Romániai Magyar Szó, 1998. február (10. évfolyam, 2610-2637. szám)

1998-02-02 / 2610. szám

Melbourne-ből jelentik A női párosok pénteki döntőjében némi meglepetésre az esélytele­nebbnek tartott Martina Hingis, Mir­­jana Lucic (svájci, horvát) kettős diadalmaskodott. Az egyéni világ­­ranglista éllovasa, Hingis megis­mételte tavalyi sikerét. A 17 éves teniszezőnő egy évvel ezelőtt a mostani ellenfél egyikével, a fe­hérorosz Natalja Zverevával pár­ban aratott végső győzelmet. A döntő játszma elején az első he­lyen kiemelt Davenport, Zvereva kettős hamar elvette az ellenfél egyik adogatójátékát, 3:0-ás előnyre tett szert. Váratlan fordu­lat következett, Lucic néhány bombaerős ütésével a fiatal pá­ros kiegyenlítette hátrányát, sőt sorozatban hat játékot nyerve di­adalmaskodott. A mérkőzéslab­dánál Lucic remek adogatás-fo­gadását csak nehezen tudták visszaadni Zvereváék, majd Hin­gis átemelési kísérletét követően Davenport elhibázta ütését. A ti­nédzser-duó, vagyis Hingis és Lucic remekül élt a melbourne-i szervezők által biztosított sza­­badkártyával, megakadályozták Zvereva negyedik ausztráliai pár­os-győzelmét. Érdekesség, hogy a fehérorosz játékos korábban az amerikai Gigi Fernandezzel és Hingis-szel aratta győzelmeit, te­hát Davenport lett volna a harma­dik sikeres társ. Hingis és Lucic már a juniorok között is együtt szerepelt, barátságuk azóta is tart. Nem véletlen, hogy a svájci felettébb jó véleménnyel van ed­zőtársáról. A svájci teniszezőnő az 1996-os wimbledoni páros si­kerét 15 évesen és 282 naposan jegyezte. Lucic mostani győzel­mével csupán két hónappal ma­radt el társa „világcsúcsától”. Döntetlen a döntő előtt A 9. helyen kiemelt chilei Mar­celo Rios 83 perces mérkőzésen harcolta ki a döntőbe jutást. A dél-amerikai teniszező pályafutá­sa legnagyobb sikerét érte el, hi­szen először szerepelhet Grand Slam-verseny fináléjában. Rios és a francia Nicolas Escudé talál­kozója egyoldalú küzdelmet ho­zott. A világranglista 81. helyén jegyzett európai játékos csupán a második játszmában tudta ideig­­óráig­ m­egszeszezíteni ellenfele dolgát. A szett elején Rios elvette ellenfele adogatójátékát, majd a francia teniszező is hasonlóan cselekedett. A harmadik, befeje­ző játszmában a balkezes Rios végig irányította a játékot, és ma­gabiztosan győzött. A 22 éves chilei teniszező ko­rábban két Grand Slam-torna ne­gyeddöntőjében szerepelt, tavaly Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdett a magyar női tőrvívó-válogatott a németországi Tauberbischofsheimban zaj­ló Hét Nemzet-viadalon. A Mohamed Ai­da, Knapek Edina és Lantos Gabriella al­kotta magyar csapat az első fordulóban öt tussal legyőzte Romániát, majd a követke­ző „körben” héttel kikapott Olaszország­tól. Eredmények: 1. forduló: Magyarország- - Románia 45-40; Olaszország - Egyesült Államok 45-40; Németország „A” - Németország „B” 45-30; Franciaország - FC Tauberbis­chofsheim (német) 45-32. 2. forduló: Olaszország - Magyarország 45-38; Románia - Németország „B” 45- 27; Németország „A” - FC Tauberbischof­­sheim 45-26; Franciaország - Egyesült Ál­lamok 45-40. A folytatásban a magyar női tőrcsapat egy-egy győzelmet és vereséget könyvel­hetett el. Mohamed Aida, Knapek Edina és Lantos Gabriella legyőzte a francia válo­gatottat, majd vereséget szenvedett a házi­gazda németek első számú gárdájától, amelyben Sabine Bau, Rita König, Simone Bauer és Gesine Schiel kapott helyet. Ma­gyarország a pénteki napon két-két győze­lemmel és vereséggel zárt. A tornán Olaszország és Németország „A” csapata őrizte veretlenségét az első nap után. Az olasz