Romániai Magyar Szó, 2001. május (13. évfolyam, 3757-3786. szám)

2001-05-02 / 3757. szám

honi valóság , honi valóság Európai Filmek Fesztiválja, 2001: jelenet a bemutatásra kerülő Júliusban, Julival c. német filmből UTAK ÚTVESZTŐBEN Aki valamiféle utat talált ebben a nagy balkáni útvesztőben, csak annak van sansza teremteni. Más kérdés, hogy akar-e minden utat találó teremteni, nyomot hagyni... ...Biztatóul kerestünk meg olyan embereket Sepsiszentgyörgyön - vállalkozót, alapítvány-vezetőt, iskolaigazgatót, s másokat -, akik úgy taposnak, küszködnek, hogy nyomot hagynak maguk után. Szép, látható-érzékelhető nyomokat. járható utakat... Az örömtől ragyogó szemekért Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház Olt utcai székházában kerestem fel a játszóház két fiatal vezetőjét, BENKŐ ÉVÁT és TÓTH BIRTAN TINKÁt, mert bár tudom, hogy miket készítenek, a Csodavár olvasói is tőlük tanul­hatták például, hogy hogyan kell tojást írni, nem­ezlabdát készíteni, kíváncsi voltam, miként lehet működtetni egy ilyen nonprofit szervezetet, mi hajtja e két fiatal nőt, miért küzdenek, járkálnak pénz után olyankor is, amikor teljesen reménytelennek tűnik, tűnhet... - Hogyan kezdődött? Benkő Éva:­­ 95. október 3-án indult a játszóház, délelőtt egy állandó óvodáskorú cso­porttal foglalkoztunk. Tulaj­donképpen neri óvoda volt, de óvodai programmal működ­tünk, és elsősorban kézműves tevékenységeket folytattunk. Délután pedig szabadidős tevékenység volt gyermekek­nek. Délután Kolozsi Attila és rövid ideig Bajka Mária is bedolgoztak. Három évig mű­ködött így, azután már csak délutáni foglalkozások voltak. - Mi késztetett arra, hogy ezzel foglalkozzál? B.É.: - Óvónőképzőt végez­tem. Kint éltünk Budapesten négy és fél évet, s amikor visz­­szakerültem, próbáltam vala­mi gyermekközpontú nevelést elindítani... - Miért költöztetek haza? B.É.: - Pest túl nagy város volt nekünk, inkább egy vi­déki várost választottunk. A férjem Bukarestben kapott munkahelyet, s akkor így ha­zajöttünk. Azelőtt is Szent­­györgyön éltem négy évet, s nagyon megszerettem ezt a várost. Különben Baróton vé­geztem az iskolát, ott nőttem fel, de aztán idekerültem a mankhelyemmel Sepsiszent­­györgyre, később Aradra men­tem férjhez. Ceausescu halála után a férjemmel nekivágtunk a nagyvilágnak. Épp terhes voltam. Aztán tanulni akar­tam, föl is vettek a főiskolára, s ott végeztem el a képzőt. Tel­jesen más szellemben tanítot­tak minket mint leendő peda­gógusokat, s én azzal a szel­lemiséggel, plusz még azzal a valamivel, ami bennem meg­volt - konkrétan nem tudnám megmondani, hogy mi , úgy elképzeltem, jó lenne egy olyan hely, ahol a gyermekek­nek lehetőséget adhatnánk arra, hogy fejlődjenek, ahol nem elméletekkel, és tesztek­kel gyúrjuk. S ezt három évig csináltam, s úgy érzem, hogy nem csináltam rosszul. Amit, és ahogyan elképzeltem, az úgy tudott működni. Anyagiak miatt nem tudtuk folytatni, mert egyszerűen nem lehetett. Sok eszköz, anyag kellett volna még, a szülők zsebére pedig már nem lehetett. - Tinka, te mikor szálltál be? Tóth Birtan Tinka:­­ 96-ban. B.É.: - De kezdetektől támo­gatott bennünket, első perctől kezdve szimpatizált a tevé­kenységünkkel, és be is segí­tett. T.B.T.: - Úgy kerültem ide, hogy délelőtt Éva volt az óvo­dás csoporttal, délután meg Attila. Kerestek még egy munkatársat, s szóltak nekem is, hogy valaki kellene még ide, akinek pénzt ugyan nem tudnak adni, de dolgozni képes. Egy ideig kerestem, kerestem, s aztán eszembe jutott, hogy miért ne jönnék én. Addig Zsigmond László képviselői irodájának a vezetője voltam, s akkor azt szépen otthagy­tam, s eljöttem ide. 98-ban iratkoztam be Budapesten a Népi Játék és Kismesterség Oktató Képzőbe. Elvégeztem két évet, s most éppen halasz­tók. - A Guzsalyas Alapít­ványt mikor hoztátok lét­re? B.