Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. július-december (19. évfolyam, 74-166. szám)

1938-07-01 / 74. szám

Kováts Miklós: A PRÁGAI ZÖLDASZTAL Amikor ezeket a sorokat rórjuk, vezé­reink: dr. Szüllő, dr. Korláth-Eszterházy- Holtky-Jaross Prágában tárgyalnak Hodía kormányelnökkel a zöld asztalnál. A magyar nemzetiségi statútum ponto­­zatainak a megvitatása az eszmecsere egyetlen tárgya. Nagy, fontos lépés lehet, ha ez a kor­mány részéről őszinte dolog és ha a tárgyalásokat az okosság, a megértés és a jóindulat vezérli. A magyar ember világéletében bizakodó természetű volt. Becsületes, jó szíve mi­ndig is hivebb volt a kívántnál, sokszor a szükségesnél is. És éppen, mert — mint százszázalékosan becsületes náció, — oly könnyen hivő volt, rengeteg csalódás részege lett a történelem folyamán. Megtörni azonban soha nem tudták még a vérébe, a húsába maró csalódások sem ! Vallotta, hogy az Men mindig vele van... A bizalmat, — a 1­e pergett húsz esz­tendő rengeteg mellékzöreje dacára is — most is előlegezzük. Hinni azonban aeár csak a tettek a cselekedetek nyomában fogunk tudni. Mára már lejártak azok a kezdeti idők, amikor az ígérgetések is jelenthettek valamit, ha többet nem is, hát pillanatnyi belenyugvásokat. Minden magyar polgártársunk szeme, füle Prága felé figyel... Prágában rólunk, velünk tárgyalnak, a mag­yar nemzetiségi holnapokról... Már nem írhatunk „kisebbségi“ hol­napokról, mert állítólag, „kisebbség“ már nincsen is, már csak­ egyenlősogú, rend- és rangfokozatú nemzetiségek van­nak... Mi, ezt egyelőre fenntartással írjuk ide..­­Meg fogjuk látni, hogy valóban így lesz-e, mert ma még nincsen így. Csak így mondjuk... mondják... A prágai tárgyalások magukban véve még mit sem jelentenek... Ennyit ered­ményezhetett a nemzetiségek belső össze­fogása, a nagyhatalmak határozottabb állásfoglalása és sok minden más egyébb is... Vezéreink ott Prágában csak arról tárgyalnak, amit lapjainkban mi is kértünk, követeltünk már ezer és ezerszer. Csak ők most ott ezeknek a követeléseknek a megtartását, a betartását kívánják bizto­síttatni, az emberi jogok alapján. Követelik az ígéreteknek a gyakorlati életbe való bevezetését. Higgadtan, nyugodtan, ezerszer meg­­gondolt és megfontolt tételek kerülnek Prágában a viták mérlegébe. Nem kíván­nak vezéreink most sem semmi mást Hodhánál, mint az állampolgári és e­m­­b­e­r­i jogegyenlőséget, amely a különbö­ző nemzetiségek jogegyenlőségi elve alap­ján kell, hogy kijárjon a XX század min­­den polgárának. Ha úrrá tudott lenni annál a tárgyaló­­asztalnál az igazságérzés és az egyenlőség elve, akkor vezéreink sokat végeznek ott Prágában, egymillió magyar nevében. De­­ az ellenkezője igen sajnálatos volna... ha újra csak csalódnia kellene egymillió magyarnak, három és félmillió németnek, sokmillió lengyelnek, ruszinnak, szlovák­­nak. Igen nagy volna a visszahatás, ha még ezek után a Statutum tárgyal­ások után is meg kellene állanunk a tetté válni soha nem tudó ígéreteknél... Ha még most sem jön el az a kiegye­zés, ami meghozhatja a megnyugvást, a holnapok békességét, akkor láthatja majd a most felénk figyelő egész világ,­­ amely ma már csaknem osztatlanul mö­göttünk áll, hiszen a kisebbségi kérdés nyugvópontra helyezésében látja a