Romániai Magyar Szó, 2002. december (14. évfolyam, 4324-4348. szám)

2002-12-02 / 4324. szám

4324. SZÁM 2002. DECEMBER 2., HÉTFŐ ÁRA 4000 LEJ, ELŐFIZETŐKNEK 2115 LEJ A partnerség az erdélyi magyarság létérdeke is (Bukarest) • Románia és Ma­gyarország stratégiai partnersége mellé a Romániai Magyar Demok­rata Szövetség is természetes módon oda tud állni, mivel ez a partnerség a romániai magyarságnak is érdeke - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke a román és a magyar mi­niszterelnök budapesti tárgyalásait követően, hangsúlyozva: a Buda­pesten tárgyaló hivatalos román küldöttségben az RMDSZ vezetősé­gének két tagja, a szövetség két par­lamenti csoportjának vezetője is helyet kapott. Markó Béla szerint a most aláírt partnerségi nyilatkozat igen fontos elvi egyetértést fejez ki azzal kap­csolatban, hogy a két ország stra­tégiailag, tehát hosszú távon alap­vető kérdésekben - például a kisebb­ségi kérdések megoldásában, vagy a gazdasági kapcsolatok folyamatos fejlesztésében - együtt kíván működ­ni. (RMSZ) JVb____ A Szabadalmi és Védjegyhivatal elutasítja a „pálinka-háborút” (Bukarest) • A Román Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal sajtó­­közleményt adott ki november 29- én, amelyben elutasítja azt, hogy a sajtóban „pálinka-háborúként” em­legetnek egy olyan ügyet, amelynek megoldása az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal hatáskörébe tarto­zik. A közlemény tisztázza a pálinka megnevezés különböző vetületeit, és rámutat arra, hogy ezt a meg­nevezést különböző gyártók hasz­nálhatják, különböző államokban, más és más minőségű szeszes ita­lokra,­de ez nem teszi szükségessé a kölcsönös használati és gyártási jog megszerzését. (A Román Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal köz­leménye nyomán) Lemák István visszakapta házát az ortodoxoktól, de... (Szatmárnémeti) • Olvasóink már megismerhették a református Lemák István esetét az ortodox egy­házzal, amelynek képviselői a rend­szerváltás után az akkori vatrás polgármester szóbeli ígérete alapján rátették kezüket Carpati-negyedbeli (az előző időben építőtelepi irodá­nak használt, de közben lezárt) csa­ládi házára, cseppet sem zavartatva attól a ténytől, hogy a lakás minden irat szerint (így a telekkönyvileg is) Lemákék tulajdona. Sokévi peres­kedés után ősszel végleges döntést hozott a bíróság, melyben azonnali visszaadásra kötelezi az egyházat. Ám a játék, mint beszámoltunk róla, még ezután is folytatódott: a vég­rehajtót és Lemák Istvánt (a jelek szerint előre felkészített) „tiltakozó” ortodox hívők fogadták. A nem kí­vánatos következményeket elke­rülendő, lapunk olvasója belement, hogy vagy megveszik tőle a házat vagy egy másikat adnak helyette. A helyszínen felvett jegyzőkönyvben (Folytatása a 8. oldalon) Adrian Nastase Budapesten Magyar-román partnerség (Budapest) • Előző lapszámunk­ban már jeleztük azokat a fontosabb témákat, amelyek terítékre kerültek Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök pénteki, budapesti találkozóján. Most részle­tesebben is visszatérünk a tárgyaláso­kat követő sajtótájékoztatón elhang­zottakra. S bár mindenki elsősorban arra volt kíváncsi, megegyezett-e a két fél a kedvezménytörvény ügyében, nyilatkozataikban mindkét kormányfő szinte a legvégére hagyta ezzel kap­csolatos mondanivalóját, mintegy for­mailag is azt a közös álláspontot húzva alá: a kétoldalú kapcsolatok terén most nem ez a legfontosabb téma, ez csak egy a sok közül. Adrian Nastase kormányfő azzal kezdte mondanivalóját a kedvezmény­törvény ügyében, hogy a kisebbségi kérdést fontosnak tartja, de nem ez az egyedüli téma, amiről tárgyalnia kell a két félnek. Álláspontja, hogy a kisebb­ségek helyzetéért elsősorban azon or­szág kormánya tartozik felelősséggel, melynek területén élnek, és e kormá­nyoknak kötelessége