Romániai Magyar Szó, 2000. május (12. évfolyam, 3402-3431. szám)

2000-05-04 / 3404. szám

2000. május 4. honi valóság , honi valóság „A világon mindenütt él tanítványom...” (Folytatás az 7. oldalról) is. Eltávolították az egyetemről. De én ezt nem tudtam. Később, mikor Kolozsváron jártam, fel­­kerestem­ Hatieganut. Nagyot né­zett. Senki feléje sem ment. El volt érzékenyedve, de én nem tudtam, hogy miért. Ez úgy 46- 47-ben lehetett. Később tudtam meg, hogy kegyvesztett volt, mi­kor én felkerestem. Veje, Fodor doktor, román ember, emiatt a látogatás miatt akadémikust akart belőlem csinálni. Kong­resszusokra hívott, kért, hogy ad­jak be tudományos dolgozatokat. De aztán ez elmaradt. Nem sze­rettem az ilyesmit. Kiderült, hogy Hatieganut a nehéz napok­ban csak én látogattam meg... • Már az egyetemen elsősor­ban a belgyógyászat érdekelte?­­ Két „szerelmem” volt: a belgyógyászat és a nőgyógyá­szat. György Lajos főkönyvtáros elintézte, hogy én, mint frissen végzett diák ösztöndíjjal kime­hessek Debrecenbe, ahol egy Kovács nevezetű szülész-nő­gyógyász klinikáján dolgoztam. Két amerikai orvos is ott tény­kedett annak idején­­ nagy össze­gekért. Egyikükkel összebarát­koztam, azt hitte, én is zsidó va­gyok, mert nagy az orrom... Akkor szülész akartam lenni, de gusztustalan korrupciót tapasz­taltam ezen a klinikán. Szóval nekem ebből elegem volt. Er­délyi magyar nem jutott oda, hogy ingyen operáljon. Akkor visszatértem a belgyógyászathoz. A pesti Rókus Kórházba kerül­tem, Dr. Haynal Inne keze alá. Ő besztercei születésű. Apja tiszti főorvos volt, Angliában sir Tho­mas Louis tanítványa, aki világ­hírű kardiológus hírében állt. Mit ad Isten... Jön a bécsi döntés. Már azelőtt jött hozzám egy székelyföldi röntgenes orvoskol­léga, s kérdezte: nem akarsz a „rongyos gárdába” beállni? Ez felvidéki partizán akció volt. Szerencsére nem mentem el. Egyébként az is jellemző, hogy a jobboldali diákság tüntetést szer­vezett Haynal ellen, mert zsidó­­barát volt. Én a sokoldalú érdek­lődésemet nagyjából neki kö­szönhetem. Különbént Haynal doktort Klebelsberg Kunó, a magyar kultusz- és közoktatási miniszter kérte fel, legyen bel­gyógyász professzor a kolozsvári klinikán. Mert hát erdélyi volt. Ő elfogadta ezt az ajánlatot, és engem is hívott, így hazajöttünk. Átvettük a Hatieganu klinikáját. Szörnyű elmaradottság volt. Megindult a klinika maradiság­­ból való kiráncigálása. Én tanár­segéd lettem Haynal Imre mel­lett. Nem volt olyan pedagógus, mint Hatieganu, de rendkívül jellemes, kemény, bátor ember... Aztán jött a világháború. Meg­kaptam a behívót. Feleségem terhes volt az első fiammal. Hay­nal Imre felment a hadtestpa­rancsnokságra, s érvénytelenítet­ték a behívót. De mikor másod­szor behívtak, ide, Marosvásár­helyre helyeztek a vöröskeresz­tes kórházba, amely a kiürített református kollégiumban kapott helyet. Feleségem is velem jött. Megszülte nagyobbik fiamat. Egyszercsak értesítették a parancs­nokot, hogy sebesült vonat ér­kezik a Szovjetunió felől kiüté­ses tífuszosokkal tele... Hát ez ijesztően hangzott. Életveszélyes volt ezeket kezelni. Engem bíz­tak meg ellátásukkal, s azt mond­ták: nagy megtiszteltetés... Ké­sőbb a kórházat elvitték, s én visszamentem a kolozsvári kato­nakórházba. Haynal