Romániai Magyar Szó, 1999. június (11. évfolyam, 3078-3107. szám)
1999-06-14 / 3091. szám
Borbély László Kanadában járt (Bukarest / RMDSZ-tájékoztató) • Borbély László, a Közmunkálat- és területrendezés-ügyi Minisztérium államtitkára június 1-5 között hivatalos találkozókon vett részt Kanadában, melyeken a lakásépítés törvényes háttere s a jelzálogkölcsön teintetében felgyülemlett kanadai tapasztalatokkal ismerkedett meg. Torontóban a romániai nagy infrastrukturális beruházásokról tartott előadást egy román és kanadai cégek képviselői részvételével megrendezett szemináriumon. Ottawában találkozott Sergio Marchival, a külföldi kereskedelmi kapcsolatokért felelős szövetségi miniszterrel, majd Montrealban Alfredo Gagliano területrendezési miniszterrel. Utóbbival megegyezés született egy olyan program ügyében, melynek keretén belül a kanadai szakemberek a romániai Országos Lakásügynökség megszervezésére és működtetésére vonatkozóan hasznosítható konzultációt biztosítsanak. Onkológus hiányában (Resicabánya / makay) • Nincs onkológus orvosa Resicabányának, mivel az illető szakorvos 1991-ben vagy 1992-ben Németországba távozott. Helyét azóta sem sikerült betölteni, talán jelentkező híján. Ez nem jelentene lényegesebb hátrányt, mert a rákgyanús betegeket - ideiglenes jelleggel dr. Benga Julianna belgyógyász főorvos kapott erre megbízatást - amúgy is szakklinikára küldik. Mintegy két hónapja azonban miniszteri rendelet szabályozza a rákosok térítésmentes gyógyszereinek felírását, ami olyan megkötéseket tartalmaz, melyek értelmében az orvosnő felírhat ugyan térítéses kezelést, de - mivel nincs akkreditálása, melyet csak az egészségügyi miniszter adhat -, nem írhatja fel csak a kórház vagy a poliklinika gyógyszertárában kapható, elsősorban csillapító hatású gyógyszereket. Márpedig nem lényegtelen, hogy ezeket egy súlyos beteg helyben megkapja-e, vagy el kell mennie értük Temesvárra. Az onkológia terén kialakult helyzethez hasonló észlelhető helyi szinten a szemészet, a belgyógyászat, a cukorbetegek esetében is... Reklámórák a köztereken (Temesvár / pataki) • A temesvári Városháza határozata szerint távvezérlésű reklámórákat szerelnek fel a közeljövőben városunk közterein. A németországi központból rádión át távvezérelt reklámórák 3000- 6000 dollárba kerülnek, és rendkívül pontosak lesznek (plusz-mínusz napi egy másodperc). Felszerelésük költségeit a hirdető cégek állják, ennek fejében négy évig ingyenesen használhatják reklámcélokra az építményt. Az első három reklámórát a Timisoreana sörgyár helyezi el a Firenze-téren, a Michelangelo-hídon és az Északi pályaudvaron. A JOE IBC, az Ursus, az Efes Pilsener és az European Drinks is érdeklődik az ajánlat iránt. Lapárban — i prohirdetés • Mészáros Péternek, Petinek, Palinak sok boldog névnapot kívánnak Szabóék Régenből. • Ha kereskedni akar, béreljen berendezett üzlethelyiséget Nagysármáson, tel. 065-421160. • Békési Árpádnak születésnapja alkalmával sok örömöt kíván felesége és gyermekei. • Eladó egy J. Fritz Sohn Wien 1878-as évbeli, kereszthúros, jó állapotban lévő zongora Vajdahunyadon, tel. 713975. Póráz az alkalmazottakra? (Budapest / MTI-Press) • Isten szeme mindent lát, a tulaj füle minden lépésedet hallja. Tudni szeretné, hol van az alkalmazottja, amikor „házon kívül tartózkodik”, netán a büfében lebzsel, amikor „ügyet intéz”, „kis dologból” nem csinál nagy ügyet naponta többször is? A főnök kíváncsisága teljesíthető, mint a The Sunday Times ijesztgető cikkéből kitűnik. Multinagetocionális cégek ugyanis megkörnyékezték a Reading Egyetem kibernetikai szaktekintélyét, hogy készítse el a bőr alá építhető mikrochipet, ami pontosan közvetíti az információkat az ezzel felszerelt személy minden mozgásáról. Kevin Warwick professzor ugyanis már kifejlesztette azt