nevezett történészek azt igyekeztek bizonyítani, hogy a magyar egy totyalotya és nyimnyám nép, amely­től nem kell tartani, amelyet a hős dákok utódai bármikor elseperhetnek, s bármikor arrább frics­­kázhatnak, mint egy okvetetlenkedő hangyát. Hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, már azért sem, mert ebben a térségben nem annyira a kis­­népek vitézsége vagy puhánysága, hanem a nagyhatalmak akarata és érdeke döntött legtöbb­ször, azt vitéz történészeink is jól tudják. A mostani kampányban megint többen emle­gették nekünk Mohácsot. Ilie Serbánescu (aki nagy magyar szakértőként több lapban is írt rólunk, s a rádióban is megszólalt) egy esetleges román-magyar konfrontáció összefüggésében hozta fel. Mégpedig úgy: igaz, hogy a magyarok elzárhatják a Nyugat felé vezetőt utat, de róluk tudni kell, hogy 1526 óta nem nyertek csatát. Más szóval, könnyű leradírozni bennünket! A sorok között ott lehetett érezni a cikkíró büsz­keségét, hogy ő egy győztes, netán mindig csak győztes nép fia és egyben rendíthetetlen nem­zetvédő tollnoka. Mint minden leegyszerűsítés, a mi közel fél évezredes nyeretlenségünk is hamis. Először azért, mert közben volt néhány nyertes csatánk. Gondoljunk csak Zrínyi Miklós, Bethlen Gábor, Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc sikeres ütkö­zeteire! Ilie Verbánescu nem hallott arról, hogy Mária Teréziának 1741-es pozsonyi megkoroná­zása után a magyar huszárok szerzik vissza a Habsburg Birodalom úgynevezett örökös tarto­mányait: Csehországot, Sziléziát, Felső- Ausztriát, az olaszországi birtokokat, elfoglalva Bajorország egy részét is. S aligha olvas szí­vesen olyasmit, hogy nem Vitéz Mihály, hanem egy magyar vitéz, nevesen gróf Bercsényi László nyerte el a legfőbb francia katonai méltóságot, amikor 1758. március 19-én Franciaország mar­­salljává nevezik ki. Másodszorra: a magyar­ságnak több olyan csatája van, amit ugyan elvesztett, de kihatásai mégis győzelemmel érnek fel, hisz előbbre vitték a nemzet ügyét, a szabadság és a demokrácia érdekét, nem is csak szűkebb térségünkben. Vegyük csak a legköze­lebbi vesztes csatát, 1956-ot, amely nyugati történészek szerint is az első nagy rést vágta a világkommunizmuson. Ha Șerbánescu úrnak volna türelme utánajárni, megtudhatná, hogy ’56 ürügyén többet írtak Nyugaton a magyarok bátorságáról, mint másokról egész történelmük folyamán. Aztán ott van 1848! Nélküle nem lett volna kiegyezés, nem lett volna dualizmus, másképpen Osztrák-Magyar Birodalom, ami mégiscsak európai nagyhatalom volt. S bizony, ma már román történészek is akadnak, akik le merik írni: a birodalom kereteiben élő románok nem egy területen több szabadságjoggal rendel­keztek és jobban éltek, mint az óhazabeliek, a regátiak. Sőt, olyan történész is kerül, aki elismeri, hogy Vitéz Mihály vajda a székelyek segítsége nélkül nem vonulhatott volna be Gyulafehérvárra! Még inkább zavarba hozhatják az olvasót (már, akit lehet) az örök vesztesek és örök győz­­tesek-szerű leegyszerűsítések, ha megnézzük, ki mint sáfárkodott a győzelmével, és ki mit tanult a veszteségéből? Például, hogyan él a levert Németország mai polgára és hogyan a győztes Szovjetunióé? Mire jut a háborút vesztett japán­nak, olasznak, osztráknak, magyarnak, szlovén­nek, és mit apríthat a tejbe a győztesekkel bevo­nult ukrán, szerb, belorusz, bolgár... Hazai dolgainkat ismerjük. Többek közt, milyen sokat gyarapodott