Romániai Magyar Szó, 2004. április (16. évfolyam, 4793-4820. szám)

2004-04-01 / 4793. szám

Mircea Geoana Budapesten Magyarország minden külpolitikai sikere jó hír Romániának (Budapest) • A magyar kormányfő­vel, a külügyminiszterrel és a FIDESZ frakcióvezető-helyettesével találkozott budapesti látogatásakor Mircea Geoana román külügyminiszter március 30-án, majd előadást tartott Az európai bővítés hatása a román-magyar kapcsolatokra címmel a Közép-Európai Egyetemen. A kormányszóvivői iroda közle­ménye szerint Medgyessy Péter minisz­terelnök gratulált Románia NATO-tag­­ságához, és reményét fejezte ki, hogy Románia zökkenőmentesen be tud illeszkedni a védelmi szervezetbe. Hang­súlyozta, Magyarország abban érde­kelt, hogy a szomszédos országok mie­lőbb eleget tudjanak tenni az EU-tagság elnyeréséhez szükséges koppenhágai követelményeknek, és ehhez Ma­gyarország kész megadni minden tőle telhető segítséget. A magyar kormányfő üdvözölte az aradi Szabadság-szobor újbóli felállításáról hozott román kor­mányhatározatot és megerősítette, hogy részt kíván venni az avatóünnepségen. Kérte, hogy a román hatóságok minden segítséget adjanak meg az emlékmű mielőbbi felállításához. Örömmel nyug­tázta, hogy a két fél között folyamatosak a konzultációk a Gozsdu-alapítvány lét­rehozásáról és reméli, a szakértők az alapítvány ügyében hozott korábbi ma­gyar kormányhatározat adta lehetőségek kihasználásával hamarosan megtalálják a jelenlegi jogi helyzetnek megfelelő, kölcsönösen elfogadható megoldást. Üdvözölte továbbá a mindkét fél részé­ről megnyilvánuló szándékot a két or­szág kapcsolattartását segítő infrastruk­turális fejlesztéseket illetően (az észak­erdélyi autópálya, a Duna hajózhatósága és a határátkelők fejlesztése). A tárgya­lófelek egyetértettek abban, hogy e téren fel kell gyorsítani a munkálatokat. Ezt követően a román külügyminisz­ter Németh Zsolttal, találkozott a Mar­riott szállóban, aki a megbeszélés után elmondta: üdvözöli Románia NATO- csatlakozását és támogatásukról biztosí­totta az EU csatlakozási törekvéseiket illetően. A NATO kapcsán megjegyezte, bíznak abban, hogy Románia - „be­kerülve ebbe a nemzetközi elitklubba” - eredményesebben tudja majd betartani azokat az értékeket és normákat, ame­lyek „ebben a klubban elfogadottak, kü­lönös tekintettel a nemzeti kisebbségek jogaira”. Abban is bíznak, hogy „úgy fog GUTHER M. ILONA (Folytatása a 16. oldalon) Parlamenti tudósítás 218 képviselő a székely autonómia ellen (Bukarest) • „Gazemberség, terrorizmus, provokáció” - üüvöltötte március 29-én a Kéviselőház plénumában Lucian Augustin Bol­­cas, a Nagy-Románia Párt képviselője. Egyből kitalálható, kikre utalt a haza- és nemzetféltő honatya, az RMDSZ-re, és rajta keresztül az egész magyarságra. Újabb kirohanására az adott alkalmat, hogy aznap 8. napirendi pont­ként a plénumban vitára került a székelyföldi autonómia törvénytervezete. Puskaropogásra emlékeztető harsánysággal indított szónok­latában így kesergett: „Emlékezetünkbe kell vésnünk ezt a napot, amely számunkra egyike a legszomorúbb napoknak. Még sohasem történt meg, hogy román képviselők a román parlament plénumában ilyen sértéseket és rágalmakat legyenek kénytelenek elviselni." Románia szétdarabolásának veszélyét emle­gette, sőt megtoldotta egy új elemmel: a tör­vénytervezet szándéka akadályt gördíteni Ro­mánia európai integrációja elé. Nem ilyen túlfűtötten, de a más pártok nevében felszó­lalók is visszautasították a tervezetet. Sok energiát nem pazaroltak az érvek felsorakoz­tatására. Maga a szakbizottsági jelentés, amely kapcsán a vitának zajlania kellett, a Törvény­hozási Tanács és a kormány álláspontját foglal­ta össze. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a tervezet éles ellentétben áll az alkotmányos kitételekkel, főként annak első cikkelyével, ami az egységes, szuverén nemzetállamra vonat­kozik. A többséget talán legérzékenyebben a nemzeti szimbólumra és a magyar nyelv hiva­talos nyelvvé való emelése érintette, ezt min­denki keményen visszaverte. A törvénykez­deményezők nevében Szilágyi Zsolt vezette föl a tervezetet: a nemzetközi autonómia-mo­­dellekre és a Gross-jelentésre utalva, a szub­szidiaritás elvére alapozva jelentette ki, hogy az európai államok már nem központosítottak. Szerinte a tervezet törvényes keretet nyújt Ro­mánia modernizálásához, és arra is alkalmas. BÉRES KATALIN (Folytatása a 16. oldalon) Párbeszéd a jövőért konzultációsorozatra kerül sor (Bukarest) • Markó Béla, az RMDSZ elnöke levélben hívta meg a magyar tör­ténelmi egyházakat, a romániai magyar civil szervezeteket, az ifjúsági szerve­zeteket, illetve a Szövetségen belüli platformokat, hogy vegyenek részt a Párbeszéd a jövőért című konzultáció­sorozaton. A tervek szerint a megbeszélésekre április közepe és július közepe között kerül sor. A szövetségi elnök levelében rámutatott: a párbeszéd mindenki szá­mára nyitott, a konzultációsorozat tulajdonképpeni célja az, hogy az em­lített szervezetek képviselői elemez­zék a romániai magyar közösség jelen­legi helyzetét, és véleményt cserélje­nek közösségi létünk jogi és intéz­ményes kereteinek további alakítá­sáról, illetve az RMDSZ-nek mint egy­séges érdekképviseletei és érdekvé­delmi szervezetnek minél nyitottabb, minél demokratikusabb működéséről. Ugyanakkor hozzátette: a megbeszé­lések során kialakított fontosabbb cél­kitűzéseknek már az RMDSZ parlamenti választási programjába is be kellene kerülniük. (RMDSZ-Tájékoztató) MTI Fotó: Kovács Attila Kovács László külügyminiszter találkozott, majd megbeszélést folyta­tott román partnerével, Mircea Geoana román külügyminiszterrel. Myffid HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Döbbenet és örömünnep Janus-arcú napok, hetek várnak ránk. Kezdjük a mosolygósabb felével: április 2-án munkaszüneti napunk lesz! Legalábbis a minden csatornán szétkürtölt hírek szerint a kormány április elsején azt a döntést kívánja meghozni (higgyük? ne higgyük), hogy másnap az egész ország örömünnepet ül NATO- csatlakozásunk tiszteletére. És ez még csak a kezdet, mert a tervek szerint a mulatozás, a hejehuja, az államilag (is) gerjesztett fieszta-hangulat - mindenféle előadásokkal, show-kkal - április 15-éig tart, valósággal bekebelezve a hagyományos húsvéti ünnepeket. Szóval, lesz itt ám öröm, nyakba borulás, lufieregetés, térzene, trikolóros díszbeszéd, nagy pukkanások (ágyú, pezsgősdugó, ilyesmi) - persze, ha megérjük, mert még mielőtt tel­jes csülökkel vetnénk magunkat az örömünnepbe, meg kell emésztenünk a derűlt égből vil­lámcsapásként ránk mért tiltást: kedden ugyanis a brit parlamentben a belügyminiszter beje­lentette: szerdától kezdve felfüggesztik minden Romániából és Bulgáriából vízumkérés megvizsgálását, s beutazásra csak igen kivételes esetben - betegség, haláleset, életveszély - jogosítanak valakit körünkből. Adió tehát munkavállalás, üzleti élet, Angliában folytatott tanul­mányok! A villámcsapás azért mégsem teljesen felhőtlen égből ért bennünket, jelei s nyugtalanító hírei voltak már annak, hogy a Balkán térségben - s mindenekelőtt Romániában és Bul­gáriában - nagyszabású bűnszövetkezet működik, amely 1000-3000 angol fontért, meste­rien előállított hamis iratok alapján olyan emberek százait-ezreit juttatja vízumhoz, akikről aztán kiderül, hogy még csak nagy vonalakban sem felelnek meg a brit bevándorlási törvények előírásainak. S tehették ezt mindenekelőtt azért, mert a brit külügyi hatóságok, európai túlteljesítési meggondolásból „egyszerűsítettek" a procedúrán, bátorították a konzuli szervek megkerülését az illető országokban és a közvetlenül Angliába postázott iratokat felületesen, a nagy hangon nemrég beígért gyors iramban feldolgozva boldog-boldogtalan­nak beutazási vízumot adtak. Tették ezt annak ellenére, hogy a diplomáciai hálózatból - így legutóbb a bukaresti brit konzultól­­ jelzések mentek arra nézvést, hogy gátat kell vetni az egyre pimaszabb és gátlástalanabb törvénytelen nyerészkedésnek. James