válogatottban Valentina Vezzali, Francesca Bortolozzi, Diana Bi­­anchedi és Annamária Giacometti szere­pel. További eredmények: 3. forduló: Magyarország - Franciaor­szág 45-37. Olaszország - Németország Bill Clinton, az Egyesült Álla­mok elnöke pénteken a Fehér Házban fogadta a Detroit Red Wings jégkorongcsapatának tagjait. A detroiti gárda­­azzal érdemelte ki az elnök meghívá­sát, hogy tavaly megnyerte az észak-amerikai profiliga (NHL) rájátszását, a Stanley-kupát. Első ízben súlyos autóbalesete után a csapattal tartott az az ausztrál nyílt bajnokságon és az amerikai nemzetközi viadalon jutott be a legjobb nyolc közé. Chilei játékos még soha nem nyert Grand Slam-versenyt. Luis Ayala kétszer jutott be a Roland Garros, azaz a francia nemzetkö­zi bajnokság döntőjébe, de a győzelem kiharcolása már nem sikerült. Rios mostani győzelmé­hez nagyban hozzájárult Larry Stefanki, aki három éve irányítja a világranglista 9. helyezettjének edzéseit. A szakember hosszú, fáradságos munkával érte el azt, hogy a korábban lazításra hajla­mos Marcelo Rios ma már az él­játékosoktól elvárt sorozatteljesít­ményre képes. - Sokáig túl lusta voltam ahhoz, hogy harcoljak. Nem igazán ér­dekelt, hogy elveszítem a mérkő­zést, vagy megnyerem a tornát - nyilatkozta a női szurkolók egyik kedvenc játékosa. A fordulópontot a tavalyi Ro­land Garros-viadal jelentette, amikor az első két fordulóban a zimbabwei Black-fivérek mindkét­szer kétjátszmás előnyre tettek szert a dél-amerikai játékos elleni mérkőzésen, viszont Rios végül - tőle korábban nem megszokott módon - győztesen fejezte be a találkozóit. Azóta a kiváló képes­ségű játékos harcosságáról is hí­ressé vált. A vasárnapi döntő két résztve­vője, Rios és Korda korábban hat alkalommal mérkőzött meg egy­mással. A döntő előtt még dön­tetlen volt kettejük egymás elleni mérlege. A két, balkezes játékos a tavalyi ausztrál nyílt viadal első fordulójában is megmérkőzött egymással, akkor a tengerentúli játékos diadalmaskodott. Grand Slam-torna döntőjébe utoljára 1984-ben jutott be két balkezes játékos. Akkor az amerikai John McEnroe magabiztosan verte honfitársát, Jimmy Connorst. A férfi egyes döntőjét a cseh Korda nyerte. Ötmilliós kereset Az ausztrál nemzetközi tenisz­­bajnokság női egyes döntőjébe bejutott svájci Martina Hingis a valaha volt legfiatalabb tenisze­zőnő, aki elérte az ötmillió dollá­ros kereseti határt. A 17 éves te­niszezőnő, a­ki sorozatban az ötödik Grand Slam-versenyen ju­tott a döntőbe, pályafutása során 5 174 361 dollárt „teniszezett össze”. Hingisen kívül tizenegy női teni­szező érte el az ötmillió dolláros keresetet. A listavezető a cseh­szlovák származású, később amerikai színekben is verseny-„B” 45-28; Románia - FC Tauberbischof­­sheim (német) 45-44; Németország „A” - Egyesült Államok 45-30. 4. forduló: Németország „A” - Magyar­­ország 45-41; Olaszország - FC Tauber­­bischofsheim 45-22; Románia - Egyesült Államok 45-41; Németország „B” - Fran­ciaország 45-44. Szombaton Olaszország nyerte meg a női tőrvívók Hét Nemzet-versenyét. A har­madik Románia lett. Ami a magyar válo­gatott szereplését illeti, a csapat a pénteki két-két győzelem és vereség után szomba­ton egy diadalt aratott, ám kétszer alulma­radt ellen­felével szemben. Eredmények: 5. forduló: Magyarország - FC Tauber­­bischofsheim (német) 45-24; Németország „B” - Egyesült Államok 45-25, Románia - Franciaország 45-24. 6. forduló: Németország „B” - Magyar­­ország 45-38; Olaszország - Franciaország 45-30; Egyesült Államok - FC Tauberbis­chofsheim 45-40; Románia - Németország „A” 45-39. 