Kárpáti Magyar Hírlap, 1936. január-június (17. évfolyam, 1-78. szám)

1936-01-01 / 1. szám

hírek Hirdetőinknek, előfizetőinknek és olvasóinknak boldogabb új esztendőt kiválnunk.­­ (Dragonyosok.) Prága. A nemzet­­tegnapi száma rendeletet közöl, amely védelmi minisztérium közlönyének гаек értelmében január 1-től az összes csehszlovák lovasezredeke­t drago­­nyosezredekre keresztelik át. Minden vonatkozásban, ahol eddig a «lovas» szó szerepelt, a «dragonyos» elneve­zést kell használni. A legénység tag­­jait, akiket eddig lovasoknak nevez­tek, újévtől kezdve dragonyosoknak­­ (Az «Uj Idők») jaimuár 1-ei szá­­ma már kapható. Az «Uj Idők»­­ ma már fogalom a magyar családoknál. Komoly, nívós, szépirodalmi, képes folyóirat, immár a XLII.dik évfolya­mában. A magyar írók és művészek nagy találkozója ez az újság, ahol ké­pességeik legjavát raktározzák el év­­ről-évre kedves olvasóik gyönyörköd­tetésére, szórakoztatására és nevelésé­re. A közönség ragaszkodását az «Uj Idők» kiadóhivatala most egy olyan ajándékkal akarja meghálálni, amely páratlan a maga nemében: vegye meg az­ újévi számot, hogy tájékozódhas­son ön is. — Budapest, VII. András­­sy­ u. 16. 1 . (Értesítem a n.é. közönségét), hogy a Hoffmann Károly-féle cuk­rászdát (Ungvár, Munkácsy M. u. 18) átvettem ás újonnan át­alakitottam. Olcsó árak mellett kaphatók naponta friss sütemények, bonbonok, csoko­ládék, dessertek, meleg teák, kávék, és mindenféle ünnepi kollekciók. — A n.é. közönség szives támogatását kérem: Sokol­o­vics István, cuk­rász. (Van-e olyan súlyos bünte­tés, amelyet az a Dame László­ nevű volt «magyar» százados megérdemel, aki gyalázni merészelte a műveit vi­lág által tisztelt, ünnepelt magyar szabadságharc nagyjait? Bírói ítélet ily nagy nem lehet! Itt mét­ó hitélet egy nemzet megvetése lehet!­­ (Hatvan gyermek a vidai dar­­kában.) Szófiából jelentik: Hatvanko­­sarovói iskolásgyermek tanítói veze­tésével kiránduláson volt és hazatérő­ben egy 50 méter hosszú, primitiv fah­­a­don kellett áthaladniuk. A hid a nagy teher alatt leszakadt és a­­gyer­mekek tanítóikkal együtt a 9 méter mélyen folyó folyóba zuhantak, amelyben azonban szerencsére csak kevés víz volt. Azonnal megkongat­ták az összes harangokat, miire a­­la­kosság a szerencsétlenség színhelyére siettek és valamennyi gyermeket ki­mentette a folyóból. A gyermekek legnagyobb része csak bőr horzsolá­sokat szenvedett és csak hat gyermek törte el kezeslárváit.­­ (Világbotrány.) Bukarestben nem szabad a magyar sajtótermé­­keket árusítani: tőzsdékben, kiosz­kokban s az ujságáru­dákban! Térké­­pet veszünk elő, és megnézzük, hol van Bukarest? Vájjon: G/Nyuga­to­n találjuk-e meg, vagy pedig — Ke­leten, valahol?... . kárpáti magyar hírlap. A szakadékba és a vízbe zuhant egy lakodalmasokat szán­tó autó Csak könnyebb sebesültjei vannak a súlyos szerencsétlenségnek Vasárnap reggel Szimevér község kö­zelében borzalmas autókatasztrófa történt, amely csak a véletlen szeren­cse folytán nem követelt emberáldoza­tokat- Előző nap lakodalom volt a községben, amelyen részt vett többek között Wächter Náthán oroszvégi mé­száros és a felesége is. Másnap reg­gel a lakodalmazók autón indultak Munkács felé még négy utassal, úgy­hogy a sofőrrel együtt heten ültek a kocsiban. Alig hagyták el Szinevért, egy éles kanyarban az autó fékje vá­­ratlanul felmondta a szolgálatot s a 'hegyi uton a gépkocsi teljes sebesség­gel neki­rohant az utat szegélyező 'fa­korlátnak, azt áttörte s az autó tizen­hat méter mély szakadékba bukfence­zett, majd az alant folyó mély і hegyi patak vizében állapodott meg. Szerencs­ére zuhanás közben az au­tó teteje levált s igy az vautéban ü­­lők, akik csodálatos módon csak köny­­nyebben sebesült­ek meg, ki tudtak і Wächter, felesége és a többi utas is csak horzsolásos sebeket szenvedtek s a szinevéri körorvos részesítette őket első­segélyben. A sofőrnek nem tör­tént baja, viszont a gépkocsi