Romániai Magyar Szó, 1995. október (7. évfolyam, 1800-1829. szám)

1995-10-25 / 1823. szám

­ Előpataki remények (Sepsiszentgyörgyi flóra) • Az előző éveknél jóval szűkmarkúbban mért a­­kormány, amikor a földgázszállító vezetékhálózat kibővítéséről, illetve a felhasználást biztosító kvótákról határozott. Az országosan csupán öt várost és húsz vidéki tele­pülést felpártoló döntésben megjelölt helységek között szerepel Élőpatak is, ahol a földgázbeve­zetés a hajdan híres fürdőhely modernizálásának feltételeit is megteremti.­­• Füstölgő őszi mezők (Zilah/fejér) • Sűrű szomszédságban őszi tüzek lobognak, s főleg füstölnek a mezőn újabb keletű divat szerint a Szamos völgyében, ahol a levágott napraforgó- és (nem kevés helyen) kuko­ricaszárat gyújtják fel. Nem tudni, kell vagy sem a kukoricaszár, szűkös takarmánypótlónak, netán a fuvarozás drága, ezért a tűz martaléka lesz, akárcsak az utóbbi nyarakon a­­ szalma? Példa volt már arra is, hogy az útszélen felgyújtott szalma miatt órákig megbénult az országúti forgalom. A kórót tüzelők is előidézhetnek hasonló eseményt, így is a padkától pár méterre fellebbenő füstfelhő szennyezi a levegőt s bosszúságot okoz a gépko­csivezetőknek. V Romániai Magyar Szó 4 * hírekKÖZLEMÉNYEK •*­SPORT * Dobogón a Bihar megyei gazdaság (Nagyvárad/pengő) • Gazdasági téren Bihar megye az országos élenjárók közé tartozik. Ezt bizonyítja a Romániai Kis- és Középvállalkozók Országos Tanácsa által nemrég közzétett kimuta­tás, mely az 500-nál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeket rangsorolja. A rangsorolás kritériuma az 1994-es üzleti év forgalmának pénz­ben kifejezett értéke volt. Bihar 7 vállalattal van jelen a százas listán s ezzel az 59, illetve 8 vállal­kozással szereplő Bukarest és Konstanca megye mögött a harmadik helyet foglalja el. A legelő­kelőbb helyezést elért bihari cég a mezőszakadáti Coca-Cola palackozó kombinát, mely a nyolcadik helyen áll tavalyi több mint 50 milliárd lejes forgalmával. „Költői ősz” - Nagybánya, 1995 (Nagybánya/farkas) • Október 21-én zajlott le a nagybányai „Kopácsi István” pinceotthonban, az immár hagyományszámba menő, „Költői Ősz” szavalóverseny döntője. Az idei rendezvényt a szervezők - a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelő­dési Egyesület és a nagybányai RMDSZ - az iskola, az anyanyelv, a nemzeti önazonosság megtartása jegyében rendezték meg. Ez­ a jelleg főleg a szabadon választott versek (vagy prózai szövegek) ajánlott jegyzékében jutott kifejezésre. A 46 feliratkozott versenyző közül végül is 40-en jelentkeztek, s három kategóriában (IV—VI. osz­tályosok, hetedik-nyolcadikosok, illetve gimna­zisták) osztottak helyezési és különdíjakat. Az első korcsoportban (ahol a legtöbb jelent­kező volt) Berki Antónia, Kádár Zoltán és Fábián Orsolya vitték el az első három díjat, s Bertóti Attila, Haranth Erika, Bokor István és Szaniszló Eszter részesültek különdíjban. A második kate­góriában Égly Lehel, Molnár Róbert és Kölcsey Andrea bizonyultak a legjobbaknak, Ruff Csilla különdíjat kapott. A nagybányai Partner BT - a zsűri segítségével - Molnár Róbertet a legszebb magyar beszédért külön is jutalmazta. A leg­nagyobbak csoportjából (sajnos ők jöttek el a leg­kevesebben), Szilágyi Erzébet, Krupiczer Andrea és Romok Eszter lettek az elsők, Márton Tünde pedig különdíjas. Szilágyi Erzssébet, az első díjjal járó pénz mellett, elnyerte az RMSZ igen értékes, kétkötetes „Akadémiai kislexikon” könyvado­mányát is. Egyébként ő, Krupiczer Andrea és Romok Eszter nyerték el a szatmárnémeti „Gellért Sándor" szavalóversenyen való részvétel jogát. -fl­­u, én indián szeretnék lenni! - mondja Bubulác, és másnapra megtörténik az átváltozás: gyönyörű tollakkal ékeskedik, valódi­­skalpolókése műanyagból, fúvócsöve fúvócsőből. Egy iránytűt is kapott, ami ugyan nem indián találmány, de ha valakinek, az indiánnak tudni kell, merről fúj a jószerencse szele. . Egy indián rezervátum lakói