7. forduló: Egyesült Államok - Magyar­­ország 45-33; Olaszország - Románia 45- 30; Németország „A” - Franciaország 45- 34; Németország „B” - FC Tauberbischof­­sheim 45-31. A döntőben: Olaszország - Németor­szág „A” 45-39. A végeredmény: 1. Olaszország (7 győzelem/0 vereség), 2. Németország „A” (5/2), 3. Románia (5/2), 4. Németország „B” (4/3), 5. Magyarország (3/4), 6. Egye­sült Államok (2/5), 7. Franciaország (2/5), 8. FC Tauberbischofsheim (0/7), orosz Vlagyimir Konsztantyi­­nov is, aki egyelőre még csak tolókocsiban ülve tud közle­kedni. - Vlagyi! Tudjuk, hogy na­gyon keményen dolgozol, és milyen hosszú utat tettél már meg a baleseted óta. Minden nap bizonyítod, hogy igazi baj­nok szíved van - mondta Bill Clinton Konsztantyinovnak. tett Martina­ Navratilova, akinek a pályafutása során keresett ösz­­szes pénzdíja 20 344 061 dollár volt. A második helyen a német Steffi Graf áll, aki a februárra ter­vezett visszatérése után még nö­velheti eddigi 20 076 565 dollá­ros összkeresetét. A kereseti lista további sor­rendje: 3. Szeles Mónika (ameri­kai, 9.9 millió dollár), 4. Chris Evert (amerikai, 8.9), 5. Gabriela Sabatini (argentin, 8.8), 6. Jana Novotná (cseh, 8.3), 7. Conchita Martinez (spanyol, 7.1), 8. Hele­na Suková (cseh, 6.3), 9. Natasa Zvereva (fehérorosz, 6.1), 10. Pam Shriver (amerikai, 5.5)... Páros után egyesben is A vártnál jóval könnyebb csata után végzett az élen az ausztrál nyílt nemzetközi teniszbajnoksá­gon a svájci Martina Hingis. A női egyesben két játszmában, az el­ső helyen kiemelthez méltó jó já­tékkal verte a nyolcadik kiemelt spanyol Conchita Martinezt (6:3, 6:3). A férfi párosoknál az 5. he­lyen kiemelt svéd, holland kettős, Jonas Björkman és­ Jacco Eltingh a végső győztes. Ők a fináléban az ausztrálok első helyen kiemelt duóját, Todd Woodbridge-t és Mark Woodforde-t fektették két­­vállra (6:2, 5:7, 2:6, 6:4, 6:3). Hingis felszabadultan, könnye­dén teniszezett. Erős elütések, ravaszul ejtett labdák egyaránt szerepeltek a repertorájában, jo­gosan ismételte meg 1997-es el­sőségét. - Egy címet megvédeni nehezebb, mint megszerezni azt - nyilatkozta Martina Hingis. - Je­lentős lelki teherrel küszködtem. Büszke vagyok arra, hogy a pá­ros­ győzelem után most dupláz­tam. Hingis ezután arról szólt, hogy ez vol­t pályafutása eddigi legne­hezebb Grand Slam-diadala, hi­szen mindenki végső győzelmet várt tőle, és az ilyen kihívásnak megfelelni nehéz. Conchita Martinez véleménye: - Elegánsan játszott. Egyáltalán nem engedett támadni, ami nél­kül nehéz nyerni. Mindig a meg­felelő időben ütötte el a labdákat, ráadásul igen erősen tette azt. Még csak azt sem mondhatom, hogy rosszul játszottam, hiszen remek formában küzdöttem. Hin­gis 383 200, a vesztes spanyol teniszezőnő 191 600 dollárt ve­hetett fel. Az utóbbi évek győztesei női egyesben: 1998: Martina Hin­gis, 1997: Hingis, 1996: Szeles Mónika (amerikai), 1995: Mary Pierce (francia), 1994: Steffi Graf (német), 1993: Szeles Mó­nika (jugoszláv), 1992: Szeles, 1991 : Szeles, 1990: Graf, 1989: Graf, 1988: Graf... Asztalitenisz Európa Top 12­­ Győzelemmel kezdett Bátorfi Csil­la és Tóth Krisztina is a Svédor­­­szágban zajló Európa Top 12 elne­vezésű asztalitenisz-tornán. A két­ magyar versenyzőnő egyformán­ 3:2-es győzelmet aratott első cso- s­portmérkőzésén. Eredmények: A-csoport: Bátorfi Csilla - Otilia­n Badescu(román) 3:2; B-csoport: Tóth Krisztina - Maries Svensson (svéd) 3:2. A folytatás már csak Bátorfi Csilla-1­­ nak sikerült, aki a második mérkőzé­sén is győzött. Bátorfi csak egy szettet engedélyezett Nemes Olgá-t­íj­nak. Tóth Krisztina kikapott a