Romániai Magyar Szó, 1998. november (10. évfolyam, 2878-2906. szám)

1998-11-16 / 2892. szám

sportvilág , sportvilág 1998. november 16. Labdarúgó Ar osztály Szatmári bravúr az éllovas ellen A hazai A-osztályos pontvadá­szat legtöbb meglepetést hozó for­dulójára került sor szerzl,SzM­." A fő legvisszhangosabb váratlan ered­mény Szatmárnémetiben született, ahol az Olimpia, miután hosszú ideig 1-0-ra vezetett az addigi él­lovas, a Rapid ellenében, végül is 1-1-es döntetlent ért el, ami nem megvetendő teljesítmény egy olyan csapat részéről, mely a tabel­la 17. helyén leledzik, s számára a legfőbb cél nem a tabellavezetők verése, hanem a kiesés elkerülése. Bízzunk hát benne, hogy a folyta­tás az eddigieknél is sikeresebb lesz! Az otthonában pályára lépett Kolozsvári II. viszont ismét csú­nyát bukott, kategorikus vereséget szenvedett a Farultól, s bár a ta­bellán az Olimpia előtt leledzik, esélye az A-ban maradásra egyre minimálisabb. A resicaiak Buka­restben vendégszerepeltek, s nem tértek haza „üres kézzel”, három gólt kaptak, három pontot veszítet­tek. Az Olimpia mellett a Gloria is remekelt, az utóbbi fordulók során többször is meglepetést szerzett Petrolust győzte le, s így a tabella 10. helyét mondhatja magáénak. Az Olimpiának köszönhetően a táblázat élére ju­tott Diparpo­ csak vérszegény győzelmet ért el az ad­dig veretlen Bákói FCM ellené­ben, s a Moldvába látogatott Stea­­ua viszont a sereghajtótól vihetett haza 3 pontot, miáltal Jenei Imre együttese az 5. helyre lépett előre. És hatalmas meglepetés született a moldvai derbin is, melyen az Ope­lul veszített három értékes pontot a Ceahlaul elleni meccsén. Az „újoncok” késő esti megméretteté­sén a mind jobb formában szereplő Astra diadalmaskodott... A fordu­ló a vasárnapi Craiovai U.­­ FC Argeș meccsel zárult, ám ennek eredménye lényegesen nem befo­lyásolhatta a tabellát, melyet csak keddi számunkba közlünk. Alább a szombati eredmények „böngészhe­tők”: A 1­0. forduló eredményei:­­1X2 Kolozsvári II. (16. hely)1 Konstancai Farul (11. hely)3 49% 17% 34% Dinamo (1. hely)1 Bákói FCM (5. hely)6 66% 14% 20% National (3. hely)3 Resicai CSM (15. hely)O 77% 14% 9% Falticeni-i Foresta (T8. hely)1 Steaua (4. hely)2 10% 26% 64% Szatmári Olimpia (17. hely)1 Rapid (2. hely)1 6% 36% 58% Ploieeti-i Astra (9. hely)3 Onesti (13. hely)1 62% 22% 16% Pitesti-i FC Arges (6. hely) 21% 13% 66% Besztercei Gloria (TO. hely)2 Ploiesti-i Petro leli (7. hely)O 46% 7% 47% Galaci Otelul (8. hely)1 P. Neamt-i Ceahlaul (12. hely)2 73% 18% 9% !M Labdarúgó B-osztály A bihariak remeklése Bár számítógépes előrejelzé­sünk inkább döntetlent „jósolt” a másodosztályú labdarúgó baj­nokság 2. csoportjában lebo­nyolított Bihar FC - ARO meccs­re, a váradiak nem hazudtolták meg önmagukat: amióta Balint irányítja a csapatot, minden mér­kőzésüket megnyerték, így szombaton a 2. helyezett ellenit is. Igaz, annak nyomán a Bihar FC nem léphetett előrébb a tabel­lán, de