Romániai Magyar Szó, 2001. június (13. évfolyam, 3787-3815. szám)
2001-06-29 / 3815. szám
--------------► kaholyteremtést, de ennek érdekében az államnak tudnia kell, hogy mi történik a vállalkozókkal, és elsőkézből kell tájékozódnia, nem manipulált információkból- Szóval a kommunikáció nem működik. Románia rendkívül gazdag és szép ország. Megérdemli, hogy ide jöjjenek a cégek, a beruházók. Bulgária rendesen lekörözte Romániát. Pedig emberanyag és sok más szempontból Románia előnyösebb helyzetben van. Itt rendkívül nagy a bizalmatlanság. Ez mindenre kihat. De gondolom, ez változni fog. - Hogyan alakult az Ön magánélete? Mennyi időt tölt Marosvásárhelyen? - Magyarországon él a fiam, van két kisunokám, akiknek nagyon hiányzom. Édesanyám él, most is sokat segít. Ez rendkívül fontos. Havonta 2-3 hetet töltök Marosvásárhelyen, egy-két hetet pedig Magyarországon vagy Németországban. Ahol nekem vannak üzleti kapcsolataim, oda én megyek, máshova pedig Reissermayer úr. Magyarországon sokan szerették volna, hogy politikus legyek, de az alkatom ennek nem felel meg. Engem az élet érdekel, az, ha látom az emberek mosolygó szemét. A politika elméleti bicikli, és én nem tudok vele közlekedni. Gazdaságpolitikai dolgokban tanácsokat szívesen adok. Magyarországon ma is ipari park szakértő vagyok, a német-magyar kereskedelmi kamaránál vezetőségi tag vagyok, a magyar QS társaság vezetője vagyok... Mindezt Marosvásárhely javára hasznosítom. A magyar lapokban ha rólam írnak, akkor e városról is írítnak, és ez hasznos dolog. Ha mi megállunk a lábunkon, akkor mások is ide jönnek majd. - Hobbija? - A természet. Legjobb kikapcsolódás, ha a szőlősömben dolgozhatok. Az embereket, a növényeket, az élővilágot szeretem gyomlálni, védeni, ápolni. Remélem, hogy bő három év alatt ez a gyár elér egy olyan szintet, hogy majd több időm lesz e szenvedélyemnek, a növényápolásnak hódolni. Családom toleráns, ismernek engem, tudják, hogy nekem a munka a legfontosabb. Nem örülnek annak, hogy sokat vagyok távol, de tudomásul veszik. Kérdezett: MÁTHÉ ÉVA pánik nem hisztéria, hanem betegség A pánikbetegség meglehetősen gyakori állapot, amely hirtelen - gyakran minden előjel nélkül - kialakulóélelmi vagy szorongásos epizódokkal jár. A rohamok - melyeket pánikrohamoknak nevezünk - percektől órákig tartanak. Egyeseknél ritkán, míg másoknál gyakrabban jelentkeznek. A rohamokban jelentkező szorongásos rosszullétek egyik típusa a pánikbetegség, melyet régen szívneurózisnak is neveztek. A rohamok oka nem teljesen ismert, és a szorongás nem egy meghatározott, körülírt helyzetben jelentkezik, hanem teljesen váratlanul tör a betegre. Sok tünet, mely a pánikroham alatt jelentkezik, utánozhatja számos szív-, tüdő-, emésztőszervi és idegrendszeri betegség tüneteit. Ez a hasonlóság tovább fokozza a pánikroham alatti szorongást és félelmet. A pánikrohamok gyakran járnak testi tünetekkel: reszketés, gyors szívdobogás, szapora pulzus, izzadás, mellkasi fájdalom, légszomj, fulladásérzés, hányinger, görcsök, hasmenés, szédülés, fejfájás, kézzsibbadás, hidegrázás vagy hőhullámok, deperszonalizáció (olyan érzés, mintha elszakadt volna saját testétől). A rohamot átélő egyén gyakran félhet az önkontroll elvesztésétől, megőrizléstől, vagy halálfélelmet élhet át. Nagyon ritkán jelentkezik egyszerre az összes fent említett tünet, de legalább négy egyidejű fennállása valószínűsíti a pánikroham diagnózisát. A rosszullét alatt az