kínai­­születésű, ámde német színekben­­ versenyző Jing Tian-Zörnertől. A-csoport: Bátorfi Csilla - Nemes Olga (német) 3:1, Ni Xialian (luxem­burgi) - Alessia Arisi (olasz) 3:0; Jie Schöpp (német) - Nemes 3:0;­­ Schöpp - Arisi 3:0; NJ­­ Otilia Bades­­cu (román) 3:1. I B-csoport: Jing Tian-Zörner (né­­met) - Tóth Krisztina 3:1 ; Nicole Struse (német) - Jing 3:1; Boros Ta­il­mara (horvát) - Irina Palina (orosz) 3:0; Struse - Palina 3:2; Marie Svensson (svéd) - Boros Tamara­­ (horvát) 3:1. Szombaton a két magyar résztve­­vő közül Bátorfi Csilla folytatta jó­­ szereplését, újabb értékes győzel­­­­meket könyvelt el, a német Schöpp­e után az olasz, Arisit is játszmavesz­­teség nélkül verte. Tóth Krisztina előbb legyőzte az orosz Palinát, majd vereséget szenvedett a német­­ Strusétől. Bátorfi Csilla, a német FC I | Langweid játékosa négy csoportbeli I | összecsapás után ,is őrizte veretlen­­­­ségét. A női A-csoport szombati ered­ményei: Bátorfi Csilla - Jie Schöpp I | (német) 3:0, Ni Xialian (luxemburgi)­­- Nemes Olga (német) 3:0, Alessia - Arisi (olasz) - Otilia Badescu (ro­l­­mán) 3:2, Nemes - Badescu 3:1, Ni -­­ Schöpp 3:2, Bátorfi - Arisi 3:0. B-csoport: Tóth Krisztina - Irina Palina (orosz) 3:0, Nicole Struse (német) - Boros Tamara (horvát) 3:0, Marie Svensson (svéd) - Jing Tian-Zörner (német) 3:2, Struse - Tóth 3:0, Jing - Boros 3:0, Svens­­s­son - Palm­a 3:0. Az A-csoport végeredménye: 1.­­Ni (5 győzelem/0 vereség), 2. Bátor- I­­fi (4/1), 3. Schöpp (3/2), 4. Nemes­­ (2/3), 5. Arisi (1/4), 6. Badescu (0/5). A B-csoporté:1. Struse (5 győze­­lem/0 vereség), 2. Svensson (3/2),­­ 3. Jing (3/2), 4. Boros (2/3), 5. Tóth­­ (2/3), 6. Palina (0/5.).­­ A vasárnapi elődöntőben: Bá­­t­torfi - Struse, Ni - Svensson, Hingis duplázott Vívás Hét nemzet versenye Megkezdődött a Martini-kupa Szombaton a budapesti Nemzeti Sportcsarnokban a selejtezőkkel kezdetét vette a Martini-kupa női párbajtőr Világkupa-verseny. Az ötödik alkalommal megrendezett viadalon 28 ország csaknem 170 ví­vónője vett részt. A 16 legjobb világranglista-helyezéssel rendelkező versenyzőt a szervezők kiemelték, így ők selejtezés nélkül felkerültek 64-es főtáblára. A kiemelésnek köszönhetően a magyarok közül Király Hajnalkának, Hormay Adriennek és Szalay Gyöngyinek nem kellett szombaton vívni, a három vívónő a többi kiemelttel együtt csak vasár­nap kapcsolódott be a küzdelmekbe. A selejtezők folyamán további négy magyar vívónő, Mincza Ildikó, Tóth Hajnalka, Galácz Beáta és Eőry Diana csatlakozott a három kiemelt vívónőhöz. jégkorong Clinton „Vlagyi”-nak # Harmadszorra is Hingis nyerte az Ausztrál Opent # Férfiaknál - el­ső ízben - a cseh Korda diadalmaskodott # A világ legjobb sportolói 1997-ben # Győzött a Sportklub # Bátorfi az elődöntőben # Harma­dik helyen a román női tőrvívó-válogatott# Kovács ismét nyert # Romániai magyarok az olimpiai játékokon Balogh Zoltán 1930. február 3-án született. Szülő­városa az Arad melletti Kőröskisjenő. Első lépéseit a tornaszerek világában a nagyváradi Iskolás Sportklub színeiben tette, majd az egyetemi évek alatt Ko­lozsváron csiszolta hangyaszorgalom­mal tudását. Az egyetem padjaiban bio­lógiát tanult, és szerzett tanári okleve­let, a tornaszakosztályban a sporttorna tudását tökéletesítette. 1952-ben tagja volt a helsinki olimpián szerepelt, 20. helyen végzett román férfiválogatott­nak (egyéni összetettben a 170. helyen zárt). Eredményesebbnek bizonyult a hazai versenyeken. 