pontszámban immár any­­nyira megközelítette az­­ezüstér­mes Abu-t, hogy annak bármikor átvehetné helyét, ha így folytatja... Az éllo­vas Extensiv Aradon szen­vedett vereséget, de meg­őrizte pozícióját a táblázat élén. Egyébként a 16. for­duló során egyetlenegy vendéggyőzelem se szüle­tett, ami azt jelenti, hogy az ASA pontokat veszített Petrozsényben, a Gaz me­tan a Poli ellenében, az In­ter a dicsőszentmártoniak pályáján. S a furcsamód gyengélkedő désiek - a se­reghajtó legyőzése után -eltávolodhattak az ’’alsó­háztól”... tatja diadalsorozatát az éllovas Brassói FC, mely a Cenk alatti rangadón a METROM­ICIM-et győzte le, s így 32 ponttal vezeti a csoport tabelláját. A Fogarasi Nitramonia otthonában 4-2-re verte a Iasi-i Polit, a Tractorul viszont csak 1-1.-es döntetlent ért el a szomszédbeli Hétfalui Pre­­cizsával szemben. íme a 2. csoport szombati eredményei,­­mellékelten a ta­bella egy fordulóval az őszi idény zárása előtt: Az állás a 16 forduló után: 1. Craiovai Extensiv 16113 2 40-14 36 2 Cimpulungi ARO 16102 4 32-20 32 3.­­Nagyváradi FC 169 2 5 21-14 29 4. Temesvári Poli 168 3 5 32-19 27 5. Aradi UTA 167 5 4 28-18 26 6. Szebeni Inter 168 1 7 25-22 25 7. Medgyesi Gaz Metán 167 3 6 23-22 24 8. Vajdahunyadi Corvin. 167 2 7 27-27 23 9. Marosvásárhelyi ASA 167 1 8 20-23 22 10. Petrozsényi Jiul 167 1 8 16-28 22 11. Tr. Severin 166 3 7 20-15 21 12. Motrus Minerul 166 2 8 21-25 20 13. Dics­ősz­ent­már­ton 166 2 8 17-27 20 14. Dévai Vega 165 4 7 13-28 19 15. Dési Unina 165 2 9 22-29 17 16. Gyulafehérvár 164 4 8 20-27 16 17. Nagybányai FC 164 4 8 16-24 16 Az 1. csoportban folyó 18 Pitesti-­ Dacia 164 210 18-29 14 A 16. forduló eredményei:1 X 2 Tr. Severin (11. hely) 3 Gyulafehérvár (16. hely)1 38% 40% 22% Petrozsényi Jiul (10. hely) 2 Marosvásárhelyi ASA (9. hely) 45% 20% 35% Aradi UTA (5. hely) 2 Craiovai Extensiv (T. hely)* 1 39% 12% 49% Motrul Minerul (12. hely) 1 Nagybányai FC (17. hely)1 57% 19% 24% Vajdahunyadi Corvin­ (8. hely) 4 Dévai Vega (14. hely)o Z1S. 137I 51% 31% 44'/» » 18% Temesvári Poli (4. hely) 2 Medgyesi Gaz Metán (7. hely)o 56% 25%19% Nagyváradi FC (3. hely) 1 Cimpulungi ARO (2. hely)o 27% 43% 30%­­ Dési Unii ea (15. hely) 3 Pitesti-i Dacia (18. hely)2 62% 16% 22% |Késik a prémium; A kolumbiai labdarúgó-í­­ válogatott tagjai még mindig I nem kapták meg azt a prém I miumot, amit az ország lab­darúgó-szövetsége ígért ne­kik a franciaországi világ­­bajnokságon való részvéte­­­lért. - A szövetség vezetései fejenként 15 ezer dollárral­ kecsegtetett bennünket, ám­­ most azt állítja, hogy nincs­­ pénze, mivel a Nemzetközi­­ Labdarúgó Szövetségtől még­­ egy jelentős összeget nem ka­pott meg - mondta Freddy Rincon, a válogatott közép­pályása egy, a kolumbiai rá­diónak adott nyilatkozatá­ban. A 32 éves labdarúgó úgy fogalmazott, hogy az eset után nem kíván többet a nemzeti válogatottban pályá­ra lépni. Fellendítette a turizmust Nakata Hidetosinak, az olasz