Romániai Magyar Szó, 2004. november (16. évfolyam, 5005-5034. szám)

2004-11-01 / 5005. szám

4. OLDAL Lefékezett a Rapid A vasárnap esti mérkőzések, köz­tük a késő esti Steaua-FC National rangadó előtt a szurkolói figyelem Craiovára terelődött, ahol az Univer­­sitatea a harmadik helyezett, hazai pá­lyán veretlen, de idegenben eddig igencsak gyengén szereplő Rapidot fogadta. A mintegy húszezer néző előtt, zavaróan sűrű ködben megren­dezett összecsapás első felében a vas­utasok tűntek határozottabbaknak, szervezettebbeknek, de a kidolgozott helyzetekkel csatáraik, akik közül hiányzott Sabin Ilie és D. Niculae, nemigen tudtak mit kezdeni. Fordulás után változott a játék képe, a diákok vérszemet kaptak, egyre többször ját­szották be magukat a Rapid bün­tetőterületére, ahol főleg a kameruni Njock jeleskedett. Nevéhez fűződik a vezető gól is, amely részben Dolha lelkén is szárad. A vendégek hálóőre későn indult meg a beadásra, elakadt az ellenfél csatárai között, így a labda lényegében a magára hagyott kapuba került. A szerepet ezt követően Sa­­lomir játékvezető „vette át”, aki egy parázs pillanatban elvesztette fejét, össze-vissza mutatott hol sárga, hol piros lapot a craiovai kapu előterében, aminek kisebb verekedés lett a vége, innen is, meg onnan is kiállította a csapatkapitányt, nem sokkal később pedig még egy fővárosit. Ionescu öngólja így aztán csak a végeredmény számszerű alakulásában lett érdekes. Megszerezte első hazai győzelmét a Iasi-i Poli, folytatja jó szereplését a Dan Petrescu által irányított Sp. studentesc, sima vereséget szenvedett Konstancán a Poli AEK, a Gloria pedig múlt heti vendégének sorsára jutott azzal, hogy 4-1-ről felzárkózott Pitesti-en 4-3-ra, de többre már nem volt ideje. A labdarúgó A-osztály 12. fordu­lójának szombati eredményei: Sp. studentesc-Brassói FC 2-0, g: G. Bucur (21.), Cruceanu (38.); Kons­­tancai Farul-Temesvári Poli-AEK 4- 0, g: Paskovics (55.), Lungu (69.), Cristocea (75., 84.); Iasi-i Poli-Bákói FCM 1-0, g: Bernard (9.); Pitesti-­ FC Arges-Besztercei Gloria 4-3, g: Bilasco (19. 44.), Prepelita (56.), M. Sava (71.), illetve Coroian (14.), Neg­­rean (80.), Peres (90.), Craiovai U­­Rapud 2-0, g: Njock (70.), Cr. Ionescu 82. - öngól). n_/&\ 1^ 1751 /S\J°2ITJ1í^lip)_ Kapaszkodik az Olimpia A mindössze négy vendégsiker és két döntetlen bizonyítja: a házigazdák nem voltak adakozóak a szombat 11. fordulóban. Az első csoportban meg­szusszant a listavezető vaslui­i gárda, amely immár három ponttal áll az üldöző boly előtt. A feljutásban joggal reménykedők között pedig immár a Ceahlaul és a Román Kupában vitéz­kedő brailai csapat is megtalálható. A második csoportban ismét kika­pott az élvonalból kihullt Petrol, amely immár kilenc ponttal áll a lista­vezető nagyszebeniek mögött. Utób­biak már a jövő szombati rangadóra készülnek, hiszen a „pandúrok” legyő­zése megelőlegezheti őszi elsőségü­ket. Erre pályázik a félmillió eurós költségvetéssel rendelkező újonc oto­­peni-i gárda is, amely kitartóan ott lo­hol a Nagyszeben és a Pandurii nyo­mában. A harmadik csoport rangadóját Aradon vívta az UTA és a Nagyváradi FC. Miután a vendégek