milliomosok, mert a lottót rájuk bízta az állam. Az Államoknak abban a fertályában legalábbis, ahol rezervátumban élnek. Úgyhogy indiánunk egy ideje nem szuvenír békepipákat farag arca verítékével és a kiskéssel, hanem lottócédulát árul, aztán megpörgeti a szerencsekereket, kihúzza a nyerő számokat,­fizet, mint egy katonatiszt, a maradékból pedig úgy él, mint egy rézbőrű hal a rézfényű folyóban. Most már tudom, miért indiánkodik szíve­sen Bubulác. Ha megnő, egy regionális lottó­üzem tulajdonosa lesz többedmagával, és lesz mit aprítani a tejbe meg a tüzes vízbe. A szerencsejáték is játék, és a világ amilyen kegyetlen, annyira játékos is - évi százmilliárd dollárra becsüli csak a lottón megforduló pénzt. Egy nyugati világvárosban kiszámolták, az átlagpolgár többet költ a lottóra, mint a kenyérre és a könyvre. Ami persze értelmezhető úgy is, hogy a kenyér az olcsó lottónál is olcsóbb. Benézek a szerencseboltba a főutcán. Pósalaki bácsik játszanak, őket még Móricz Zsigmond kamaszregényéből ismerjük, a jószerencse grabanca után nyúlkálnak minduntalan. Ülnek az asztalnál, és a fogpiszkálót rágcsálva azon tűnődnek, a tizenhetest legutóbb másfél évvel ezelőtt húzták ki, azóta se p­ejsze elveszett... A pult mögött, a számkosár mögött-jól látom? - egy igazi indián ül, és a legyeket hessegetné orráról, ha nem jönne a világra dér. OLÁH ISTVÁN Bukovinai székelyek leszármazottjai Déván (Déva/deák) • Október 21-én egésznapos ünnepségsorozat keretében a négy Hunyad megyei bukovinai székely közösség itteni és innen elszármazott tagjai, azaz a csernakeresztúriak, a sztrígyszentgyörgyiek, a dévaiak és a vajdahunya­diak Déván emlékeztek arra, hogy őseik éppen 100 éve telepedtek le ezen a vidéken és leltek itt igazi otthonra. Az ünnepség a Déva-telepi Szt. Antal templomban ünnepi szentmisével kezdődött, a templom udvarán­ álló kereszt megkoszorúzá­sával folytatódott, amely a székelyek itteni letelepedésére emlékeztet, majd délután a művelődési házban rangos táncdalos előadással zárult, amelyen a csernakeresztúri, immár messzi tájakon is ismert hagyományőrző csoport mellett felléptek Barabás Kásler Magda kolozsvári és Kóka Rozália magyarországi előadóművészek, bonyhádi népi énekesek társaságában, mely magyarországi településen szintén Bukovinából elszármazott székelyek leszármazottjai élnek. „Búcsújárás” cujkafronton (Szatmárnémeti­ sike) • Nagy „búcsújárás” volt az elmúlt napokban Szatmár megyében a fővárosi miniszterek és pártvezetők részéről. A beindult választási kampányon túl az új főzésű szilvapálinkának is szerepe lehetett ebben, mert értesüléseink szerint fogyott ám a jó szíverősítő, amire az érintetteknek igencsak szükségük van. Chiuzbaian igazságügyi miniszter és Vasile Manea Dragulin legfelső főügyész az avasfel­­sőfalui (Negresti-Cap) bíróság és ügyészség felavatásával talált indokot a cujkával való koccintásra, ám Victor Surdu, az agrárpárt S PDAR - elnöke nyíltan a korteskedéssel vagy (szerinte) a tömegkapcsolat erősítésével. Surdu úr Erdélyből várja a változást, mert itt az emberek jobban élnek és jobban meg vannak szervezve - vélekedett. Elismeréssel és bizakodással szólt az ellenzékről, mely azt a tisztító, egészségfelügyelő szerepet tölti be a társadalomban, mint a róka és a holló a természetben. Jancsó, te drága (Kolozsvár/miklós)­­ Kolozsvári fiókszer­kesztőségünkhöz is be-befut mostanság dedikációval egy-két frissiben megjelent kiadvány. Legutóbb Jancsó Miklós Vilma, te édes című humoros írásait tartalmazó, a Dacia Könyvkiadónál megjelentetett kötetét vehettük kézhez. További munkák európai kisebbségek autonómiatörekvéseiben igazítanak el. Gál Gyula A dél-tiroli kérdés, valamint Az Aland­­szigetek önkormányzata (Kovács Péter, Az Aland-szigetek autonómiája, Önkormányzati törvény Aland számára, 1991. augusztus 16), mindkettő a Teleki László Alapítvány Könyvtár Kisebbségi adattár sorozatában. Távirati stílusban : OKTÓBER 23-24 ■ Fővá­rosi lapok, hírügynökségek