Romániai Magyar Szó, 1997. február (9. évfolyam, 2257-2284. szám)

1997-02-01 / 2257-2258. szám

JAN­CSÓ MIKLÓS Alkoholisták Színhely: Egy szabadtéri vendéglő, a legutolsó minőségi kategóriába besorolva­­ (joggal). Szereplők: Két középkorú férfi, színészek. Délelőtt van. A tavaszi nap kellemesen süt, hőseink remekül érzik magukat a nyári kertben. A rossz nyelvek szerint ők alkoholisták, de ez nem igaz, bár most éppen pálinkát isznak. I. Férfi: Kitették a Hamlet szereposztását. Jó darab a Hamlet. II. Férfi: És remek szerep a Hamlet. A csúcs. Ha egy színész eljátssza Hamletet, meghalhat, mint színész, mert neki nincs tovább mint művésznek. I. Férfi: Ez igaz. Bár Hamletnek sok szövege van. II. Férfi: Baj ez? I. Férfi: Nem baj, csak fárasztó a sok szöveg betanulása. Meg aztán most már nem divat a verbalitás a színjátszásban. Egyéb eszközök kerültek előtérbe, mint művészi kifejezésformák: világítás, díszlet, rendezői,elképzelés (szünet). A nyelvet, a beszédet,­ mint olyant, háttérbe szorították. Mert kitalálták a színházcsinálók, hogy azért nem jönnek az emberek színházba, mert a színészek sokat beszélnek. És éppen ezért a szöveges színjátszás helyett kitalálták... II. Férfi: Mit találtak ki? I. Férfi: Semmit. De évek óta beszélnek róla. (szünet). Egy dologra büszke vagyok színészi pályámon. Én indítottam el Erdélyben a nonverbalitást. II. Férfi: Ezt hogy érted? I. Férfi: Tíz éve csak néma szerepem van a színpadon. És mégis sikerem van. Ebből indulhattak ki a beszélő színház ellenségei: lám, szöveg nélkül is lehet igazi nagy művész valaki. II. Férfi: Akkor te egy zseniális nonverbális színész vagy? I. Férfi: Igen. Mert soha nincs szöveges szerepem, ezek rám épül a totális színház. A fényeffektus, a hanghatás, a... II. Férfi: Te ezt komolyan mondod? I. Férfi: Dehogy. Csak viccelek. (szünet) Nem érted? (Folytatása a b. oldalon) 4. 1997. február 1-2. apacsa I etilbe égvirágosak reggelenként az ablakaim. Ahol nem távfűtés van, nemigen engedheti meg az em­­ber magának, hogy éjszaka is fűtsön. Kedves, fehérfalú, gerenda­­mennyezetes házam bizony der­mesztő hidegre hűl ki reggelig a téli napokon. Szépek a jégvirágok, utánozha­tatlan mintázatukkal, de jobban örülnék, ha kilátnék a kertbe vagy az utcára. Új napra ébredve jó lenne látni, milyen kint a világ. Forró teát iszom, miután befűtök, kezeimet melengetem a bögrén, arcomon párállik a tea gőze. A konyha barna G­erendás mennyezetéről még a­arácsonyi díszítéskor felfüggesztett fenyőtobozok ringanak a melegedő levegőben. Leolvad lassan a jégvi­rágok gyönyörű, hideglehellő rajzo­lata. Tudtam, hogy milyen, mégis látni akartam. Minden fehér. Szomszé­dom házának teteje, fáim zúzma­­rásak.. Téli álmukat alusszák az egresbokrok, a mézízű szőlőt termő tőltés'Á'rV'ott, ragy ottán lóg az eresz alá kiakasztott szalonnadarab, a cinkék ilyenkor még nem ébrednek fel. ' _ & Néha nehéz, szorongó álmokból ébredek ilyenkor. Félek a jövőtől, félek ettől az évtől. Jönnek a nyíltan előrejelzett (állítólag szükségszerű, elkerülhetetlen) áremelések. A nyugdíjam nevetségesen kevés. Emberi számítás szerint képtelenség megélni belőle. Nappal valamilyen, bármilyen tevékenységgel elűzöm magamtól a sötét, ijesztő gondola­tokat. Szegény, volt apósom szokta mondani, na meglátta valamiért ijedt arcomat: — Ne félj! Úgy még hogy sehogyan se lett volt nem volt, Una! Téli álmok Megpróbálok erre gondolni. Hát, igaz. Valahogy mindig van. Ha meghalunk, akkor is. De hogy ez mennyire nyugtatja meg az embert...