É.: - 98. augusztusában, azért hogy legyen egy jogi keretünk, mely a pályázati lehetőségekhez is hozzásegí­tett... T.B.T.: - Addig egy kft. mű­ködtette a játszóházat, az bérelte a termeket is. S akkor, hogy egyszerűbb legyen, Éva megvette a káeftét, és átvette a bérleti szerződést is. El lehet képzelni, miként lehetett támogatáshoz jutni, amikor kiderült, hogy egy cég működ­teti a játszóházat, így muszáj volt lépni. Szponzorpénzekért nagyon nem futkosunk, de most már legalább pályáz­hatunk. - Mivel is foglalkoztok most tulajdonképpen? Azt tudom, hogy nemrég tojásí­rásra tanítottátok a gyere­keket és a felnőtteket... B.É.: - Általában a jeles ün­nepekre szeretnénk előkészí­teni a gyermekeket-felnőtte­­ket. Vagy úgy történik, hogy az ünnep előtt ilyen játszóház keretén belül, vagy hetente jönnek kisebb létszámú cso­portok - kedden a felnőttek, csütörtökön a gyerekek - s akkor alkotnak, készítik a nemez­tárgyakat, vagy gyöngyöt fűz­nek. Idén beindult a faragás is. A hagyományos népi mes­terségeket szeretnénk nép­szerűsíteni, továbbörökíteni... ÉLTES ENIKŐ (Folytatása holnapi számunkban) N­éhány héttel ezelőtt hírt adtunk róla, hogy Illyés Kinga színművésznő CD-le­­mezének bemutatóján, Kecske­méten jelen volt Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök. Azó­ta azt is megtudtuk, hogy nem­csak ő volt jelen, hanem nagyon sok kecskeméti is kíváncsi volt a bemutatóra. Annál kiábrándítóbb volt alul­írott számára, hogy a helyi Kult­úrpalota nagyterme távolról sem telt meg a marosvásárhelyi rajongókkal. Pedig ha 11 évvel ezelőtt még arról voltunk híre­sek, sőt hírhedtek, hogy itt ve­rekednek a magyarok és a romá­nok, mostanában - szerencsére - inkább arról ismer bennünket a világban szétszórt magyarság, hogy itt él Illyés Kinga, a ma­gyar nyelv, az­ erdélyi vers „nagykövete”, vagy ahogy Csoóri Sándor állítja: „a messiás madár”. Szombaton délután került sor a marosvásárhelyi lemezbemu­tatóra. A Széchenyi- és EMKE- díjas művésznő dupla CD-le­­mezének, és a műsor hangszala­gos változatának a címe: ÚTRA­­VALÓ - a XX. századi erdélyi költészet gyöngyszemei.) Egyes versekhez Henz József ugyan­csak marosvásárhelyi zene­szerző írt kíséretet. A felvétel a Marosvásárhelyi Rádióban ké­szült Jászberényi Emese rádió­szerkesztő vezetésével. A műsor anyagát maga Illyés Kinga válogatta/rendezte, a kiadó a Kecskeméti Konzervatív Polgári Kör, valamint a Kecskemét-Ma­­rosvásárhely Baráti Kör Egye­sület, a támogató a magyar Orszá­gos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. A két CD-lemezhez csinos kis füzet is társul, melyhez Csoóri Sándor írt bevezetőt és Görömbei András tanulmányt­­ az erdélyi magyar költészetről. A váloga­tott versek íve Áprily Lajostól Kovács András Ferencig tart, a névsorban olyan költők szere­pelnek még, mint Kányádi, Szi­lágyi Domokos és sokan mások, valódi „gyöngyszemekkel.” A lemezbemutató-estet Kovács Levente rendező vezette, Csegzi Sándor és Fodor Imre alpolgár­mester, Kecskemét részéről Sze­­berényi Gyula Tamás méltatta a kiadványt, mely a két város test­véri kapcsolatnak az eredménye. Kovács Levente Mádl Ferenc államelnök Illyés Kingához intézett üzenetét is felolvasta. Ilyen körülmények között a marosvásárhelyiek tüntető távol­­maradása még szembeszökőbb volt. Az est keretében természete­sen Illyés Kinga szavalt, énekelt, úgy, ahogy ezt negyven éve teszi. Néhány mondatban ars poéti­káját is megfogalmazta. Például: „A vers úgy viszonyul a beszéd­hez, mint tánc a járáshoz.’’ Előadóestjei során mindig az újat kereste, bevallott célja volt megújítani a szavalóművészetet. Kétségtelenül ez sikerült is neki. Lényének különleges kisugár­zása van. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, amit egy bákói szerepléséről mesélt. Egy alka­lommal, az „átkosban” Bákóban a Lírai oratórium című összeál­lítással országos szavalóver­­senyen vett részt, és a zsúfolt nézőtéren kizárólag románok ültek. Pisszenés nélkül, elbűvöl­ve hallgatták végig a nem rövid, magyar nyelvű előadóestet. Nem csoda! . . . MÁTHÉ EVA Útravaló - Illyés Kingától Floridában a közigazgatás a „Napvilág törvényt" alkalmazza Seres Dénes szenátor részt vett az Ameri­kai Egyesült Államokban azon a továbbképző tanulmányúton, amelyre az USA kormánya működtette International Republican Institute meghívására március végén, április első har­madában egy 12 tagú romániai közigazgatási küldöttség tagjaként utazott. A delegáció tagja volt az RMDSZ részéről Boros János, Kolozs­vár alpolgármestere, Kolozs megye prefektu­sa, különböző megyék, városok tanácselnö­kei, illetve polgármesterek, alpolgármesterek. A meghívók célja, a hazai küldöttség tagjai ismerkedjenek meg az amerikai közigazgatási rendszerrel, a szövetségi állami hatalom és a közigazgatási intézmények között működő kommunikációs rendszerrel. Egy hetet Washingtonban, a fővárosban töltöttek, ez­­időben központi intézményekben tevékenykedő szakemberekkel, politikusokkal találkoztak, folytattak megbeszéléseket szö­vetségi kormánytisztségviselőkkel, fogadták őket a külügyi tárcénál (State Departament), a Romániáért felelős politikusokkal, így az USAID szervezet egyik vezetőjével, a törvény­­hozás képviselőivel, kongresszusi tagokkal. Florida államban egy másik hét állt a küldöttség tagjainak rendelkezésére, hogy az ottani megyei és helyi önkormányzatok szervezeti felépítésével és működésével ismerkedjenek. A szövetségi államokban is léteznek megyék, ám a megyei és a helyi önkormányzatok között nem létezik aláren­deltségi viszony, bár a miénknél gazdagabb államban van pénzügyi támogatás a helyi tanácsok felé meghatározott céllal: utak, vízhálózat, közművek fejlesztéséért. A köz­művek a helyi tanácsoknak alárendeltek, bár e téren is létezik magánkezdeményezés, mondta Seres Dénes szenátor. A döntéshozó szerv a tanács, a polgármes­ter is tanácsos, inkább reprezentatív szerepe van, létezik a végrehajtótestület, melynek vezetője a city manager, akit a tanács alkalmaz és vált le, nem választott Személy, s aki kialakítja a csapatot. A tanács ugyanakkor megválasztja a jogászát, titkárát, ők a tanács­nak alárendelt személyek. Kevés a taná­csosok száma, egy megyének hét tanácsosa van mindössze. Fontosnak tartotta a szenátor elmondani, hogy az amerikai közigazgatásban sem a megválasztott, sem a kinevezett tisztségvise­lőknek nem lehet titkuk az adófizető állam­polgár előtt. A tanácsülések nyitottak, akár egy színházteremben, szemben ülnek a hall­gatókkal, akik kérdezhetnek. A román küldött­ség részt vett egy helyi tanácsülésen. Az illető városi tanácsnak öt tagja volt, akárcsak a többi városokban. Amerikában, ellentétben a romániai gyakorlattal a polgármesternek is van szavazati joga, és az ülést is vezeti. A meglátogatott ülésen mintegy száz érdeklődő helybeli jelent meg, ugyanis Amerikában a „Napvilág törvénye” érvényes, azaz a