labdarúgó-bajnokság él­vonalában szereplő Perugia japán középpályásának kö­szönhetően egyre több honfi­társa keresi fel az olaszorszá­gi várost és Umbria körzetet. A népszerű futballista, aki hétről hétre jó játékot nyújt együttesében, valósággal vonzza a japán szurkolókat Olaszországba. Egy japán lé­gitársaságnál például úgy vé­lekednek, hogy a jövőben az eddiginél több jegyet adhat­nak el olaszországi járataikra. A helyi utazási irodák is ki­használják Nakata vonzerejét, hiszen a japánoknak olyan programot ajánlanak, amely­ben a város nevezetességei­nek megtekintése mellett a Perugia egyik mérkőzése is szerepel. Megbüntette az MLSZ-t Összesen 65 000 svájci frank büntetést szabott ki a Magyar Labdarúgó Szövet- s ségre az európai szövetségi (UEFA), mert a Magyaror­­s­­zág - Románia Európa-­ bajnoki selejtező mérkőzé- j­­sen az UEFA által megen­gedettnél jóval több nézői­­ foglalt helyet a Népstadion-­ ban. Tizenötezer frankot­­ kell fizetni amiatt, hogy a­­ hitelesített ülőhelyek száma­­ által feltételezettnél jóval többen szurkoltak, míg to­­­­vábbi 50 ezret a pluszbevé­ t­­­telből vont le az UEFA. - El kell fogadnunk az ú­j UEFA döntését, tudomásul­­ kell vennünk, hogy a szabá-­­­lyok szellemében kell eljár­nunk. A portugál mérkőzé­ j­­­sért 135 000 svájci frankos­­ büntetést rótt ki ránk az­­ UEFA, így a mostani bün­tetéssel igen jelentős össze-­­get kell befizetnünk - nyi­latkozta az MTI-nek Ko­vács Attila, az MLSZ elnö­­­­ke. - A szabályok szellemét vettük figyelembe akkor is,­­ amikor a Svájc elleni barát­ságos mérkőzés helyszínéül az Üllői úti stadiont jelöltük ki, így az ülőhelyek tekinte­tében semmiféle támadási nem érhet minket az UEFA­­ részéről.­­­­ Kovács Attila elmondta,­­ hogy a Szlovákia és Liech­­­­­­tenstein elleni Eb-selejtező­­j­kön elképzelhetetlennek­­ tartja, hogy az MLSZ több­­ nézőt engedjen be a stadio­nokba, mint amennyi az­ UEFA által hitelesített ülő-1 ! helyek száma. Ha, csak egy i­s kis esélyt is szeretnénk adni ■j a 2004-es Európa-bajnoki!­­pályázatnak, akkor a jövő­ben nem tehetünk kivétele­­­ket - összegzett az MLSZ I­I elnöke. I ... . I­I ■ „Függőben” a Détári-ügy A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága felfüggesztette a Haladás-Milos csapata által a BVSC­­Zugló FC ellen benyújtott óvás tár­gyalását, amelyet Détári Lajosnak - a szombathelyi klub vezetői szerint jo­gosulatlan - bajnoki szerepeltetése miatt kezdtek meg. A bizottság addig nem foglalkozik az óvással, amíg az Országos Testnevelési és Sporthiva­tal le nem zárja az egykori válogatott labdarúgó játékjogosultságának vizs­gálatát - hozta meg döntését pénteki ülésén a fegyelmi testület. Vita a Konföderációs Kupa kapcsán A Francia Nemzeti Labdarú­góliga (LNF) mereven elzárkó­zott attól a lehetőségtől, hogy az ország válogatottja részt ve­gyen a Konföderációs Kupán, ha azt 1999 júliusában és au­gusztusában rendezik meg. Az LNF elnöke szerint a tervezett időpont