béke egyik alappillérét, a­hogy nem bennünk volt a hiba egyetlen pillanatig sem. De nekünk még ebben az esetben sem sza­bad elcsüggednünk és kiengedni kezünk­ből az előrelendülés vitorláját, különös­képpen nem most, amikor a magunkra­­találás ragyogó napjait, heteit éljük.. Ami­kor a legutóbbi részleges községi válasz­tásokon is csaknem kerek 100.000 ma­gyar szavazattal szaporodott meg a káde­rünk azok soraiból, akiket különböző A kongresszus egyhangú lelkese-­í­téssel fogadta el a határozati javas­latot, melyet dr. Korláth az alábbi nagyszabású beszédben indokolt meg a kongresszus színe előtt: „ Magyarok ! A kormányhatalom meg­ ,­akadályozta, hogy április 3-án Be­regszászon és Nagyszöllősön nagy­gyűléseken, e hó 19-én pedig egy demonstrációs felvonuláson adjunk számot törvényhozó társaimmal együtt Kárpátalja magyarságának s erőnket megmutassuk úgy a prágai kormány­nak, mint az itt élő nemzeteknek, lengyeleknek, szlovákoknak, ruszinok­nak, szóval barátnak és ellenfélnek egyaránt. Kénytelenek voltunk azért helyi szervezeteink delegátusait a mai kongresszusra kérni, hogy megtudjuk a kongresszusi tagoktól, — helyesük e választott képviselő­iknek magatartását, rájuk bízzák-e a magyarság sorsának további intézését. Egyébként is időszerű volt a kon­gresszus összehívása, mert — sajnos — 10 éve telt el annak, hogy Be­regszászban 1928 október 14-én kongresszuson vitattuk meg sorsunkat. Kártérítést Visszaemlékezve az uj államalaku­latban eltöltött első 10 év után meg­tartott 1928. évi kongresszusnak meg­állapításaira, —­­amikor is a kárpát­aljai magyarság rovására történt megrövidítések, megkárosítások ösz­­szegét megközelítőleg egy milliárd koronára értékelte a kongresszus) mélységes keserűséggel állapíthatjuk meg, hogy a prágai kormányzat szándéka velünk szemben sem poli­tikai, sem gazdasági, sem kulturális­­ vonatkozásban nem változott. Az azóta­­ elmúlt 10 év gazdasági megrövidíté­sünket, a földmíves, ipar, kereskede­lem, valamint munkapiac terén csak teljesebbé tette. Kulturális téren az elnemzetlenítés csak tökéletesebbé lett. Politikai téren autonómia-köve­­­­telésünk csak követelés maradt. A prágai kormányzat olyan úgynevezett „autonómia bevezetést­ produkált, amely ellentéte a mi követelésünknek, hiszen a kormányzótanács többségét s magát a kormányzót is a prágai kormány nevezi ki teljesen hatáskör nélkül és a hatáskör nélküli kormány­zótanácsban a kinevezett tagok több­ségben vannak.­­ És hogy mégis e lényeges eltérés dacára emelt fővel jelenünk meg Kárpátalja magyarságnak kiküldöttei előtt,­­ abban találja magyarázatát, mert Kárpátalja magyarsága tisztában van azzal, hogy e lényeges eltérés egyedüli oka a sovinizmus, amellyel ügyeinket egyesek irányítják. És azzal is, hogy mi soha sem mulasz­tottunk el egyetlen alkalmat sem a magyarság érdekének megvédelmezé­­sében, sőt elmentünk odáig a prágai kormányzat jobb belátásra bírásában, hogy az elnökválasztásnál pozitívan lojálisan viselkedtünk a magyarság javára tett ígéretek ellenében és nem rajtunk múlott, hogy ezek az ígéretek is csak szaporították a beváltatlan ígéretek, és békeszerződésbeli köte­lezettségek stb. stb. sorozatát. Az egység felé­re tisztában van a magyarság azzal is, hogy az a második 10 év, — bár gazdasági