Florida államban tapasztaltak alapján minden áttekinthető kell hogy legyen, éppen ezért a tanácsosok tanácsi ügyben egymás közt nem tárgyalhatnak, csak tanácsülésen. Ha erre mégis sor kerülne, akkor erről a sajtót érte­sítik. A polgármesternek nem teljesen aláren­delt a city manager, akinek feladata a közszolgáltatási tevékenység felügyelete, s a polgármesternek abba nincs sok beleszólása. Olvasóink érdeklődésével is számolva mondta el Seres Dénes, hogy Amerikában nincs hivatalos nyelv, nem szabályozza törvény, angol nyelven jelennek meg ugyan a jogszabályok, ám vannak helységek, melyek­nek lakosai soha nem tanulják meg az angol nyelvet. Az ilyen településeken a lakosok megválasztotta nyelvismerő személyt alkalmaznak. Mindenki használhatja anya­nyelvét minden területen, ezt az állami intézményeknek biztosítaniuk kell. Anya­nyelvű, Floridában spanyol nyelvű újságok jelennek meg, s e nyelven sugároz a rádió és a televízió. - Érdekes, ahogyan a demokrácia működik Amerikában. Idegennek bonyolult, a gyakor­latban viszont bevált - állapította meg Seres szenátor. Bizonyított a demokrácia, bár ott is vannak joghézagok, ez derült ki a legutóbb az elnökválasztáson. Florida államban, a Leon megyebeli Leon County tanácsot kereste fel a román delegá­ció, a megyei tanács szerkezeti felépítését, működését ott tanulmányozták. Váratlanul érte a hazai küldöttséget, hogy tagjait a megye díszpolgáraivá avatták, eddig ott nem jártak romániai hivatalosságok. Érdekességként említette meg a szenátor élménybeszámolójában, hogy Florida állam parlamentjében ott-tartózkodásuk idején a légkör- és a levegőnapot ünnepelték. Az esemény alkalmat nyújtott ahhoz, hogy köz­vetlen kapcsolatot létesítsenek az asztro­nautákkal, akikhez kérdéseket intéztek, s a rendezvényen díszvendégekként jelen voltak régi űrhajósok. Seres Dénes elmondta, sze­nátorokkal, kongresszusi tagokkal találkoztak, külügyi politikusokkal, vitatkoztak Románia helyzetéről. Politikai személyiségek nem hall­gatták el, nincs nagy bizalmuk egyik-másik román politikusban, konkrétan a napokban lemondott Ristea Priboi volt külügyi hírszer­zőre is utaltak. Élmény volt látni Washingtonban a kor­mányhivatalban Kossuth Lajos mellszobrát. Seres Dénes Boros János kolozsvári alpol­gármester társaságában fényképen is meg­örökítette. FEJÉR LÁSZLÓ i) \m­imim 05. De 1 a ty n i k­á/iin­k tája NEM TARTOTTAM KÜ­LÖNÖSEBB HIBÁNAK, hogy a kihörpintett poharak arányá­ban Pánika egyre kevesebb német és még kevesebb fran­cia szót kevert a lengyel cse­vegésbe. Én sem zavartattam magam, egyszerűen magyarul szóltam és kezemmel, mo­solyommal, arcjátékommal igyekeztem a gyöngédségnek olyan kifejezésére, amelyet valóban éreztem Pánika iránt, de amelyet viszonylagos néma­ságom miatt nem tudtam másképpen elmondani. Vagy­ mégis? Pánika néha egy-egy pillanatra mintha megértette volna, amit inkább csak abban a reményben mondtam olyan bátran, mert tudtam, hogy nem érti. És néha nekem is az az illúzióm támadt, hogy értem, amit mond. Mégis, az emlékeimhez té­vedt olvasót arra kérem, sem a szavaimban, sem a kéz­­járásomban ne gondoljon semmi olyan illetlenségre, amit akár nekem, akár Páni­kának másnap restellnünk kellett volna Lajos előtt. Ha Pánika nagylány lett volna, s én a vacsorameghívással ki­tüntetett gavallér, amennyit mi Lajos előtt megengedtünk magunknak, annyit a kedves mama biztosan elnézett volna nekem is, a lányának is. Per­sze csak akkor, ha a rumocs­katöltögetés alkalmával ép­pen félrenéz. Idő múltával, hegedülgetés közben Lajos rám-rám sandí­tott, de