azért nem megfelelő, mivel egyebek mellett a 2000 júniusában Belgium és Hollan­dia által közösen rendezendő Európa-bajnokság miatt is az európai szövetség, az UEFA az európai kupák rendszerének megreformálását tervezi. A változtatás várhatóan korábbi kezdést is jelentene, amely nem tenné lehetővé, hogy a Konfö­derációs Kupa augusztusban is tartson. Korábban a FIFA ép­pen a franciák tervezett távol­­maradása miatt változtatott az eredeti, januári időponton. Az LNF tudatában van a felelőssé­gének, ezért javasolta, hogy az UEFA, a FIFA és a jelentősebb profiligák kerekasztal-megbe­­szélésen jelöljék ki a végleges időpontot. A PNB-ben történt A debreceniek a fővárosban Szombati beharangozánk­­ban — igaz, kérdőjellel — csak kőzelme két hazai győzelmet „jósol­tunk" a magyar élvonalbeli pontvadászat 15. fordulójára. És a Svájc elleni barátságos miatt szombaton teljesre sike­redett megméretésen valóban csak két pályán érvényesült a papírforma, azaz a vendéglá­tók győztek. Négy találkozón vendéggyőzelem, tehát megle­petés született, s közülük a legnagyobb Budapesten, ahol az éllovas ellen pályára lépett DVSC legyőzte a tabel­­lavezetőt, mely azonban annak ellenére továbbra is a táblázat első helyén maradt. A győriek a Ha­ladástól „raboltak” há­rom pontot, s mert a ko­rábbi „ezüstérmes" Di­ósgyőri FC otthonában csak döntetlenre játszott a Siófokkal, az ETO im­már a 2. helyen várhatja a hétvégi fordulót. A bu­­dapesti rangadón az Új­pest nem könnyen ugyan, de értékes vendéggyőzel­met ért el a III. kerületi­ekkel szemben, akárcsak a ZTE, mely Kispesten diadalmaskodott. S ha már főleg a fővárosiakat em­legetjük, mondjuk el azt is, hogy a Vasas saját pályáján csak gólnélküli döntetlenre volt képes a váciak ellenére, a BVSC úgyszintén a Gázszer ellen, ez utóbbi otthonában. A Fradi sem gyarapíthatta pont­jainak számát, hiszen veresé­get szenvedett a Dunaferrtől, de annak ellenére megőrizte 6. helyét a tabellán... Alább a PNB 15. fordulójának ered­ménye, mellékelten a tabella: Az állás a 1­5 forduló után­ ­ MTK Hungária FC 15112 2 35-11 35 2 Győri ETO FC 159 5 1 28-15 32 3. Diósgyőri FC 159 4 2 39-22 31 4. Újpest TE 159 2 4 28-22 29 5. Dunaferr SE 159 1 5 23-17 28 6. Ferencváros 157 5 3 25-18 26 7. Zalahús ZTE FC 157 5 3 20-16 26 8. Vác-Zolbrer FC 157 4 4 25-23 25 9. Vasas Danubius H. 156 3 6 22-22 21 10. Gázszer FC Agárd 154 7 4 19-15 19 11. Kispest-Honvéd FC 155 3 7 19-27 18 12. Nyíregyházi FC 154 4 7 23-25 16 13. DVSC-Epona 154 3 8 19-24 15 14. BVSC-Zugló FC 152 6 7 13-21 12 15. III. ker. TVE-AT 153 3 9 15-32 12 16. Haladás-Milos VFC 153 111 11-31 10 17. Siófoki Bányász SE 151 6 8 14-24 9 18. Videoton FC Fehérvár 152 2* 11 17-308 A 1 5. forduló Dunaferr SE (5. hely) 2 eredményei: Ferencváros (6. hely)1 1­2 20% 47% 33% 1 Nyíregyházi FC (12. hely)4 Videoton FC Fehérvár (18. hely)2 41% 36% 23% Diósgyőri FC (3. hely)1 Siófoki Bányász SE (7. hely)1 48% 37% 15% Gázszer FC Agárd (10. hely)6 