Romániai Magyar Szó, 2003. április (15. évfolyam, 4436-4463. szám)

2003-04-01 / 4436. szám

ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP 4436. SZÁM 2003. ÁPRILIS 1., KEDD ÁRA 4000 LEJ, ELŐFIZETŐKNEK 2308 LEJ Szászrégenben még helyén áll a Wass-szobor (Szászrégen) " Április harmadikéig kaptam haladékot arra, hogy eldöntsük, mi legyen a szobor sorsa", mondotta lapunknak a szászrégeni római katolikus Pakó Benedek kanonok. Mint ismeretes, a múlt szerdán hatósági küldöttség járt a holtmarosi Bartha József református lelkésznél, és Szászrégenben, ahol a templomok szom­szédságában két Wass Albert-szobor állt­­ egyházi területen. Mihail Gorgoi, a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium egyik igazgatója, valamint Nicolae Baciut író, tévészerkesztő, a Maros Megyei Művelődési Felügyelőség főfelü­gyelője Gheorghe Tolan rendőrfelügyelő kíséretében érkezett a helyszínekre. Bartha József tiszteletes aláírta azt a jegyzőkönyvet, melynek értelmében pénz­bírsággal sújtják, ha nem távolítja el a szobrot, mely így a templom épületébe került. Pakó Benedek azt állítja: „Három megoldás lenne: az egyik az, hogy levesz­­szü­k a műkő szobrot, s visszatennénk, amikor minden tisztázódik; a másik az - és ezt Burkhardt Árpád alispán úr javasolja -, hogy tölgyfa-kazettával burkoljuk (Folytatása a 16. oldalon) RMDSZ-állásfoglalás a magyar szocialisták kongresszusán (Budapest) • Mint ismeretes, ér­dekvédelmi szövetségünket küldöttség képviselte az MSZP vasárnap zárult budapesti kongresszusán, amelynek zá­rónapján szót kapott Markó Béla is, az RMDSZ elnöke. „Magyar nemzet csak egy van, abba jobb és baloldal egyaránt beletartozik - mondotta, hangsúlyozva: nem hisz abban, hogy a nemzeti kérdés pártkérdés. Aki mégis így gondolja, az rosszat tesz az erdélyi magyarságnak is - tette hozzá. Markó Béla szerint az RMDSZ jól tette, hogy konfrontáció helyett az együttműködést választotta Romániá­ban. Hozzátette ugyanakkor, hogy a magyar-román együttműködést még hasznosabbá kell tenni, elsősorban gaz­dasági téren. „A szülőföldön maradást gazdaságilag kell segíteni, és ehhez nyújt majd nagy segítséget az Erdélyt átszelő autópálya, a kedvezménytör­vény, valamint az Európai Unió. A ked­vezménytörvény nem csodagyógyszer, de szükség van rá” - fogalmazott. Az erdélyi magyarságnak létérdeke, hogy Magyarország m mielőbb tagja legyen az EU-nak, mert tagként sokkal többet se­g­íthet. Ugyanakkor Románia mielőbbi U-csatlakozása is érdeke az erdélyi magyarságnak, hiszen azzal végre­­valahára eltűnik a határ a magyaror­szági és az erdélyi magyarok között - ismertette az MTI Markó Béla felszó­lalását. (RMSZ) A szegénység leküzdéséért (Sepsiszentgyörgy) • A belső­erdélyi fejlesztési régió kedden Sep­­siszentgyörgyön szervezi meg a sze­génység leküzdését célzó intézkedé­sek szemináriumi vitáját. Mint köztu­dott, a kormány nemrégiben kibocsá­tott 53-as számú határozata új prog­ramot fogadott el a társadalom pere­mére szorultak: gyermekek, hajlék­talanok, hátrányos helyzetűek megse­gítésére, az idősek otthonainak bővíté­sére, a házi betegápolási rendszer fej­lesztésére. A kormányhatározat nyo­mán a minapi megyei tanácsi ülésen Háromszéken is létrehozták a „szo­ciális gondozási közszolgálatot” az önkormányzat intézményeként. A tá­mogatási lehetőségek megismerését, a szociális szolgáltatásokkal kapcsola­tos