Románia, hogy Antonescu marsall elfoglalta volt Odesszát, és 1945 tavaszán Prága alá kísérték a román csapatok az oroszokat. Szerencsénk, hogy napjainkban a győztes és vesztes kategóriák nem annyira véres csatákra, országok és népek közti ütközetre vonatkoznak. Hanem toleráns és kevésbé toleráns, demokrati­kus és kevésbé demokratikus kormányokra és hatamakra, sikeres és kevésbé sikeres gazda­ságokra, tisztességes és korrupt társadalmakra, türelmes és idegengyűlölő pártokra, pártve­zérekre, tollnokokra. Kétezer évnyi vég nélküli győzelem se lehet garancia arra, hogy valaki sikeresebb lesz a mai pályán, mint az, akit ötszáz éven át rendre megvertek a harctéren. SIKE LAJOS AGYA ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP BUKAREST • ÚJ SOROZAT 1589. szám • 1995. március 1 szerda •óra: 250 lej (KllMIcaßS ca 33C2Cm^M]©LML][Í9Cr*^l Hétfőn a kormány helyi közigazgatási ténykedése került terítékre a Képviselőházban. Ne csodálkozzunk: Romániában még mindig a kormány kezében van a helyi közigazgatás. Megfelelő törvények hiányában még S ” a markában tartja azt. Nálunk a helyi önigazgatás vagy autonómia távol áll attól, hogy megvalósuljon. A­n­nak jobb a törvények hiánya, mert csak így operálhat kénye-kedve szerint, és pillanatnyilag rendkívül kedvező számára az, hogy elenyésző kisebbség kivételével, a helyi hatóságok választott vezetői mind az ellenzék sorából kerülnek ki. Ők a tárcán felszolgált bűnbakok mindazért, ami a lakosságot közvetlenül sújtja, ami helyi szinten megold­­­­atlan. A fűtés, a meleg víz, egyáltalán a víz, a köztisztaság hiányáért és általában a lakossági szolgáltatások megszűnéséiért, leépüléséért, az utak járhatatlanná válásáért, az építkezések leállásáért, és a krónikus lakáshiányért, a dzsungel törvénye szerinti piacgazdálkodásért, önprivatizációért és a bűnözés elszabadulásáért, a korrupcióért, amely már „fejlettebb", mint Dél-Olaszországban vagy Latin- Amerikában... A helyi adminisztrációval kapcsolatos vita: ablak a szemétdombra - melyen keresztül a kormány ujjal mutogathat az ellenzékre. És amellyel szemben az ellenzék az öklét rázza... A kormány politikája elleni indítvány hibája, hogy nem a kérdés megoldását célozza, csupán szerzőinek­­ az ellenzéknek a becsületén ejtett folt eltüntetését, a „primariáda" megszüntetését. Amivel nem sokra megyünk. Mert ha a kormány kegyes lesz, és leállítja a helyi közigazgatási vezetők elleni kampányt, úgy előbb-utóbb a nép, a bajoktól sújtott lakosság fogja követelni a­ helyi vezetők lincselését és akasztását. A bajok megszüntetésére kellett volna indítványt tenni! Arra, hogy a kormány záros határidőn belül terjessze a parlament elé elfogadás végett a helyi önigazgatás, önkormányzat, autonómia európai Chartáját - amit aláírt, s amit nem alkalmazunk, mert nincs meg hozzá a törvényes keret E keretnek a törvényeiből néhány - tervezet formájában - már létezik. Madaras Lázár képviselő hozzászólásában fel is sorolta ezeket: a helyi pénzügyek szabályozására két törvénytervezetet is kidolgoztak, de egyiket sem tűzték vitára a két­ házban! És ugyancsak tervezet formájában létezik már a köztisztviselők statutuma is - megvitatlanul. Megalkotásra vár a helyi közigazgatás vagyonát szabályozó törvény, és módosítani kell az 1991-ben hozott 69. számú kerettörvényt. Ez ugyanis még az Alkotmány elfogadása előtt született, s helyenként nincs összhangban az ország alaptörvényével. Előírásai