BVSC-Zugló FC (14- hely)6 19% 51% 30% MTK Hungária FC (1. hely)1 DVSC-Epona (13- hely)2 67% 25% 8% H1 III. ker. TVE-AT (15. hely)2 Újpest TE (4. hely)3 14% 32% 54% Haladás-Milos VFC (3. hely)O Győri ETO FC (2. hely)1 21% 31% 48% Kispest-Honvéd FC (11. hely)O Zalahús ZTE FC (7. hely)1 35% 12% 53% Vasas Danubius H. (9. hely)0 Vác-Zöllner FC (8. hely)0 25% 23% 52% 1 Eltiltotta a Wisla Krakow együttesét Az UEFA egy évre kizárta az európai labdarúgó kupákból a len­gyel Wisla Kraków csapatát,miután az együttes Parma elleni, októ­ber 20-án lejátszott hazai UEFA-kupa-mérkőzésén az egyik néző , késsel ,fejbe dobta Dino Raggiót, az olasz csapat játékosát. Az UEFA fegyelmi bizottsága által hozott döntés öt éven belül akkor lép élet­be, amikor a lengyel csapat először újra kvalifikálja magát valame­lyik európai kupába. A büntetést azért kapta a Wisla, mivel a bedo­bott tárgyat a fegyelmi bizottság különösen veszélyesnek minősítet­te. A varsói ügyészség bejelentette, hogy már azonosították azt az egyelőre nem nevesített személyt, aki a kést elhajította. Egy vissza­eső, szökésben lévő bűnözőről van szó, akit egy rendőr ellen koráb­ban elkövetett támadás miatt is köröz a rendőrség. Ha a férfit elfog­ják, a bírósági eljárás végén háromtól öt évig terjedő szabadságvesz­tésre számíthat. A késes eset után a lengyel klub levélben kért bocsá­natot a Parmától. Az UEFA-kupában az olasz csapat jutott tovább, mivel az 1-1-es idegenbeli döntetlen után Parnában 2-1-re legyőzte a Wislát. Az UEFA fegyelmi bizottsága a lengyel csapat ügye mellett más eseteket is tárgyalt. Paul Ince, az angol Liverpool FC középpályása három nemzetközi kupamérkőzésre szóló eltiltást kapott, mivel csa­pata Valencia elleni november 3-án lejátszott UEFA-kupa-mérkőzé-­ sén különösen durva volt, és ezért a játékvezető kiállította őt. Csapat­társa Steve McManaman és Amadeo Carboni, a spanyol együttes já­tékosa kiállítás miatt két-két mérkőzésen nem játszhat. A fegyelmi bizottság emellett elutasította a PSV Eindhoven bead­ványát, amelyben a holland klub azt kérte, hogy az UEFA rendelje el a német Kaiserslautern ellen lejátszott november 4-i Bajnokok­ Ligá­­ja-mérkőzésének újrajátszását, mivel szerinte a játékvezető jogtala­nul állította ki a csapat kapusát, Patrick Lodewijkset. Az UEFA fe­gyelmi bizottsága határozatában arra hivatkozott, hogy a játékvezető által hozott döntések véglegesek. Csapatokat vásárolnának Francesco Sensit, az olasz lab­darúgó-bajnokság élvonalában ér­dekelt AS Roma elnökét fogadta Jacques Peyrat, Nizza város pol­gármestere, akinek az olasz üzlet­ember ajánlatot tett arra, hogy megvásárolná a város labdarúgó­csapatát, a jelenleg a francia má­sodosztály utolsó helyén álló OCG Nice-t. A tárgyalások még kezdeti stádiumban vannak, ennek bizo­nyítéka, hogy a találkozón a fran­cia klub részéről senki sem volt je­len. Nizza polgármestere egyelőre nem kommentálta a megbeszélésen elhangzottakat, és Francesco