Romániai Magyar Szó, 1999. október (11. évfolyam, 3200-3230. szám)

1999-10-11 / 3210. szám

1999. október 11.honi valóság , honi valóság Rés várt, de annál örömtelibb névadás: Dr. Lükő Béla nevét vette fel a szatmári városi kórház! Kevés ember van még a nagyok közt is, akiről már életében legendákat, balladákat költenek. Dr. Lükő Béla, az európai hírű sebész, a szatmári városi kórház (még ismertebb nevén a régi kórház) alapítója ilyen ember volt. A Bura László szer­kesztette 1978-as kiadású Szatmári népballadák kötetbe több olyan ballada is került, amelyek még Lükő doktor életében születtek, és szájról szájra terjedtek. Az egyik így kezdődik: „A szatmári kór­ház utca kavicsos/Azon sétál Lükő Béla főorvos/A kalapját mindig jobbra viseli/Ritka beteg, kinek meg nem emeli”... És még egy szakasz: „Be sem vitték még a nyugvó ágyába/Rögtön ott volt a főorvos nyomában/­Vigyázzatok az operált betegre/Nehogy szegény elaludjék örökre!”. Első monográfiaírója, dr. Szabó Ferenc így méltatja Lükő Bélát: „Nagy orvos és nagy hu­manista volt! Százezernél több műtét, számos tudományos közlemény és önálló eljárás, egy átlala megszervezett és igazgatott kórház, egy korszerű rangra emelt sebészeti osztály meg­teremtése fűződik nevéhez”. Szatmárnémetiben született 1883-ban, Budapesten végzi az orvosi egyetemet, s mindjárt tanársegéddé nevezik ki. 1908-ban az orvosi világkongresszuson nagy feltűnést keltett sajátos holttest-konzerválási eljárása, majd egyik szövettannal kapcsolatos dolgozatára figyel fel a szakma. Pár év múlva, 1912-ben lemondva az egyetemi karrierről, mű­tőorvosként tér haza szülővárosába, ahol mindjárt kinevezik sebészfőorvosnak. 1914-ben az elsők közt kapja kézbe a katonai behívót. A háborúban önfeláldozással gyakorolta hivatását, egy év alatt több mint hétezer sebészeti beavatkozást végez. Műtési mortalitása olyan jó, hogy nyugatról neves orvosprofesszorok figyelnek fel rá, egyetemi tanárnak hívják többfelé is, de ő visszatér Szat­márnémetibe, mert úgy érzi, itt van küldetése. Szinte nincs olyan kérdés a sebészetben, amelyhez ne szólna hozzá érdemben különböző orvosi konferenciákon. Fáradhatatlanul dolgozik, mígnem ő is műtőasztalra kerül. Alig 53 éves, amikor 1936- ban többszöri operáció után legyengült szervezete felmondja a szolgálatot. Mellszobra (Csapó Sándor munkája) már négy évtizede ott áll a kórház(a) előtt. A rendszerváltás után utcát is sikerült elnevezni róla. Ám a legméltóbb elismerést csak azzal kaphatta meg, hogy a városi kórház homlokzatára is felkerülhetett neve. A kétnyelvű feliratot (Spitalul Municipal dr. Lükő Béla Városi Kórház) e héten tették fel az impozáns épületre. Dr. Kiss László igazgató, kinek nagy érdeme van az új névadásban érdeklődé­sünkre elmondta, hogy a következő napokban a különböző osztályokat is kétnyelvű táblával jelölik. S végül nem lehet említés nélkül hagyni: a névadáshoz és a kétnyelvű táblához kellett az RMDSZ kormányzati pozíciója! Nélküle aligha sikerül. Nem olyan „bomba-siker” ez, mintha önálló magyar egyetem alakult volna, de siker. Apró, de jelentős lépés a demokratizálódás útján. SIKE LAJOS Pontosítás az 1946-os gyergyószentmiklósi eseményekhez A napokban fölkeresett Bur­ján Teréz néni, hogy emlé­keivel pontosítsa és kiegészítse az 1946-os gyergyószentmiklósi eseményekről közölteket. Teréz néni az akkoriban harangozói tisztséget ellátó György Balázs leánya, így érintettnek is