elvárások teljesítési, a felvetődő gon­dok megoldási módozatainak ki­kristályosítását célozza a belső-erdélyi fejlesztési régió Sepsiszentgyörgyre összehívott szemináriuma, mely a fen­tieken túl a pályázati lehetőségek, a do­kumentáció összeállításának módszer­tana megismertetését is felvállalja. (Flóra Gábor) MTI Fotó: Czimbal Gyula Nemrég avatták boldoggá Batthyány-Strattmann Lászlót, a „szegények orvosát”, akinek életútját Árvay Zsolt eleveníti fel a lap 13. oldalán. A képen: díszablaküveg ábrázolja a doktort a sárvári templomban. Ma született bárány MTI Fotó: Matusz Károly Kinek kötelező? Mottó: A váratlanul hazatérő férj intim helyzetben találja egyik barátját (a feleségén), és emigyen szól: - Nekem kötelező, de te minek csinálod ? Az Újvilágban a háború (az iraki) minden más hírt elnyom. Még a (többi) háború híreit is. Pedig a saját bőrén megtapasztalt mégiscsak előbbre való lenne, ha a CNN és - nyomán - a hazai és külföldi csatornák nem azt a másikat közvetítenék éjjel­nappal, unos-untalan. Az emberek meg - jobb híján - a tévéből tanulják a kultúrát is meg a politikai igazságokat is. A focimeccsek, sőt még a bikaviadalok egykori test-test elleni küzdelmeinek varázsát szertefoszlaná az „igazi" harc, a Való Világ: igazi bombákat, igazi romokat, igazi hullákat lehet „élőben” és színesben látni. Hol marad a labdát kergető csatár felvágása, a bika szarvára került viador vonaglása, vagy akár a horrorfilmek művi rémülete a géppuskasorozattal tényleg kettészelt kisgyerek hiperrealista látványától? Perverz módon vágyunk az erőszakra a tévé előtt is, mogyorórágcsáló és sörkortyolgató kényelmünkben. Tüntetni is csak a kevésbé tespedtek mennek el a tévé elől. A béketüntetés sokkal unalmasabb, mint a jól fésült haditudósítók programja. Bogotában talán ezernyi - főleg fiatal - felvonuló tiltakozott az iraki háború ellen, no meg az északi Nagy Testvért e háborújában is fenntartás nélkül támogató hazai kormánypolitika ellen. A tüntetők sokkal de sokkal kevesebben voltak, mint mondjuk a két hónappal ezelőtti klubrobbantás után a terrorizmus ellen tiltakozók. A távoli terrort nehezebben érzi magáénak az ember, a bizonyítatlant még kevésbé. A New York-i pokoli ikertornyok tragédiájának élő közvetítése még csak kiváltott némi szimpátiát, a főterrorista főgonosznak kikiáltott bagdadi diktátor elleni háború már inkább hidegen hagyja a kolumbiaiakat. Aracataca, ez a géppuskasorozatra emlékez­tető nevű poros kisváros - amely attól lett világhírű, hogy ott született Gabriel García Márquez író, Kolumbia egyetlen Nobel-díjasa­­ a hét végén újra hallatott magáról: a gerillák csapdát állítottak a katonáknak, megöltek közülük tucatnyit, megsebesítettek ugyanannyit. Ez a „békeidőkben", amikor a terroristaellenes koalíció még nem támadta Mezopotámiát, minden helyi lap első oldalait megtöltötte volna. Most a nagyobbik háború miatt az utolsó oldalra szorult. Pedig ez felér Nagy-Britannia eddigi háborús veszteségeivel. A „koalícióban” a kolumbiaiakat, a románokat és a magyarokat a jó szövetségesek között tartják számon. Katonát ugyan most Kolumbia nem küldött (a koreai háborúban keményen részt vettek a Nagy Testvér oldalán), de hűségnyilatkozatot annál inkább. A béketüntetés után beszélgettünk egy egyetemi tanárral - békés ember, világirodalmat tanít, Kertész Imre kapcsán jöttünk össze -, aki