a rendszert, amely kutyákat figyel. Az angol kormány döntése szerint 2001-től csak olyan eb vihető be a szigetországba, amelyről pontosan tudható, merre jár a 40 napos karantén idején. Ami meg az alkalmazottak mozgására kíváncsi rendszert illeti, arról a professzor kijelentette: „A legtöbb embert már annak a gondolata is megrettenti, hogy a bőrén át ellenőrzik.” Német segély (Nagyvárad / Józsa) • A napokban Mihai Barnai, a Megyei Tanács elnökénél tett látogatást a Nagyváradról elszármazott Franz Parisek, valamint két német társa, Manfred Henno, a würtzburgi római katolikus székesegyház diakónusa és Cristian Lambert, a német hadsereg alkalmazottja. Több mint 500 millió lej értékű, élelemből, törülközőkből, gyertyákból, valamint különböző kegytárgyakból álló segélyt hoztak a nagyváradi 2. számú árvaháznak, valamint a váradolaszi katolikus plébániának. Szerelem olasz módra (Marosvásárhely / bögözi) • Nadrone Albino olasz állampolgárságú fiatalember határozottan nem volt ihletett pillanatban, amikor erre az évre vakációja színhelyéül Marosvásárhelyt választotta. Dehát mit meg nem tesz egy férfi, szíve választottjáért - pláne, ha kissé bohém és könnyen költekező típus, mint Albino? Könnyű kalandra kapható lányokat pedig Vásárhelyen sem kell gyertyával keresni. Hősünk is hamar talált magának, nem is egy lányt, mindjárt kettőt, akikkel a helyi Cuba Libre diszkóba ment szórakozni. Hajnal négy óra felé úgy döntöttek, elég volt a zenéből, s most már férfiasabb foglalatosságra kellene időt keríteni. Barátnőjével, N. Carmennel megegyezett egy 200 ezer lejes szexpartiban, amelyre elkísérte őket G. János 20 éves vásárhelyi lakos és annak Sz. Ágnes 19 éves barátnője. A vár körül hirtelen mindhárman lerohanták az olaszt, akit egyszerűen laposra vertek, majd a nála levő 300 ezer lejtőt is megkönynyebbítették. Muzsikusok keleten (Marosvásárhely / bögözi) • A düsseldorfi Klassik Konzert Gesselschaft meghívására németországi turnén tartózkodik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, s ez alkalommal a német nagyvárosban háromszor is közönség elé lépnek. Az igazi megmérettetés azonban csak ezután következik: hazatérőben a zenekar 23 tagja Bécsben repülőre száll, s egyenesen Japánba utazik, ahol a tokiói Mitsuma Együttes meghívására június 15-28 között a japán fővárosban koncerteznek. Emberi „nyomdogen” (MTI-Panoráma) • Szenzációs bejelentéssel szolgált nemrég a párizsi kulturális minisztérium: 20, de talán 30 ezer éves emberi nyomokra bukkantak a délkelet-franciaországi Ardèche-hegységben, a Chauvebarlangban. Ezek az eddig ismert legrégebbi emberi nyomok. Az agyagtalajban fellelt láb- és kézlenyomatok - lásd jobboldali képünket - vélhetően egy serdülőtől valók, s a szakértők szerint a homo sapiens eddig fellelt legrégebbi nyomai. A nyomokon túl a kutatók a barlangban újabb állatábrázolásokra is rábukkantak. A tucatnyi karcolt vagy festett kép mamutot, bölényt, kígyót, rinocéroszt és macskafélét ábrázol. A korábbi kutatásokkal együtt a Chauvet-barlangban megtalált ősi ábrák száma 447-re nőtt. Az Ardeche e nehezen megközelíthető, rejtett bejáratú barlangját egyébként 1994. decemberében fedezték fel, s már akkor is nagy tudományos szenzációt jelentettek a sziklafalakon talált barlangrajzok, melyek - immár bizonyítottan - az eddig ismert legősibb emberig „műalkotásoknak" tekinthetők mintegy 30 ezer évvel ezelőtti keletkezésük révén. (Eszes Tibor) Aláírásokat gyűjtenek az egységpártiak (Zilah fejér) • A tavasz folyamán megszokhattuk megyénkben, hogy az egységpártiak nap mint nap valamilyen közleménnyel táplálták a helyi sajtót. Az unalmassá vált állandó tiltakozó közlemények után ezúttal aláírásokat gyűjtenek Szilágy megyében, ugyancsak tiltakozó szándékkal. Az ok: „a magyar nyelv második hivatalos nyelvként