betartani a ki­sebbségek védelmére és jogaik érvé­nyesítésére vonatkozó európai nor­mákat. Mint mondta, végső soron Ro­mánia és Magyarország gondja ebben a kérdésben, hogy betartsák e nor­mákat. Megjegyezte, nagy figyelem­mel követte a törvény módosítása ügyében eddig megtett lépéseket, és örvendetes, hogy kikerülnek a törvény­ből a gazdasági és társadalmi (econo­­mice si sociale) jogokra vonatkozó kitételek, de továbbra is vannak még bizonyos elvárásaik, melyeket nem­zetközi fórumokon is kifejtettek. Medgyessy Péterrel abban állapod­tak meg, hogy a most induló héten a román és a magyar külügyminiszter véglegesíti az egyeztetést. Nastase hangsúlyozta, ezt tartják a legéssze­rűbb lépésnek a kérdés európai szelle­mű rendezése érdekében, mert ily mó­don szakértői szintről, ahol kizárólag a technikai problémák voltak előtérben, külügyminiszteri szintre emelkedik a párbeszéd. Szem előtt kívánják tartani a romániai és magyarországi közvéle­mény szintjén létező érzékenységeket. Bízik abban, a következő napok erő­feszítései révén megtalálják a remélt (Folytatása a 8. oldalon) Kertész Imre sajtóértekezlete a párizsi Nemzeti Könyvtárban (Párizs) • A Nobel-díj számomra nagy öröm, de holokauszt-túlélőként nem könnyű elviselni, hogy az ember kivétel. A díj talán azt is jelzi, hogy Európának már megint, vagy még mindig szüksége van arra, hogy meghallgassa azoknak az élményeit, akik megélték Auschwitzot, vagy bármilyen totalitárius rendszert - jelentette ki Kertész Imre pénteken a párizsi Nemzeti Könyvtárban tartott sajtóértekezeletén. A Nobel-díjas magyar írót Martina Wahrendorf, négy könyvének francia­­országi kiadója, az arles-i Actes Sud szerkesztőnője üdvözölte az alkalom­ból, hogy először Párizsban szerepelt világpremieren­­ berlini munkahelyén és budapesti hazalátogatásán kívül. A Bibliotheque nationale de France 18. emeleti előadótermét zsúfolásig meg­töltő francia, külföldi magyar részt­vevők, újságírók, könyvkiadók, a párizsi szellemi élet képviselői előtt Kertész Imre francia tolmácsolással németül válaszolt a kérdésekre, mert, mint mondta, kelet-közép-európai lé­vén ez az a nyelv, amely - a francia hiányában - kinyitotta előtte a világ és a világirodalom kapuit. Fejtő Ferenc történész a rendez­vény első felszólalójaként magyarul kifogásolta, hogy egy Nobel-díjas ma­gyar író, egy magyar európai nem sa­ját nyelvén szól a különleges esemény résztvevőihez. Wahrendorf asszony azonban ragaszkodott a német nyelvű megszólaláshoz, amelynek az író udvariasan eleget tett a továbbiakban. Kertész elmondta: a jelenlegi átme­neti időszakban, amely a rendszer­­(Folytatása a 8. oldalon) Adrian Nastase megköszönte a támogatást, majd ünnepélyesen átadta magyar partnerének az ’56-osokról, valamint Nagy Imréről szóló 49 kötetes levéltári dokumentumcsomag első kötetét Fotó: MTI Lapzártakor megtudtuk: kiosztották az EMKE idei díjait (Kolozsvár) • Szombaton délután Kolozsváron kiosztották az EMKE idei díjait: a kitün­tetettek közt volt Orosz Pál József székelyudvarhelyi karnagy, Incze László, a kézdivásárhelyi múzeum nyugalmazott (alapító) igazgatója, Csanádi János, Újzerind érdemes magyar tanára, Szilágyi Ferenc kolozsvári operaénekes, Hatházi András kolozsvári drámaíró, rendező, F.Marton Erzsébet, nagyváradi színésznő, Maksay Ágnes tévériporter, László Csaba néptáncos, Da­­naliszyn József gyergyói színjátszó, Károly Sándor post mortem és Károly Zöld Gyöngyi kép­zőművész, Muckenhaupt Erzsébet könyvtáros, dr. Ábrám Zoltán, Kincses Emese. (Erdélyi Magyar Hírügynökség) A Reform Tömörülés nem képviselteti magát az RMDSZ kongresszusán (Kolozsvár) • Hosszas vita után a székelyföldi küldöttek javaslatát fogadták el a Reform Tömörülés kolozsvári (rendkívüli) kongresszusán. 