kétszer is meg­döngették a kapufát, a textilgyáriak a 86. percben találtak be Apostu révén, s ezzel a váradiak leszorultak a dobo­góról. A Jiul és a Gazmetan is be­gyűjtötte a kötelező három pontot, az Olimpia pedig Désen remekelve ka­paszkodott föl az élboly nyomába. Bi­zonyította remek formáját a zilahi csapat is, az Armatura a csoport má­sodik legjobb gólarányával fenyegeti a feljutójelöltek pozícióját. Nehezen nyert a kolozsvári diákcsapat, amely­nek tilos botlania a hátralevő négy fordulóban, feltéve, ha bele kíván szólni a feljutás kérdésébe. Bl: Konstancai AltayrFoksányi Unirea 2-1, Szecselevárosi Precizia- Moinesti-­ Petrol 1-0, Piatra Neamt-­ Ceahlau-Romani Laminorul 3-1, Tirgovistei FCM-Botosani FC 1-0, Navodari-i Midia-Galaci -Dunarea 3-1, Bodzafordulói Gloria-Brailai Dacia Unirea 0-0, Vaslui FC-Vidombáki FC 2- 0, Temesvári Poli-Mangaliai Calla­­tis 2-3. Az élmezőny: 1. Vaslui FC 22, 2. Precizia 19, 3. Midia 19,4. Callatis 19, 5. Ceahlau 18,6. Dacia Unirea 17. B2: Tg. Jiu-i Pandurii-Urziceni-i Unirea 2-1, Alexandriai Rulmentul- Buk. Dinamo II 2-2, Pitesti-i Interna­­tional-Drobeta Turnu Severini Buil­ding 0-3, Bük. Juventus-Motrus Mi­neral 0-3, Mioveni-­ Dacia-Buk. Inter Gaz 4-3, Otopeni CS-Ploiesti-­ Petrol 3- 0, Bük. Rapid I -Slatinai Ob­al 1-1, Nagyszebeni FC-Caracal FC 1-0. Az élmezőny: 1. Nagyszebeni FC 28, 2. Pandurii 26, 3. Otopeni CS 26, 4. Petrol 19, 5. Urziceni 18. B3. Kolozsvári U­FC-Vajdahu­­nyadi Corvin 2-1, Zilahi Armatura- Aranyosgyéresi Sodronyipar 3-0, Avasfelsőfalui Casus-Szalontai Li­berty 2-1, Aradi UTA-Nagyváradi FC 1-0, Petrozsényi Jiul-Aradi ACU 3-0, Dévai CS -Nagyszentmiklósi Unirea 3-0, Szászmedgyesi Gazmetan-Bo­­rosjenői Tricotaje 1-0, Dési Unirea- Szatmárnémeti Olimpia 0-1. A november 6-i 12. forduló sláger­mérkőzései: Liberty-Armatura; Aradi ACU-UTA; Nagyszentmiklós-Jiul; Olimpia-Gazmetan, Dés-Kv. U­FC. (Turós-Jakab László) 1. Petr.Jiul 11 8 2 1 29- 8 26 2. Gazmetan 11 7 2 2 17-11 23 3. Olimpia 11 7 1 3 15-8 22 4. Armatúra 11 6 3 2 24-11 21 5. Nagyvárad 11 6 2 3 21-11 20 6. Borosjenő 11 6 1 4 20-18 19 7. Sodronyipar 11 5 4 2 14-12 19 8. Kv. UFC 11 6 0 5 21-16 18 9. Aradi UT 11 5 1 5 12-13 16 10. Dévai CS 11 4 2 5 13-14 14 11. NSz. Liberty 11 4 2 5 12-16 14 12. Nagyszentm 11 3 3 4 10-15 12 13. Negr.Casul 11 2 2 7 7-16 8 14. Dési Unirea 11 1 3 7 6-20 6 15. Vh. Corvin 11 1 2 8 8-22 5 16. Aradi ACU 11 1 2 8 5-23 5 -n—­­ Vendégsikerek sorozatban Csak döntetlent ért el az újonc Pápa otthonában a Debrecen a lab­darúgó Arany Ászok Liga 11. fordu­lójában. A mérkőzés elején a pápaiak meglepték neves ellenfelüket és az első negyedórában akár két góllal is vezethettek volna. A Debrecen foko­zatosan átvette az irányítást, de feltűnően idegesen, kapkodva ját­szott. Az indulatok a játék rovására mentek, a döntetlen igazságos ered­ménynek mondható. A Vasas a máso­dik félidőben négy gólt szerezve fordított és győzött a Kispest ellen. A hajrában pörögtek fel az események, s némi meglepetésre az addig roppant pontatlanul futballozó kispestiek vezetést szereztek, igaz, ehhez kellett a hazai védők hibája is. A szünet után alaposan feljavult