teljesen használhatatlan állapotba került. Csak nagy üggyel-bajjal tudták ki­emelni a vízből, illetőleg felhúzni a szakadékból. Ліми egyenituss­ti végre az öreg nyugdíjasokat? Hodza: A fizetéslevonások mérséklése nem várható PRÁGA. A nemzeti szocialista Te­legraf jelentése szerint dr. Hodzsa miniszterelnök december 24-én kihall­gatáson fogadta a közalkalmazottak szervezeinek küldöttségét s a fizetés­­leszállítások kérdésében a küldött­ségnek a következőket mondotta: — A fizetésleszállítások további mérséklése az 1936. évben már nem várható azért, mert az állami költség­­vetés az állami pénzügyek vigasztat­­lan helyzete miatt kénytelen számolni a fizetésleszállításokk­al s a gazdasági viszonyok olyfokú javulásával nem lehet számolni, hogy a fizetésleszállí­­tás csökkenthető legyen. Az öreg nyugdíjasok úgynevezett negyedik kategóriájának egyenjogúsí­tását a kormány a­ miniszterelnök szavai szerint 1936. év július 1-ére akarja megvalósítani. A kormány ugyancsak jóindulattal kezeli azt a kérdést is, hogy a hivatalnokokat is­mét a hónap elsején fizessék, e kér­désben azonban a pénzügyminiszter­nek engedi át a kezdeményezést. A tényleges állami hivatalnoki szol­gálat előtti időnek — így a­­katonai szolgálati időnek — a nyugdíjévekre való beszámítását a kormány csak 1936 tavaszán fogja tanulmányozni A miniszterelnök végül készséggel ad­ta hozzájárulását ahhoz, hogy a köz­­alkalmazottak szervezeteit a kor­mány idejében tájékoztassa a közal­ mit kell tudni az­at esztendőről? Az 1936-os évnek 366 napja van, az év tehát szökőév. Különösebb érde­kessége az évnek, hogy két teljes hold- és napfogyatkozás van benne,­­amelyből csak egy nap- és egy­­hold­­fogyatkozást fogunk látni. A teljes holdfogyatkozás január 8-­­án este 6 óra 58 perctől 7 óra 21 percig fog tartani, 5 óra 28­­percko­rja hold a föld árnyékába lép, hog­y­­azt 8 óra 51 perckor hagyja el. A napfogyatkozás június 19-én ná­lunk csak részlegesen les­z látha­­ható.­­A teljes napfogyatkozás csak mintegy 100 km. széles sávban szé­­lelhető, amely sáv hossza 14 ez­er km. lesz, s a Málta-szigettől, Görög­országom, a Fekete-tengeren, Kauká­zuson, Omszkon, Tolmszkon, Habarov­szkon és J­apánon át egész a Csendes­­óceánig fog érni. Egyedül Oroszország 14 expedíci­ót szervez ,és küld ki, hogy­­a­­ritka természeti tüneményt kellőkép tanul-e (Szives tudomására hozom) a m.é. vásárlóközönségnek, hogy rum- és likőrgyáramat Uzhorod, Zatko­­vics-tér 2. sz. alatt (régi postaépület, bejárat a Csatorna-utca felől) —meg­nyitottam. Kérem a n.é. vásárlókö­zönséget, hogy szolgálataimat igénybe­­vennni szíveskedjék. — Tisztelettel: Rozgonnyi Endre,­mányozhassák. Ezen expedícióhoz az európai kul­turálumok egész sor expedícióval csatlakoznak s többek között a magyar és csehszlovák csil­lagászok is résztvesznek a tudomá­nyos megfigyelésben, noha a teljes napfogyatkozás tartama nem fogja fe­lülmúlni a két és fél percet. Hogy m­nyi­lyen jelentős a csillagászat részére egy-egy ilyen esemény, mint a napfo­gyatkozás, bizonyítja, hogy egy hír­neves csillagász ezideig él télien 200 ezer km-t utazót­, hogy 39 napfogyat­kozást lásson, amely összesen 16 perc­ig tartott. A részleges napfogyatkozás nálunk az említett nap reggel 4 óra­­18 perc­­kor kezdődik és 6 óra 2 perck­or fe­jeződik be, tehát korán kell kelnünk, természeti tüneménynek, hogy részeseivé lehessünk az érdekes kellemes eseménye ennek az évnek, hogy a szenteste csütörtökön lesz, úgyhogy a k­ét karácsonyi naphoz még egy vasárnap is csatlakozik, te­hát három napon át ünnepelhetünk. Mária meny bemenet­ele aug. 15-ikére, szombatra esik, ez meg kettős ünne­pet jelenít, ugyanígy az október 28- ika, amely 1936-ban hétfőre esik. A húsvét ápr. 12-én és 13-án, a pün­kösd viszont május 31-én és június elsején lesz. Május elseje péntekre, Krisztus meny bemenetele május 21- ére, szombatra esik, tehát ezút­tal is kettős ünnepet