érzi magát az eseményekben. Emlé­keit részben papírra vetette, részben magnószalagra mondta, a kettő szintézise a következő: — Az RMSZ október 1-jei számá­ban megjelent Gyergyói kistör­­ténelem c. cikk annyi év után is fájdalmas emlékeket idézett föl bennem, mert abban az időben édesapám, György Balázs volt a harangozó a római katolikus templomban. Ő és édesanyám, aki mindenben mellette állt, tettek eleget annak a nem éppen könnyű feladatnak, hogy félrehúzzák a harangokat az esperes úr védelmébe szólítva Gyergyó népét. De tartottak attól, hogy a rendőrök rájuk fognak lőni, ezért fölmentek a toronyba, és ott húzták össze a harangokat. Mezei Sándor rendőrtiszt dühöngve nézte, hogy a haranglábnál senki sincs, mégis szólnak a haran­gok. 16 évesen én is ott álltam a templomkapunál, és aggódva néztem, hogy a rendőrtiszt fölirányítja puskáját a torony felé, ahol a szüleim vannak. A gyermek, akit akkor lábszáron lőtt, ott őgyelgett a templom­kerítésnél, a harangláb köze­lében. A neve: Selyem Árpád. A tömeg feldühödött, amikor a gyermeket meglőtte, szidal­mazták. A rendőr, tehetetlenül, hogy nem tudta elhallgattatni a harangokat, megindult lefelé. Az asszonyok körülvették, szidták, volt, aki lerántotta válláról a fegyvert. Ezeket az asszonyokat is letartóztatták, és később elvitték Brassóba, de a rendőrtisztnek, aki a gyer­mekre lőtt, semmi baja nem esett. (Más forrásból tudom, hogy az eset után Mezei Sándor rendőrtisztet előléptették, és áthelyezték Nagyváradra — szerk. megj.). Arra is emlék­szem, hogy a háború idején László Ignác esperes úr meg­látogatta Szombathelyen a gyergyói menekülteket, élelem­mel és ruhával segítette őket, s a megsegítettek között ott volt a rendőrtiszt családja, a Mezei család is. Burján Teréz néni arra is emlékszik, mennyire szerették a gyergyóiak László Ignác es­peres urat. 1946-ban, azon a februári szombaton a nép min­denáron látni akarta papját, s csak akkor csendesedett el, amikor az esperes úr kinyitotta a nagyterem ablakát, és beszé­dével megnyugtatta a híveket. Később az esperes úr több évet töltött a Duna-csatornánál, és onnan egy Székelyudvarhely környéki kis településre került­­ a falu nevére Teréz néni nem emlékszik ahol maga volt a pap is, a kántor is, a harangozó is. László Ignácot a gyergyóiak itt is többször meglátogatták, és mindig szeretettel fogadta őket. GÁL ÉVA EMESE A Diaszpóra Alapítvány regionális felmérése Október hatodikén Bodó Bar­na elnök, dr. Albert Ferenc, a te­mesvári Mezőgazdasági Egye­tem professzora és dr. Feleki Gábor, a Szegedi Egyetem szociológia tanszékének veze­tője részvételével sajtótájé­koztatót tartott a temesvári Diaszpóra Alapítvány. Fenti szaktekintélyek a Magyar Tudo­mányos Akadémia által finanszí­rozott, 1998 októbere - 1999 májusa között készült felmérés eredményét ismertették a te­mesvári sajtóval, amelynek témája a Duna-Maros-Körös­­-Tisza Eurorégió, illetve a határokon túli együttműködések ismertsége és fogadtatása volt a régió két legreprezentatívabb megyéjében, Csongrád és Temes megyékben. A bevezetőben Bodó Barna el­nök elmondta, hogy úttörő kez­deményezésről van szó, hiszen romániai viszonylatban most készült először regionális fel­mérés. A kutatás három síkon zajlott: elemezték az 1992-1998 között megjelent sajtókiadványok regionális beszámolóit (két helyi napilap, egy hetilap és egy or­szágos napilap alapján), továbbá felmérést készítettek a két