Sensi sem árult el egyetlen számot sem az esetleges tulajdonosváltással kapcsolatban. - Komolyan érdekel egy francia klub megvásárlásának lehetősége - fogalmazott az AS Roma elnöke, aki a megbeszélés után megtekintette a nizzai együt­tes edzőközpontját... Az elmúlt év hasonló időszakában egy másik olasz klub, a Genova érdeklődött az OCG Nice iránt, ám akkor a hosszas alkudozások ellenére sem jött létre megállapodás. A legutóbbi skót bajnok Celtic FC labdarúgócsapatának megvá­sárlását fontolgatja egy konzorci­um, amelynek tagjai között Kenny Dalglish, a csapat egykori sztárja, valamint Jim Kerr, a Simple Minds rockegyüttes énekese is megtalál­ható. A klub közleménye szerint a vételi szándékkal jelentkező cso­port találkozót kezdeményezett a Celtic legfőbb részvényesével, hogy tulajdonrészének kiváltására, vagy akár az egész részvényállo­mány megvásárlására ajánlatot te­gyen. A dokumentum azt is tartal­mazta, hogy a felajánlott összeg „lényegesen alacsonyabb a Celtic jelenlegi piaci értékénél”. Az 51 százalékos részesedéssel rendelke­ző Fergus McCann klubelnök so­hasem tudta elnyerni a csapat szur­kolóinak teljes rokonszenvét, és már korábban úgy nyilatkozott, hogy jövő márciusig eladja birtok­hányadát, majd visszatér Kanadá­ba. Előzőleg azt mondta, hogy in­kább hagyná a klubot több kisebb befektetőre, mint egy nagyobb üz­leti társulásra. Ennek ellenére valószínű, hogy a Celtic hívei támogatnának egy olyan kezdeményezést, amelyben a gyermekkora óta az együttes nagy, rajongójának számító Kerr, vala­­mint a csapat színeit 1969 és 1977 között - 167 gólt szerezve - 324 mérkőzésen képviselő Dalglish is érintett. Utóbbi 102-szer szerepelt a skót válogatottban, és legutóbb - három hónappal ezelőttig - az an­gol Newcastle United szakmai ve­zetője volt. . ■ Az angol labdarúgó-bajnokság­­ 13. fordulójában: Arsenal - Tot­­­­tenham 0-0, Charlton - Middles­­­brough 1-1, Chelsea - Wimble­­­­don 3-0, Liverpool - Leeds 1-3,­­ Manchester United - Blackburn­­3-2, Newcastle - Sheffield 1-1, Southampton - Aston Villa 1-4, West Ham United - Leicester­­ City 3-2. Az élcsoport: 1. Aston­­ Villa (28 pont/12 mérkőzés), 2.­­ Manchester United (25), 3. Ar­­­­senal (24). ■ A német labdarú­­­­gó-bajnokság 13. fordulójá-­­­ban: Wolfsburg - Hertha BSC 2-1, Werder Bremen - Kai­­serslautern 0-1, Bayer Lever­­­­kusen - FC Nürnberg 3-0, Bo­russia Dortmund - Schalke 04 13-0, Hamburger SV - Eint­racht Frankfurt 0-1, Bayern :­ München - Stuttgart 2-0, MSV Duisburg - Bochum 2-0. Az él­csoport: 1. Bayern München I (31 pont), 2. Bayer Leverkusen­­ (26), 3. Kaiserslautern (24). ■­­ A francia Jeannie Longo kétszer­­ is sikertelenül próbálta megdön­­­­teni a női kerékpározás általa­­ tartott egyórás világcsúcsát. A­­ 12-szeres világbajnok a man­­c­chesteri faborítású pályán kísé­ I­­ette átadni a múltnak a 48.159­­ km-es rekordját, de előbb 6 kilo­ 1 méternél, majd 10 km-nél félbe­­n hagyta a próbálkozást.