a Vasas, tetszetős játékkal, viszonylag könnyedén for­dított. Kétgólos hazai vezetést ledol­gozva döntetlent ért el a Fehérvár FC -felvételünkön­­ a Hungária körúton. Rengeteg pontatlanság jellemezte az MTK játékát, a hazaiak kapkodtak, így a támadások befejezése nem sikerülhetett. Fordulás után az első negyedóra rendkívül unalmas futballt hozott, már-már úgy tűnt, hogy egyik csapat sem tör győzelemre. Ekkor azonban Illés rövid időn belül két alkalommal is bevette a Fehérvár kapuját, amire ugyancsak gyorsan válaszolt Horváth F. A szépítő gól reményt adott a vendégeknek, akik a hajrában végül kiharcolták a dön­tetlent. Egygólos győzelmet aratott a vendég Diósgyőr a Kaposvár felett. Egy védelmi hibát kihasználva szer­zett vezetést viszonylag korán a jó­részt a védekezésre összpontosító­ Diósgyőr, amely végül nagy szeren­csével be is gyűjtötte a három pontot az, ezzel a hazai veretlenségét elve­szítő, egyébként jól futballozó és ren­geteg helyzetet kihagyó Kaposvárral szemben. A ZTE Sopronból vitte el a három pontot. A frissebben, pontosabban futballozó vendégeknek jóval több helyzetük volt, a Sopron egy szép ak­ciónak, valamint Balogh kapus bra­vúrjainak köszönheti, hogy nem ke­rült hátrányba az első félidőben. A Matáv a második félidőben is sok hi­bával, pontatlanul játszott, a játék képe alapján a vendégek győzelme megérdemelt, és az egygólos különb­ség még a soproniakra nézve hízelgő. A labdarúgó Arany Ászok Liga eredményei és az állás a tizenegyedik forduló szombati mérkőzései után: Nyíregyháza-Győri ETO FC 1-1, Lombard Pápa FC-Debreceni VSC MegaForce 1-1, g: Medved (11.), illetve Sándor T. (52.); NABI Ka­­posvár-Diósgyőr BFC 0-1, g: Pólyák (15.); MTK Budapest-Fehérvár FC 2- 2, g: Illés (61., 65.), illetve Horváth F. (67.), Magasföldi (84.); Újpest FC­­Pécs MFC 1-1, Matáv FC Sopron- ZTE FC 1-2, g: Bárányos (22.), illet­ve Koplárovics (34.), Józsi (61.); Vasas-Budapest Honvéd 4-1, g: Ferenczi (60.), Horváth (63.), Schultz (77., 11-esből), Horváth (89., 1 -es­ből), illetve Vén (44.). Vasárnap ját­szották: Előre FC Békéscsaba-Fe­­rencváros: 1. Ferencváros 10 8 1 1 26- 8 25 2. Debrecen 11 7 1 3 20-11 22 3. Újpest FC 11 6 4 1 21-13 22 4. ZTE FC 11 6 3 2 22-12 21 5. BP. MTK 11 5 3 3 15-10 18 6. Győri ETO 11 5 2 4 14-12 17 7. Kaposvár 11 5 2 4 14-18 17 8. FC Fehérvár 11 4 4 3 18-11 16 9. Lombard 11 4 3 4 16-15 15 10. Matáv-Sopron 11 3 4 4 16-21 13 11. Pécs MFC 11 3 2 6 11-16 11 12. Bp. Honvéd 11 3 2 6 17-25 11 13. Bp. Vasas 11 3 1 7 14-18 10 14. Diósgyőr 11 3 1 7 12-20 10 15. Nyíregyháza 11­­ 6 5 13-25 6 16. Békéscsaba 10 1 3 6 9-23 6 2004. NOVEMBER 1., HÉTFŐ Nemzeti bajnokságokban A listavezető sikere. Az éllovas Olympique Lyon és a második helye­zett Lille is otthon tartotta a három pontot a Strasbourggal, illetve a Saint- Etienne-nel szemben a francia labda­rúgó-bajnokság 12. fordulójában, igaz, ehhez mindkét csapatnak elég volt egyetlent gólt szereznie. A tabellán harmadik Auxerre ugyanakkor - szintén hazai környezetben - nem bírt a Paris Saint-Germainnel. Eredmé­nyek: Sochaux-Toulouse 2-0 (1-0), Ajaccio-Nantes 1-1 (1-1), AJ Auxerre - Paris Saint-Germain 