Cameron konzul e-mail üzenete volt az utolsó csepp, amitől a londoni alsóházban kiömlött ama bizonyos éjjeli edény: a belügyminiszter bejelentette az azonnali vízum­­felfügesztést román és bolgár viszonylatban. Hogy meddig? A beígért szigorú brit kor­mányvizsgálat befejeztéig - amit még el se indítottak - semmi jóra nem lehet számítani. Példa rá a brit konzul esete, akit ugyancsak sújt az, hogy nevén nevezte a gyermeket­­ azonnali hatállyal, ugyancsak kedden visszavonták megbízatását. Igaz ugyan, hogy a vízumbotrány kirobbanása és perverése félig-meddig a jövő évre esedékes angliai választási csaták előszeleként is értelmezhetők, de vajon sikerül-e elosz­latni másokban azt a gyanút, hogy az üzletszerű vízumfabrikálás, ha ilyen jól működött Lon­don felé, tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa, s a földalatti ipar ugyanilyen hatékonyan dolgozik más nyugati országok irányában is? És a brit példán felbuzdulva az elkövetkező hetekben várható más fővárosok ünneprontó gesztusa is. A veszélyt, sajnos, egyelőre nem érzékeljük. A román külügy egyelőre úgy intézte el a bejelentést, hogy „túlzónak és igazságtalannak" bélyegezte, amit - reméli­k - hamarosan vissza is vonnak. Erősen kíváncsi vagyok... CSEKE GÁBOR (a szerző újságíró) Nők az erőszak ellen (Kolozsvár) • A családon belüli erőszak áldozataira hívták fel a figyelmet néma tüntetéssel Kolozs­vár főterén az Artemis - Nők az Erőszak Ellen elnevezésű szervezet tagjai. A keddi esemény mellett már­ciusban több rendezvénnyel - szín­darabokkal, előadásokkal - ismertet­ték tevékenységüket. A Baba Novac utca 23. szám alatti székházukban pszichológiai és jogi tanácsadást biztosítanak a bántalmazottaknak - akik a statisztikai adatok szerint ki­lencven százalékban nők és gyerme­kek. A közeljövő tervei között új tanácsadási forma kialakítása szere­pel­ az agresszorok részére - tájé­koztatott Sorina Bumbulut, az Ar­temis elnöke. Mint elmondta, prog­ramjaik lebonyolításában sem­miféle állandó anyagi forrásra nem számíthatnak, újabb és újabb pályá­zatokkal szerzik meg a szükséges támogatást. Nehézségekbe ütközik így az évek óta működő menhely fenntartása is, ahol jelenleg öt bán­talmazott személy tartózkodik. A rendőrség adatai szerint Kolozs megyében tavaly három halálos ál­dozata volt a családon belüli erőszak­nak, gyilkossági kísérlet hat tör­tént, bántalmazásról tizenheten, ne­mi erőszakról hatan tettek bejelen­tést. Az utóbbi három kategória sta­tisztikai adatai - a szervezet mun­katársai szerint - messze állnak az igazságtól, hiszen sok esetben az ál­dozatok még mindig a hallgatást vá­lasztják. ROSTÁS­ PÉTER EMESE ­ A BCR 8 százalékát a bank dolgozói vehetik meg (Bukarest) • Románia 20 millió dolláros bevételt remél a legnagyobb bank, a Banca Comerciala Romana (BCR) 8 százalékának eladásából, amelyet a pénzintézet dolgozóinak kínáltak fel - mondta Nicolae Danila, a bank elnöke szerdán. A BCR pri­vatizációs bizottsága részvényen­ként 10 350 lejes árat javasol a kor­mánynak. Az állam így 20 millió dolláros bevételhez jut a részesedés eladásából. Románia korábban ígéretet tett a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy a román bankszektor bevé­teleinek harmadát adó BCR-t 2006- ig stratégiai befektetőnek adja el. Románia a BCR 25 százalékát az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) és a Világbank befektetési részlegének, az IFC-nek adta el - fele-fele, vagyis 12,5-12,5 százalékos arányban - 222 millió dollárért tavaly, miután az eladást célzó korábbi kísérletek, elsősorban a nemzetközi érdeklődés hiánya miatt kudarcot vallottak. A román államnak még 44 száza­lékos a részesedése a bankban, öt ro­mán befektetési alap pedig együtt 30 százalék körüli részesedéssel rendel­kezik. Az Európai Unió a múlt hónap­ban arra figyelmeztette Romániát, hogy a 2007-es tervezett román EU- belépési dátum későbbre tolódhat, ha nem gyorsítják fel a gazdasági reformokat. (MTI/Reuters) _____Mst__________

Next