való bevezetése”, ez ellen tiltakoznak, miután az idevágó törvénytervezet képviselőházi vitájában lehetségesnek bizonyult a nemzetiségek nyelvének hivatalos használata a közigazgatásban. Június második hetével kezdték meg az aláírásgyűjtést, és a nemzeti egységet féltő ,,pérnérések" székházukba várnak „minden becsületes állampolgárt", hogy akciójuk révén megállítsák a törvénysértésnek nevezett parlamenti vitát. Érdekes, mindig csak a magyar nyelv ellen tiltakoznak, véletlenük sem gondolnak arra: magyarokon kívül németek, ukránok, a ,,baráti Jugoszlávia” határon kívül található szerbjei is élnek Romániában. Elegendő, ha valami magyar, az ellen rögtön tiltakozni szükséges, az egységpártiak felfogása szerint. Jönnek a német befektetők (Temesvár / pataki) • A hét közepén Temes megyébe látogatott dr. Wolf Dietrich Schilling, Németország bukaresti nagykövete. A diplomata találkozott a megyei és városi elöljárókkal, illetve meglátogatott német gazdasági érdekeltségeket, a Solectron és a B.Braun cégeket. „A német befektetők és a hatóságok között jó az együttműködés” - jelentette ki Schilling úr, majd kijelentette, hogy Románia és elsősorban Temes megye vonzóvá vált a német befektetők szemében. Viorel Coifan megyei tanácselnök felkérte a nagykövet urat, hogy támogassa Temes megye hangsúlyos részvételét a balkáni újjáépítési,.folyamatban. Az esti órákban Kräuter Sebestyén róm. kat. püspök fogadta a magas rangú német vendéget. Örvendetes statisztika (Nagybánya / farkas) • Országszerte lezajlottak a nyolcadikosok kisérettségi próbái. Az eredmények is rendre nyilvánosságra kerülnek. Az első félhivatalos közlések szerint országos szinten 78 százalékos a sikeresen vizsgázók számaránya. Máramaros megye eredményei (77,77 százalékos sikerrel) a 15.helyet biztosították az ország e területén tanulóknak egy képzeletbeli ranglistán. Ami valamivel jobb a mezőnyjátéknál, a középeredménynél. Az elég sok pesszimista elvárás ellenére a megyében magyarul tanuló diákok ezúttal kedvezően hatottak a máramarosi átlagmutatóra. A 169 magyar kisérettségiző közül 35- en buktak meg, ami 79,3 százalékos (tehát átlagon felüli) erdményt jelent. Jól átverve (Marosvásárhely / bögözi) • Úgy látszik, nem tanultak semmit a mások kárából az Azomures vegyipari kombinát vezetői. A Konzervgyár tavalyi, közel egymilliárd lejes átverése után a napokban kiderült, hogy idén márciusban a kombinátot kétmilliárd lejjel károsította meg egy szélhámos. Joan Leu egy barladi kft. nevében 2,2 milliárd lej értékű műtrágyát vitt el a cégtől azzal az egyezséggel, hogy majd mezőgazdasági kuponokkal fizet. Garanciaként egy CEC-számlát hagyott amiről kiderült, hogy nincs semmi fedezete, a csaló az áruval együtt úgy eltűnt, akárha a föld nyelte volna el. A kombinát vezetősége így vigasztalja magát: az okozott kár csupán hatórás termelését jelenti a gyárnak, s amúgy is jelenős mennyiségű műtrágyája van raktáron. (Más szóval: lopjuk, hogy fogyjon, mert úgy látszik az Azomuresnél két rongyos milliárd meg sem kottyan?) Mi újság? A Csencselők nyerték a bajnokságot (Zilah) • Kispályás teremfoci bajnoksággal kezdődött a hét a Zilahi Napok rendezvénysorozat keretében a Pro Zilah Kupáért beszédes nevű alkalmi csapatok között. Körmérkőzésen dőlt el a bajnokság a Zilahi gyarlók, Baráti Kör, Hóstát, Stivita, Pro Zilah, Csencselők, Szárnyas Bikák, 1999 Öregfiúk néven részt vevő csapatok között. Az utóbbi együttes öregfiúkból állt, különben is az átlagéletkor 40 felett volt. A kupa a Csencselőké lett, nemhiába rúgnak labdába a valutakereskedelemben is. Vajda András, Ardeleán Zoltán. Paturica lánca a Pro Zilah díszoklevelét is megkapták a helyi sportéletben kifejtett tevékenységükért, úgyszintén a 70 éven felüli Kádár Sándor, bírói tevékenységéért. A legjobb játékos címet Bíró