bizonytalanok, hézagosak, ami rendkívül ártalmas az ilyen átmeneti - törvényhiányos - időkben. Például nem szögezi le egyértelműen, hogy a helyi közigazgatás válasz­tottjai csak végleges - jogerős - törvényszéki döntés alapján meneszthetők. És azt sem tisztázza, hogy választott személyt csak az őt megválasztó közösség hívhatja vissza, kinevezett tisztségviselő nem bocsáthatja el, nem válthatja le és nem menesztheti őt. Ezt a vita során Székely Ervin képviselő is hang­súlyozta. És nem a mi találmányunk, tennénk hozzá, így van ez minden demokráciában. Végül, ami a helyi közigazgatás választott vezetőire szórt vádakat illeti - hogy szabálytalanul kezelik az állami vagyont, költekezésükben meg nem engedett forrásokhoz nyúlnak, a néhány rendelkezésre álló lakás kiutalásakor ügyfeleiknek kedveznek stb. - vitathatatlan, hogy ilyesmire egy jogállamban nincs szükség. De egy joghézagos, eredeti demokráciában?!... ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN KOLOZSVÁR TANÁCSA KÉRI A LEVÁLTÁST! (Kolozsvár • RMSZ / csomafáy ferenc)­­A hétfőre összehívott városi tanácsülés egyetlen, rendkívüli napirendi pontja: Molnos Lajos és Boros János RMDSZ-tanácsosok leváltása, mert tagjai az RMDSZ önkor­mányzati tanácsának. A polgármester, Funar Gheorghe történetesen Kölnben tartózkodik, de ez nem zavarja a kezdeményező város­atyákat, s lehordják mindennek a magyar tanácsosokat, félresöprik érveiket, kétségbe vonják, hogy az általuk osztogatott, bizo­ nyítékul szánt dokumentumok valóságosak, mert az RMDSZ “titkos ajtók mögött" szokott tárgyalni... Nem is érdemes folytatni a sok sületlenséget, ami az ülésen elhangzott, mert végül is a kezdeményezéshez "méltó" döntés született: egyszerű többséggel, a nemzeti parasztpártiak és a liberálisok tartózkodásával a javaslatot elfogadták, s mire Funar hazaérkezik, emberei boldogan jelenthetik: immár kötelessége a prefektustól a két tanácsos leváltását kérni, mert lám, testületi döntés született... Nem volt diplomatarablás! Diplomatarablással vádolták meg a helyi napilapok a zilahi RMDSZ-t, név szerint Fekete Károly alelnököt, a Nathan M. Bluhm látogatását követően; még pontosabban, nem a lezajlott tárgyalásokról számoltak be, hanem arról cikkeztek, hogy az érdekvédelmi szervezet erőszakolta ki a konzullal létrejött találkozót. A vádakkal kapcsolatban a kolozsvári információs irodából az amerikai diplomata aláírásával válasz érkezett Katona Sándor városi,RMDSZ-elnöknek, s a távmásolón továbbított üzenetben Nathan M. Bluhm felkérte a címzettet: egy-egy másolatot jut­tasson el a Salajul és a Graiul Salajului napilapoknak, mivel kiadóikkal nem sikerült kap­csolatba lépnie. A román nyelvű napilapokban megjelent vádaskodó cikkekkel kapcsolatban a válasz leszögezi: a diplomata valóban kellemesnek tartotta első zilahi látogatását, úgy, amint azt nevezett lapok megírták. A válasz pontosítja, hogy a helybeli kereskedelmi kamara szervezte meg a polgármester és a diplomata találkozóját, valamint két iparvállalat meglátogatását. Ugyanakkor a kolozsvári székhelyű Információs Iroda rendezett két előzetes, rutinszerű találkozót: a prefektussal és az RMDSZ-szel. A válaszból kiderül: a prefektussal és a polgármesterrel a beütemezettnél hosszabb idejű tárgyalásokat folytattak, amiért is az Elcond és a Silcotub vállalatokat későbbi időpontban keresték fel, pontosabban az RMDSZ-szel megtartott találkozó után. Nem