Imrével az alagsort berendeztük rendelőnek. Oda be is költöztünk. A ruszkik már ott voltak, az orvosokat megbecsülték. Minden második orosznak nemi betegsége volt. Ott, az alagsorban értük meg a felszabadítást. Mikor aztán az orosz haderő közeledtének idején dönteni kellett: kivonulni a ma­gyar katonákkal vagy maradni, akkor apósom kérlelt: menekül­jünk, ő majd segít. De feleségem inkább elment az Hódy orvos­parancsnokhoz, s azt mondta: apósom el akar vinni bennünket, de mi itt akarunk maradni. Hódy adott egy igazolványt, hogy az erdélyi magyarság védelmében Dóczy Pál zászlós helyben maradhat. S hát azóta is itt vagyok, Erdélyben. (Folytatjuk) Eleget téve a hívásnak, Jani már a következő nap reggelén felült a vonatra. Késő délután érkezett meg Váradra, izgatottan várva a nem remélt találkozást. Bátyja 4 évvel volt idősebb nála, és már 5 év eltelt, amióta nem látták egy­mást. Örömteli meghatódás jel­lemezte ezt a hihetetlennek tűnő találkozást. Imre bátyja Aradon dolgozott az ,,,Andrényi” cégnél, és egypár hónappal a bécsi döntés előtt áthelyezték Váradra, így adó­dott elő ez a lehetőség, hogy most mind a ketten Magyarország terü­letén találkozzanak. Miután Jani is beszámolt bátyjának az elmúlt évek során átélt sok keserűségről, de szép élményekben is gazdag életútjáról, rátértek a folyamatban levő gondjaik megvitatására. - Én most készültem nősülni. Remél­tem, hogy még nem hívnak be, mert nem magyar területen szület­tem. Most azonban már tudom azt, hogy én hívtam ki saját magam ellen a sorsot, mert beleavatkoz­tam a hatóságok dolgaiba. Most aztán van egy rossz előérzetem. Úgy érzem, hogyha kivisznek a frontra, engem is majd ott hagy­nak valamelyik tömegsírban. - Ilyesmire sose gondolj, te Imre, hisz nem lesz hely mindenkinek azokban a gödrükben. Sokan haza is jönnek, még a háborúból is van néha kiút. - Bár igazad lenne, ne hidd azt, hogy félek, nem vagyok gyáva. De ilyen előérzetem még soké volt, azért mondtam el neked, és azért örülök, hogy eljöttél. - Emlegetted az előbb, hogy valami bajba keveredtél, mondd el már nekem is, hogy mi történt. - Egy kicsit hosszú történet, vacsoráz­zunk meg előbb, azután elmesé­lem. Vacsora után bátyja feltett az asztalra egy üveg bort, és elkezdte mesélni a részére annyira sorsdön­tővé vált történetet. - Még a román világban az Andrényiakat kitiltották a cégből. Egy intézőt neveztek ki, aki csak a meglevő áru kiárusításával foglalkozott. Az új főnök keveset fizetett és ritkán. Miután bejöttek a magyarok, a cég teljesen bezárt. Én átmentem Félixfürdőre, ahol felvettek aszta­losnak. Egyedül dolgoztam a mű­helyben, és elég jól ment sorom, a fizetésen kívül némi pénzt borra­valóból is összeszedtem. Oda is költöztem a faluba. Félixfalut, amely közvetlenül a fürdő mellett van, nagy többségükben románok lakják. Én nagyon jól megegyez­tem a román házigazdámmal és a szomszédokkal is. Vasárnap néha elmentem a „Horákra” is. A fél falu már közeli ismerősöm volt. Békés, dolgos parasztok laktak a faluban, az a pár „zöld román” (roman verde ca bradul) magyar­gyűlölő átment Romániába. Ne­kem többen is azt mondták, hogy éltek ők már a magyar uralomi alatt az első háború előtt, de akkor sem volt rosszabb, mint később a román uralom alatt. Bíztak