István (Szomjas Bikák) kapta, a gólkirály Paturica lánca lett hét góljáért. Díjazták a legidősebb játékost is, a 61 éves Gavris Silviu tanárt. A hét második felében nyitották meg és díjazták a gyermekrajzverseny résztvevőit. Az V-VIII. osztályosok csoportjában sorrendben Balogh Zsuzsa, Fülöp Krisztina, Muresan Réka, az I—IV. osztályosok korcsoportjában Tóth Orsolya, Reinbold Edit, Mike Zoltán lettek nyertesek, többen kaptak különdíjat. A rajzverseny-kiállítás alkalmat nyújtott az 1. sz. általános iskola Hepehupa nevű bábegyüttesének bemutatkozására, Csapó Mária tanítónő és Demeter Attila aligazgató vezetésével. A szereplők: Muresan Réka, Dénes Emese, Varga Norbert, Sipos Krisztina, Kui Attila, Kulcsár Tímea, Józsa Judit, Végh Enikő immár határon túl is felléptek, pár hete Magyarországon, a Kárpát-medence bábosainak találkozóján szerepeltek sikerrel. FEJÉR LÁSZLÓ / *■ m ri ■ JÚNIUS 11-12 ■ Fővárosi lapok, hírügynökségek nyomán: Radu Vasile nem' Or/lOd SWoWan erősítette me* azt a fülest, mely szerint Andrei Marga közoktatásügyi és Alexandru Herlea integrációügyi minisztereket leváltaná. A sajtó szerint az utóbbi helyére Ulm Spineanu kerülne (Romania libera). ■ A rohamrendőrségnél (SIAS) szolgálatot teljesítő Sorin-Georgian Mátéit, Constantin Mátéi tábornok fiát és egy társát törvénytelen fogvatartás és kenőpénz elfogadása miatt letartóztatták (Adevarul). ■ A Legfelső Védelmi Tanács harmadával csökkenti az erdélyi hadtest létszámát (Adevarul). U Megszűnik az egyetlen kolozsvári tank zászlóalj (Cotidianul). ■ Mivel különösebb haszon nincs bennük, a kormány felszámol több nagykövetséget, többek között a mozambikit, a tanzániait, a namíbiait és kongóit (Adevarul). ■ Andrei Marga szerint a kormányfő csapatára az amatőrizmus, a zavartság és a diverziókeltés a jellemző (Adevarul). ■ A Cotidianul oldalas összeállításban mutatja be és kommentálja dr. Kosztin Árpád Magyarellenes román kegyetlenkedések Erdélyben című munkáját, amely tavaly jelent meg Budapesten. ■ Amilyen az elnök, olyan a testőre. Egy testőrnő a bukaresti Egyetem terén elvesztette pisztolyát, amit egy járókelőtől aztán visszakapott (Cotidianul). ■ Az egységpárt bűnvádi eljárást készül indítani Sabin Gherman ellen. Amire Sabin Gherman leszögezte, hogy az RNEP-nek nincs mit keresnie ebben a vitában, hiszen legközelebb még a parlamentbe sem kerül be (Transilvania jurnal). ■ A rendőrség azonosította azokat a huligánokat, akik betörték a kolozsvári magyar főkonzulátus és a magyar színház ablakait. A két fiatalt megbírságolták (Transilvania jurnal). Brica Popescu, a labdarúgó válogatott hátvédje megnősült Hagi sógornőjével. A két focista tehát sógor lett (National). ■ Májusban 5,3 százalékos volt az infláció. A legnagyobb drágulás a szolgáltatások terén következett be (Mediafax). ■ Két román állampolgárt és egy angolt kémkedéssel vádol a legfelső ügyészség, amely szerint szigorúan titkos iratokat juttattak ki az országból (Ziua). ■ A RomTelecom 160 millió dollárja, amit a görögöktől kapott, egyszerűen elpárolgott a Bancorex széfjeiből (Ev. zilei). ■ 19 millió német márka beruházással a Hochland konszern gyárat épített Segesváron. Tervei szerint a környék tejtermelését dolgozza majd fel (Curentul) ■ Az esztendő második felében a CEC kölcsönöket ad a kis- és közepes vállalatoknak (Adevarul). ■ ITSD = 15 779 lej, 1 Euró = Szeget nyeltek (Marosvásárhely / bögözi) • A marosvásárhelyi börtön két kiskorú foglya június 9-én közös öngyilkossági kísérlettel próbálkozott véget vetni életének. Kihasználva azt, hogy a börtön főjavítás alatt van, a két srác több marék szeget gyűjtött össze az udvaron, majd egyeszerűen lenyelték. Mikor a hálóba értek, bezárkóztak a fürdőbe, ott keretestől kitépték az ablakokat, s azokkal addig ütötték agyba-főbe egymást, míg egész testüket el nem lepte a vér. Csodával határos módon mégis életben maradtak, s Szöllősi Géza parancsnok szerint egészségi állapotuk jelenleg kielégítő. Sajnos, az ilyen jellegű öngyilkossági kísérlet nem első eset a vásárhelyi börtönben, minek okán a parancsnok határozottan ellenzi, hogy a kiskorú bűnözőket börtönbe zárják. Szerinte a javítóintézetekben nagyobb esély lenne a fiatalok átnevelésére. 