Romániai Magyar Szó, 1999. május (11. évfolyam, 3047-3077. szám)

1999-05-25 / 3071. szám

Új sorozat 3071. szám 1999. május 25., KEDD Ára: előfizetőknek 577, darabonként 1300 lej Tel.: 224 29 62, 222 58 02, 224 36 68 Fax: 222 94 41, 224 28 48 E-mail: rmsz@com.pcnet.ro Bucure$ti, Piata Prései Libere 1 INTERNETEN az RMSz az alábbi címekről hívható le: http://www.nextra.ro/internetto/RMSz vagy http://www.hhrf.org/rmsz Az autonómia dilemmái A koszovói krízis majdani lezárásával kapcsolatos latolga­tásoknak mind gyakoribb ele­mévé vált a vajdasági autonómia felújítása, és azzal kapcsolatban (de néha arra leegyszerűsítve) a magyar kisebbség jövője. Érde­mes ezért felvázolni az autonó­mia múltját és a lehetséges megoldásokat determináló reali­tásokat. A történelmi Magyar­­ország délvidéki területein létrehozandó autonómia gyökerei az 1690-es szerb bevándor­láshoz, valamint I. Lipót császár dekrétumaihoz nyúlnak vissza. Ezekben és több más leiratban különféle kiváltságokat ígértek (a határőrszolgálat fejében adtak is) a törökök elől a magyar Délvidékre menekülő, s azt a 18. század elején csaknem tízszá­zalékosan benépesítő szerbek számára. Jóllehet a lipóti dekré­tumok azt nem tartalmazták, hogy a Délvidék (amely ráadásul a 18. századi német és magyar betelepülés következtében ve­gyes etnikumúvá „hígult”­ auto­nómiával felruházott szerb te­rületi-politikai egységgé válna a Habsburg-államon belül, idővel mégis ez a követelés vált a magyarországi szerb nemzeti mozgalmak politikai céljává. Ez a követelés állította szembe 1848-ban a szerbeket a magyar forradalommal. Az előző másfél évszázadban egyre több lipóti különjogot elveszítő szerbek ugyanis a magyar államon belül olyan szerb autonóm terület létrehozását szorgalmazták, ame­lyet következetesen Vajdaságnak neveztek, és amelytől az egy­séges politikai nemzet tévesz­méjétől vezérelt magyar kormány­zat elzárkózott. Végül 1849- ben a Habsburg-kormányzat létrehozta a Vajdaságot. A szerb remények azonban nem váltak valóra. A bánsági területekkel összevont tartományban a szer­­bek kisebbségben voltak, auto­nómiáról pedig a Bach-korszak közepette szó sem lehetett. 1860- ban fel is számolták a vajdasági­bánsági különállást azzal, hogy ezeket a területeket is visszail­lesztették a megyerendszerbe. Mindennek ellenére a Vaj­daság újbóli létrehozása a magyarországi szerb törekvések szerves része maradt. Ennek jegyében deklarálta 1918 novem­berében a frissiben felállított és vajdaságinak mondott, de szinte kizárólag szerbekből álló parla­ment a Vajdaság Szerbiához történő csatlakozását. Ezt a döntést a trianoni szerződés (jóllehet, nem foglalkozott azzal, hogy mi legyen a Vajdaság státusa a délszláv államon belül) de facto megerősítette azzal, hogy a jugoszláv államhoz csa­tolta a Délvidéket, ahol egyéb­ként a szerbek csak relatív többséget alkottak a magyarok, a németek és több más, kisebb népcsoport mellett. A Vajdaság politikai-közigazgatási egysége azonban most is csak átmene­tinek bizonyult: a délszláv állam stabilizálódásával előbb részle­gekre bontották, majd az úgyne­vezett Duna-bánságba olvasztot­ták. 1945-ben, a jugoszláv föde­ráció létrehozásakor, Szerbia autonóm tartományaként ismét felállították a Vajdaságot. Valódi tartalmat azonban