abban, hogy a magyarok nem fogják üldözni őket. De nem így történt. A félixi csendőrségre hoztak az anyaországból egy olyan őrmes­tert, aki csak hírből ismerte a ro­mánokat, de nagyon gyűlölte őket. Mindent megtett, hogy szekírozza, bosszantsa a falu lakosságát. Ha a kocsikról leszóródott szalmaszálat talált az utcán, baj volt, ha egy kutya kiment az utcára a nyitott nagykapun, nagy baj volt, úgy­szintén, ha úgy tűnt neki, hogy a ház előtti lefolyóárok nem elég mély, vagy nem volt személya­zonossági igazolvány a trágyát hordó paraszt zsebében. 4-5 órát, néha egész naphosszat várakoz­tatta munkaidőben a csendőrségen a semmiségekben hibás parasz­tokat. Egypár hónappal ezelőtt eljött hozzám a műhelybe a házi­gazdám és még két jó ismerősöm a faluból. Elpanaszolták, hogy mennyi kellemetlenséget okoz nekik ez a hóbortos őrmester úr. Nem tudunk vele sehogy sem megegyezni, annál inkább, mert egy szót sem tanul románul. - Ha nincs itt a Jóska csendőr, aki jól beszél románul, egész nap ott kell várjunk a csendőrségen, amíg megérkezik. Tudom én is, hogy így van - feleltem nekik -, de én velem sem akar tárgyalni az őrmester úr, pedig már többször akartam vele beszélni magyarul, de így se tetszett neki. Azt mondta egyszer nekem, hogy én már csak egy eloláhosodott magyar vagyok. Erre elővettek egy sűrűn teleírt papírlapot, és arra kértek, hogy fordítsam le magyarra, mert fel akarják küldeni a budapesti csendőr-főparancsnokságra. Azt is mondták, hogy azért kérnek meg engem, mert az összes magyar ismerőseik közül énbennem bíznak a legjobban. Igazságér­­zetem és az otthon belénk nevelt segítőkészség késztetett arra, hogy azonnal elvállaljam kérésük tel­jesítését. Szépen átírtam magyarra a panaszlevelet, és alá is írtam. Vagy 100 aláírással küldték fel Budapestre a levelet. Tíz­ nappal ezelőtt leváltották a csendőr­őrmestert, hoztak az helyébe egy fiatalembert, aki elég jól beszél románul, és igazi úriemberként viselkedik mindenkivel, a falu legnagyobb örömére. Az új őrmester már az első napokban meglátogatott, bemutatkozott, kérdezősködött a munkámról, és azt is megkérdezte, hogy mi a véleményem a falusiakról. Rendes embernek néztem. Ezek után, négy nappal ezelőtt megkaptam a behívót. Meg vagyok győződve arról, hogy ez a csendőrök bosszúja. Ha nem írtam volna meg azt a panaszlevelet, nyugodtan dolgozhattam volna tovább. - Igen, ez az igazságkeresés vesz­tünkre megvan az egész csalá­dunkban, de a te helyzetedben én is ugyanúgy csináltam volna, mint te. Két napig volt Jani Váradon. Volt ideje megismerkedni bátyja menyasszonyával is, és megis­merte a várost és Félixfürdőt is. Amikor elutazott, bátyja is készí­tette már a katonakofferjét, amivel két évig szolgált a román hadsereg 97-es gyalogezredében. Ez való­ban az utolsó találkozása volt a két testvérnek, mert Imre nem került már haza a háborúból. (Folytatjuk) Morfondír Nahát, ci a­lía­mer! Kázmér mindig ad valami jó témát. Most néhány papirost nyomott a kezembe: - Tessék, vágd össze! Végy egy mondatot az egyikből, s egyet a másikból... A recept adott, lássuk a következményt. Két cikk másolata volt, az egyiknek a szövegét „macskaköröm” között idézem, a másikét »lúdláb-idézőjel« között. Össze ne kavarják! „Tegnap, pénteken [1956. november 