és kulturális vonatkozásai­ban az első 10 évnél is sorvasztóbb volt — politikai vonatkozásokban min­ket teljes mértékben igazolt. Az itte­ni magyarság fájdalma rajtunk ke­resztül nem maradt néma, hanem 20 év óta mindig szélesebb utat vert a világ lelkiismeretéhez és március 29-én a prágai parlamentben igazán felejthe­tetlen élménnyé fejlődött. Ekkor u­­gyanis a többi itt élő nemzetek fájdal­mával öszedobbant, amikor klub­elnökünk, megbízásunkból a többi nemzetek klubelnökeivel, némettel, szlovákkal, lengyellel, rushénnal együtt állt fel, hogy kö­veteljék nemzeteik önállóságát. Ezt a napot határozott politikai e­­redménynek kell az itt élő magyarság részére elkönyvelni. Igaz, hogy sokat szenvedtünk gazdaságilag, kulturális téren és mindenképpen; a földön fek­szünk anyagilag majdnem kivétel nél­kül, — és itt az anyagi nehézségek­ben is mi politikai vezetők elől jár­­tunk — de mind e szenvedést elfe­lejtettük, és el kell felejtenünk, ha tudjuk, hogy panaszunkat jogosnak ítélte a világ s attól visszhangzik ma Nyugat, Kelet, Észak és Dél. El kell felejtenünk szenvedése­­inket, mert a remény olyan e­­leven erővel fészkelte be magát lelkünkbe és igazságunk olyan lendülettel indult útjára, hogy reményünket kiirtani, igazsá­gunkat megfojtani többé nem lehet. Kemény lesz a harc , kijelentésemmel semmiképen nem akarom a forró fejűek biztatását. Tu­dom, hogy még kemény lesz a harc, amit politikailag végig kell küzdenünk és sok gáncsot fog vetni utunkba né­mely prágai forró fejű akarata. A hú­zás-halasztás, az elodázás fegyvereivel még sokszor fogunk találkozni, de a legkishitűbb is érezheti, láthatja, hogy az autonómikus törekvésünket nemcsak a Népszövetség kétes értékű garanci­ája biztosítja már csupán, hanem a szomszédos államok, testvér­nemzetek nyílt és határozott érdeklődése, amely sokkal ha­talmasabb eleven erő, minthogy azt továbbra is figyelmen kívül lehetne hagyni. Ezt már tisztán látják a prágai világos fejek is. De még nincs lelkierejük arra, hogy a prágai sötét és forró fejeket megvilágítani és lehűteni merjék. Ezért húzódott, halasztódott a prágai kormányzat részéről a Nagy­hatalmak által követelt és sürgetett érdemleges tárgyalás az itt élő nem­zetekkel. A prágai kormánykörök el­felejtették a pásztorfiú történetét a farkasokkal. Veszélyt kiabálnak, de ha az pillanatnyilag elmúlik,­­ mindent folytatnak a régi módon. Még a kormányelnök is előveszi az ócska életlen fegyvereket, még a ma­gyar aktivistákkal is tárgyal. Mindez a játék még időt vesztegethet, de sohá nem tarthat, mert nemcsak a nyugati Nagyhatalmak idegeskednek emiatt, de természetszerűleg még in­kább az itteni nemzetek. A türelem teljesen kifogyott. Nyugalom. Ebben a lelkiállapotban, a megfeszí­tett hurok rezgését figyelve, két irányú kötelesség hárul reánk törvényhozókra. Egyfelől megnyugtatni a feszült kedélye­ket saját népünkben. Másfelől: népünk hangulatát, elkeseredé­sét, fájdalmát, nagygyűlést és kongresszusi nyilatkozatokban odavinni, ahol sorsunkat inté­zik s ott kikövetelni a gyors, gyorsabb és leggyorsabb elinté­zést a középeurópai, vagy ta­lán a világbéke érdekében ! Mindnyájunknak kötelességünk a békét szolgálni. Ezt kívánja a józanságunk és be­csületünk A kardcsörtetés lelkiismeretlen dolog. És