történt tehát diplomatarablás Zilahon, nem vonszolták el „az autonómiáért siránkozó magyarok” a konzult, ezt maga a diplomata válasza cáfolja. Érdemes Nathan M. Bluhm leveléből még idézni azt, hogy türelmetlenül várja újabb zilahi látogatását: „remélem, a jóakarat - melynek megnyilvánulásait éreztem a magyarok és a románok többsége részéről az Önök közösségében - dominálni fog a jövőben”. FEJER LÁSZLÓ □ A szándék a visszájára fordult □ Miniszterek lopott autóban □ Könnyen előállhat az ördögi kör jelensége □ Dsida Jenő költői verseny □ Igyekezett meggyőzni az újságírókat □ Szívkampány □ A dél-koreai elnökhöz fordult levélben □ Nem voltak kis tyúktolvajok □ Akik már az elején megmondták: „Vétkes vagy, Benedek!” □ Repülő szivarral a Föld körül - 18 nap alatt □ Markó Béla tükröt tart az SZKT-nak (Az ülésszakon elhangzott beszéd) Nem szándékszom részletesen elemezni a legutóbbi SZKT-ülés óta elsen időszak számunkra fontos eseményeit, bár éppen ezekben a hónapokban olyan élénk volt körülöttünk a politikai élet, olyan kihívásokkal kellett szembenéznünk, sőt, sokszor farkasszemet néznünk, hogy mindez bizonyos értelemben szükségessé teszi az RMDSZ politikájának alapos, józan és megfontolt átgondolását. Nem véletlenül használom az átgondolás, és nem az újragondolás fogalmát, mert véleményem szerint a szövetség szellemi-politikai-taktikai képességeinek egybefogására, összemarkolására most nagy szükség van, eddigi koncepciójának, programjának módosítására viszont nincsen, és véleményem szerint ilyen feladat nem vár a hamarosan sorra kerülő kongresszusra sem, annál inkább a program kiteljesítése és konkretizálása. Nemcsak az addig remélhetőleg elfogadott autonómia-statútumokra gondolok itt, hanem arra az egyszerre sajátos és általános gazdasági szociális vagy kulturális célokra is, amelyek egy szövetség programjában csak keretként jelenhetnek ugyan meg, de véleményem szerint vétkesen keveset foglalkozunk azzal, hogy vajon mennyire naprakész ez a program, mennyire biztos kiindulópont nekünk a törvényhozásban vagy akkor, amikor közösségünk mindennapi gondjaira kell válaszolnunk. Elvi válaszok nem elegendők sem akkor, amikor az autonómiaformák konkre­tizálását kérik tőlünk - kéri a közvélemény -, sem akkor, amikor a föld, a vállalkozás, a tulajdon, a társadalmi biztonság kérdéseiben kell feleletet adnunk. Az Ügyvezető Elnökség főosztályainak stratégiai ajánlatai elkészültek, ezeknek az SZKT közvetítésével be kell épülniük az RMDSZ gyakorlati - és tényleg gyakorolt - programjába. De rövid áttekintést ígértem, nem hosszadalmas fejtegetést, és elsőként azt kell elemeznünk, ami mögöttünk, és nem azt, ami előttünk van. Az elmúlt hónapok mozgalmasságát az is mutatja, hogy a két SZKT-ülés között kétszer ült össze az Operatív Tanács, egyszer egy növekvő belső feszültséget ol­dani, és ha lehet megoldani, egyszer pedig egy példátlan és váratlan támadásra, a kormány RMDSZ-ellenes nyilatkozatára reagálni, illetve az­ így kialakult helyzetet elemezni. Könnyű lenne most erre azt mondani, a költő szavával, hogy „ami kint van, bent is az van", de úgy gondolom, hogy bár tetszetős, mégis hamis ez a párhuzam. Mint ahogy azt sem tartom indokoltnak, hogy külső meg­osztási kísérletek és belső konfliktushelyzetek közé könnyelműen egyen­lőségjelet tegyünk. Egy dologgal viszont tényleg számolnunk kell: a demokrácia általános hiánya, a visszarendeződés egyre