­­ Búzát vetettem­ kis­­ cserép földbe Luca napján. Kikelt szépen, gyönyörűek a zöld hajtások ilyenkor, jégvirágos, zúzmarás téli napokon. Minden kis kardhegyű hajtás végén egy harmatcsepp remeg. Elnézege­tem gyönyörködve, a cserepet a fény felé tartom. Honnan keletkezik ez a -es harmat rájuk a szobában? Akárha apró könnycseppek lennének. Megiszom a bögre forró teát, nézem, hogyan tűnik el a jégvirág az­ ablakról, és látom a hóborította kertet. Valami azt súgja nekem ezeken a reggeleken, bár szorongó álmomból ébredtem erre az új napra az új évben - valami mégis azt súgja nekem: nem is olyan sokára már hóvirágcsokor díszeleg szobám asztalán, barkacsokrot készíthetek, mely újra csak felvidít. Kertem és fáim virágozni fognak, és újra teremnek, mint eddig. Itt van a reménység kis cserepes búzavetésem képében, tobozok a mennyezeten. Szürke kiscicámnak egy diót adtam játszani, most ezt kergeti fel­­alá a konyha kövén. Elnézem, és­­ jókedvem lesz tőle. Az ő gyanú­t­­lansága arra tanít, hogy higgyek mégis az emberi becsületben, jóságban. Higgyek a hóvirágban, minden virágban, forróságot enyhítő nyári, üdítő záporokban, higgyek a szivárványban. Abban, hogy Isten nem hagy el, és mégis szép az élet! BÁN ZSUZSA Beszélgetés Tompa Gáborral A KÍMÉLETLEN SZERETETRŐL - Egy éve, hogy találkoztunk, a Woyczek bemutatója előtt. Mi történt azóta? - Velem? Vagy a Woyczekkel? - A Woyczekkel világos... Az is nevezve van, akárcsak az Operett, az UNITER-díjra. - Hát a Woyczek óta rettenetesen erőltetett menetben dolgoztam. A bemutató után közvetlenül Buda­pestre utaztam, ahol a Thália Színházban megrendeztem a Tartuffe-t Eperjes Károllyal, Blaskó Péterrel, Bánsági Ildikóval a főszerepekben, és benne volt a szereposztásban Keresztes Samu is, akivel évek óta először dolgoztam újra. Az előadásnak rendkívül nagy közönségsikere volt. Áthozták erre az évadra is. Mint tudjuk, a Thália Színház épületét december 1-től átalakítják, felújítják, de az előadást tovább játsszák, azt hiszem, a Hon­véd Együttes termében. Hónapokra előre nem lehet jegyet kapni rá... Van egy franciaországi meghívása k­ Részt vett a Piatra Keams-i n­emzetközi­ fesztiválon,,, amelyen Eperjes Károly a legjobb férfi alakítás díját nyerte. Közvetlenül a Tartuffe után rendeztem meg otthon, Kolozsváron Gombrowicz Operettjét, amelyet május végén mutattunk be... - És rögtön meghívtak vele benneteket Lengyelországba... " - ...1997 júniusának első felében lesz a lengyelországi út. Két fesztiválra hívtak meg. A BITEF-et jelenleg helyettesítő Toruni Feszti­­­válra, majd pedig Radomba, Gomb­rowicz szülővárosába, a Gombro­wicz Fesztiválb­a. Lesz ott egy másik Operett-előadás is, a Wajdáé. Az Operettet egyébként jelölték az év legjobb előadásai között a romániai színházszövetség évi díjazottjai közé, s engem is az Operettért és a Woyczekért a legjobb rendezés díjára... - És úgy tudom, várják az Operettet Bukarestbe... - Ha sikerül, március végén, április elején négy előadással látogatunk majd Bukarestbe... És azt is el kell mondanom, hogy az ősszel, amíg a limoges-i Théatre de Union és a párizsi Odeon koprodukciójában Franciaországban megrendeztem a Kopasz énekesnőt, francia szí­nészekkel­, azalatt Víg­.. Mugur visszatért r­end.gz.oi a .Kolfsvári Magyar Színházhoz; utó­laj­0.,uelye 73-ban rendezett nálunk, A három nővért... - Stief Magdival... - ... aki szintén visszatért a kolozsvári színpadra; és Vlad annag Mugur két jelentős, számomra nagy örömet okozó előadást rendezett: Ionesco darabját, A székeket, amelynek egyik szereplője Stief Magda, és Bíró Jóskával meg egy nagyon tehetséges negyedéves főiskolással, Dimény Áronnal együtt játsszák; valamint a Velencei ikreket, amelynek november 10-én volt a bemutatója, Bogdán Zsolt főszereplésével és több, nagyon jó, kiemelkedő színészi alakítással. Mondhatnánk: két igazán európai előadás született az évad elején, és szeretném továbbra is tartani a kapcsolatot Mugurral, és igyekszem hogy hozzá hasonló értékes szín­házi embereket, mestereket hívtak meg, ami nem könnyű, persze... Négy előadással látogatunk tehát Bukarestbe: A székekkel, a Goldo­­ni-d­arabbal, vagyis a két Mugur-ren­­dezéssel. A képmutatók cselszö­vésével, amivel a tavaly két országos fesztiválról hoztunk el rendezési, díszlettervezői, illetve epizódalakítási díjat: a Caragiale Fesztiválról, amit lati­ban tartottak, valamint az Országos Színházi Találkozóról, Debrecenből. És az Operett-tel... Persze ehhez nagy tá­mogatásra lenne szükség a minisz­térium részéről. De hát reméljük, hogy megkapjuk, hiszen éppen az új vezetés kezdeményezi a turnét, mondván, hogy jó lenne bemutatni a Kolozsvári Magyar Színház több előadását Bukarestben, mert nagyon sokat beszélnek róluk, és a társulat nagyon gyakran szerepel az év legjobb teljesítményeinek megíté­lésekor a legjobbak között... Tehát Limoges-ban befejeztem ezt a mun­kámat, és november 5-én elkezdtem itt az olvasópróbákat. Egy hetet tulajdonképpen a végleges szöveg kialakításán dolgoztunk, majd összesen... meg is rémültem, amikor összeszámoltam, hogy... mindössze 27 napig próbáltuk a Hamletet, és mutatjuk be ma, január 5-én... - Gondolom, hogy kész elkép­zeléssel jöttél Craiovára, hiszen rendezted már a darabot Kolozs­váron is. Sőt, Angliában szake­lőadást tartottál róla... ■■ Gyakorlatilag ott nemcsak előadást tartottam róla, hanem megrendeztem szinte az egész darabot. Műhelymunka volt. Persze mégiscsak másképpen... Ott a rendezőknek tartott mesterkurzus kWetétse*: Tulajdonképpen­ egy két és fél órás előadást­ rendeztem, amit be is mutattak. Kérdezett: ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN (Folytatása a d. oldalon) Verskereső £ Vershez nem illik kommentár. De szóba kerül mégis, és okkal: a­­ múltkorában, talán fél éve már, öt olvasónk (egymást követően) egy Lászlóffy Aladár-vers után ku­takodva levélben arra kérte szer­kesztőségünket, szerezzük meg, hajtsuk fel, jussunk a nyomára vala­miképpen költőnk Egy megfagyott gyermek halálára című versén­ek, amit ők valahol olvastak, de már nem tudják, hol is olvasták. És nagyon kéne nekik az a vers. Mi viszont, a levelek olvastán, arra gondoltunk, hogy a korántsem gyászos, ám annál sziporkázóbb és életteli humoráról ismert költő barátunk bizonyára nagyon rossz passzban lehetett, ha már a pla­­gizálás esetleges vádjától sem ódzkodva, efféle versre-címre ve­temedett volna. Verskeresőbe indultunk hát. Hogy kiderüljön: az asszony mindent mindig jobban tud. Hiába esküdött minden­szentekre a költő, hogy márpedig ilyen című verset, de még számolatlan gyer­mekverset sem, ő aztán nem írt, az asszonyi gondviselés nyomán csak kibújt a szög a zsákból, vagyis a sor­­ a versben. Nos, reméljük, levélíróink Lász­lóffy Aladár itt közölt, először a Helikon 1993/6. számában megje­lent versére gondoltak. Mi pedig arra, hogy­­ ilyen versnek­­ megérte a keresése. MIKLÓS LÁSZLÓ LASZLOFFY ALADAR M<§r$ mmm ®% MgjjL' Én vagyok a megfagyott gyermek, s vannak, kik így is irigyelnek, kihúzom hát magam egy kissé, ahhoz mérten mindenképp hőssé. Vagyok a félig nyúzott kecske a rézerdőben elfeledve — hát nem irigyelnek ezért is? Ha így áll, hát izzadunk vért is! Vagyok legyőzött megalázva, kinek diktálták, hol a háza, mekkora fekhely, sírhely s évi, lelki betevő falat dukál néki, becsapott ajtó, betört ablak, kinek feltételeket szabtak s mert mégsem úgy alakul végül, megpukkadnak, a képük kékül. Jól van, gót vagyok és kihaltam, gepida — beolvadt avarban, de ők még ennyit sem akarnak: csak lyuk leszek, ha kivakarnak. Nézem a temetőtetőről: hogyan is él, ki beleőrül — nem azok szenvednek, kik nyelnek, hanem kik izzón irigyelnek. Megjelent: Helikon, IV. Évfolyam 1993. 