csak a hat­vanas években kapott az auto­nómia, végleges formáját pedig az 1974-es alkotmánnyal nyerte el. Akkor a Vajdaság csaknem tagköztársasági jellegű önkor­mányzatot kapott, teljes állami struktúrával és közvetlen szö­vetségi képviselettel. Az egyet­len lényeges különbség a köz­társasági státushoz képest az volt, hogy önrendelkezését csak Szerbia részeként gyakorolhatta ­JUHÁSZ JÓZSEF történész (Folytatása a 2. oldalon) Lapzártakor­­ érkezett hírekből:­­ • Ha/­a kísérjük a menekül­teket!« George Robertson brit védelmi miniszter hétfőn kije­lentette: a koszovói menekül­t­­­teket akkor is NATO-katonaság i­s fogja haza kísérni, ha abba nem­­ egyezik bele a jugoszláv kor­­­­­mány. Teljes az egységünk ab­­­­ban, hogy a menekülteknek haza kell menniük, méghozzá bizton­­­ságban. Slobodan Milosevic­­ nem határozhatja meg, hogy mi­­ mit csinálunk! (BBC televízió) • Vulkánkitörés Guatema­lában, készültség Nicaraguá­­ban • 21 évi szünet után mű­ködésbe lépett a guatemalai­­ Volcan de Fuego (tűzvulkán). irdatlan mennyiségű hamut, port­­ és köveket zúdítva a környékre. 1 1 Az ugyancsak közép-amerikai­­ Nicaraguában a Telica vulkán­­ készül kitörni. A Telica utoljára­­­ 1994-ben lépett működésbe. • Hingis győzelme • A vi­lágranglista-vezető svájci Mar­­­­­tina Hingis sikerrel mutatkozott­­ be a francia nemzetközi tenisz­bajnokság női versenyében,­­­­ mivel a hétfői nyitónapon 1 óra­­­­ alatt diadalmaskodott a holland 1 . Amanda Hopmans felett. Női­ 1 egyes, 1. forduló: Hingis (svájci,­­ 1.) -Hopmans (holland) 6-1,6-4. | Magyar napok... húsz év után Interjú HALÁSZ JÁNOSSal, a bukaresti Magyar Kereskedelmi Iroda vezetőjével Halász János, a bukaresti Magyar Kereskedelmi Iroda ve­zetője egy idő óta „keresett”, ugyanakkor nehezen elérhető emberré vált mind Magyarországon, mind Romániában. Méghozzá annak köszönhetően, hogy hazájában igencsak megnőtt az érdeklődés a román piac, míg mifelénk a magyar áru és tőke iránt is. És ki más, ha nem ő lenne az, aki hasz­nosítható, néha nélkülözhetetlen tanáccsal, információval, sok esetben pedig igen keresett partner címével tud szolgálni. Idejét egyébként e napokban is Budapest és Bukarest között kellett megosztania. Csütörtökön még a gyergyószentmiklósi származású, de mindkét országban közmegbecsülésnek örvendő Lázár Miklós által vezetett eLeM Stúdió által a Gellért szálló Gobelin termében szervezett konferencia előadója volt, egyébként együtt Petre Cordossal, Románia budapesti nagykövetével, a petrozsényi származású Dicsák Pállal, a mintegy kétszáz céget felölelő Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Antal Istvánnal, a román parlament képviselőháza ipari és szolgáltatási bizottságának titkárával, Stromajer Gézánéval, a magyar Gazdasági Minisztérium főtanácsosával, hogy keddtől már Bukarestben a húsz év szünet után újraélesztett, a TIBCO-val párhuzamosan sorra kerülő Magyar napok egyik jeles házigazdája legyen. A két esemény között értük utol meg Budapesten, s faggattuk arról, hogyan is állnak, milyen szintet értek el, és milyen távlatoknak nézhetnek elébe az egyébként közismerten lendületesen fejlődő magyar-román gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok.­­ Egy magánvállalkozónak, Lázár Miklós kiállításszervező­nek az az ötlete támad, hogy konferenciát szervez a magyar-román kereskedelmi kapcsolatokról Budapesten, s amint azt tapasztalhattuk, ezzel átütő sikert arat. Több mint ! Kérdezett: GYARMATH JÁNOS (Folytatása az 5. oldalon) V­ándorszínész korában a szabadságharc nagy költőjének is sokszor felkopott az álla, amiről tréfás hangon is megemlékezett. A vándorszínészekről készült, forgatott korábbi játékfilmek a festői nyomorról nyújtottak képet. Elviselni el lehet a játék kedvéért, benne élni tartósan viszont nem paradicsomi létezés. Minden középiskolát végzett erdélyi megtanulta és vallja, hogy a színészet hőskorában a színész, a színház az anyanyelvi műveltség terjesztője volt, az anyanyelv hordozói voltak a kopott és sokszor éhesen maradt vándorszínészek. Manapság pedig ej, de sokszor kimondott elv ismét, hogy „nyelvében él a nemzet”, az anyanyelv megőrzéséért hallani szónoklatokat. A szónoklatoknak viszont van vagy nincs tettekben aranyfedezete. Nemrég egyik vidéki színházunk zilahi gyermekeknek ráadásul hozott el egy szép színházi játékot, s a jegy- TCinixt­orz pénztárnál összesen 35 jegyet IV111CIV <Xh adtak el. Egészen friss tör­ 4„J„1T.,4 ténet: Az Árpád-házi Szent erd­eKVGY.elme Margit című tétrészes törté­­nem­i Ó tCyá C? nelmi dramaval erkezett ma­ <X S^lXlJaUSAaS! sik színházunk Zilahra, meg­előzően többször hirdették a helyi médiák, falragaszok, úgy tudom, a templomba járó híveknek is lehetővé tették, hogy az eseményről értesüljenek. Nos, a félezernél több személyt befogadó szakszervezeti művelődési ház nagyterme majdnem kongott, összesen 208 néző ült benne. A lelkes kis nézőseregtől kapott vastapsot, ünneplést a színészgárda, csakhogy az emberben összegyűlt a keserűség: hol vannak a régi nézők, akik tíz és valahány esztendővel ezelőtt zsúfolásig töltötték meg a színháztermet, pótszékeket kellett betenni, és mégis akadtak, akik állva nézték végig az előadást, ha már ülőhely semmiképpen nem akadt. A történelmi dráma pár száz nézőjéből 155 bérletes néző volt, abból pedig öt(!) felnőtt bérletes, a többi diáknéző. Alig több mint félszáz jegyet adtak el a jegypénztárnál, összesen 53 jegyet vettek a jó zilahiak, abból 15 felnőtt és 38 diák. Drága lenne a színházjegy? A nyugdíjasoknak is ked­vezményt nyújtott a színház, diákjegy értékű összegért válthattak jegyet, ami nem volt több három korsó sör áránál. Üres volt a hivatalos páholy, nem ült benne egyetlen személy sem, pedig a színházak gyakorlata szerint a vendégjátékok idején a helyi előkelőség, pontosabban a helyi vezetők meghívót kapnak, ingyen nézhetik meg az előadást. Kedvem lenne ironikusan azt mondani, rosszul időzített a színház, az érdekvédelmi szervezet kongresszusi küldöttei még fáradalmaikat pihenték, azért nem voltak jelen, viszont igazságtalan lennék, az alig másfél tucat személyből álló kongresszusi küldöttség tagjai többségükben nem voltak zilahiak. Ám a városi vagy a megyei választmányi tagok közül aligha voltak néhányan a színházban. Hiányoztak a tanárok, az orvosok, a mérnökök, a korábbi előadások évtizeddel ezelőtt megszokott törzsközönsége. A bingóterem bezzeg minden este tele, szerencsejátékra gyűl össze a közönség, sokan köztük magyarok. A Pro­ Tv telenovelláit kommentálják naponként a volt színházjáró