1955-ben az orszá­gos bajnokság döntőjén megnyerte a lóugrást. Ezen aranyérme mellé az évek során szerzett még öt ezüst- és nyolc bronzérmet. A civil életben a nagyváradi 7-es számú Általános Isko­la tanára volt 1992-ig, amikor nyugdíj­ba vonult. (Háromszék) Bedő Károly : A Fehér megyei Nagyenyeden szüle­tett 1930. december 13-án. Tanulmá­nyait a kolozsvári Unitárius Kollégi­umban (ma a Brassai Sámuel Gimnázi­um) és a bukaresti Testnevelési Főisko­lán végezte. Tornatanári oklevele mellé tornaedzői képesítést is szerzett. Tor­nászpályafutását a Kolozsvári Derma­­tában kezdte, majd 1950-től a Bukares­ti Stiinta sportklub színeiben folytatta. 1946-tól tagja a román válogatottnak. Több nemzetközi viadalról (Rusze, Lipcse...) mint csapattag ezüstéremmel tért haza. 1950-ben a nagyszebeni or­szágos bajnokságon ezüstérmet szerzett talajon, egyéni összetettben pedig az előkelő ötödik helyen zárta a küzdel­met. 1952-ben a Bukarestben megren­dezett országos bajnokságon három bajnoki címet szerzett (lólengés, talaj és egyéni összetett), és mindenki ter­mészetesnek vette, hogy beválogatták a Helsinkibe utazó olimpiai csapatba. Itt a csapatviadalt a 20. helyen zárta a ro­mán válogatott, Bedő Károly pedig a 165. helyen végzett az egyéni összetett­ben. 1954-től a Testnevelési Főiskolán tanít. Gyakornokként kezdte, tanárse­gédként, adjunktusként, majd előadó tanárként folytatta. A főiskolán tanítvá­nyai között szerepelt Nadia Comaneci, Teodora Ungureanu, Dan Grecu, Octa­­vian Belu, Adrian Goreac, Alina Go­­reac... A Testnevelési Főiskola torna tanszéke tankönyveinek szerkesztőbi­zottsági tagja, egyéni kötetei: Páros tor­nagyakorlatok (1982), Az akrobatikus torna hozzájárulása a mozgásképesség javításához (1984). 1954-65 között a Testnevelési Főiskola tornászcsapatá­nak vezetőedzője, 1960-75 között a Román Tornaszövetség technikai és versenyszervező bizottságának tagja, 1960-1985 között a román férfiváloga­tott társedzője. Nemzetközi verseny­bíró, Bukarestben él. (Háromszék) LÁSZLÓ FERENC Szavaztak az sportújságírók Kipketer és Hingis A 128 tagországot tömörítő Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) a hagyományoknak megfelelően 1997-ben is felkérte a világ sportújságíróit, hogy döntsék el, kik voltak az esztendő legjobbjai. A szavazatok összesítését követően kiderült, a férfiaknál a világbajnok dán atléta, Wilson Kipketer, a nőknél Martina Hingis svájci teni­szezőnő, míg a csapatoknál a Bajnokok Ligája-győztes német Borus­sia Dortmund labdarúgócsapata érdemelte ki az első helyet. A férfiak legjobbjai 1997-ben: 1. Wilson Kipketer (dán, atlétika), 2. Szergej Bubka (ukrán, atlétika), 3. Pete Sampras (amerikai, tenisz). Nők: 1. Martina Hingis (svájci, tenisz), 2. Jelena Vjalbe (orosz, sí­futás), 3. Jeannie Longo (francia, kerékpár).­­ Csapatok: 1. Borussia Dortmund (német, labdarúgás)3. Chicago Bulls (amerikai, kosárlabda), 3. holland férfi röplabda-válogatott. A sportújságírók véleménye szerint tavaly az athéni atlétikai világ­­bajnokság sajtóközpontja segítette legjobban az újságírók, a televízió, rádió és a fotóriporterek munkáját. sakk Polgár Judit remizett Polgár Judit világossal döntetlent ért el a Hollandiában zajló nemzetközi sakkverseny 12. fordulójában a hazai Friso Nijboer ellen. Az esélyesek közül ugyancsak remizett az indiai Viswana­­than Anand és a világbajnok orosz Ana­­tolij Karpov. A 12. forduló eredményei: Jan Tim­­man (holland) - Loek van Wely (hol­land) döntetlen, Borisz Gelfand (fehéro­rosz) - Viswanathan Anand (indiai) dön­tetlen, Vlagyimir Kramnyik (orosz) -Paul van der Sterren (holland) 1-0, Mi­chael Adams (brit) - Veszelin Topalov (bolgár) 1-0, Alekszej Sirov (spanyol) - Valerij Szalov (orosz) 1-0, Anatollij Kar­pov (orosz) - Jemen Piket (holland) dön­tetlen, Friso Nijboer (holland) - Polgár Judit döntetlen. Az állás: Anand, Kramnyik (8-8 pont), Adams, Sirov (7-7), Timman (6.5), Gelfand, Topalov, Karpov, Polgár (6-6), Szalov, Piket (5.5-5.5), Van Wely, Nijboer (4.5-4.5), Van der Sterren (3.5). Biatlon Lett, orosz és német arany az Eb-n A Fehéroroszországban zajló biatlon Európa-bajnokság pénteki napján a férfi 10 és a női 7,5 kilométeres versenyt ren­dezték meg. A férfiaknál a győztes lett Je­­kabs Nakums lőhiba nélkül teljesítette a távot. A második helyen a hazai közönség előtt versenyző Alekszandr Popov végzett. A nők versenyét az orosz Nagyezsda Tala­nova nyerte, a fehérorosz Natalja Parmija­­kova előtt. EREDMÉNYEK: Férfiak, 10 km, Európa-bajnok: Je­­kabs Nakums (27:15.8 perc), 2. Alek­szandr Popov (Fehéroroszország, 27:29.7), 3. Ilmars Bricis (Lettország, 27:40.0)... Nők, 7.5 kilométer, Európa-bajnok: Nagyezsda Talanova (22:34.2 perc), 2. Natalja Parmijakova (Fehéroroszország, 22:39.0), 3. Peggy Wagenfught (Németor­szág, 23:09.7)... Utolsó csoportmérkőzésén elszen­vedte első vereségét a Fotex KC Veszprém férfi kézilabdacsapata. A magyar együttes a Bajnokok Ligája D-csoportjában 29-26-ra kikapott a német TBV Lemgótól. A Fotex a ne­gyeddöntőben a címvédő spanyol FC Barcelonával játszik. Az első féli­dőben remekül kezdett magyar baj­nokcsapat, az első 30 perc végén két­gólos Fotex-vezetéssel tértek pihenő­re a játékosok. Az első játékrészt 13- 11-re a Veszprém nyerte, ám a foly­tatás nem sikerült jól, a második féli­dőben 18-13-ra a Lemgo nyert. A csoportgyőztes TBV Lemgo a BL-ne­­gyeddöntőben a portugál ABC Bra­­gával mérkőzik. A biatlon Európa-bajnokság szombati versenynapján az egyéni üldözéses verse­nyeket rendezték meg, melyeken egy-egy német és orosz elsőség született. A férfiak­nál a 12,5 kilométeres távon a német Gu­­nar Bretschneider két lett versenyzőt meg­előzve nyert, míg a nők 10 kilométeres száma után az orosz Nagyezsda Talanova nyakába újabb aranyérmet akasztottak az idei Európa-bajnokságon. Férfiak, 12.5 km, egyéni üldözéses verseny, Európa-bajnok: Gunar Bret­schneider (37:03.6 p), 2. Ilmars Bricis (Lettország, 37:23.0), 3. Olegs Maluhins (Lettország, 37:40.8)... Nők, 10 km, egyéni üldözéses verseny, Európa-bajnok: Nagyezsda Talanova (33:03.1 p), 2. Janet Klein (Németország, 35:10.1), 3. Peggy Wagenfuhr (Németor­szág, 35:31.1)... TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Férfiak, A-csoport: Badel Zagreb (horvát) - Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 26-22. B-csoport: Crvena Zvezda (jugoszláv) - HK Drammen (norvég) 36-24, Prosesa Ademar Le­ón (spanyol) - Pfadi Winterthur (svájci) 27-27. A csoport végeredmé­nye: 1. Winterthur (9 pont), 2. Pros­esa Ademar (9), 3. Crvena Zvezda (6), 4. Drammen (2). A csoportból a Winterthur és a Prosesa Ademar ju­tott a negyeddöntőbe. Nők, A-csoport: Montex Lublin (lengyel) - Isztocsnyik Rosztov (orosz) 31-26; D-csoport: Oltchim Valcea (román) - Jomsa Rimini (olasz) 30-21. Még nincs megállapodás Az elmúlt év elejéhez hasonlóan újra gondok merültek fel a Magyar Te­levízió Rt. és a labdajátékok közvetítésének jogával rendelkező Footbal Duó és a Sport Tévé Kft.-k között. A jelenlegi helyzet szerint egyelőre nem kerülnek képernyőre a Magyar Televízió műsoraiban a bajnoki mér­kőzések. - Úgy érzem, hogy nem mi vagyunk hibásak az ügyben - mondotta Bod­nár György, a közvetítési jogokkal rendelkező kft.