2-án] délután a marosvásárhelyi Simó Géza bútorgyár, dolgozói forró hangulatú nagygyűlésen bélyegezték meg a magyarországi ellenforradalmi csoportoknak azt a galád törekvését, hogy visszacsempésszék az országba a földesurak, gyárosok, bankárok tizenkét esztendővel ezelőtt megdöntött uralmát.” »Harminc erdélyi magyar akadémikus és egyetemi tanár aláírásával utasítja el a durva hangnemű és méltatlan támadásokat, amelyek a romániai magyar sajtóban jelentek meg Patrubány Miklós és a VET ellen.« „Kemény asztalosmunkások és többgyermekes dolgozó asszonyok, lelkes beszédű ifjúmunkások és sok vihart átélt régi kommunisták, magyarok és románok százaival telt meg zsúfolásig a terem, s a lefolyt gyűlés, a munkás­osztály széttéphetetlen internacionalizmusának e lángoló megnyilvánulása, elemi erővel bizonyította azt a mélységes megdöbbenést, aggodalmat és felháborodást, mellyel a gyár dolgozói a magyarországi eseményeket nyomon követik.” »Kolozsváron, Temesváron és Marosvásárhelyen teológiai tanárok, történész-, építész-, biológus és orvos­professzorok írták alá nyilatkozatukat.« „Az ülést (...) Kurta Sándor, az üzemi bizottság titkára nyitotta meg. Beszélt arról a veszélyről, amely a kapitalizmus új szálláscsinálói részéről a magyar népi demokratikus államhatalmat fenyegeti. Utána Bokor András, az üzemi bizottság elnöke felolvasta azt a nyilat­kozatot, amelyben a gyár dolgozói teljes együttérzésüket fejezik ki az egész magyar dolgozó néppel.” »Figyelve azt a töretlen utat, melyet a VET az erdélyi magyar közélet civil értékeinek felmutatásával mindvégig az RMDSz mellett és sohasem ellene irányulva járt, nagyra becsülve e testületnek a nemzetközi fórumokon (ENSZ, EBESZ) kifejtett kisebbségi jogvédő harcát, és külön értékelve azt, hogy­ az őt ért támadások ellenére Patrubány Miklós mindvégig megőrizte a pozitív irányultságú, értékfelmutató hangvételt, alulírottak szükségét érezzük annak, hogy védelmére kelve, Patrubány Miklós mellé álljunk.« „Most még jobban láthatjuk, hogy a munkáshatalom mennyire szent ügy. (...) Ezért a hatalomért harcoltak apáink, nagyapáink és küzdünk mi most a megszi­lárdításáért! Harcolni fogunk érte ezután is, megvédjék azt, amit eddig kivívtunk. (...) Ezután még szorosabban tömörülünk a párt köré, amely biztos kézzel vezet a szocializmus építésének útján." »Értékelve a VET eddigi eredményeit és ebben Patrubány Miklósnak a szerepét, szükségét érezzük annak, hogy a magunk részéről minden támogatást megadjunk a közösséget szolgáló célok megvalósításához.« Satöbbi. Következzék a feloldás, a két forráshely: „Vörös Zászló, 1956. nov. 3.” és »Népújság, 2000. ápr. 20.« No, még annyit: a Népújság a VET sajtószolgálatától vette át a hírt, s úgy lehet, egy betűt sem tett a szöveghez. Kár is lett volna, így tökéletes, ahogy van. Kázmér hozott anyagához - magyarázatként - csupán két kis idézet kívánkozik Gustave le Bon A tömegek lélektana című könyvéből (Bp. 1913. 36. oldal): "A töm­eg mindenféle emberből van összelőve; ha szemenszedett tudósokból áll is, ezek mindenben fölveszik a tömegek sajátságait, ami az á szakjukon kiinl esik. A megfigye­lőképesség és gondolkodó ész, mely mindegyiknél megvan, rögtön megszűnik.