megkérdezte, mi miért tesszük ezeket a hűségnyilatkozatokat. Kolumbia állandóan rá van szorulva az USA pénzére és fegyvereire, különösen pedig a mostani elnök, aki mindenáron győzedelmeskedni akar a narkógerillákon (még ha ez elődeinek sosem is sikerült). De mi kiket akarunk legyőzni, vagy meggyőzni, kérdezte. Akkor jutott eszembe a megválaszol(hat)atlan házastársi kérdés: mi tényleg minek csináljuk ? SIKLÓSI NÁNDOR (a szerző politológus) HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Lapzártakor: (2003. március 31-én, 14.40-ig) Tovább tarol a tüdőgyulladás (Genf, Párizs, Brüsszel) • Kanadában már négy halálos áldozata van az atípusos tüdőgyulladásnak. Az újabb, torontói áldo­zatról sajtóértesülések alapján csak annyit tudni, hogy „olyan kórházzal állt kap­csolatban", ahol nehéz légzéssel küzdő pácienseket kezeltek. Franciaországban továbbra is csak azt a 65 éves kardiológust tekintik bizonyítottan fertőzöttnek a kórral, aki a napokban Hanoiból tért haza. Három, vele együtt repülőgépen hazautazott társát egyelőre csak a betegség gyanúja miatt tartják megfigyelés alatt. Belgiumban, Gege­ben is kórházban, elkülönítve kezelnek egy illetőt, aki a napokban szintén Hanoiból tért haza, és az ismert tünetek léptek fel nála. (MTI) Áprilisi eseménynaptár Kulturális rendezvények: április 1-je és 4-e között négy helyszínen is köszöntik a 10 éves Pallas-Akadémia Könyvkiadót: Csíkszeredában, Gyer­­gyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen; 4-e és 6-a kö­zött zajlanak Kovásznán a Körösi Csom­a Sándor Napok; 5-én kerül sor Marosvásárhelyen az Unitárius Gon­dozó Szolgálat új székhelyének fela­vatására; 5-e és 13-a között Temes­váron tartják a VIII. Bánsági Magyar Napokat; 10-én Szovátán Juhász Gyula születésének 120. évfordulóját ünnepük; 11-én, a Költészet Napján méltóképpen ünnepelnek Erdély­­szerte (Bánffyhunyad, Szilágysomlyó, Torda, Zilah, Sepsiszentgyörgy, Kőrös­­kisjenő). 11-én és 12-én kerül sor Kovásznán a Körösi Csom­a Sándorról elnevezett anyanyelvi vetélkedőre, Csíkszeredában pedig az „Anyám fe­kete rózsa” nemzetközi vers- és próza­mondó verseny romániai elődöntőjére; 14-én Bukarestben a 75 éve halott Tóth Árpádra emlékeznek; 18-a és 20- a között Szatmárnémetiben a Magyar Nyelv Napjait ünneplik. A Föld Napja (április 22.) alkalmából több helyen is előadásokra, rendezvényekre kerül sor (Bors, Csíkszentimre, Csíkszereda, Hosz­­szúaszó, Leányvár, Marosvásárhely, Sep­siszentgyörgy, Nagybánya, Erdőszent­­györgy). 24-e és 28-a között Székely­udvarhelyen megrendezik az Országos Diákszínjátszó Fesztivált, míg 27-én Agyagfalván az V. Fúvóstalálkozót; április 27-e és május 4-e között Sep­­siszentgyörgyön megtartják a Szent György Napok rendezvénysorozatát. Összeállította: MEZEI KINGA (Folytatása a 16. oldalon) JJt ■asaaJfmP i i^^Ü^iiiiiiim Ion Tiriac temesvári díszdoktor (Temesvár) • A Temesvári Nyugati Egyetem legnagyobb előadóterme is szűknek bizonyult múlt pénteken, amikor a rangos intézmény díszdokto­rává avatták Ion Tiriacot, a Román Olimpiai Bizottság elnökét. A helyi testnevelési kar dékánja laudatio­­jában hangsúlyozta: Ion Tiriac rendkí­vülit nyújtott mind a sport, mind a gazdasági élet területén, ő a leghite­lesebb román sikerszimbólum. Valódi sportemberhez méltó szerénységgel vette át Tiriac a megtisztelő oklevelet. (Folytatása a 16. oldalon)

Next