egyén szeretne elmenekülni, megszabadulni a helyzettől, olyan érzése van, hogy valami borzalmas fog történni - meghal, szívinfarktust kap, megfullad, vagy elveszti önkontrollját. Az egyén fél, hogy a rosszullétek visszatérhetnek. A félelem miatt elkerülhet bizonyos helyeket vagy helyzeteket, amelyek kiválthatták a rohamot. Gyakran már a tünetek kialakulásától való szorongás is kiválthatja a roszszullétet, így agorafóbia alakulhat ki. Agorafóbiáról akkor beszélünk, ha az otthon vagy más biztonságos hely elhagyása nehézséget jelent, mivel az egyén fél, hogy nyilvános helyen rosszul lesz, vagy a tünetek jelentkezése esetén nem tudja gyorsan elhagyni a helyszínt. Kezelés nélkül a rosszullétek évekig fennállhatnak. A betegség komolyan érintheti a családi, baráti és munkahelyi kapcsolatokat. Az élettér komolyan beszűkülhet. A beteg elkerül például bizonyos helyzeteket, amelyekben attól tart, hogy kialakulhat a rosszullét, még normális, mindennapi tevékenységeket is, mint a bevásárlás vagy az autóvezetés. A kezeletlen pánikbetegek szélsőséges esetekben végül nem merik elhagyni a házukat, ezt az állapotot nevezzük agorafóbiának. Nehézséget jelent a munkahelyi teljesítmény. A tünetek miatt az egyén vagy el sem jut a munkahelyére, vagy nem tud eljönni onnan. Lemondhat előléptetésről vagy kinevezésről, ha úgy hiszi, hogy ennek elvállalása esetén gyakrabban lehetnek pánikrohamai. Néhányan fel is mondják munkahelyüket. Sokan eljárnak ugyan dolgozni, de máshová nem nagyon. Súlyos depresszió alakulhat ki. A pánikbetegség vagy a depresszió tüneteit egyesek alkohollal vagy kábítószerekkel próbálják - sikertelenül - csillapítani. Súlyosabb esetben öngyilkossági gondolatok is jelentkezhetnek. A pánikbetegség közvetlen veszélye, hogy fóbiához vezethet. Ennek oka, hogy ha valaki átélt egy pánikrohamot, a jövőben esetleg elkerüli azokat a helyzeteket, amelyekben a rosszullét kialakult. Még ha nem alakul is ki ilyen súlyos fóbia, az életminőség komolyan romolhat kezeletlen pánikbetegség esetén. A pánikbetegek nagyobb arányban válnak alkohol- és drogfüggőkké, nagyobb arányban kísérelnek meg öngyilkosságot, több időt töltenek kórházban, kevesebb időt fordítanak hobbira, sportra és egyéb szabadidős elfoglaltságokra, anyagilag másoktól függenek, érzelmileg és fizikálisan betegnek, az egészségeseknél kevesebbre tartják magukat. Nem kell megvárni, míg ezek a szövődmények kialakulnak. Fontos tudni, hogy a pánikbetegség gyógyítható. Megfelelő kezelés mellett a betegek 70-90 százalékánál megszűnnek, de legalábbis csökkennek a pánikrohamok, gyakran már néhány hét vagy hónap alatt. Különböző képesítésű szakemberek foglalkoznak pánikbetegekkel. A klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy a pánikbetegek többségénél a kognitív viselkedésterápia (a folyamatok megismerése) és a gyógyszeres kezelés kombinációja a leghatékonyabb terápia. Tessék családorvoshoz, pszichológushoz fordulni! Mutasd az írásod, s megmondom, ki vagy A grafológia mára elérte azt, hogy tudományként, elismert tanként tartják számon. Mégis sokan vannak olyanok, akik máig nem tudják, pontosan mit is csinál egy kézíráselemző. Vajon mennyire hihető, amit mond? Csak a pillanatnyi lelkiállapotunkat mutatja meg az elemzés, vagy általában a személyiségünkről szól? Mi a helyzet ma, a számítógépek korában, amikor az emberek elfelednek kézzel írni? Mi a helyzet a szenvedélybetegek, ezen belül is az internetfüggők írásával? A 