A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1937 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1937 / 1-2. szám - Az új francia sajtótörvény
hogy a törvényjavaslat tárgyalása során a kamara az ezirányú rendelkezéseket helyenként még szigorította is, így például a felszólalók azt követelték, hogy a kormány egyszer s mindenkorra tegye lehetetlenné, hogy a miniszterek közvetlenül, vagy bármilyen közvetett módon szubvenciót juttassanak a nyilvános, vagy titkos alapokból is a lapok számára. A törvénynek mindenesetre az a célja, hogy betekintést engedjen a lapok bevételeibe. Ezért előírja, hogy a kiadóhivatal őrizze meg a könyvelési „beteg"eket, s hogy vezessen külön számlát a külföldről jövő bevételek számára. Ez alól kivételre csak olyan lapok tarthatnak igényt, amelyeket bizonyos meghatározott közületek (frontharcos szövetségek és szakszervezetek, stb.) adnak ki, valamint a politikával nem foglalkozó szakfolyóiratok. Az új törvény azt is előírja, hogy minden lapvállalat köteles évenként egyszer nyilvánosságra hozni végrehajtóbizottsági tagjainak és főbb részvényeseinek névsorát. Ez a rendelkezés némi bepillantást enged a népfrontkormány sajtóreformjának politikai hátterébe. Ezzel ugyanis azt akarja elérni a Blum-kormány, hogy a közönség tudomást szerezhessen arról, hogy kik állnak a nagy politikai lapok élén, kik azok, akik e lapok üzleti ügyeit vezetik. Említésre méltó még, hogy az új törvény elvben kimondja: minden lapvállalat köteles részvénytársasággá, vagy betéti társasággá átalakulni. Ezeknek a vezetését ugyanis könnyebb nyilvántartani, mert a magántulajdonban levő lapnak nincsenek végrehajtóbizottsági (magyarul igazgatósági) tagjai, nincsenek részvényesei s mert így a titkos társtulajdonosokat sem lehet felfedni. Kisebb lapoknál a törvény mindenesetre megengedi, hogy kivételt alkossanak, s hogy ne legyenek kötelesek részvény-, illetőleg betéti társasággá átalakulni. A kamarai vita során különben többször hangoztatták a szónokok, hogy a régi sajtótörvény tartalmilag aránylag kielégítő lenne, ha legfontosabb intézkedéseiről nem feledkeztek volna meg. Vagyis, ha az érvényben levő törvényt a maga egészében végrehajtották volna, így például kiderült, hogy az új sajtótörvénynek az az intézkedése, amelyet az ellenzék a leghevesebben támadott — benne volt a régiben. Ez a rendelkezés arra irányult, hogy a hatóságok az államra vonatkozó, de valóságnak meg nem felelő hírek helyesbítését megkívánhassák a lapoktól, amelyek kötelesek a rektifikációt olyan formában közölni, hogy az terjedelme és szedése révén feltűnő legyen. Mindent egybevetve meg lehet állapítani, hogy a francia sajtótörvény ezután a reform után is olyan nagy szabadságot enged a sajtónak, amelynél nagyobb egész Európában csak Angliában található. 3