jó magyarok Zilahon... Kell nekünk érdekvédelmi szervezet, anyanyelvű oktatás minden szinten; magyar könyv és magyar nyelvű sajtó, színház — csakhogy majd mindegyik elbukik. Az anyanyelvű osztályokban nincs elegendő jelentkező; a magyar könyv - ha könyv - eladatlan áll a bolti polcokon, ellenben a színes fedelű szerelmes sztorik ponyvái fogynak egyre-másra; az anyanyelvű sajtó előfizetői vagy példányszámonkénti vásárlói apadnak; az anyanyelvű színház előadásain egyre több szék marad üresen a nézőtéren. Hol van a szónoklatok fedezete, hol van és kinek az érdekvédelme a hazai magyar nyelvű színjátszás? „Pártolj, közönség, és majd haladunk” — írta Petőfi levelét színész barátjának. Addig pártoljátok az erdélyi magyar színjátszást, amíg létezik, holtában legfennebb majd elsiratjátok FEJÉR LÁSZLÓ Interjú dr. KALMÁR LÁSZLÓval, a Segítő Jobb Egészségügyi- Humanitárius Alapítvány elnökével A hippokratészi esküt nem kötik határok A volt kommunista láger országai közül Ma­gyarország több szempontból is lépéselőnyben van szomszédaival szemben. Ez az egészségü­gyi-szociális szolgáltatások terén is lemérhető, annak ellenére, hogy itt is vannak gondok. Évtizedek óta vállalnak határon túliakat az egészségügyi intézetek, de hivatalos formában csak a Segítő Jobb Alapítvány létrehozása óta, amely a lakóhelyükön el nem látható betegek magyar­­országi kezelését szervezi, koordinálja és finanszírozza. Ezt megelőzően a minisztérium szemhunyása mellett, az állam terhére látták itt el azokat a betegeket, akiknek valamilyen módon sikerült kórházközelbe jutniuk Magyarországon. A hozzávetőleges becslésből kiderült, hogy ez az országnak évente 1-2 milliárd forint közötti összegbe került. Mert nemcsak olyan problémákkal fordultak a magyarországi intézetekhez, amelyeket otthon nem tudtak megoldani, hanem - a jobb ellátás érdekében - enyhébbekkel is. Az egészségügy átszervezésekor a költségvetési feltételek is megváltoztak. A biztosítási rend­szerben problémássá vált e betegek befogadása, mert feltevődött a kérdés: ki fizet értük? Az állam nem fizet, a biztosító nem fizet, s ha a kérelmező beteg sem tud fizetni, akkor befogadása esetén a kórház veszteségszámláját terhelik. Dr. Kalmár László kezdeményezésére 1990-ben öttagú, lelkes csoport létrehozta a Segítő Jobb Alapítványt, azon határon túli súlyos betegek segé­lyezésére, akik ellátására egyes szomszédos országok még nem rendelkeznek kellő kapaci­tással , felszereltséggel. Kezdetben ezt teljes mértékben szponzorok segítségével oldották meg. A kormánytámogatás 1993-ban indult be, 120 millió forinttal, s évente átlag 20 millió forinttal növelték. A kormánytámogatás jelenleg az alapítvány Lejegyezte: GUTHER M. ILONA (Folytatása az 5. oldalon) Asztal végiek, elfeledettek hívogatása Hitsor­sósaink! Szórván­ymagyar Testvéreink! Ünnepre hívunk benneteket. Ahogy Nehémiás korában (12,43)..... áldozának azon a napon nagy áldozatokkal, és vígadónak, mert az Isten meg­­vidámítá őket nagy örömmel, sőt az asszonyok és gyermekek is vígadónak, és Jeruzsálemnek öröme nagy messze hallatott”, úgy vágyunk mi is Istennek ünnepet szentelni, veletek ta­lálkozni május 29-én, szom­baton a délelőtt 10-kor kezdődő belényesi szórványnapunk ünnepi rendezvényein. A Mennyei Jelenések írója két ízben is így lelkendezik: „Meglett!” (16,7, és 21,6) Ilyen Isten előtti főhajtás akar lenni a mi ünnepélyünk is. Köszönjük neked, Urunk, hogy majdnem ötévi szakadatlan munkánkat megáldottad, imád­ságunkat meghallgattad. Álmunk, reményünk íme: valóra vált. Gyülekezeti házun­kat megnyithatjuk. A Belénye­s té­si-medence összmagyarságát­ szolgálni hivatott Megmaradás­i Háza immár meglett. Felépült. 