19. század fordulóján már olyan elterjedt volt ez a tudomány, hogy pszichológusok kezdtek foglalkozni azzal, hogy tudománnyá formálják, típustanba foglalják a szalonok vendégeinek megfigyeléseit. Aztán közbejött az első, majd a második világháború, és nem maradt idő a tudományok standardizálására. A világháború után nyugat felé folyamatosan hódított, kelet felé pedig visszahúzódott a grafológia. Ám most Nyugaton és Keleten is virágkorát éli. A számítógépek elterjedésével a kézírás szerepe háttérbe szorul. A kalligrafikus, szépen vezetett vonalú írás egyre jobban a múlté, és a gyorsabb - a kor szellemiségét tükröző! - kézírás veszi át a terepet a gyöngybetűktől. Az új időszakra jellemzővé vált a szögletesség, a gyorsaság, a tolerancia hiányára utaló olvashatatlanság, és a vonalak megformálásából sokszor kiolvasható a túlérzékenység. A mai kor grafológusának mindezeket figyelembe kell vennie ahhoz, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak. A kézírás valószínűleg nem fog eltűnni, bár háttérbe szorulását ma is érezzük. A tollal, ceruzával való műveletek még jó ideig nem szorulhatnak ki teljesen az oktatásból. Ha jól belegondolunk, roppant kiszolgáltatottá tennénk az emberiséget, ha nem tanítanánk meg kézzel írni. Amíg pedig kézzel írnak az emberek, kíváncsiak lesznek arra, hogy kézírásukból mit olvas ki a grafológus. A grafológus nem varázsol, nem tudja, nem is akarja kitalálni azt, amit már amúgy is tudunk magunkról. Munkája a szemlélő elkápráztatása helyett az önismeret segítése, a problémamegoldásban való aktív részvétel. Korunk egyik legújabb „szenvedélybetegsége” az internetfüggőség. A dohányzás, a kábítószer, a játék és az alkohol mellett szoros sorban következik a vásárlási, a gyűjtési és az internetszenvedély. Az, aki minden nap internetezik, gyakran képtelen hosszabb időt eltölteni a számítógépe nélkül, chatfüggő vagy mániákus letöltő, éppen olyan függő, mint az, aki a cigarettától nem tudszabadulni. Immár vannak olyan grafológusok, akik az internetes szenvedélybetegséget vizsgálják. Gyermeksarok „Trónfosztott” elsőszülöttek Kistestvér születik - vajon mit gondol erről ő, aki mindeddig az egyetlen volt, s aki most hirtelen a nagyobbik lett? Soha többé nem ő a kicsi, és ezt egyáltalán nem lehet könnyű egy kisgyereknek feldolgozni. Ahhoz, hogy megértsük, mi játszódhat le benne, abba az időbe kell visszatérnünk, amikor még minden csak róla, az elsőszülöttről szólt. Nem csak a szülei lesték minden mozdulatát, de az egész család, a rokonok is csak vele foglalkoztak: ajándékot kapott, meséltek neki, mindenki rá figyelt. Gondoljuk csak el: ebbe az otthonos, harmonikus közegbe érkezik valaki, aki rövid időn belül mindent megkap - mindent, ami eddig csak az övé volt. Teljes joggal háborodik fel ezek után! Mi, felnőttek hiába tudjuk, vagy akár mondjuk is, hogy a kistestvér nem idegen hódító, ő ezt nem így fogja érezni, különösen akkor, ha még felkészületlenül is éri a „támadás”. Érdemes tehát beleélnünk magunkat a helyzetébe: ha ráhangolódunk, sokkal jobban megértjük őt, így jóval kisebb megrázkódtatásként fogja megélni ezt a konfliktust. Ami ráadásul azért is fontos és megkerülhetetlen, mert hosszú távon ez lesz az alapja a „másik” elfogadásának. Amit semmiképpen ne tegyünk: - Semmiképp se várjuk el a nagytól, hogy szeresse a kicsit, az érzelmek ugyanis nem parancsszóra jönnek elő. - Ne erőltessük, hogy puszival, simogatással fejezze ki szeretetét. - Ne