nekem sehogy sem jött, hogy intsek, lépjen már le. Persze, én sem mozdultam, mert igen-igen jól éreztem magam. Közben valami rágott belülről. Nehogy ez a szegény asszony olyasmit gondoljon, hogy hálával tartozik nekem. Mert amit őiránta én éreztem, és amire egyre sóvárgóbban vágytam is, bántott volna összekeverni a hálaérzettel. Pánikát is, engem is nagyon megalázott volna az érzel­meinknek ilyen összemos­­lékolása. Huszonegy éves férfibüszkeségem az ilyes­minek még a gondolatát is visszautasította. Már-már ott tartottam, hogy a szoknyák körüli odisszeám sok balga baklövését egy megbocsát­­hatatlannal gyarapítom. Sze­rencsémre Pánika hirtelen felállt, és átvette a parancs­nokságot. A tűzhelyről egy lefedett fehér láboskát kapott fel, s a legényem markába nyomta. Nyilván a Szilágyi vacsorája volt benne, amit nem akart velünk egy asztal­nál elfogyasztani. Kedvesen mosolyogva kinyitotta az ajtót, s kifelé mutatott. - Pán Lajos, schlafen! Én is felálltam. Amint Lajos kilépett, Pánika beriglizte az ajtót, megfordult, átölelte a nyakamat, és olyan vadul, kétségbeesetten csókolt, és közben-közben gügyögött, mint anyák a kisdedeiknek, és tele volt a szeme könnyel. En­gem úgy elsodort önmagam­tól ez a váratlan, vad és mégis gyöngéd és fuldoklóan két­ségbeesett érzelmi kitörés, hogy pillanatokig tartott, míg lenyűgözöttségemből felsza­badultam, és én is belevetet­tem magam abba az észvesztő tombolásba, amilyenbe sem azelőtt, sem azóta az életben részem nem volt. Egyszerre búgni, mint a gerle, és ne­vetni, mint a csermely, és nagy gyémántszemű könnye­ket potyogtatni, s közben csókolni, csókolni és ölelni, ölelni, ölelni összes asszo­nyaim között csak Pánika tudott, és ő is csak akkor az első éjszakán. Éjfél felé aztán hirtelen elálmosodott, mint a gyer­mek. Hátat fordított, s az ölembe gömbölyödött, mint egy kiscica. Két picit ásított, még egy picit vackolódott, s elaludt, mint nagy rácsajozás után a kisgyerek. Vajon mek­kora s milyen utakat járt be, amíg eljutott hozzám? Hábo­rúban nincs mit kérdezős­ködni... Csak éppen betakar­gattam magunkat, hogy meg ne fázzunk reggelig, és ela­ludtam magam is, mint a bunda. Világos reggelen úgy ébred­tem meg, ahogy lefeküdtünk. Pánika sem mozdult egész éjszaka. Arra nyitotta ki a sze­mét, hogy a karomat meg­próbáltam kihúzni a feje alól. A szomszéd szobában mocor­­gott a fiúka. Nem szerettem volna, ha így talál bennünket. Pánika csak éppen hogy egy csókot lehelt az ajkamra, s borzasan, mint egy kis éjjeli kobold, akit meglepett a napkelte, felkapta az este padlóra hullt pongyoláját, és besietett a gyermekhez. Pillanatok alatt felöltöttem. Mikor Pánikától kiléptem, mintha megmártóztam volna a Styx vizében, s még az Achilles-inam is sérthetetlen lenne, élveztem a testemen végigfeszülő erőt. Mintha megnyertem volna az egész háborút, s nem csak egy éj­­szakányi örömöt oroztam volna vissza a vérzivatartól. Mikor a szobámba léptem, mint aszályoltó nyári zivatar után­­a távolból vissza-vissza­­villanó fények, még minden porcikámban az éjszaka emlé­kei vibráltak. „Otthon" Lajos bizalmas, de árnyalatnyit sem bizalmaskodó mosolya, haj­­longása fogadott. Had apró úr, kérem, a für­dőszoba be van fűtve... Csak kezet mosok, Lajos, s aztán reggelizem. Te szóljál be Pánikának, hogy mehet a gyerekkel. Mondjad neki, hogy „das Badezimmer ist fertig", érted? Megértjük egymást, kérem szépen - nyugtatott meg „Bán Lajos". Hál'istennek, hogy már én is vele, és mélyet szippan­tottam a szobámba terjengő kincstári kávéillatból. (Folytatjuk)

Next