aggasztóbb jelei, amelyek egy egész társadalmat sújtanak, még jobban érintenek ezen belűl egy sajátos jogaitól is megfosztott kisebbségi társadalmat. Ilyen értelemben, és csakis ilyen értelem­ben, tényleg „ami kint van, bent is az van", de kétszeresen vagy sokszorosan felerősítve néha, ami kétszeres vagy sokszoros összehangoltságra kellene hogy serkentse ezt a szervezetet. (Folytatása a 3. oldalon) Horn Gyula villámlátogatása Prágában Horn Gyula miniszterelnök hétfőn késő délu­tán befejezte egynapos prágai villámláto­gatását, és elutazott a cseh fővárosból. Horn Gyula délelőtt cseh kollégájával, Václav Klausszal tárgyalt elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, ezen belül a cseh-magyar áruforgalomban tavaly kialakult jelentős magyar passzívum megszün­tetésének lehetőségeiről. A felek kicserélték az európai integrációs folyamattal kapcsolatos ta­pasztalataikat, és a Közép-európai Szabad­kereskedelmi Társulás­ tevékenységének bővítéséről alkotott elképzeléseiket is. Közös sajtóértekezletükön Václav Klaus úgy vélte, hogy a Cseh Köztársaság és Magyar­­ország nézetei nagyon közeliek a NATO-ba és az Európai Unióba való beilleszkedésük kér­déseit illetően. Mint Horn Gyula elmondta: a találkozón sür­gette cseh partnerét: nyújtson iparpolitikai jellegű támogatást ahhoz, hogy kormányzati megrendelések keretében növelni tudják a Csehországba irányuló magyar exportot. A találkozón Klaus szerint szó esett még a beruházásvéde­lmi egyezmény ratifikációjáról, továbbá a mezőgazdasági termékek vámjának csökkentéséről, a minőségtanúsítványok köl­csönös elismeréséről. A cseh kormányfő hang­súlyozta, hogy országának kiemelkedő érdeke tovább erősíteni Magyarországhoz fűződő baráti kapcsolatát. Egyúttal megemlítette, hogy örömmel fogadja el Horn magyarországi látogatásra szóló meghívását. A magyar kormányfő üdvözölte, hogy Prága magára vállalta a CEFTA-országok következő kormányfői találkozójának megszervezését. A kormányfők ezután együtt ebédeltek. Délután Václav Havel államfő is fogadta a magyar miniszterelnököt a prágai várban. Horn Gyula innen „szálláshelyére", a közeli Kramár­­villába hajtatott, ahol Josef Zieleniec külügy­miniszterrel találkozott. Elutazása előtt végül a Prágában működő Interbanka magyar tulaj­donosával, Karol Tölgyesivel tárgyalt. A miniszterelnök délutáni programjáról azonban egyik fél sem nyilatkozott a sajtónak. A Horn-látogatás rendkívüli rövidségéhez megfigyelők szerint hozzájárulhatott, hogy ezen a napon kezdte meg hivatalos csehországi látogatását Oscar Luigi Scalfaro olasz államfő, valamint Madeleine Albright amerikai ENSZ- nagykövetnő is. A három politikus mindössze néhány óra különbséggel váltotta egymást a legfelsőbb cseh állami méltóságoknál, akiknek így rendkívül zsúfolt napjuk volt, talán proto­­kollfelelőseik hibájából. (MTI) Magyarországon drágultak a konzuli díjak A külügyminiszter rendelete nyomán új konzuli díjszabás lépett életbe Magyarországon. A korábbiakhoz képest változás, hogy az új táb­lázat amerikai dollárban adja meg az egyes konzuli szolgáltatások árát. Korábban forintban rögzítették a díjtételeket, és annak alapján számították át az érintett ország nemzeti valu­tájára az igénybe vett konzuli szolgáltatás árát. Az új táblázatnak megfelelően a legtöbb szol­gáltatás díjtétele több mint kétszerese lesz a négy évvel ezelőttinek. A leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások közé tartozik például hiteles másolatok készíttetése a konzuli hatósággal. Ezért korábban oldalanként 900 forintot kellett fizetni, mostantól oldalanként 18 dollár a díjtétel. Miután a rendelet szerint a dollár alapú díjak átváltásánál a Magyar Nemzeti Bank devizaela­dási árfolyamát kell alapul venni, ez azt jelenti, hogy e szolgáltatás mostantól több mint kétezer forintba kerül. Funar mint „kincs” avagy a román sajtó demokráciájának határai Rég irigykedem a kolozsvári kollégákra, akiknek olyan kincs van a „birtokukban”, mint Funar polgármester és pártelnök. Ki sem kell mozdulniuk a kincses városból, vígan megél kormánypárti, ellenzéki újságíró egyaránt abból, amit Funar mond, nyilatkozik, határoz és tesz. Mert Funar sokat mond, sokat nyilatkozik, sokat határoz, és tesz olyan dolgokat, hogy attól nemcsak a magyar adófizető haja áll égnek, de vakarhatja az üstökét a kor­mányfő vagy aljár Iliescu elnök maga f Őkelme a vakarás után - mint legutóbb is - megzabolázza szövetségesét. A zabolázás ér annyit, mint holt lovon a patkó, mert Fu­nar mondja tovább a magáért. Most már polgárháborút emleget, úgyhogy a románok is kezdik sokallni ügybuzgóságát. Viorel Salagean egységpárti szenátor pedig a minap „az RMDSZ legjobb aktivistájának" nevezte saját pártvezérét. Hát hogyne irigykednék a kolozsvári kollégákra! Ha nem lenne, Funart ki kel­lene találni. Mert valljuk be, ha a külföld netán felkapja fejét a romániai kisebbségek segélykiáltozására, azt teszi nemcsak Tőkés Lászlónak és Markó Bélának mesz­­szehangzó szavára, hanem Gheorghe Funar kuruttyolásai okán is. Nem illetné-e köszönet részünkről amiatt, hogy elkotyog olyan elveket, nézeteket, melyeket a hata­lom is vall, amelyeknek szellemében tevé­kenykedik is, csak éppen bölcsebbnek látja azokat nem világgá kürtölni?! A magam részéről az egész Funar­­jelenséget elintézném azzal, hogy ,,a kutya ugat, a karaván halad”. Maga a román tár­sadalom fogja a hozzá hasonló honffyakat lesöpörni a politikai élet palettájáról. És a söprögetés közben/hatására, ha lassan, ha nehézkesen is, megindul karavánunk Európa felé. Rossz útjainkon, elavult tele­fonvonalainkkal, korszerűtlen egészség­ügyünkkel, reformra váró oktatásügyünkkel, tudatlanságból fakadó (?) idejétmúlta mentalitásainkkal, lassan születő, nem is a legjobb törvényeinkkel, sántikáló igazság­szolgáltatásunkkal, újraalakult szekuritá­­ténkkal, a vissza nem kapott egyházi vagyon lehetőségébe vetett hitünkkel, ke­vés okos németünkkel, sok szurtos cigá­nyunkkal, „kik voltunk”-ságunkkal, kivagyi­ságunkkal, kiábrándultságunkkal, meg­lóduló reményeinkkel... mindezekkel, és egyébb púpokkal a hátunkon halad kara­vánunk, ha lassan, ha nehézkesen is, Európa országútján. Nem Funar hőbörgései aggasztanak, hanem az, hogy cammogó karavánunk bármikor megállhat! Hogy bekövetkezhet, ami nem következett be Marosvásárhely véres éjszakája, a gyilkos fővárosi bá­nyászlátogatás után, és nem a vért nem kívánó, más provokációk alkalmával. Innen nézve a dolgokat, még ha bizonyíthatóan volt is szerepe bennük, Ion Iliescu államel­nöknek érdeméül tudható be a hatalom csúcsán való olyatén egyensúlyozása, hogy a kormányrudat nem ejtette ki a kezé­ből, s az nem került még a régi kommunis­tákénál is rosszabb kezekbe. Hogy minden ellenkező vélemény ellenére, elnöklete alatt az ország meg tudta őrizni a demokrácia látszatát! Amit nem lehet elmondani a volt