szidjuk meg durván, ha játékát merő jóindulatból a kistesó ágyába hajítja, s véletlenül a kicsit eltalálja. Magyarázzuk meg neki, hogy ilyen apróságok még nem tudnak mit kezdeni a játékkal. - Ne szakítsuk félbe minden átmenet nélkül a naggyal folytatott játékot, ha a kicsi megnyikkan. Nem volna sportszerű, ha csak a nagynak kellene folyton várakoznia és alkalmazkodnia. - Ne beszéljünk a gyerek füle hallatára arról, mennyire megviseli vagy éppen mennyire nem viseli meg őt kistestvére születése. Ehelyett meséljük el büszkén a rokonoknak, úgy, hogy ő is hallja, milyen ügyesen és önállóan játszik már, vagy milyen remekül tudja kiválasztani, melyik ruhát vegye fel aznap. - Ne küldjük „száműzetésbe” a nagymamához, legyen otthon, amikor hazavisszük a kisbabát. - A rokonok és látogatók ne csak ki kicsi körül nyüzsögjenek. Csodálják meg a nagyot is, vigyenek neki pici meglepetéseket. Dr. VARGA KATALIN pszichológus Napozás és bőrrák A túlzott napozás a bőrrák legjelentősebb kiváltó oka, a rosszindulatú festékes bőrdaganat kialakulásában fontos szerepe van a leégésnek. Bőrünk nem felejt, a gyermekkori felhólyagosodással járó napégések megnövelhetik a felnőttkori bőrdaganat kialakulásának kockázatát. A napfény ultraibolya sugarakat tartalmaz, melyek mutációkat okozva megváltoztathatják a hámsejtek genetikai anyagát, rákos sejtosztódást idézhetnek elő. Az eddig károsnak tartott UVB sugárzás mellett napjainkban a szakértők az UVA sugárzás már ismert bőröregítő hatása mellett a sejteket mélyebben károsító hatására is ráirányították a figyelmet. Az emberek általában mellőzik a napvédő szereket, többségük a napégést teljesen természetes és talán kellemetlen, de veszélytelen folyamatnak tartja. A sejtmag zárja magába a DNS-állományt, genetikai anyagunk hordozóját. Az ultraibolya sugarak elsősorban a DNS-ben idéznek elő visszafordíthatatlan, kóros elváltozásokat, melyek akár melanómához is vezethetnek. A túlzott napozás és az emiatt kialakult napégés rövid és hosszú távon is komoly egészségügyi problémákat okozhat. Bár a nyári szezonban megszerzett barnaság egy idő után „lekopik", ugyanez nem mondható el az UV sugárzás okozta káros hatásokról. Ezek a hatások öszszeadódnak és kitartanak életünk végéig. Az időmennyiség, amit napozószerek használata mellett, büntetlenül a napon tölthetünk, előre megszabott. Ezt nevezzük „naptőkének", amivel mindenki belátása szerint gazdálkodhat. A nap okozta bőrproblémák elsősorban a legfiatalabb korosztályt veszélyeztetik. A gyermek bőrének védelme meghatározza majd azt is, hogy milyen bőrminőséggel éli le az életét felnőtt korában. „Naptőkénk” gyorsabban elfogy, ha gyerekkorban több alkalommal erős napsugárzásnak voltunk kitéve. A legújabb kutatások alapján elmondható, hogy minden egyes alkalommal, amikor gyermekeink megfelelő védelem nélkül tartózkodnak a napon, sejtjeik örökítőanyaga károsodásnak van kitéve. Ezért is kell figyelni arra, hogy 3 év alatti gyermeket ne érjen közvetlen napsugárzás. Diszkriminációt! Nem vagyok a nagy titkok letéteményese, de szólnom kell már a femino-macho szemléletű vitában, amely eluralkodni látszik, mert ami sok, az sok. Volt már szó mindenről, persze a durva megfogalmazásaimnál intellektuálisabban: férfiakról, akik visszaélnek a hatalmukkal, hogy csinosztottja sasjátékra kényszerítsék, férfiakról, akik nem átallanak az utcán minden színuszosabb feminin domborulaton szemet legeltetni, férfiakról, akik a korrekt