megye politikai elitje (20-20 helyi politikus) és a megye lakossága körében. A kutatók összesen­­1000 személyt (500 Temes és 500 Csongrád megyeit) kérdez­tek meg, figyelembe véve a nemzetiségi elosztást, a határtól való távolságot, a korosztályokat stb. Az eredeti elképzelés szerint a felmérés a Vajdaságra is kiterjedt volna, de közbeszólt a háború... A közvélemény-kutatás eredménye alapján a határon túli együttműködés és a DMKT eurorégió létrejöttének fogadta­tása egyértelműen pozitív mind magyar, mind román oldalon. Ennek látszólag ellentmond a lakosság regionális rendezvé­nyeken való részvétele, amely elenyésző (1 % körül). A meg­kérdezettek többsége úgy tartja, hogy az eurorégiós együttmű­ködés csak előnyére válhat mindkét félnek, és a jövőben ez tovább fog bővülni. Érdekes, hogy a felmérés eredménye szerint a Temes megyeiek csak­nem kétszer olyan tájékozottak a határokon átnyúló együttműkö­dések kérdésében, mint a csong­rádiak. Még egy elgondol­koztató észrevétel: a megkér­dezett Csongrád megyeiek zö­me, annak ellenére, hogy a felmérés a NATO bombázások időszakában készültek, azon a véleményen voltak, hogy a Vajdaságnak is a DMRT Euro­­régióban a helye. A felmérés eredményét a DMKT Eurorégió vezetői rendelkezésére bocsát­ják és a következő Elnökök Fórumán ismertetik a régió többi résztvevőjével is. PATAKI ZOLTÁN TÚLPOLITIZÁLT ISKOLA (Folytatás az 1. oldalról) 657-en szereztek diplomát a Csíkszeredái távoktatási karokon és jelenleg még 231-en folytatják tanulmányaikat. Bár ezek a diákok itthon tanulhattak, mivel magyarországi diplomát kaptak, ezért következett a honosítással járó utazgatás és bár elismerik a GATE diplomáit Bécstől, Lon­donig, Bukarestben volt olyan eset, amikor nem kapták meg a honosítási diplomát. 1999 szeptembere Andrei Marga Tanügyminisz­­ter szeptember hónap közepén Hargita megyében tett látogatása során felkereste a Pro Agricul­­tura Alapítvány tavaly felújított taplocai épületét. A miniszter nagy megelégedéssel szerzett tudomást az alapítványi oktatási központ felszereltségi állapo­táról, s támogatásáról biztosította az alapítványt egy Csíkszeredá­ban létrehozandó állami főiskola beindítása érdekében. Az alapít­ványi kezdeményezést aláírásá­val támogatta Dézsi Zoltán, Hargita megye prefektusa és Kolumbán Gábor megyei tanácselnök is. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegye­tem soros rektorához, dr. Szilá­gyi Pálhoz eljutatott kérésben az aláíró felek egy magyar tannyel­vű kar beindítását kérték. A levelet Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövet­ségének elnöke nyújtotta át személyesen Szilágyi Pál rek­tornak. Amint kiderült, Szilágyi Pál rektor jobbnak látta java­solni, hogy a kérést ne szűkítsék le csak a magyar nyelvű okta­tásra, hiszen ebben az esetben nem várható a szenátus pozitív döntése, így az újabb kérésben már román-magyar főiskolai kar Csíkszeredái beindítását kérték. A válasz pozitív volt. Főiskola születik Míg más városokban már megkezdődött az egyetemi év, addig Csíkszeredában alig egy hét alatt meg kellett szervezni a beiratkozást, a felvételit és ered­ményt is kellett hirdetni. A főis­kola népszerűsítésében igen jelentős szerepet vállalt a sajtó is, így a mintegy ötven meghirdetett helyre ötvenhatan be is iratkoz­tak, alig három nap alatt. A meg­mérettetésre ötvenöten jelentkez­tek és ebből ötvenegyen felvételt is nyertek a Csíkszeredai infor­matikai