1999. június 14. hírek Ú hírek Ú hírek Ú hírek HÉTFŐ Névnap: Vazul. Egyéb név- f 'napok: Aljpár, Elizeus, Hartvig, Herta, Töhötöm, Valér. | A régi magyar Wazul név-| {forma helytelen olvasatából | |származik a Vazul név. A f | helyes kiejtés Vaszol lett volna, | | amelyből a Vászoly név fel-| | lődött. A Wazul név a szlávi IVaszil átvétele, ez pedig a görög eredetű Bazil névből ered, mely a Basilius rövidült 1 formája. Jelentése: királyi. Katolikus naptár: Szent Is Elizeus napja. Napi igék: 2Kor 16,1-10; Zs 97; Mt 5,38-42. Református naptár: Napi : 1 igék: 2Móz 13; Mt 9,9; 17. 1 Evangélikus naptár: Napi ( 1 igék: Pred 4,17.5,1-6. 1Mozi 39.1-23. , Unitárius naptár: Heti : 1 ige: 5Móz 6,4. | Görög katolikus naptár: Június 1. Szt. Jusztinosz filozófus vértanú napja. Zsidó naptár: Szíván hó-? | pap 30. Raul Chaudes I. napja, f Ujhold. Ifjúsági Találkozó Szegeden (Szeged) • A magyarországi Ifjúsági és Sportminisztérium meghívására 1. év június 4-5-én mintegy 40 magyar ifjúsági szervezetvezető - Magyarországról és a határon túlról - gyűlt össze tanácskozni a minisztérium vezetőivel. Jelen volt dr. Deutsch Tamás miniszter, Wootsch Péter közigazgatási államtitkár, Hölvényi György ifjúságért felelős államtitkár, valamint Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az erdélyi „csapat” tagjai voltak az Országos Magyar Diákszövetség képviseletében Martini Réka és Tókos Pál, a MISZSZ elnöke, Nagy Pál, az RMDSZ képviseletében Tatár Béla és Kósa András, az Ifjúsági Keresztyén Egylet részéről Buzogány Dezső és a Via Spel csángómagyar ifjúsági szervezet vezetője. Soraikat erősítette meg Sógor Csaba, a Magyar Ifjak Világfórumának elnöke, valamint a budapesti székhelyű határon túli magyar ifjúsági információs iroda - a Metszéspont Iroda - vezetője, Antal Attila. A tanácskozás elsődleges célja a minisztérium és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek kapcsolatrendszerének áttekintése és a jövőbeni együttműködés megalapozása volt, valamint a szeptemberre tervezett Magyar Ifjúsági Konferencia formai és tartalmi előkészítése. A tanácskozás végeztével a résztvevők közös nyilatkozatot adtak ki, és természetesen együtt szurkolták végig, a miniszter úrral egyetemben, a román-magyar labdarúgó mérkőzést. Mint a traktoristák? (Brassó / tóásó) • Ha az elmúlt héten városunkban a lyukas zsebű ipari vállalatok sztrájkoltak, ezen a héten - talán az eredményesnek nevezhető tüntetéseken felbuzdulva - a tanárok is beszüntették a munkát. „Kevés eséllyel, hisz a tanárok nem engedhetik meg maguknak, hogy záptojással dobálózzanak, hogy letapossák a füvet vagy betörjék a prefektúra ablakait” - mondotta többek között Aranyosi János tanfelügyelő, a helyi RMDSZ szóvivője a legutóbbi sajtóértekezleten. Bár nem anynyira zajos a tanárok sztrájkja, mint a munkásoké volt, mégis vannak következményei. Az egyik az, hogy örömet szereznek a diákoknak, meghosszabbítják a vakációt. A másik viszont: eltolódhatnak az érettségik, valamint a középiskolai felvételik is. Brassóban a diákok 75%-ának sikerült a kísérete régije. A legjobb eredményeket a brassói Honterus (90,4%), valamint a fogarasi Les általános (92%) érték el. Az Áprily Lajos Középiskolában a diákok 70,5%ának sikerült a vizsgája, míg a szecselevárosi Zajzoni Rab István Líceumban 74%-ának. Az eredmények idejében megtörtént kifüggesztése ellenére a tanárok sztrájkja folytatódott...