Jugoszláviáról. Amit nem lehet állítani Oroszországról se, amikor annak vagyunk tanúi, hogy Ógóliátsága mint készül utolsót taposni a maréknyi Csecsenföldön sarjadt szabadságrügyre. Borúlátásom oka a román nyelvű saj­tónak a kisebbségekhez való viszo­nyulása. Nevezetesen a Románia libe­róban napvilágot látottak, amelyekből az utóbbi időben Szász János idézett több alkalommal nem dicső passzusokat lapunk hasábjain. A Románia liberót említem, amely zászlóvivője az ország demok­ratizálódásáért folytatott harcnak, mindmáig a legkorrektebb központi román nyelvű saj­tóorgánum. Amelynek véleményére ad a legigényesebb újságolvasó is. És ha ennek a lapnak nem belpolitikai kérdésekben illetékes szakértője, hanem a lap volt főszerkesztője, főszerkesztő-helyettese, jelenleg az „R” lapkiadó Rt. elnökhelyettese közöl vezércikket, az - meglátásom szerint - AZ ÚJSÁG álláspontját tükrözi. Márpedig Anton Uncu a tavalyi szeptember 19-i számban Paradoxális szimbiózis című írásában jelenti ki többek között: „Nyil­vánvaló, hogy egy demokratikus államban etnikai alapon létrejött párt létezése anomália, illogikus (...) ellentmond magá­nak a demokratikus rendszernek, amelynek keretében működik". Vezércikkíró alapos­sággal alá is támasztja állítását, amit nem szándékom vitatni, csupán azt kérdezném meg tisztelettel: hol van itt demokratikus állam? Aztán egy kanyargással így folytatja: „Működési szabályzatától füg­getlenül minden párt hatalomra tör. Mi lenne, ha Romániában, ad absurdum, az üstfeldolgozó és hegedűs cigányok pártja kerülne hatalomra? Nevetségesebb lenne ez vajon, mintha a választók zöme az RMDSZ-re adná szavazatát? Milyen demok­rácia lenne akkor Romániában?". Újra magyarázat következik, majd megengedve, hogy egy többnemzetiségű államban igen, elképzelhető... megveti a lábát az alkot­mány által szentesített „Románia egységes nemzetállam" kitételében, és az utolsó magyarázata előtt a következőképpen foglalja tételbe kisebbségpolitikai tudo­mányát egy jól célzott dobással nyakunkba vetve a hurkot: „Normális körülmények között egy olyan párt, mint az RMDSZ - minden rokonszenvem ellenére, amit egyes vezetői iránt érzek - nem kellene létezzen”. (Kiemelés tőlem, I. T.) •­­ Hogy miért tartom elszomorítónak az Rl ilyenfajta állásfoglalását? Mert tudtommal a kormánylapoktól kezdve a szélsőnacio­nalista lapokon át a megyei lapok csaholó falkájáig mind az Rl után álltak be az RMDSZ-t betiltani követelők kórusába. Ilyenformán képviseli a magyar kisebbség irányában a demokráciát az ország első román nyelvű napilapja. Milyen a többi, ha ez is így beszél?! Tévedek-e, ha a Románia liberó hangja mellett a Funar-zengedelmeket tücsökcir­­pelésnek tartom csupán, amely csak legyintésre készteti minden jóérzésű román polgártársunkat, míg az RI véleménye 100 000-es nagyságrendű, a demokrácia iskoláját járó olvasó tudatába épül be? Utóirat helyett kívánkozik ide, hogy ez utóbb mondottakat nem volt főnökömnek címezett replikának szántam. Sajtóvitával amúgy sem lehet egy 50. életévén túl járó INCZEFI TIBOR (Folytatása a 4. oldalon) BUDAPESTEN KONZULTÁLNAK A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZERVEZETEKKEL (Telefaxon)­­ A Határon Túli Magyarok Hivatala sajtóosztálya kedd délben értesített bennünket, hogy Tabajdi Csaba politikai államtitkár kezde­ményezésére március elsején konzultációra kerül sor Budapesten a határon túli magyarság szer­vezeteinek