­ Ugyanaz a könyv, 26. oldal: ’Ezért látjuk, hogy az esküdtszékek hoznak ítéleteket, miket egyénenként minden esküdt kárhoztatna, és hogy a parlamenti gyűlések fogadnak el törvényeket és rend­szabályokat, melyeket a tagok külön-kü­lön visszau­tasítanának.’ Kuszálik Péter Előválasztási eredmények Gyergyószentmiklóson Április 26-28 között zajlottak az RMDSZ előválasztásai Gyergyószent­miklóson. A mozgóurnás előválasztást harmadnap is folytatni kellett, mert a tervbe vett két nap kevésnek bizonyult. 28-án az RMDSZ-székházban is leadhatta voksát, aki a mozgóurnás választásról lemaradt. E sorok írója is arra kényszerült, mert a megbízottak jó néhány házba elfelejtettek bekopogni. Érkezett néhány bejelentés a székházba szabálytalansá­gokra­, amelyeket a megbízottak követtek el menet közben, de ezek a végeredményt döntően nem igen befolyásolták, a szavazatok számlálása pedig tisztességesen történt. A leadott 6972 szavazat a város válasz­tópolgárainak csaknem 60%-át jelenti. Pál Árpád polgármesterjelölt és jelenlegi polgármester 4006 szavazatot összesített, szemben Kontes­­veller József polgármesterjelölt 2005 szavazatával, a gyergyószent­­miklósi RMDSZ polgármesterjelöltje tehát Pál Árpád. A megyei tanácsosi listán 5746-an szavaztak Dézsi Zoltán jelenlegi prefektusra, őt Minner Gábor, a megyei tanács jelenlegi alelnöke 1832 szavazattal követi. Ők ketten fogják Gyergyószentmiklóst képviselni a megyei tanácsban. A városi tanácsosi listán szereplő 30 jelöltre adott lakossági szava­zatok száma 2500-800 között mozog; a legtöbb szavazatot összesítő jelöltek, akiknek esélyük van a következő ciklusban RMDSZ-frakciót alakítani, sorrendben a következők: Seer Mihály, Kereső Attila, dr. Kolumbán László, Pál Árpád, Suciu Gábor, dr. Décse István, Parászka Géza, Romfeld Edit, Lakatos Mihály, Virág Zsolt, Antal Péter, Kontesvel­­ler József, Kulcsár László, Szentjobbi Erzsébet, Minner Gábor és Szász József. Lévén, hogy a listán a polgármesterjelölt és Minier Gábor megyei tanácsosjelölt is szerepel, a végleges tanácsosi lista még valószínűleg módosulni fog. Az eredmények tükrében sajnálatos, hogy néhány olyan szakember, akiknek fontos szerepe lett volna a városi tanácsban, kevés szavazatot nyert. Felszegnek sem sikerült bejuttatnia jelöltjét, újra nem lesz a ta­nácsban olyan képviselő, aki a saját bőrén érzi a kanalizálás hiányának átkát. GÁL ÉVA EMESE A romániai magyar egyetemről, felsőfokú oktatásról (Folytatás az I. oldalról) nácsunk és saját költségvetésünk lenne. Szenátusi szinten is érvénye­síteni tudjuk akaratunkat, létre akarjuk hozni a magyar szenátorok csoportját, am­elynek­ minden olyan kérdésben, mely a magyar nyelvű oktatást illeti, szenátusi hatásköre lenne. A januári választásokon el tudtuk érni azt, hogy m­i választottuk meg képviselőinket, és azok képviselnek, akikben bizalmunk van. Ez nagyon lényeges. 