41-31 arányban döntöttek úgy a küldöttek, 5 tartózkodás mellett, hogy a Reform Tömörülés illegitimnek tekinti a meghirdetett szatmári RMDSZ Kongresszust, és ezért nem képviselteti magát. Toró T. Tibor úgy véli, hogy fontosabb az az egyhangú döntés, amellyel elfogadták az Alternatívát, amelyet programmódosító javaslatként ajánlottak az RMDSZ figyelmébe. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az RT döntése politikai gyengeségük jeleként értelmezhető. (RMSZ) Adventi gyertyák Fotó: Daczó Dénes / RMSZ KISEI HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Megvettük saját halunkat Jól bepaliztak a múlt napokban (vagy inkább az elmúlt években?). Otthon jártam a fatornyosban, s az udvaron rendezgettem, amikor valaki bekiáltott a kapuból: főnök, nem vesz friss halat? Először is kihúztam magam, mert ritkán szólítanak főnöknek, jóllehet nem vagyok nyeszlett, kákabélű alkat. De már hozta is a viharkabátos férfi, akiről messzire látszott, nem az idén bámult le. Jó félig volt a szatyra ponttyal, egyik­másik még csapott is a farkával, mintha csak eladhatóságának csapna reklámot. „Lássa főnök, milyen friss, csak az előbb fogtam itt a falu alatt, a kányaházi tóból!”- dicsérte a portékát a legény. Az ár már indulásból kedvező volt, 40 ezer kilója! Jöhet vagy három kiló, mondom, hiszen a szatmári boltokban a legolcsóbb hal is 70 ezernél kezdődik. Jóízűen eszegettük otthon a halat (a kadarkát majd megisszuk utána odaát, ha a magyar igazolványt kipróbáljuk!), amikor a család egyik tagja azt kérdi: hogyan is állunk a bányaházi tó alatti föld visszaadásával? Csakugyan, kapok észbe, nekünk onnan két és fél hektár terület jár vissza, megboldogult apánk után, a kérvényt s hozzá a bizonyla­tokat le is tettem időben, legalább három-négy éve. Azóta várom, hogy hívjanak: nesz­­tek, itt a föld vagy a kárpótlás, vagy mondjuk évente száz-százötven kiló hal. Igen, leg­alább egy mázsa hal, hisz a kétszáz-kétszázötven hektárt lefoglaló Túr völgyi víz­gyűjtőnek egy százaléka a mi családunk földjén van. Lévén, hogy mind ez ideig semmit nem láttunk az elkobzott földből, a családi kupaktanács egyöntetűen arra a megállapításra jutott, hogy a saját halunkat vettük meg. S ezt nem a valamiből élni kell alapon halászgató roma fiúnak rójuk fel, sokkal inkább a hatóságnak, mely képtelen volt rendezni az ilyen ügyeket, jóllehet néhány éve már törvény is van rá. Nem is csak mi vesszük saját halunkat, de még vagy ötven-hatvan kőszegremetei gazda, akiknek földjét ugyanúgy a víz alá küldték, mint a miénket, s akik ez ideig ugyanúgy csak a szemüket törölhetik, mint mi. Élek a gyanúperrel, több tízezer, ha éppen nem több százezer ember ugyanígy törölgeti a szemét széles e hazában, mivel, a sok száz víztároló (csatorna, műlápos, műfüzes, műrekettyés) okán elvett földjükért a mai napig semmivel nem kárpótolták őket. A bányaházi tó esete jól példázza a legendás hazai tehetetlenséget, a végrehajtó hatalom tunyaságát és nemtörődömségét, amikor olyan ügyről van szó, melynek elodázása nem üt vissza, nem borítja rájuk az asztalt. A tó ma amolyan senki földje, azaz mindenkié. Mindenki halászhat, fürödhet, szennyezhet. Büntetlenül, mert a felü­gyeletével megbízott bányaházi önkormányzatnak sem kellő eszköze, sem elegendő pénze nincs ahhoz, hogy rendet tartson. Néhány éve a sporthorgászok megyei egye­sülete kivonult a területről, mert túl sokat kértek a bérletért. Az illetékeseket nem érde­kelte, hogy a bérleti díjnál még jóval többe kerül a rendszeres halszaporítás (telepítés) és a terület őrzése. Megfelelő bérlőt, lehetőleg egy haszonban gondolkozó kapitalistát kellene találni e gyönyörű tájszeletnek, aki a föld kárpótlásáig, ha nem is egy mázsa, de legalább egy halászlére való pontyot, süllőt adna minden gazdának. Ám félő, hogy ezt a két világháborút túlélt 87 éves Dohi Ambrus bácsi mellett mi sem érjük meg. SIKE LAJOS (a szerző újságíró):

Next