6 (136). szám WSjjJaSI- cüf)Kl ® 3 S202 dWO A szellemi elődeit - Apáczait, Szenczi Molnár Albertet, Csokonait, Petőfit - annyiszor megidéző Ady Endre szent elődjének vallotta Vajda Jánost. Versben két alkalommal is. Mégpedig a „szép magyar sorsért” perlekedő költemények szomszéd­ságában. Lelki rokonának érezte a Montblanc-embert, a meg nem­­ értett nagyságot, a „Dal és Szépség nyug­talan magyarját”. Emlékezzünk rá: az Ady körül csoportosuló, új csapásokon elinduló nagyváradi írói közösség, A Holnap költői Vajda János emlékének ajánlják közös versgyűjteményüket. S a versek között ott van Ady Endre Néhai Vajda János című önszaggató és önvizsgálatra késztető költeménye. Ezekkel a befejező sorokkal: Oh, vén por-ember, boldog néhai, Fáradt­ irigyen, búsan megidézünk S megejt bennünket a magyar remény, Ha szikkadt, porladt koponyádra nézünk. Vajda János műveinek újabb, rangos gyűjteményét - költeményeit, kíméletlen publicisztikáját, röpiratait, vallomását, leveleit - olvasva, úgy tűnik, írásainak igen nagy hányada legfeljebb csak a szakma számára nyitott könyv. Az irodalmi köztudat ugyanis úgy kezeli örökségét, mintha alkotásai pusztán valamiféle átmeneti példázatok lennének Arany és Ady között. Mintha öröksége nem lenne egy külön életmű. Kétségtelen: költőként néhány állandó témáját, lírai ihletét (szerelem, a haza sorsa, az emberi lét titka) éli meg újra és újra, avatja p­űvészi élménnyé fél évszázadon át. És nem is mindig olyan művészi színvonalon, mint amilyenek szerelmi költésze­tének remeklései vagy a „végtelen­séget” faggató verseinek legjobb darabjai. Költeményeinek igen gyakran egy­­egy részletszépsége, főleg merész képi fantáziája nyűgöz le. A kivételes hangulatteremtő erő. Ahogy például a szabadságharc eltiprása után, a „csillagoltó sötétségben” nemzetféltő aggodalmát és pislákoló reményét, az ébren álmodók hitét versbe önti: A nagy tenger éjszakába ki-kinézünk olykoron. Mert nem tudjuk, hány az óra, Hallgatunk a kakas szóra, Merengünk egy csillagon. Szüntelen „izzó velejű” (az ő kifejezése) ember volt, magányos és fenséges üstökös. Mindenkivel perle­kedett, talán saját magával is. Ez a megnyugvást nem lelő szenvedély különös sodróerőt, átéltséget kölcsö­nöz írásainak. De ez csak az egyik Vajda János. Ez a féktelen indulatú költő akkor alkot igazán művészit, érzelem, hangulat és forma akkor lel harmonikusan egymásra költeményeiben, amikor fegyelmezni tudja érzelmeit. Akkor, amikor a lélekkínzó gyötrelmei távlatot kapnak, amikor (két híres verseimével szólva) húsz, vagy har­minc év múlva a „múlt ifjúság tündér taván”­­ emlékezéssé szelídülnek. Amikor az emléket a fájdalmak fölé tudja emelni, „imába, dalba” tudja foglalni. Vagy akkor, amikor a „mindenség birodalmának” benne visszahangzó rejtélyei („Földi élet, hol a réved?”), a csendes megbékélés és kétséges leheletfinom hangulatban találnak egymásra. Miként az alábbi sorokban: Hátha minden e világon, Földi életem, halálom Csak mese, csalódás, álom? (Nádas tavon) Ez a Vajda János, a lét rejtelmeiben eligazodni próbáló költő szólal meg utolsó verseinek jó részében. Az egyikben így: „Mi itten örök: a halál­­e, vagy a lét?/Hol itten a kezdet, hol és van e vég?” (Őszi tájék); a másik­ban: „Hogy véghetetlen, ha egész?/És ha egész, hogy véghetetlen?” (A bikoli fák alatt). Lehetséges, hogy újabb évszázad­beli olvasója épp ezt, a „legmélyebb titkokra” választ kereső költőt fedezi fel majd verseiben. Kolozsvár, 1997. jan.12. KOZMA DEZSŐ

Next