nyomán: A Mondoprosper nevű valutás pilótajáték­ész­kombájnja és tulajdonosa, akinek magyarországi klienseket is sikerült megszédítenie, a Ziua c. lap riporterét várja Jilavába, hogy elmesélje neki az életét. ■ Ni­u „papa”, a bu­karesti rendőrfőparancsnok kijelentette: aki emberei közül diákot mer bántani, an­nak vele gyűlik meg a baja. ■ Az önkényesen megszüntetett megyék szövetsége úgy véli, hogy csak akkor érhet igazán célt, ha törekvéseiket egy párt vállalja föl, ezért párttá készülnek átalakulni. ■ Vranceában megrendezik az Országos Borfesztivált. ■ A Rompres vidéki tudósítóit, illetve a prefektúrák szóvivőit hétfőn összetrombitálták a kormányhoz. A Cotidianul szerint a hivatalos hírügynökség vezetőségében változások készülnek. ■ A szellemek nemzetközi ünnepén (október 27. Halloween) Drakula­­bált rendeznek Bukarestben. ■ Egy olténiai falusi házaspár most született hetedik gyerekének a Nicoleta­ Vácároiu kettős nevet adta. Reméljük, a kislány már nem fogja tudni, kire emlékeztet most bennünket. ■ Az Evenimentul zilei kiderítette: a szeku „fehér könyvének” 5 kötetét Mihai Pelin író szerkesztette, aki a hét végén részle­tesen elmeséli szerkesztési tapasztalatait. ■ Országszerte mintegy 30 ezerre teszik a diákmegmozdulásokban hétfőn részt vett egyetemisták számát. Ebből csak Bukarestben és Kolozsváron 20 ezren tüntettek. ■ A PECO szerint a benzindrágítás bevezetése óta a fogyasztás a felére zuhant. ■ Botopani-ban az idén is megrendezik az Etnikai Közösségek Fesztiválját. ■ Ion Iliescu elnök biztosította New Yorkban az amerikai üzletembereket arról, hogy a kormánypárt szakítása Vadimékkal végleges, azért elvitte magával Mircea Hamzát, a Nagy Románia Párt egyik vezetőjét és szóvivőjét mostani amerikai útjára.­­ Négy év után végre ismét szabadon lehet hajózni a Szulina­­ágon. ■ Dorin Suciu az Adevarulban 1956-os cikkeket idéz: Sütő András november 7-i publicisztikáját az Előréből, s egy Igaz Szó-s vezércikket - mondván, hogy lám, egyik se a magyar forradalmat dicséri. ■ Mi újság? Válaszolt a Hivatal (Déva) • A fel nem használt, otthon hónapok, évek óta őrzött és időközben szinte teljesen elérték­telenedett kárpótlási jegyeknek életjáradékra vál­toztatásával kapcsolatban - olvasói levelek alapján - még augusztus elején tájékoztatást kértünk az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivataltól. A dr. Nagy Ferenc címzetes államtitkár, a Hivatal elnöke által aláírt, 9492. számú válaszlevél így szól: ..Levelére - amelyben az életvitelszerűen külföldön élők kárpótlási jegyeinek életjáradékra történő átváltásának lehetőségeiről kér tájékoztatást - az alábbi választ adhatom: Az 1994. évi XII. törvény a külföldinek minősülő személyi kárpótlási jogosultak számára tette lehetővé, a már korábban kárpótlási jegy formájában megállapított kárpótlás átváltását életjáradékra. A rendelkezés szerint 60 napon belül (1994. május 31- ig) kellett kérvényezni az életjáradék folyósítását. Az 1995. évi XIV. törvény csak vagyoni sérelem­mel összefüggésben kapott kárpótlási jegyek élet­járadékra váltásáról rendelkezik. Tájékoztatom azonban arról, hogy a kormány 1995. június 15-i ülésén határozott arról, hogy az 1992. évi XXXII. törvény több rendelkezését is — így az önt is érdeklő életjáradékra történő átváltás feltételeit is­ - módosító javaslattal terjesztette az Országgyűlés elé. A végleges döntés meghozatalára a közeli napokban kerül sor, ezért a törvény módo­sításáig szíves türelmét kérem!...” Azt már mi tesszük hozzá, hogy a várható módo­sító törvény nyomán beinduló eljárásra (a kérelmek - ismételt - benyújtására, az otthon őrzött jegyek visszaszolgáltatására, adatlap beszerzésére, ha ezt is megkövetelik majd stb.) nemcsak az igényjogosul­taknak, de az őket eddig is segítő és a helyettük eljáró megyei szakembereknek, RMDSZ-irodáknak is idejében fel kell készülni!: • . * . DEÁK LEVENTE ZSEBVERS Ha bírná nyárig Tavaszt hozónak látnánk Aranyesőnket? KALI ISTVÁN