24 magyar szenátusi tag van a 101-ből, ez nem elhanyagolható szám egy szavazás alkalmával. Nincs megoldva a műszaki oktatás, mezőgazdasági oktatás, zene-, képzőművészeti és - még ha három szakon el is indult - a köz­gazdászképzés. Ugyanis ma a gazdaság irányítása, a pénzügyi dolgok annyira fontosak, hogyha nekünk nincsenek szakembereink, elsősorban magyarlakta vidékeken, menthetetlenül lemaradunk. Ha nem lesznek mezőgazdasági szakembe­reink, akik mai szinten tudják irányí­tani a mezőgazdasági munkákat, akkor a székelység eladja a földjeit, és nem mi fogjuk megvásárolni azokat, hanem mások. Talajnélkü­liek leszünk. Akkor nincs más lehe­tőség mint a kivándorlás. Mező­gazdasági téren, talán még fontosabb a gyors lépés, mint műszaki téren. Itt nem Dolffilp, hannem m­a kell lépni. Kormányhatározattal, vagy törvénnyel­ szentesíteni kell a BBTE struktúráját. Kolozsváron az Agro­nómiai Intézetben volt magyar nyelvű oktatás. A Műszaki Egyete­men nagyon sok magyar nyelvű tanár dolgozik, megvan minden lehetőség a jó színvonalú műszaki oktatásra. A román kormánynak fel kell vál­lalnia azt, hogy megoldja a romániai magyarság kérdését, gondolok a felsőfokú oktatásra. Vagy intézkedik arról, hogy ezekben az intézetekben elindul, vagy visszaállítják a magyar nyelvű képzést, vagy engedje meg, hogy állami egyetemet létesítsünk, ahol ez a kérdés megoldódik. A zenei kérdés? A Gh. Dima Kon­zervatóriumon volt magyar tagozat, de botrányos módon szabotálta a Dima szenátusa azt, hogy vissza­állítsák e tagozatot. A képzőművé­­szetin talán ugyanaz a helyzet. Itt a kormánynak kell lépnie. Ki kell erőszakolni minden eszközzel, helyi magyarországi politikai, EU-s támo­gatással. Mindent, mindent fel kell használni. Ezt csak úgy érhetjük el, ha minden alkalommal számon­­kéretjük a román kormánnyal, mit tett annak irányában, amit megígért, és amire elkötelezte magát. Enélkül nem lehet. Itt politikai segítség nélkül nem lehet lépni. Mi tanárok megcsinálhatjuk a szakmai részt, meg is oldottuk. Ha erre nincs lehetőség, akkor gondolhatunk egy olyan elképzelésre, melyet a kormány támogat, sőt kezdemé­­nyezett, a Petőfi—Schiller Egye­temre. Nem a legjobb megoldás számunkra, mégis egy lehetőség. Mert aki a Petőfi—Schiller Egyetem tervét ismeri, az tudja, van egy erős kolozsvári központja, lenne egy nagyon erős marosvásárhelyi és egy kicsi német szebeni központja. Fel­tételezi a terv, amelyet részletesen kidolgozott a tanügyi bizottság, melyet a kormány kinevezett, hogy egy széles körű egyetemi hálózatot létesít Erdély nagy városaiban. Tehát, amit a BBTE profilja miatt nem tud megvalósítani, azt meg­valósíthatná ez az egyetem, állami pénzből. Úgy néz ki, hogy itt nagyon gyorsan nem lehet lépni. Lehet, hogy lesz lehetőség, amit az RMDSZ-nek ki kell használnia. A magánegyetem elképzelése ép­pen abból indul ki, hogy a BBTE és a marosvásárhelyi egyetem nem tudja megoldani a magyar ifjak felkészítését. Kiegészítő jellege kell hogy legyen ennek az egyetemnek, azokat a szakokat kell felvállalnia, amelyeket megemlítettem. Kihang­súlyozom itt is a mezőgazdaság, gazdaság szerepét. A BBTE minden alkalmat megra­gad, hogy álláspontunkat,­a román kormány tudomására hozza. Fel­használunk minden lehetőséget, hogy az EU képviselőit pontosan tájékoztassuk és mindig a legna­gyobb nyíltsággal megmondjuk, hogy kérdéseink nincsenek megold­va. A BBTE ma és holnap és holnapután is abban a helyzetben vált, hogy holnaptól egy­ kormány­határozat által önállósítani tudja a magyar tagozatot! Az a költség­­vetés, amelyet megkaptunk az úgy­nevezett magyar vonal számára, elég ahhoz, hogy mi plusz pénz igénylése nélkül jó körülmények között működtessük ezt.

Next