-k ügyvezető igazgató­ja. Decemberben az MTV Rt. felügyelő bizottsága utasításban rendelke­zett arról, hogy állítólagos pénzügyi gondok miatt a sportszerkesztőség ne tárgyaljon velünk az év végén lejárt szerződések meghosszabbításáról... Bodnár György az APEH és az MLSZ által kért számviteli vizsgálatok eredményéről is szólt, amelyek nem találtak hibákat a korábbi szerződé­sekben. A kft.-k szakszövetségi tagjainak a tájékoztatón megjelent képvi­selői sajnálatukat fejezték ki, hogy a jelentős érdeklődéssel övezett mér­kőzésekről nem juthatnak el tudósítások az ország lakosságához. A Duna TV-vel egyébként megszületett a megállapodás, így vasárnap délutánonként a megszokott időben továbbra is a „sportsáv" eseményei kapnak helyet a műsorban. Bodnár György több televíziós társasággal tár­gyal a sportközvetítésekről, de mint hangoztatta, természetesen nem zár­kózik el az MTV-vel való kapcsolatfelvételtől sem. Kézilabda Fotex-vereség Lemgóban gj gj gj 3 SS 3 *■ a! MAGYAR SZÓ 1998. február 2. § ^ ■ A hazai jégkorong-bajnokság rá­játszásának második, szombati! | mérkőzésén - miután az első mécs- |­­sen, Bukarestben kikapott - a j | Csíkszeredai Sportklub csapata ! | otthonában 3-1-re győzte le a fővá- P­á­rosi Steauát, s vasárnap - a szere­­dai lelkes közönség szurkolása­­ mellett - ismét s kategorikusabb f diadalt próbált elérni, hogy aztán,­­ az utolsó két összecsapáson, immár­­ Bukarestben mindent beleadva,­­ megszerezhesse az újabb győzel­met, melynek révén megőrizheti­­ tavalyi bajnoki címét. »Ismert, a­­ román ökölvívó szövetség egy évre eltiltotta az ország két legjobb bok­­szolóját, Dorel és Marian Simiont. A két sportember nem volt hajlandó az olimpiai edzőtáborban készülő­­válogatott kerethez csatlakozni.­­ Szombaton Vastagh Ferenc, az olim­­­­piai válogatott edzője bejelentette, amivel a Simion-fivérek mégis meg i­s érkeztek az edzőközpontba, várha­­­­tóan hatályon kívül helyezik eltiltá-1 I­­­sukat. Úgy fest, indulhatnak a má-1 iusban, Minszkben lebonyolítandó­­ Európa-bajnokságon. ■ Vereséggel! folytatta szereplését a Ferencváros 1 I­­ labdarúgócsapata a chilei Santiago-­ ban zajló nemzetközi tornán. Nyi-­­lasi Tibor vezetőedző legénysége a­­ horvát Croatia Zagrebtól kapott ki 1­­3-2-re. ■ Az angol labdarúgó-baj-­j­­ nokság 24. fordulójában hazai pá­lyán, egymás után immáron másod-1 ízben szenvedett vereséget a listave­­ zető Manchester United.­­ Eredmé­­­­­nyek: Manchester United - Leicester City 0-1, Arsenal - FC Southampton 3-0, Bolton Wanderers - Coventry City 1-5, FC Chelsea - FC Barnsley 2-0, Crystal Palace - Leeds United 0- 2, Derby County - Tottenham Hot­spur 2-1, FC Liverpool - Blackburn Rovers 0-0, Sheffield Wednesday - FC Wimbledon 1-1, West Ham Uni­ted - FC Everton 2-2. Az élcsoport állása: 1. Manchester United (49­­ pont), 2. Chelsea (45), 3. Blackburn I (45). ■ A német labdarúgó-bajnok­­­­ság 21. fordulójában: Hertha BSC -­­ VfL Wolfsburg 1-0, FC Schalke 04 - 1 1, FC Kaiserslautern 1-1, Werder­­ Bremen - Arminia Bielefeld 2-1, I Hansa Rostock -1860 München 3-0, I FC Bayern München - Hamburger­­ SV 3-0,1. FC Köln - Borussia Mön­­­­chengladbach 3-2. Az élcsoport ál­­­lása: 1. Kaiserslautern (46 pont), 2. I Bayern München (44), 3. VfB Stutt- S­gart (36). ■ Előkészületi labdarúgó­­-mérkőzésen: Tunézia - Guinea 4-1. ■ 1 Szombaton Svédországban utoljára I tesztelhettek a téli olimpia előtt a I női alpesi síelők, akik lesikló Vi­­llágkupa-futamon vetélkedtek. A I szakági specialista német Seizinger­­ 198.706 km/óra átlagsebességgel szá­­l­guldott le a lejtőn, nyert. Az 1995-­­­ ben ugyanitt győztes amerikai Pi-­­cabo Street balszerencsésen síelt, a­­ pálya felső szakaszán bukott. Zú­­­zódásokat szenvedett, de a balese­tet