komoly, elszánt, elkeseredett népekkel szemben soha sem fog ered­ményre vezetni! A jogcsorbítás ellen Határozati javaslatokat terjesztettünk a kongresszus elé. Ezekben benne van né­­pünk fájdalma, de egyúttal szilárd elha­tározás a kitartásra. Nem akarjuk senkinek a jogát csorbítani, de a magunk joga­inak csorbítását sem tűrjük to­vább. Semmi isteni és emberi törvényt nem találunk arra, hogy egyesek Prágában u­­ralkodni akarnak felettünk. Nem is tud­juk megérteni, mily jogcímet éreznek ezek arra, hogy a hasonló magaskulturis­­ta németek, lengyelek, magyarok felett uralkodni akarjanak, holott azok nem be­szivárgott kisebbségek, hanem több mint 1000 éves itt élő dicsőséges múlttal át­itatott intelligens népek. Ezt kellett ne­künk március 29-én megmondanunk Ezt kellett Prágának megértenie, ha a maga békéjét komolyan kívánja munkálni. Dr. Korláth Endre képviselőnk nagy beszéde az Egyesült Párt munkácsi kongresszusán fenyegetésekkel vagy a szájszögletben meg­­huzogott mézesmadzagokkal sikerült ma­gyar testvéreink gyengébbjei közül az egyesült Magyar Pártok zászlaja alól el­vinni valamikor.­. Magyar Testvéreink! Figyeljetek Prága felé türelemmel... hallgassátok meg majd referáló vezéreinket bízó szeretettel és — a szükséghez képest cselekedjetek to­vább, az eddigieknél is gerincesebben, erősebb akarattal... Millió magyar alak küldi üdvözlő ho­zsánnáját Prágában tárgyaló vezéreinek! Magyar testvérek! tegyünk szent fogadal­­mat, hogy ezeket a meg nem alkuvó ve­zéreket soha, soha el nem hagyjuk! A becsületes, a gerinces, a nyílt népeket még az ellenfele is megbecsüli, míg ab­ban a magyarban, akiben mi magyarok sem bizhatunk, állítjuk, nem bízhatik meg egyetlen cseh ember sem! A mi nevünkben csak a mi vezéreink­nek van joguk beszélni, Hodda tegnap és ma csak a mi vezéreinkkel tárgyalt... Várjuk az eredményt, vezéreink beszámo­lóit. A világhatalmak Nem kívánok a külpolitikával apró részletekben foglalkozni. Több mint két éve megindult az ádáz küzdelem a vilá­gon a nemzetek és a valláserkölcsi ala­pon álló, Istent, hazát tisztelő és szerető jobboldali és a felfordulást, a felforgatást szolgáló, egymást is gyilkoló baloldali vi­­lágfelfogás között. E küzdelemben a vi­lághatalmak nyíltan a porondon vannak. A többi világhatalom pedig egyiknek, vagy másiknak drukkol, vagy mindkettő részére üzletet közvetít, hogy megcsinálja a maga kereskedelmi hasznát. Ma e küz­delem színhelye Spanyolország. Hogy át­csap-e a küzdelem lángja és mikor más vidékekre, azt mindenki a saját világfel­fogása szerint szereti elbírálni. Annyi tény, hogy Spanyolország négyötöd része a nemzeti Spanyolország kezében van. És egyötöd része a bolseviki Spanyolor­szág kezében. Minél jobban szorul vissza Spanyolországban a szovjet, annál inkább érezhető befolyása Középeurópa egyes ré­szein. És — véleményem szerint — ez akadályozza a prágai világosfejű emberek egyezkedését az itt élő többi nemzetekkel. Prága veszélyes szerepet vállalt akkor, amikor a szovjet szövetségese lett. De hiába figyelmeztettük erre a parlament­ben a kormányzatot. Jogunk van hozzá, mert csehszlovák állampolgárok vagyunk, hogy követeljük, hogy a prágai kormány ne akarja a területünket, ősi földünket a jobb éa baloldal gyilkos harsának színbe.

Next