képviselőivel, amelynek során a kezdeményező bevezető előadást tart (A határon túli magyarság érdekeinek megjelenítése nem­zetközi fórumokon), majd Kovács László külügy­miniszter tájékoztatja a megjelenteket a magyar­román és a magyar-szlovák alapszerződésekkel kapcsolatos kérdésekről. A szlovákiai, kárpátaljai, szlovéniai, horvátországi, vajdasági magyarság vezetői mellett Romániából Markó Béla, Tőkés László, Takács Csaba, Dézsi Zoltán, Frunda György egyúttal részt vesznek a miniszterelnökkel való találkozón is. (1995. február 28.) AZ SZKT IGAZOLTA: HELYES ÚTON JÁRUNK (Telefaxon)­­ Az RMDSZ Csíki Területi Szer­vezete Elnöksége nevében Borbély Ernő elnök nyilatkozatot juttatott el lapunkhoz a marosvásár­helyi SZKT Nagy Benedekre vonatkozó döntésével kapcsolatban, akit a területi választmány annak idején kizárt a szervezet tagjai közül. • “A Csíki területi szervezet - hangzik a nyilatkozat - úgy értékeli, hogy mind az Etikai Bizottság határozata, mind az SZKT döntése megerősíti a szervezet választmányának döntéseit, szövetségi szintre emelve azokat. Ezzel többszörösen megcáfoltak tekintünk minden olyan kijelentést vagy vélekedést, amely a csíki választmány döntését helytelennek, elhamarkodottnak vagy megalapozatlannak véli. A további ilyen tartalmú megkérdőjelezéseket rágalomnak nyilvánítjuk." • A választmány nevé­ben nyilatkozó szerint az SZKT döntése azt iga­zolja: a csíki szervezet helyes úton jár, a megújulás útján. Ugyanakkor közli:­­a mai napon az elnökség átiratban értesítette Nagy Benedek(sid­) a Csíki területi Szervezet Választmánya január 5-i dön­tésének hatályba lépéséről.” (1995. február 27.) MIÉRT NEM VOLT OTT SENKI A VITÁN? (Üzenetrögzítőn • 222 58 02) - Nagy Levente dr. vagyok Marosvásárhelyről. Végignéztem a ma esti Vartan Arac­elian által rendezett műsort a 2-es csatornán, rendkívül érdekfeszítő és tanulságos volt. Kérdésem: miért nem vett részt legalább egy RMDSZ-képviselő e beszélgetésen? Ha valaki személyes okokból nem lehetett ott, elmehetett volna más, mert hál’istennek, vannak köztük elegen, akik értelmesen, célratörően, objektíven, higgadtan tudtak volna válaszolni, vagy legalábbis megkíséreltek volna megmagyarázni olyan kérdéseket, melyek élesen és tendenciózusan szerepeltek az atlantai kerekasztalról szóló adásban. Véleményem szerint akkora hiba a távol­­maradás, hogy szinte megbocsáthatatlan. Bár­kinek, aki Atlantában járt közülünk, kutyaköteles­sége lett volna ott lennie ezen az adáson. (1995. február 27.) A miniszter úr kérésére... (Telefaxon)­­ Mindazon Maros megyei óvodák és iskolák vezetőségéhez és pedagógusaihoz, ahol magyar nyelvű oktatás folyik vagy indítani szeret­nének az 1995/96-os tanévben, a Maros megyei RMPSZ vezetősége a következő FELHÍVÁST intézi: 1995. március 2-ig, csütörtökig a marosvásár­helyi székházunkba, Bolyai u. 30 szám alá juttas­sák el írásban vagy telefonon (16 85 11,16 29 07, 16 19 28) azon óvodai csoportok és elemi, közép-, szak-, illetve inásiskolai osztályok lajstromát, meg­nevező profiljukat, melyeket reális igények alapján magyar nyelven indítani szeretnének az 1995/96-os tanév kezdetén, függetlenül attól, hogy a már lea­dott beiskolázási tervben feltüntették vagy sem azokat. E sürgős és fontos akciónak az adja meg súlyát, hogy Liviu Maior tanügyminiszter úr személyes kérésére történik, komolyságát pedig a kollégák felelősségtudata. (Tőkés András RMPSZ megyei elnök)

Next