Szüreti bál igen, bordal nem (Zilah fejér) • Majdnem mindenhol véget ért a szüret Szilágy megyében, újabban a „lábrakelő szőlő” miatt kénytelenek sietni a gazdák a szedéssel. Az idei szép, meleg ,,vénasszonyok nyara” megtette a magáét, hogy édes legyen a termés, így a szüreti bálok évadja zajlik, megtartották Sarmaságon, Krasznán is a hagyományos felvonulással, bálozás­sal. Zilahon éppen bátyus szüreti bált rendezett az RMDSZ, amikor Markó Béla szenátor a Szilágyság­ban járt. Bár igyekeztek a költő-szenátort borpincébe és szüreti bálra vinni, utólag az a vélemény alakult ki: szép, tömör és magyaros köszöntőt tud mondani, viszont a fogyasztásával elégedetlenek, egyszer se nézett ugyanis a pohár fenekére; többen meg úgy vélik, szüreti bal volt ugyan, ám borivás nélkül a körítő bordalt sem szerez. SZERDAI EMLÉKEZTETŐ (Bukarest levente) • E napon történt: II. József császár kiadta a Türelmi Rendeletet (1781). + Létrehozták Budapesten az Iparművészeti Múzeumot (1896). „ Létrejött az ún. ..Berlin-Róma tengely” (1936). + A Parlament előtt tüntető tömegbe lövetett a hatalmat féltő államhatalom Budapesten (1956). • E napon született: Thomas Babington Macaulay angol történész, költő (1800). + Ifj. Johann Strauss osztrák hegedűművész, a leghíresebb keringőszerző (1825). + Georges Bizet francia zeneszerző (1838). + Pablo Piacasso spanyol festő, a XX. század egyik legnagyobb festőegyénisége (1881). + Richard Evelyn Byrd sarkkutató, aki elsőnek érte el repülőgéppel az Északi-sarkot (1888). + Országh László nyelvész, irodalomtörténész (1907). • E napon halt meg: Ulug bég/Mirza Mohamed Ulug üzbég uralkodó, csillagász. Timur Lenk unokája (1449). + Evangélista Torricelli olasz fizikus, a barométer kifejlesztője (1647). + Wesselényi Miklós báró, politikus (1809-Zsibó). + Robert Delaunay francia festő (1941).* ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ — kiadja a Transit Rt. Postacím: 79776 Bucuresti 33. Piata Presei Libere 1. Bankszámla: 40724751 (lej); 47724751 (valuta) — Banca Agrico­l — Sucursala Municipiului Bucuresti (B.A.-S.M.B.) Szerkeszti az RMSZ szerkesztőbizottsága: • CSEKE GÁBOR (szerkesztőségi főtitkár, igazgatótanácsi tag) • DEÁK LEVENTE (igazgatótanácsi tag) • FERENCZ L. IMRE (főszerkesztő-helyettes, igazgatótanácsi tag) • GYARMATH JÁNOS (főszerkesztő, az igazgatótanács elnökei • SIKE LAJOS • Gazdasági igazgató, igazgatótanácsi tag: FARKAS E. ZOLTÁN. Telefon: 222 33 08 (főszerkesztő, szerkesztőség, Transil Rt) Telefax: 222 94 41 és 222 32 11 Üzenetrögzítős telefon: 222 58 02 • Reklámokat, apróhirdetéseket személyesen a Transil Rt. titkárságán, illetve a fenti telefon-, telefax- vagy telex-számok egyikén, továbbá vidéki tudósítóink révén lehet feladni. Tarifáink: a napi árfolyamon 0,8 USA-dollárnak megfelelő lej, négyzetcentiméterenként (kiemelt helyen, illetve első oldalon:1 dollár), illetve apróhirdetések esetében intézményeknek 250 lej szavanként (az a és az az nem számítanak külön szónak). • Tarifáink magukba foglalják az értéknövekedési adót is! Szedés: Transit S.A. • Nyomda: Regia Auto­no­ma a Imprimeriilor — Imprimeria „Coresi”, Bucuresti • 40342 Jánosi Elvira békefutása A Határon Túli Magyarok Hivatala és a Főpolgármesteri Hivatal közös rendezésében került sor hétfőn arra a budapesti sajtótájé­koztatóra, amelyen Jánosi Elvira vajdasági magyar sportolónőt fogadták a Belgrád- Budapest Békefutás alkalmából. Az eseményen, amelynek a városligeti Tóterasz étterem adott otthont, megjelent Lábodi László államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Bánhegyi Emil, a főpolgármester személyes tanácsadója és Kasza József, Szabadka polgármestere. A békefutás felett Horn Gyula magyar és Radoje Kontic jugoszláv minisz­terelnök vállalt védnökséget.