főiskolára. (A legutolsó bejutási média 8,17 volt.) Így újabb ötven Csíkszeredai és környékbeli fiatal kap helyet ebben az állami költségvetésből is támogatást kapó felsőfokú tanintézményben. Azok, akik eredményesen tanulnak, ösztöndíjra is jogosultak, s ebben egyenlő jo­gokat élveznek a kolozsvári egyetem más fakultásaira beju­­tottakkal. Hétfőn, 1999. október 11-én pedig első alkalommal csendül majd fel, 11 órai kezdettel az állami főiskolán a Gaudeamus. Azelőtt azonban... Politikai párbaj zajlott le a főiskola körül. Péntek délután az RMDSZ Csíki Területi Választmányának rend­kívüli ülését hívta össze ennek elnöke, Bíró Albin. A talál­kozónak egyetlen javasolt napi­rendi pontja volt, amelyet az elnök jelölt meg: a Csíkszeredai főiskola körül kialakult helyzet. Bár a napirendi ponthoz még született két javaslat, én most csak a legelsőről írok, hiszen e körül fogalmazódott meg a legtöbb kérdés. Az egybegyűltek Bíró Albin, a Csíki Területi Kül­döttek Tanácsának (CSTKT) el­nöke által írt tájékoztatót kaptak kézhez, amelyben az elnök elítéli az egyetem kezdeményezőit, mivel a CSTKT megkérdezése nélkül és a felelős RMDSZ tiszt­ségviselők kihagyásával született döntés az iskola beindításáról. Ezért az elnök szerint a CSTKT mostani ülésén felül kellett volna hogy vizsgálja az 1998. március 19-én hozott határozatát. Az elnök elsősorban az oktatási nyelv ellen fogalmazott meg kifogásokat. Több felszólaló véleménye szerint ezzel, hogy most Csíkszeredában kérésre kétnyelvű főiskola jött létre, elvesztettük a csak magyar tan­nyelven működő főiskola bein­dításának esélyeit. A pénteken megtartott ülésen sokszor sze­mélyeskedésekbe fulladt a vita, a kampány előszele a szokottnál is jobban túlfeszítette a jelenlévők idegeit, olyannyira, hogy egy­másra ordibálva, egymást vádol­va még az újságírók esetleges kívülállói mosolyát is zokon vették a jelenlévők. S mindezt közel ötórás heves disputa köze­pette. Végül megszületett az állásfoglalás, amelyben a CSTKT elhatárolja magát a most ősszel beinduló főiskolától és megvonja a politikai támogatását azoktól, akik aláírásukkal támogatták a főiskola beindítását. S mivel a nyomdafesték nem minden eset­ben viselné el azokat a szavakat, amiket a RMDSZ CSTKT tagjai használtak, ezért elkerülöm közlésüket. Ennél sokkal fontosabb, hogy hétfőn Csíkszeredában is beindul a főiskola, s talán a tudás fája más növények fölé emel­kedik. T­áj­ékozódni, kapcsolatot teremteni jött (Folytatás az I. oldalról) RMDSZ és a szakmai szervezetek nélkül lehetetlen ilyen téren ered­ményeket elérnünk, hiszen ha valamiféle kölcsönös segítség­­nyújtáson alapuló kapcsolat jön létre, akkor a szakmán belül is együtt kell működni. Ami a ta­pasztalataimat illeti, úgy­ látom, hogy itt még kevesebb a pénz, mint­­nálunk, otthon. Állandóan panasz­kodunk arról, hogy nálunk kevés jut szociális kötelezettségeinkre. Itt valóban drámai a helyzet. Különö­sen a családtámogatási rendszer kiépítésében, a személyes juttatá­sok terén látok komoly lemara­dásokat. De az intézményépítésben is van mit tenni. Viszont látok egy­két nagyon jó kezdeményezést, ami példaértékű lehet. Például az, ahol most vagyunk, a marosvásárhelyi legjelentősebb római katolikus plébánia egy jól működő egyházi közösség. Az épülő ingatlan is azt a célt szolgálja, hogy a képzésben előre lépjenek, és a szociális ellátási hálózatot is bővíteni igyekeznek. Nekem elsősorban a munkatársak elkötelezettsége tetszett igazán. A szűkös lehetőségek ellenére lelke­sen, nem az egyéni érvényesülést hajszolva dolgoznak. • Milyen erdélyi településeken, városokban fordult még meg útja során?