1 Szolgá­latba lép. Jeremiás azt mondja (23,28):­­_ „A próféta, a ki álomlátó, be­széljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán". El kell mondanunk mindjárt az indításnál, hogy magyar (egyházi-világi) látó és láttató alapítványaink egy petákot sem adtak e szórványközpont elké­szültéhez. Józan és gyakorlatias hol­land testvéreink és belényesi reformátusaink állták az össz­költségeket. A Megmaradás Házának felépítésénél az a mibennünk itt, a Végeken tudatosult felis­merés vezetett: egy olyan, direkt miértünk kikísérletezett és bevált tetőcserép a Szór­ványügy, mellyel szaporán (és kifizetődően) vakarnak egyesek bennünket. Jób, azaz a Szórvány, tör­ténelemtől potyoltan hever a hamuban, szemétdombon (2,8), undok fekéllyel borítva talpától feje búbjáig. Azzal sem megyen semmire, ha maga vakarja ótvarosra magát, azzal még annyira sem, ha státusos szórványügyisek vakarják lilára. A szórvány maga gyógyít­hatja meg egyedül önmagát. Bennünk nincs semmi ön­sajnálat, sem sajnáltatás. Min­ ZSISKÓ JÁNOS lelkipá­sztor MIKLÓS JÁNOS , vájnok SZATMÁRI PÉTER gondnok POP GYÖRGY elnök (Folytatása a 4. oldalon) Csíksomlyó 1999-es ünnepe Kordonon belül és kívül Lélekben megtisztulni érkez­tek ebben az évben is a világ minden tájáról zarándokok a csíksomlyói pünkösd szombati búcsújára. Immár tíz éve, minden évben ezen a napon újra benépesedik a két Somlyó hegy közötti „Nyereg”. A több százados hagyomány szerint egyházi zászló alatt, ke­resztaljakkal érkeznek a zarán­dokok a kegyhelyre, ahol idő­sek és fiatalok felelevenítik az előző évek élményeit, talál­koznak barátok, akik lehet, hogy éppen itt a Somlyói Szűz Mária lábánál kötöttek barát­ságot. Már péntek este bené­pesedett a ferencrendi barokk templom és udvara. Akik ko­rábban érkeztek, imádkozással töltik az éjszakát, várva a következő napot, az ünnepi körmenetet. Több kontinens számos országából jöttek az idén is zarándokok Csíksom­­lyóra, áhítatból vagy éppen kuriózumból. A Nyeregben felállított Hármashalom oltár­hoz már szombaton kora reg­gel elindultak a zászlóaljak, hogy a félegytől kezdődő szentmisén részt vehessenek. Hagyomány az is, hogy a papság az úgynevezett kordon­ban vonul a hegyre. A kordont, amelyet élő láncnak is mond­hatnánk, a Csíkszeredai Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Szemi­nárium diákjai alkotják. A kor­donban a győzelmi zászlót szimbolizáló labarumot min­den évben a két gimnázium legjobb fiú-diákja viszi. A méhkas alakú egyházi jelvényt ebben az évben az előző évek DACZÓ DÉNES (Folytatása a 4. oldalon) ----------------------------------------------7””~i Ez a szelvény 5 milliót ér, ne dobja el! Vágja ki, gyűjtse öss­ze valamennyit, amit három hónapon át közölni fogunk, s ne felejtsen el rajta írásban válaszolni soros (14.) kérdésünkre: HOGY NEVEZIK A SOKAT ÁHÍTOTT EURÓPAI VÍZUMOT? I

Next