ítéleteiket iksz százalékban túlműködő hormonjaik súgására hozzák. És nőkről, akik nem győzik különféle praktikákkal takargatni másodlagos nemi jellegüket, nőkről, akik arra vágynak, hogy végre embernek, és ne elsősorban ágynyomatéknak lássa őket a férfiszem, nőkről, akik intellektuálisan és nem genitálisan akarnak valamit valamilyen bútordarabra pakolni. Flörtök! Kokettálás! Taktilis stimuláció! Fajfenntartásra vonatkozó megjegyzések! Esztergapadi aktusok! És mi még! Kedves nő- és férfitársaim, egy igen jelentős társadalmi rétegről szíveskedtek nagyvonalúan megfeledkezni. A csúnya, az idomtalan, a domborulatmentes nők tömegének nevében követelem, hogy a mi problémáinkra is legalább akkora figyelmet szenteljenek, mint saját szexualitásotoktól túlfűtött, erotikusan túlmotivált kisebbségetekének. Hogy kik vagyunk? Mi, csendes többség? Minket nem fürkésznek kiéhezett férfitekintetek. Ha a legcsábosabbnak vélt szoknyánkat vesszük is fel, legfeljebb lesajnáló pillantásokat aratunk. A munkahelyünkön sose csábmosolyunk, csakis teljesítményeink alapján boldogulunk. Sajnos. Mert legalább egyszer megtörténhetne, hogy hosszú, barnára sült combunk miatt fogadnák el egy elképzelésünket, de ez nem fordulhat elő. Bennünket aztán egyenrangúnak tekintenek a férfiak: a kedvünkért bizony nem ugrálnak fel helyükről a villamoson, és eszükben sincs megalázni azzal a macho gesztussal, hogy előreengednek az ajtóban. Mi nem takargatjuk magunkat, édesmindegy, mit veszünk fel, a főnökünk, a kollégánk a jóistennek se tenne pikáns célzásokat. Festjük a szemünket, szánkat, hajunkat. Mindez csak arra jó, hogy lefolyjon egy nagyobb esőben, mert szexuális késztetést ugyan nem provokálunk vele. Minket un a főnök és un a férj. Minket nem hívnak házibulikra, mert úgyis csak a petrezselymet próbálnánk értékesíteni nagy tételben. Minket nem dicsérnek meg egy új frizura miatt, mert már a régi sem állt jól, meg ki is figyelnek oda. Minket az emberi értékeink miatt kedvel, aki kedvel. De ebből elég volt! A szófián többség nevében kérem - mit kérem? követelem! -, hogy bennünket, csúnya és idomtalan nőket is különböztessenek meg hátrányosan! Vegyék észre, hogy nők vagyunk! Hogy úgy, de úgy vágyunk már egy sikamlós vagy - ó, édes álom - trágár megjegyzésre! Követeljük a diszkriminációt! Mi nem küzdünk a munkahelyi előrejutásért, férfihoz méltó fizetésért - mi ezt magától értetődően kapjuk. De nekünk is jogunk van legalább egyszer az életben abba a megalázó helyzetbe kerülni, hogy hivatali előmenetelünk egy kis szexuális szolgáltatástól függjön. Bár függne! De mi csak haladunk előre, karrierünket nem piszkolják a munkahelyi flörtök, de még a lehetőségük sem. Bennünket nem érint a feminizmus, mert még nőtársaink sem tekintenek nőtársaiknak. Nemhogy ez az öntelt, gőgös, teljesítőképességtől eltelt, megvetendő és áhított férfinép - mindjárt megmondom, mitől nem látják az erdőt, a többséget, minket. Csúnya és idomtalan külsőnk mögött érző szív dobog és egyre azt kalapálja: tessék minket is szexuális tárgynak tekinteni! És akkor évszázadok óta érlelt intellektusunkkal, érzékeny problémamegoldó képességünkkel, kedvességünkkel és empátiánkkal pillanatok alatt megoldjuk az egész vitás kérdést. Ha meg mégsem, legalább lesz egy jó napunk. Mert azt még a magam nevében sem ígérhetem, hogy ellent fogunk állni. Mert lehet, hogy csúnyák vagyunk, de hülyék nem. TOROK MONIKA 2001. június 29. százszorszép • százszorszép