kapunk, a Mindszen­tek ünnepe viszont vasárnapra esik, ugyancsak vasárnap lesz Ciril és Metód napja, de az ezt követő muszl­­­nap hétfőn lesz megtartva. Az ünnepeket illetőleg tehát nem­ panaszkodhatunk. Pihenésre és szórakozásra nyílik elég idő, csak mód is nyíljék hozzá, hogy a s­zóra­­kozás kellemes legyen. Siralmas a pénzügyi helyzet A P. List. hrj­a: N­agyon merész dolog nagyobb bevételt remélni az adókból, mint tavaly, mondotta Matousek sze­nátor. A munkanélküliek száma növekszik, az adósságok növekszenek, úgy, hogy az államadósságok tör­lesztésére és kamatfizetésére a költ­ségvetési szükséglet teljes egy­negyed része megy. Az állami alkalmazotta­kon az utóbbi években négy milliár­­dot takaríoltak meg. Emellett a kor­mány oly utakra lép, melyek a­ köz­­szükségleti cikkek árának emelését jelentik. Városi Mozgó Kedd-csütörtök Die Fahrt in die Jugend (Magyar сіте pályázat útján) a legújabb bécsi vígjátéksláger. A keddi fél 11 órai előadás keretében 10 értékes nyeremfénytárgy kisorsolása.I Bio-Radio Kedd-szerda CIGÁNYVÉR Simó Margit, az új magyar filmsztár kacagtató, zenés vígjátéka. A keddi fél 11 órai előadás keretében szintén 50 értékes nyeremény tárgy kisorsolása. IRODALOM SzaMŰVÉSZET G. O. Baxter: «Emberv­adászok». — Mary Valentine addig játszott a fér­fiakkal, amíg az igazira rá nem akadt. Jess Creer, az üldözött bandi­ta egészen váratlanul jelenik meg az életében és egyszerre megválto­ztatja a leányt. És ami most jön az szédü­­­lőn izgalmas. Revolverharcok, két­ségbeesett menekülés a fogházból ezer akadályon és veszélyen k­eresz­­tül és eközben az állandó, Rohanó tempójú embervadászat folyik és teszik hihetetlenül érdekessé Baxter eme legújabb regényét. — Még izgal­masabb, még színesebb, még jekát több, mint voltak előbbi regényei: A sátán cimborája, «A vágtató árnyék», «A törvényen kívül». Az események szinte zuhatagszerűen követik egy­mást, minden oldal újabb fordulat. Minden oldal újabb izgalom. — A re­gény a «NOVA» kalandos regényei­nek 11.-ik kötete. Ára csak 1 Pengő (6 kcs.). Agatha Christie: A behavazott express. — A borzalmas hóviharban megrekedt expressz vonat egyik utasát kegyetlenül meggyilkolják. A tettes csak a többi tizennégy utas valamelyike lehet. Poiret mester zse­nialitása, úgy látszik, hogy holtpont­ra jutott, mert mind a tizennégy utas mintha alibit tudna bizonyíta­ni! Izgalmas nyomozás veszi kezdetét, és csaknem száguldva követik egy­mást a mozaikszerű, de mindig ér­dekes, izgalmas részletek. És akkor, amikor már azt hisszük, hogy meg­menekül a tettes, akkor hirtelen, vá­ratlanul előttünk áll az az eset, mely­nek áldozata egy hírhedt gyermek­­rablás elkövetője volt- Szédítő a tempó, és az események halmozása. — A nagysikerű könyv a «PALLA­­DIS» egyperngős (6 kcs.) legújabb kö­ tete.­­ " F­őpénzügyigazgatóság HIRDETMÉNY A jövedelemadóvallomás 1936. ja­nuár végéig adandó be. Adóvallomást tenni mindenki köteles, kinek jöve­delme, az összes hozzátartozók jöven­delmével­ együtt (feleség, társnő, kis­korú gyermekek) évi 7000 K. legal­­ább. (Négy családtagnál: évi 8200 K., — hat családtagnál: évi 11.000 K. ^ az adóminimum.). Nem kell adóvallomást adni annak, kinek szolgálati járandóságából az adót levonják, és 500­0-t meghaladó egyéb jövedelme nincs­en. Január végéig adandó be az «által­­ános kereseti adó vallomás» is (akik hasznot hajtó vállalaton folytatnak). J­áradékadó vallomást ugyanezen idő alatt kell beadni, amennyiben a tőkekamatadó nem vonatik le az adósnál. A 100.000 ¥-t meghaladó jövedelem külön adóval­lamásban jelentendő l­e. Az 1935.-ben ténylegesen elért jöve­delem vallandó be. A jövedelemadó vallomásnak A, B, C, E melléklete van.­­­­ A határidőre be nem adott vallo­­másokat­­ hivatalból állapítják meg a fél közreműködése nélkül. Ezenkí­vül büntethető is. і A vallomás olvashatóan és ponto­san töltendő ki, az utasítás szerint. Dr. Bajevszki kormánytanácsos.

Next