1-1 (0-1), Girondins Bordeaux-Lens 1-1 (0-0), Lille - Saint-Étienne 1-0 (1-0), Olym­pique Lyon-Racing Strasbourg 1-0 (0- 0), Metz-Bastia 2-0 (2-0), Nice-Istres 0-0, Stade Rennes-Caen 1-1 (0-0), Olympique Marseille-AS Monaco 1-1 (1-1). Az állás: 1. Olympique Lyon 26, 2. OSC Lille 25, 3. AJ Auxerre 21, 4. AS Monaco 20, 5. Olympique Mar­seille 19, 6. FC Sochaux 18. Idegenben Király csapata. A Király Gáborral felálló Crystal Palace egygólos győzelmet aratott a Birming­ham City vendégeként az angol labda­rúgó-bajnokság, a Premier League tizenegyedik fordulójának nyitómér­kőzésén. Torghelle Sándor nem lép­hetett pályára a remekül kontrázó lon­doniaknál, mivel szerdán a Charlton Athletic elleni Ligakupa-találkozón - amelyen győztes gólt szerzett - kiállí­tották. A Crystal Palace hat év után nyert újra idegenben az élvonalban. Eredmény: Birmingham City-Crystal Palace 0-1 (0-1), Arsenal-Southamton 2-2 (!) - felvételünkön a vendégek öröme. Szabics gólt lőtt, de... Szabics Imre megszerezte második gólját a né­met labdarúgó Bundesliga jelenlegi idényében, de a VfB Stuttgart veresé­get szenvedett a Schalke 04 otthoná­ban. A Schalke­­ az FTC UEFA Kupa ellenfele - két perc elteltével már 2-0- ra vezetett a Stuttgart ellen, amely 3-0 után még az első félidőben felzárkó­zott egy találatnyi különbségre, többek között Szabics góljával. A magyar csatárt a szünetben lecserélték, s az eredmény már nem változott. A Bayern München meglepetésre kika­pott Mönchengladbachban, a címvédő Werder Bremen pontot mentett a Hamburg ellen, míg a Dortmund- Leverkusen rangadón hazai győzelem született. A Bódog Tamást nélkülöző Mainz ugyancsak elhúzott 2-0-ra Wolfsburgban, de a hazaiak a bolgár Marin Petrov négy góljával fordítottak és nyertek. A Hertha BSC - Dárdai Pál nélkül - Freiburgban diadalmaskodott. 11. forduló: SC Freiburg-Hertha BSC 1-3 (1-1), Borussia Dortmund-Bayer Leverkusen 1-0 (1-0), Hannover 96- VfL Bochum 3-0 (1-0), Möncheng­­ladbach-Bayern München 2-0 (0-0), VfL Wolfsburg-FSV Mainz 05 4-3 (2- 2), FC Schalke 04-VfB Stuttgart 3-2 (3-2), Werder Bremen-Hamburger SV 1-1 (0-1). A bajnokság állása: 1. VfL Wolfsburg 24, 2. FC Schalke 04 21, 3. VfB Stuttgart 20, 4. Hannover 96 20, 5. Bayern München 20, 6. Werder Bremen 19. Más tájakon. A Malmö FF lab­darúgócsapata 15. alkalommal nyerte meg a svéd bajnokságot. Az utolsó fordulóban 1-0-ra legyőzte az Elfsbor­­got, míg legnagyobb riválisa, a Halms­­tad csak 1-1-es döntetlent ért el a Gö­teborg ellen. A Malmö így 52 ponttal végzett a tabella élén a Halmstad (50) és a Göteborg (47) előtt. Nem várta meg a Chel­sea az angol labdarúgó szövetség (FA) döntését, még annak előtte útila­put kötött a kokainfo­gyasztással vádolt Ad­rian Mutu - felvételün­kön még jobb napjai­ban - talpa alá - adta hí­rül elsőként a londoni The Sun bulvárlap. A hírt már pénteken a klub meg is erősítette, mi több, később kilátás­ba helyezte azt is, hogy perelni fogja egykori csatárát szerződéssze­gés miatt. Szakemberek véleménye szerint ezek után aligha lehet számí­tani az FA megértésére, így nagy a valószínű­sége annak, hogy a ro­mán játékos kétéves eltiltást kap.

Next