­­ Jánosi Elvira békefutásának üzenete mindenki számára világos. A sport és a béke kapcsolata az ókortól kezdve elválaszthatatlan, hiszen a görögök az olimpiai játékok idejére háborúikat is felfüggesztették. Jánosi Elvira nem szavakkal, hanem egyedülálló teljesítményével hívta fel a figyelmet a Bosznia-Hercegovinában zajló embertelen háborúra - mondta Lábodi László államtitkár, aki a miniszterelnök nevében egy díszes serleget nyújtott át a futónőnek. - Szabadka polgármesterének az ötlete volt ez a békefutás, és én megtiszteltetésnek érzem, hogy én lettem a kiválasztott. Tiszta szívemből remélem, hogy valamivel hozzájárultam ahhoz, hogy a következő generációk már háborúk nélkül élhessenek - mondta Jánosi Elvira, aki a békefutás során Belgrádtól, Szabadkán és Kecskeméten át, Budapestig hét nap alatt 378 km-t teljesített. A 40 éves atlétanő, aki 10 ezer méteren jugoszláv országos bajnokságot nyert, 1990-ben tért át a szupermaratoni távokra. Eredményei évről évre javultak, úgyhogy már a 12 órás futásban 95.496 km-es, a 24 órás futásban pedig 192.857 km-es teljesítménnyel büszkél­kedhet.­Tavaly már a világranglista harmadik helyére lépett előre ezzel. A világon ő az első nő, aki lefutotta a Hirosima és Nagaszaki közötti 450 km-es távot három nap és 13 óra alatt. A békefutás után nemsokára Dallasban indul egy 48 órás versenyen. Amennyiben ezt is sikerrel teljesíti, a szupermaratonokon idén lefutott eredménye 3423,591 km lesz. Bécs-Budapest Öt napig rótta a kilométereket a Bécs-Buda­pest szupermaratoni futóverseny mezőnye, amely hétfőn ért célba a Hősök terén. Az utolsó, Budakeszi-Budapest félmaratoni távon már nem született meglepetés. Az összetett­ben a férfiaknál Bogár János, a nőknél a portugál Maria Alzira da Silva győzött. Ennek az egyedülálló versenynek - amely­nek során öt nap alatt 344 kilométert teljesíte­nek az indulók - igazi specialistája a békés­csabai Bogár János, aki immár harmadik alkalommal szerezte meg az első helyet. Bogár legnagyobb vetélytársainak előzete­sen az orosz futók ígérkeztek. Közülük is a ta­valyi második helyezettől, Konsztantyin Santalovtól várták a legjobb eredményt. A 100 km-es futás világbajnoka azonban már az első szupermaraton napon feladta a versenyt. Bogár teljesít­ményének értékét növeli, hogy egy kivételével valamennyi szakaszon győzött. Tatára az orosz Andrej Derkszen érkezett elsőként, az összetettben ő lett végül a második Győri Ferenc előtt. A nőknél a verseny nagy vesztese a tavalyi győztes Eleonora Robinson. A brit futónő gyo­morrontás miatt feladta a második szakaszt. Ezután visszaállt, s akárcsak az első napon, a harmadik, negyedik és ötödik távot is ő teljesítette a leggyorsabban. Összetettben természetesen nem kerülhetett a legjobbak közé. A győzelmet a portugál Maria Alzira da Silva szerezte meg a német Anke Grescher előtt. Bozán Ágnes, aki tavaly második volt, ezúttal bronzérmes lett. ­ Halál a ringben A Fülöp-szigeteken, Polomolok városá­ban lezajlott ökölvívó-találkozón a 10. menetben eszméletlen állapotban esett össze a 19 éves Ervin Corpuz. Hiába pró­báltak rajta segíteni, masszív agysérülései következtében rövid idő elteltével meghalt. Ez már a második halálos tragédia a szi­geteken ebben a hónapban. Október 15- ikén a szintén 19 esztendős Restituto Espi­­nit­ hunyt el, két nappal k.o.­veresége után. A mostani tragédiában szerepet játszott a közönség elítélendő viselkedése. Corpuz és edzői már a nyolcadik menetben jelezték, inkább feladják a kilátástalan harcot, mert a rivális, Allan Llaneta olyan technikai fölényt élvezett. A nézők azonban ütemesen skandáltak, folytatást kívánnak. Corpuz hát maradt a kötelek között. E folytatásnak halál volt a vége. A Fülöp-szigeteken 1979 óta Corpuz a ring huszadik halálos áldozata. A manilai városi tanács egy tagja a hírt hallván jelezte: a fővárosi illetékeseknél kijárja, hogy azonnal tiltsák be az ökölvívást a Fülöp-szigeteken, mert az egy „barbár sport”. A meg nem nevezett tanácstag szerint nemcsak a profi­, de az amatőr öklözést is száműzni kell. Joaquin Henson újságíró, ökölvívó-szak­író emlékeztetett arra, hogy különösen Espi­­nili esete megrázó. A