­­ Kolozsváron, Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen voltak jelen­tős találkozóim. Igen kellemes élmény volt számomra a maros­vásárhelyi találkozás a házi gondo­zásba bekapcsolódó helyi, legkü­lönfélébb szervezetek képvise­lőivel. Mindegyikükön érződött az elkötelezettség. Ez pozitív tapasz­talat volt. • Milyen együttműködési lehetőségek körvonalazódtak? • Konkrét programokat anyagilag is lehetőségünk van támogatni különböző alapítványokon keresz­tül. Tudjuk például, hogy a Mo­­csáry Alapítvány nagyon szépen dolgozik szociális téren, mi is támogatjuk ezt. Tehát a konkrét projektek támogatása az egyik út. A másik a képzés, amikor az itteni munkatársak tapasztalatcseréje, további képzése az otthoni erőfor­rások segítségével történik. A mi szakembereinknek be kell kapcso­lódniuk az itteni képzésbe. • Kimondottan egyéni indíttatásból jött Erdélybe, vagy pedig a magyar kormány programjának egy része ez az út? • Utasítást nem kaptam. A magyar kormány egyértelműen elkötelezte magát amellett, hogy foglalkozik a határon túli magyarság kérdés­körével, szervezeteivel! Minden miniszter keresi a maga területén ezeket a kapcsolatokat. Miniszter­ként sem először járok Erdélyben, nem beszélve arról, hogy vannak családi kapcsolataim is. Minden­képpen ez a saját területemmel összefüggő, önkéntes felelős­ségvállalás. E félhivatalos változa­tot azért kedvelem, mert így ke­vesebb a protokolláris megkötött­ség, m Knsznniük a titipkuttatást. Kedves RMDSZ, úgy is, mint tévésztár! (Folytatás az 1. oldalról) vasható, hanem 39 román szenátor jegyzékében, amelyben tiltakozik az aradi Szabadság-szobor felállítását kimondó kormányhatározat ellen, noha tudva levő, hogy a renoválás legalább három évet igényel. Hasonló értelemben nyilatkozott Corneliu Vadim Tudor szenátor, extrémista pártvezér és futballszakértő is a 13 tábornokról, megtetézve az ígérettel, hogy a szobor robbanás áldozata lesz. Hasonlóképpen nyilatkozott az Adevarul október 6-i vezércikkében személyesen Dumitru Tinu igazgató, egyúttal Horthy, Hitler, az SS, Franco szellemalakjaival fokozva az aradi szobor keltette rémületérzést. Tehát ennyi volt a haszna, hogy tisztáztad a közvélemény számára: a tizenhárom tábornok sosem harcolt románok ellen. Ebből is láthatod, amit nem akarsz észrevenni, hogy csak kellék vagy egy tévékomédiában, hogy a választások közeledtével az extrémizmus egyre hevesebben demonstrálhassa: a magyarokkal nem alkuszunk! Mikor veszed észre, hogy ezeknek a tévéink­vizícióknak nem tisztázás a célja, hanem valami egészen más? Ezt a mást abból lehet kikövetkeztetni, ahogy az Antena 1 asztalánál Marius Tuca tisztázatlan iskolázottságú és egyre impertinensebb műsorvezető alkalmi segédjeivel - Ion Cristoiuval vagy Cristian Tudor Popescuval - úgy ül, mint az áldozatára váró keselyű, alig várva, hogy keresztkérdésekkel fűszerezett szóömlésével lecsapjon magyar vendégeire. A vendégekre, akik úgy viselkednek a vallatóműsorok közben, mintha I. osztályú vendéglőbe kaptak volna meghívást, holott a színhely vasútállomási késdobáló. Már a jelmez is ezt a különbséget fejezi ki: az RMDSZ meghívottjai sötét öltönyben, fehér ingben, nyakkendősen, a másik fél