­­ Most nem sikerült. Nem tudom, mit­­ hoz a jövő, de talán a télen még­­ egyszer megpróbálom. Egysze­­­rűen nem voltam formában, ne­­­­héznek éreztem a lábaimat -­­ mondta a 40 éves Longo, aki ko­­r­rábban már több mint 30 külön­­­­féle világcsúcsot jegyezhetett. ■­­ Az 1,125 millió dollár összdíja­­­­zású moszkvai férfi tenisztor­­­­na elődöntőiben: Kafelnyikov­a (orosz, 2.) - Rosset (svájci, 6.) 6:1, 2:0-nál Rosset feladta Iva­­­­nisevic (horvát, 3.) - Clément I (francia) 7:5, 6:2. ■ A 825 ezer­­dollár összdíjazású stockholmi­­ férfi tenisztorna elődöntőiben:­­Martin (amerikai) - Henman­­ (brit, 3.) 4:6, 6:1, 6:2, Johansson ((svéd, 7.) - Rusedski (brit, 4.)­­ 7:5, 7:6. ■ Lengyelország ököl­­­­vívó válogatottja 18-6-os sikert aratott Magyarország felett a S­widnicében megrendezett nemzetek közötti csapattalál­­­kozón. ■ Egygólos vereséget­­szenvedett a Vasas kézilabdá­­sí csapata a bosznia-hercegovinai­­ Zseljeznicsar Hadzsicsi otthoná-­­­ban a női City-kupa nyolccadön­­­­tőjének visszavágóján, de az an­gyalföldi gárda összesítésben 14­­ góllal jobbnak bizonyult ellenfe­­­­lénél és továbbjutott. ■ Juan ( Antonio Samaranch, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke szentpétervári­­tartózkodása során a 2010-ben­­esedékes téli olimpiai játékok­­esetleges megrendezésének­­ esélyeiről tárgyalt a város ve­­­­zetőivel. ■ A philadelphiai 450­­ ezer dollár összdíjazású női te­­­nisztorna negyeddöntőjében­:­­Szeles (amerikai, 5.) - Zvereva­­(fehérorosz) 6:0, 6:1, Tauziat­i (francia, 6.) - Coetzer (dél-afri­­­­kai) 6:3, 4:6, 6:4. ■ Abba kell hagynia a jégkorongot Jeff Libby­nek, a Lowell Lock­­ Monsters játékosának, mivel a­­ sportoló jobb szemgolyóját egy sérülés miatt eltávolították. A 24 éves hátvéd akkor ötórás­­ műtétet esett át, de nem sike­rült a látását rendbehozni. A bostoni szemklinika specialis­­­­tái végül is úgy döntöttek, a­­ szemgolyót el kell távolítani.­­Libby alávetette magát az újabb beavatkozásnak és már­­ hazai is tért szüleivel. - Gyer­mekünknek le kell zárnia éle­tének eddigi részét. Segíteni­­fogunk neki abban, hogy vala­­­­mi új életcélt találjon magának - mondta Bill Lably, a sportoló­­ édesapja. ■ Újabb feljelentést­­tettek az észak-amerikai profi­­kosárlabda-bajnokság (NBA) fe­ji negyerekének számító Dennis I Rodman ellen. A vád szerint a­­Chicago Bulls kosarasa egy­­ százdolláros bankjegyet csúszta­­­­tott a Los Angeles-i Argyle Ho­­­­tel bárpincérnőjének dekoltázsá­­­ban, majd megragadta a hölgy­­ mellét. ■ A magyar labdarúgó­­- válogatott Svájc elleni barátsá­­­­gos találkozóját november 18-­­ án, szerdán 20.55 órától a Ma­­­­gyar Televízió 2-es csatorná­ján élőben közvetítik. ■ No­­vember 21-én Budapestre érke­­­­zik a Forma-1 -es autós gyorsasá­­­­gi világbajnokság idei győztese,­­a finn Mika Häkkinen. A West­­ McLaren-Mercedes csapat ver­­­­senyzője a nap folyamán találkoz­­­zik a magyar sport néhány nevess­­ képviselőjével. ■

Next