fiatalember mindössze­ 2 mérkőzést nyert meg korábbi 12 hivatásos csatája közül. Ennek ellenére ringbe enged­ték Marion Carillo ellen, aki 19 profi­győzelme közül tizet kiütéssel nyert meg. ”** Győzött az éllovas A labdarúgó NB I.11. fordulójában hétfőn le­játszott Csepel SC - BVSG-Dreher (2-3) mérkő­zés után a vasutas gárda 7 pontra növelte előnyét a tabella élén. A második helyen a baj­noki címvédő Ferencváros található. A zöld­­fehérek azonban két mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Pécsi MFC 112 2 7 9-15 5 Az NB I. állása: BVSC-Dreher 119 1 1 22-8 28 Ferencváros 9 7 2 18-7 21 Újpesti TE 106 2 2 19-10 20 Csepel SC 115 3 320-15 18 Vasas Casino Vigadó115 3 3 14-12 18 DVSC-Epona 115 3 3 12-11 18 Vác FC-Samsung 115 2 421-17 17 MTK 104 3 3 16-11 15 Kispest-Honvéd FC 1.03 4 3 11-10 13 Győri ETO FC 113 4 4 14-15 13 Stadler FC 112 6 3 13-15 12 Zalaegerszegi TE 113 3 5 14-19 12 Békéscsabai EFC 112 2 7 14-228 Parmalat FC 102 1 7 10-237 Haladás VSE 111 3 7 9-266 Ötvenöt éves a „Fekete Gyöngyszem” Brazília sportminisztere azt mondja: remek ötlet volt, hogy két éve ismét meg­nősült. A miniszter nem más, mint a „Fekete Gyöngyszem”, azaz Pelé, az egykori lab­darúgó-csoda. - Amióta elvettem Assyriát, minden lépé­semre vigyázok - mondta Pelé, aki hétfőn ünnepelte 55. születésnapját. - Járom az országot, a világot, de tudom, hogy tarto­zom valahová, valakihez, és ez kiegyen­súlyozottá tesz. A volt klasszis­ csatár testsúlya még ma is 78 kg (ennyi volt 1970-ben, amikor világ­bajnok lett a brazil válogatottal), nem iszik, nem dohányzik. Szerinte az elhízás elleni sikeres „harca" nagy segítség abban, hogy meghosszabbítsa életét. - Noha manapság már nem úgy veszem a levegőt, mint két évtizeddel ezelőtt, de a formám a régi - fűzte hozzá Pelé. Elmesélte: minden lehetőséget megra­gad a testmozgásra. Ez alatt például azt is érti, hogy ha éppen New York-ban tartóz­kodik, sohasem használ liftet, gyalogosan megy fel apartmanjába - ami nem kis teljesítmény, hiszen a 27. emeleten lakik. - A hosszú élet titka az is, hogy sohasem vállalkoztam edzősködésre. A kispad együtt jár az őszülő hajszálakkal, a stresszel. Erre nagyon korán rájöttem, üdvözítő felismerés volt - fűzte hozzá Pelé. Kubai „bombázó“ Dominikában Livan Hernandez 20 éves kubai baseball­­játékos úgy gondolta: tehetségét jobban ka­matoztathatja, ha a szabadságot választja. Úgy fogalmazott, ,,a szabadság­keresés és a pro­fiélet iránti vágy” késztette arra a döntésre, hogy disszidáljon, elhagyja hazáját. Persze ille­gális úton. Hernandez a mexikói edzőtáborozást hasz­nálta fel erre lehetőségként. A Monterrey-ben lévő táborból taxival a repülőtérre ment, Vene­zuelába repült, ott politikai menedékjogot kért. Most a Dominikai Köztársaságban vár arra, hogy aláírhassa profiszerződését. - Nem volt nehéz döntés. Mindössze a ked­vező lehetőségre vártam. Ez jött el Mexikóban, ahol a kubai válogatottal készülődtünk a havan­­­­nai nemzetközi tornára - nyilatkozta Hernan­dez, aki félelmetes „bombázó”, 156 km/órás mért sebességgel üti meg a labdát. Hernandez a dominikai profiligában szereplő Licey Tigers nevű klubbal készül szerződést kötni. Nem akar apjára hasonlítani Jóllehet az idei Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságból még három futam hátravan, sokan már a jövőt kémlelik, már amennyire ez lehetséges. Az F-1 berkeiben folyó átigazolá­sok a legtöbb ember kíváncsiságát­­elkeltették. Az egyik új arc a Forma-1 világában Jacques Villeneuve, aki a tengerentúli IndyCar­­bajnokság győzteseként 1996-ban a Williams­­csapat pilótája lesz. A 24 esztendős fiatalem­ber jelenleg a franciaországi Magny-Cours-ban gyakorol az elkövetkező idényre. Gyakran elhangzik a kérdés, a fiatal kanadai képes lesz-e édesapja nyomdokaiba lépni. A sokak által egykor igen kedvelt Gilles Ville­neuve 1982-ben, a Belga Nagydíj edzésén szenvedett halálos balesetet. Forma-1-es pályafutása során, 1977 és 1982 között hat futamgyőzelmet