követően a saját lábán hagyta el­­­­ a pályát. Az első jelentések szerint I­­I nem fenyegeti veszély­ teligl Ampiail J rajtját. ■ Az Egyesült Államok bob- i válogatottjának egyik tagja, Michaeli­­ Dionne doppingolt,, ezért három hó-­ napra eltiltották. Dionne-t a tavaly,­­ november 22-én, Calgaryban meg-­ trendezett Amerika-kupa során el- l lenőrizték. Kiderült, ephedrine-nel­­ élt. A B-próba eredménye megerősí­­tette az A-vizsgálatot. Úgy tűnik,­­ Dionne nem indulhat a jövő szom­­­baton Naganóban kezdődő téli­­ olimpián. ■ Remekül sikerült Ko­­­­vács István harmadik profi mérkő­­­­zése. Az olimpiai, világ- és Európa­­- bajnok magyar ökölvívó péntek est­­­te Münchenben pontozással le-| | győzte a francia Pascal Montulet-t. | |A világhírű magyar bokszoló har­­­­­madik profi összecsapása hatmene-| Ites volt. Kovács már az első kéte­dperc során olyan iramot diktált,| | amivel francia ellenfele nem tudott­­­mit kezdeni. A negyedik ,,fölvo-| Inás" során többször megrendült­ Montulet, de nem adta fel. A nép­szerű „Kokó" újabb értékes siker-! - rel gazdagodott hiszen a mérkőzés i­s végén pontozással nyert. ■ A dort­f |mundi nemzetközi fedettpályás at­­­­létikai verseny győztesei: férfiak: 60­­ méter: Raymond Steward (jamaicai, 16.58 mp), 3000 m: Stephane Franke­l (német, 7:49.90 p), 60 m gát: Duane­­ Ross (amerikai, 7.46 mp), nők: 60 m: J .mail Devers (amerikai, 7.00 mp) 800­0 m: Heike Meissner (német, 2:01.341 mp), 60 m gát: Michelle Freeman (ja-j­amaicai, 7.97 mp), hármas: Rodicaf­­Mateescu (román, 14.86 m). ■ A| | franciaországi labdarúgó-világbaj­f­­nokságra készülő jamaicai váloga­­ | tott barátságos mérkőzésén 0-0-ás | |döntetlent játszott Svédországgal.! | ■ A Nemzetközi Úszószövetség (FI­­­INA) hivatalosan is bejelentette,| | hogy a perth-i úszó-világbajnokság m­i után a kínai versenyzők szállásán| !talált üvegcsék nem tartalmaztak! ! semmiféle tiltott készítményt. „A FI­1­­NA sajnálja, hogy a túlzó és szük­s­­­ségtelen híresztelések láttak napvi­l­­ágot az ügyben még mielőtt fény i­g derült volna arra, hogy milyen ősz-1 !szetételűek a lefoglalt keszítmé-j ínyek" - hangzott a TINA hivatalos! ! közleménye. ■ Steffi Graf ismét ha­­j­­­ladékot kért. A 28 éves német teni-1 ! szezőnő úgy döntött, hogy a tokiói | WTA-tornán mégsem vesz részt,| ! későbbre tolván ezzel visszatérésé-­ nek időpontját. Graf bal térdét ta­valy megműtötték, fájdalmai újra! !jelentkeztek, ezért lépett vissza új­­ szigetországi szerepléstől. A női vi­­­­lágranglista egykori éllovasa - jelen­­­leg 30. a WTA rangsorában - 1997­ júniusa óta nem játszott hivatalost ! mérkőzést. A hétszeres wimbledon­­­ni győztes Graf nem tudta meg­ i­s mondani, hogy mikor áll ismét­­rajthoz. Az év elején közzétett­­t programjában Tokió után a hanno-i íven tenisztorna (február 16-22.)i­s szerepel. ■ A Nemzetközi Labdarú­ j­­gó Szövetség (FIFA) 2006-ig érvé-1­­­nyes szponzori megállapodást köt­­e­tött a világhírű amerikai üdítőital- t gyártó céggel, a Coca-Colá­val. A­­ megállapodás a következő esemé­­­nyek támogatását biztosítja: a 2002-­­ es és a 2006-os férfi labdarúgó-világ­­­­bajnokság, a női világbajnokság, va­­l­­amint a korosztályos vb-k. A Coca-­ I Cola már több mint két évtizede tá­­­mogatja a FIFA-rendezvényeket. A­ mostani megállapodás pénzügyi­ részleteit nem hozták nyilvánosság­­­ra. ■ Szombaton befejeződtek a fér­­­fi hétpróba küzdelmei az Olimpiai­­ Csarnokban megrendezett fedett-­ pályás atlétikai összetett országos­­ bajnokságon. A versenyszámot,új­­ magyar csúccsal (6197 pont) az Új­­­pesti TE atlétája, Szabó Dezső nyerte meg. ■

Next