lajbiban, ingujjra vetkőzve, esetleg second hand tréningfelsőben, gyűrött trikóban, borostásan, mintha duhajkodni érkezett volna az utcáról. Akarsz példát is a csapdára, amelybe jóhiszeműen belesétálsz, amikor eleget teszel ilyen meghívásnak? Október 5-én az Antena 1 Tuca-showjában Ion Cristoiu az asztalára kikészített halomból előhalászott egy papírt, gondter­helten belenézett, és hatásvadász szünet után záporozni kezdtek a kérdések Demeter János és Keimen Hunor felé. Tudnak maguk a szárazajtai emlékműről, amit az RMDSZ emelt? Tudják, kik végezték ki a szárazajtaiakat? A légionáriusok? Tényleg? Na ne mondják! Halljunk oda! Nem a parasztpárti önkéntesert végezték ki őket? És tudják, miért? Mert román katonákat öltek. És ezt maguk nem tudták? Nahát! Bizony, kedves RMDSZ, ilyen stílusban megy a tévéharc, amihez te szereplőket állítasz színpadra, mert naiv módon azt hiszed, tudsz tisztázni félreértéseket, inszinuálásokat, csúsztatásokat. Az embernek elszorul a szíve, mennyire nem tudtok ugyanolyan hangnemben válaszolni, mennyire nem veszitek észre, hogy itt nemcsak más súlycsoportok, de más műfajok, más minőségek is állnak szembe egymással. Vedd azt is észre, hogy e „vitákban" az eredmény előre el van döntve: ültessük le az RMDSZ-t. Ráadásul a tieid nem beszélik olyan szinten a román nyelvet, hogy árnyalatokat kifejezzenek, felfogjanak szubtilis provokációkat, alattomos oldalvágásokat, miközben Tuca házigazda bedobja a számtalan „spontán” telefonhívást is a közönségtől, hogy az ország minden szegletéből csodák csodájára mindenki ugyanazt mondja, amit ő és segédje mond. Kedves RMDSZ, vedd észre végre, hogy önmagadat alázod meg, ha kultúráról, történelemről, művészetről akarsz vitába szállni az extrémizmus tévésztárjaival. Önmagadat alázod meg, amikor kiteszed magad Tuca műsorzáró poénként elhangzó alamuszi kérdésének: „maga szerint Románia Európában van?” És te válaszolsz, anélkül, hogy észrevegyed, amint az asztal túlsó felén cinkosan összemosolyognak. Te mondod a történelem tényeit, ők mondják a maszlagokat, amelyekkel már beetették a közvéle­ményt: a szoborral, a tábornokokkal, Szárazajtóval, szeparatiz­mussal, a Székelyföldről elűzött románokkal, kémekkel, zászlóval, himnusszal. Mindegy, mivel, csak alkalmas legyen hisztéria keltésére, amely ébren tartsa a sovinizmus mérgét, nehogy egy európai fuvallat kifogja a szelet a hatalomátvételre készülő extrémizmus nemzeti vitorláiból. Akár hazugság árán is, lásd Dumitru Tinu említett vezércikkét, ahol azzal eteti olvasóit, hogy „az RMDSZ megkapta az állami magyar egyetemet, és akkor meg mit akar?" Kedves RMDSZ, ne tedd ki magad a nyílt sovinizmus keresztkérdéseinek, ne alázd meg magad azzal, hogy válaszolj a kidülledt szemű, lihegő vallatok kérdésére: mi a haza? mi a hazafiság? kié Erdély? Ne tedd ki magad a megalázó helyzetnek, hogy premier plánban mutassák orcádat, miközben udvarias­fegyelmezetten hallgatod az Ilie Ceausescu történészi életművén és Sergiu Nicolaescu filmjein nevelkedett Iscru tanárt, amint Szent István, Petőfi, Bem, az aradi tizenhármak emlékét gyalázza. El tudod képzelni Dinu Giurescu, Jakó Zsigmond, Imreh István professzorokat, hogy leereszkedjenek az autodidakta Tuca, a köpönyegforgató, zsoldos Cristoiu színvonalára és vitázzanak velük? Mit keresel az izzadságszagú köpködőben, ahol Funar a bálvány és Andrei Plesu a nemzetáruló? Tisztelő híved, BARABÁS ISTVÁN

Next