szerzett, egy versenytől eltekintve mindvégig a Ferrari-istállót erősítette. Legjobb eredményét a vb-pontversenyben 1979-ben érte el: 47 ponttal a második lett csa­pattársa, a dél-afrikai Jody Scheckter mögött. - Elegem van abból, hogy örökké édesapám­mal akarnak összemérni. Én magamért és nem őérte versenyzők. Tudom és megértem, hogy egyeseknek nagyon sokat jelentett, s még ma is emlegetik nevét - nyilatkozta Jacques Villeneuve. - Még Damon Hill-lel, leendő csa­pattársammal sem beszéltem erről - tette hozzá. Ismert, Damon Hill apja, a legendás Graham Hill, aki 1962-ben és 1968-ban a­­ Forma-1 bajnoka volt, szintén balesetben vesztette életét, igaz, egy repülőgép­szerencsétlenség folytán. Villeneuve elmondta, hogy sokra tartja a Forma-1-et: „Ez a legjobb a világon” - jelentette ki. Tehetségéhez nem fér kétség. Damon Hill­­augusztusban közösen teszteltek az angliai Silverstone-ban) így nyilatkozott róla: - Nagy benyomást tett rám. Körideje magáért beszél. Villeneuve, aki ugyanolyan versenykocsiban ült, mint társa, alig maradt el Hill legjobb köri­dejétől. Tudni kell, Hill olyan jól ismeri Silver­­stone-t, hogy akár behunyt szemmel is végig tudna rajta menni. A kanadai pedig először körözött ezen a pályán. - Szerencsés vagyok, hogy a Forma-1 lege­rősebb csapatába és annak autójába kerültem. Bár jelenleg még egy kicsit lassabb vagyok a legjobbaknál, de jövőre már jobb leszek - mondta Jacques Villeneuve. 1 ■ Francia labdarúgó bajnokság, 14. forduló:1 .Paris SG - Auxerre 3-1. Élcsoport: 1. Metz 32­­­ pont, 2. Lens 29,3. Paris SG 28.1 Olasz labda-1 (rúgó A-liga, vasárnapi késő esti bajnoki:1 . Sampdoria - Fiorentína 2-1. Élcsoport a 7. for­ 1 .­duló után: 1. AC Milan 16 pont, 2. Juventus 141 ((14-5), 3. Parma 14 (11-7). 1A portugál labda­­­rúgó bajnokságban: Chaves - Benfica 1-2,1 . Guimaraes - Felgueiras 2-0.1 A spanyol baj­ 1­­nokság 9. fordulóját záró összecsapás: Barce-I­­­lona - Valencia 1-0. A katalánok győztes gólját a­­­ 83. percben a horvát Prosinecki lőtte­­11-esből.­­ (Élcsoport: 1. Atletico Madrid 25 pont, 2. Barce-­­s­­lona 23, 3. Espanol 20, ...6. Real Madrid 14.1­ Az észak-amerikai profi jégkorong-liga (NHL)­ I eredménylistája: Buffalo - St. Louis 5-2, New­­­York Rangers - Ottawa 2-4, Anaheim - Winni-(­­­peg 6-2, Chicago - Philadelphia 5-4, Edmon­ton - San Jose 1-1 - hosszabbítás után is. ■ ( (Anaheimi AP-jelentés szerint a 24 éves, cseh,! !származású védő, Milos Holan fehérvérűségben! (szenved. Az Anaheim Mighty Ducks korongozója(; (régóta tudja a rossz­ hírt, de csak most tették! (közzé betegségének tényét. A játékos élete|­­egyelőre nem forog veszélyben - mondta az ana-| | heimi csapatorvos, Craig Milhouse. - A sportolást i | folytathatja, de hamarosan csontvelő-átületésre | | lesz szükség. A kór a csontjait támadja. ■ Brazil | (állami labdarúgó bajnokság, érdekesebb! (eredmények: Vasco da Gama - Payssandu 6-­­ 1­ 1, Botafogo - Sport 2-1, Portuguesa - Grémio-­­ Porto Alegre 3-2, Santos - Cruzeiro 2-1, Inter-I I­nácionál - Palmeiras 2-0. Éllovasok: A-cso­l­­port: Corinthians 7 pont, B-csoport: Santos 71­­ pont ) Az argentin labdarúgó bajnokság 11.­­­­ fordulójában a San Lorenzo idegenben 0-0-t| ! harcolt ki a Boca Juniors ellen, és 21 pontjával­­ félen áll. A Boca következik a második helyen 201­­ponttal. ■ A teniszezők világranglistáján meg­­­­tartotta első helyét a német Steffi Graf és az­­­­amerikai Andre Agassi. A nőknél­­ a megálla­f­­podások értelmében - az amerikai Szeles­­Mónika pontszám nélkül az első helyezett!­­Graffal osztja holtversenyben az élpozíciót.­ (Nők: 1. (korábbi helye: 1.) Steffi Graf (német)! ! 357.2796 pont, Szeles Mónika (amerikai), 2. (2.)1 1 Arantxa Sánchez-Vicario (spanyol) 240.3890,1­­ 3. (3.) Conchita Martinez (spanyol) 231.4855,1­­4. (4.) Mary Pierce (francia) 181.0000, 5. (5.)­­­Gabriela Sabatini (argentin) 169.9882, 6. (6.)­ ! Kimiko Date (japán) 169.4077. ■ Férfiak: 1. (1.)| | Andre Agassi (amerikai) 5279 pont, 2. (2.) Pete­­­­Sampras (amerikai) 4997, 3. (3.) Thomas Muster! ! (osztrák) 4131, 4. (4.) Boris Becker (német) | (3331, 5. (5.) Michael Chang (amerikai) 3095, 6.| |(6.) Jevgenyij Kafelnyikov (orosz) 2673. ■ A­ szervezők bejelentették, hogy • Kína dopping-,; (ellenes küzdelmének történetében először­­| (szúrópróbaszerűen végeznek majd vizsgála­ j (tokat a kínai nagyvárosok sportversenye| (során. A nankiai rendezvény október 30-ig| (tart. ■ Győzelemmel mutatkozott be a magyar! ! kispályás labdarúgó válogatott a jövő évi világbaj-( ! nokság torinói selejtezőcsoportjában. A hat csa-( (patot (a magyarokon kívül Portugália, Jugosz­i­­lávia, Ukrajna, Olaszország és Grúzia küzd a! (továbbjutásért) felvonultató mezőnyben Magyar-1 (ország Portugália együttesét verte 3-1-re. ■ Mi-t (chael Stiche) nem kell megoperálni, jelentette ! (ki orvosa, dr. Werner Zimngibl. A német tenisz! (Davis Kupa-válogatott erősségének azonban! (hathetes kényszerpihenőt kell tartania, amiért (bal lábában bokaszalag-szakadást szenve-( ((dett. ■ Az 1.8 millió dollár összdíjazású ATP-te­ ( (nisztorna 1. fordulójában: Gustafsson (svéd) -( (Krickstein (amerikai) 6:4, 6:2, Eltingh (holland) -| (Karbacher (német) 6:2, 6:4, Volkov (orosz) -| (­ Berasategui (spanyol) 7:6,6:2.­ Jeannie Longo ( (a jövő héten Frankfurtban próbálja meg meg- ( (dönteni a női egyórás kerékpározás világre- (­­kordját. A tízszeres világbajnok francia ver­ ( (senyzőnőnek ehhez 47.411 kilométernél kell­ (többet teljesítenie, ugyanis a brit Yvornne­­ McGregor jelenleg ezzel az eredménnyel tartja ( (a világrekordot. A 37 éves Longo korábban ( ) négy és fél évig vallhatta magát világrekorder­ ( (nek az 1989. október 1-jén elért 46.352 kilomé- ( (teres teljesítményével. ■ Lloret de Mar: Az­ (autós világbajnokságba számító Catalunya( (Rallye állása a hétfői nap után: 1. Juhai­ I Kankkunen, Nicky Grist (finn, brit, Toyota) ( (1:45:13 óra, 2. C­arlos Sainz, Luis Moyas: ((spanyol, Subaru) 1:45:35, 3. Armin Schwarz,­ (Klaus Wicha (német, Toyota) 1:45:51. ■ Az­ ! amerikai Mike Whitmarsh-ról és Scott Friederich­ ( (sennol bebizonyosodott, hogy a strandröplab­­­­dázók World Championship Series elnevezésű ( (versenysorozatán tiltott szerrel próbált tisztesség­ ( (felen előnyhöz jutni. Az FIVB szerint ez az első j­ó eset, hogy strandröplabdázó megbukott egy( (doppingteszten. IA cseh labdarúgó bajnokság ( (eredményei: Sparta Praha - Viktoria Zizkov 1-( (0, Uherske Hradiste - Slovan Liberec 1-1, Ban- ( (ik Ostrava - Slavia Praha 1-2, Union Cheb - ( (Boby Brno 3-1, FK Jablonec - Kaucuk Opava ( (2-1, Viktoria Pilsen - Svit Zlin 3-0, SK Ceske­­­ji Budejovice - Sigma Olomouc 2-1, Petra Drno-1 (vice - SK Hradec Kralove 3-0. Az élcsoport: 1. ( (Sparta Praha 20 pont/10 mérkőzés, 2. Slovan ( (Liberec 20/11, 3. Slavia Praha 19/10. ■ Kari ( (Wendlinger újfent bizonyítási lehetőséget kap a ( (Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban ( (szereplő Sauber-Ford csapat vezetőitől. A 26( (esztendős osztrák pilóta a Suzukában vasárnap ( | megrendezendő Japán Nagydíjon ismét rajthoz | (állhat. Wendlingert, aki 1994 májusában súlyos ( (sérüléseket szenvedett a Monacói GP-n és| (emiatt sokáig kómában volt, idén a francia Jean- ( (Christophe Boullion váltotta fel a svájci ver­­­­senyistállónál. ■ Nem mindennapi ötlet fogant ! (meg a 2004-es nyári olimpiai játékok rendezé-t­­si jogára pályázó stockholmi szervezőbizott- ( (sági tagok fejében. Az 1,69 milliárd dollárosra ( (tervezett költségvetést a svédek sorsjegyek ( (kibocsátásával szeretnék kiegészíteni 360 mil­ ( (Hóval. Jóllehet, a hivatalos pályázatot Stock­­f (holm még nem nyújtotta be a NOB-hoz.. (Svédországban máris nagy visszhangot:: . keltett a hír. ■ APRÓHIRDETÉS Társat keres: 175/180, 74 éves férfi, megismerkedne korban hozzá illő józan életű hölggyel házasság céljából, „Rózsa” jeligére. Zágoni S. Ferenc, Ko­lozsvár, str. Plevnei nr. 54 Tel.: 415 168. (RJ 173)

Next