Magyar Sakkélet, 1959 (9. évfolyam 1-12. szám)
1959. február / 2. szám
üs emlékmönkségjétől DR. TARRASCH SIEGBERT Steinitz világbajnokságának utolsó éveiben, amikor a világbajnok rendre távolmaradt az európai nagy versenyektől, s csak páros mérkőzéseken védte címét, mind többször került szóba a nemhivatalos világbajnok elnevezés. Ezzel a címmel az 1888—94 közötti évek új nagy versenyének győztesét, a ,,nagy versenyek rettegett matadorát“, dr. Tarrasch Siegbertet dicsőítették hívei. Tarrasch 1862. március 5-én, Boroszlóban született. Sakkmesteri oklevelét hamarabb (1883-ban) szerezte meg, mint az orvosit, világhírűvé az előbbivel vált. 1885-ben ugyan még csak 2—6. Hamburgban, a következő évben pedig Majna- Frankfurtban 5—6. helyezett. 1888-ban azonban 6 éves, megszakítás nélküli diadalsorozata kezdődött, 5 nagy verseny (Lipcse 1888., Boroszló 1889., Manchester 1890., Drezda 1892., Lipcse 1894.) megnyerésével. Amikor Lasker 1894-ben elhódította a világbajnokságot Steinitztől, a közvélemény szerint Tarrasch méltóbb lett volna a Steinitz elleni páros mérkőzésre. Magában Tarraschban is gyógyíthatatlan tüskét hagyott, hogy annak idején nehézkessége miatt nem szánta el magát az Amerikába való áthajózásra, világbajnoki páros mérkőzésre. Az elmulasztott alkalom nem tért viszsza. Tarrasch 1885-ben, Hastingsben csak 4., 1896-ban Nürnbergben 3—4., Budapesten pedig egyenesen a 8. helyre esett vissza. Lasker közben nagy versenyeken is igazolta világelsőségét. Ezután Tarrasch még sok magas helyezést ért ugyan el, világraszóló győzelmet azonban csak hármat tudott még szerezni. 1898-ben Bécsben megnyerte a minden idők egyik legnagyobb küzdelmét, a 21 részvevős, kétfordulós bécsi versenyt. Itt Pillsburyvel holtversenyben, 40 játszmából 30 ponttal lett 1—2., az első díj sorsát eldöntő négyjátszmás páros mérkőzést azonban arányban ő nyerte. 1903-ban ismétkétfordulós, 14 részvevős nagy versenyt nyert meg, ezúttal Maróczy előtt Monte Carloban, majd 1907-ben az ostendei 6 részvevős, négyfordulós nagymester-versenynek lett a győztese. Közben persze számtalan versenyen ért el magas helyezést. A világbajnokságért már csak jóval pályája delelőjén túl. 1908-ban vette fel a küzdelmet Laskerrel, s meglehetős nagy (—8, +3, =5) arányú vereséget szenvedett. Egyéb páros mérkőzései közül kiemelkedik a Marshall elleni, 1905. évi4-8, —1, =8 arányú és a Walbrodt elleni, 1894. évi 4-7, —0(!!), =1 arányú győzelme, valamint Csigorin elleni 1893. évi 4-9, —9, =4 és Schlechter elleni 1911. évi 4-3, —3, =10 arányú döntetlenje. Tarrasch versenyzői tevékenysége 1908 után lényegesen alábbhagyott, s bár még a húszas évek végéig ott látható egy-egy verseny mezőnyében, megjelenését nem az új eredmény,hanem csak az egykori dicsőség varázsos fénye övezi. Ezt azonban óriási tekintély sokszorozza. Bármennyire is nagyok voltak ugyanis az egykori eredmények, Tarrasch igazi jelentőségét, példátlan arányú tekintélyének alapját nem versenyzői pályafutása, hanem sakkpedagógiai, vagy még helyesebben sakkelméleti tevékenysége vetette meg. A sakk tudományos szemléletének Steinitz által megkezdett rendszerezését Tarrasch fejezte be. Egykori híres munkája, ,az először 1895-ben megjelent ,,Dreihundert Schachpartien“ a módszeres sakkgondolkodás olyan példáit szolgáltatja, hogy ennek alapján méltán nevezték el tisztelői ,,Praeceptor Germaniae“-nek. Persze voltak ennek a könyvnek éppen úgy, mint a későbbi, talán még nagyobb népszerűséget elért ,,Die moderne Schachpartie“-nak dogmatikus túlzásai. Tarrasch a sakk törvényeinek tudományos módszerességgel végzendő kutatását és egybefoglalását tűzte ki élete céljául. Eszményképe a tökéletes sakk volt. Vallotta, hogy minden állásban csak egyetlen ..legjobb- lépés van, s ennek megtalálásához az elvek következetes alkalmazása vezet. Ezért kérlelhetetlen volt azokkal szemben, akik szerinte vétettek ez elvek, a principiumok ellen. A sakkozás mai, elméleti fejlettségének egyik legjelentősebb kötőanyaga Tarrasch rendszere, ha nem is olyan közvetlen alkalmazással, amint azt alkotója mindenkitől megkövetelte. Steinitz új fogalmi rendszerét ő bővítette tovább, s utána már csak tudomásul venni, vagy tagadni lehetett Tarrasch elveit, megkerülni azonban nem. A kibontakozáshoz végül is a Tarrasch-elvek Tarraschnál elfogulatlanabb vizsgálata vezetett el, a ..Praeceptor Germaniae“ neve és hatása így kitörölhetetlenül bevésődött a sakkelmélet s vele a sakkozás fejlődésvonalába. Méltán állapította meg róla dr. Euwe, hogy .,. . . tartalmas életében véghezvitte azt, amit általában két-három siker- és eredménydús mester együttvéve volt csak képes elérni: nyert számos első díjat, fontos új elméletekkel gazdagította a sakkot, főleg a pozíciójáték területén maradandót alkotott, több igen értékes tankönyvet írt, melyekkel felkeltette a sakkjáték iránt való rajongást, számos tanítványra hatott nevelőleg, a ,,sakknyelvet“ szellemes és humoros fordulatokkal, axiómákkal gazdagította, szóval minden téren érdemeket szerzett, csak egyet mulasztott el: nem lett világbajnok. . .“ (Magyar Sakkvilág, 1934. március.) Huszonöt évvel ezelőtt, 1934. február hó 17-én, Münchenben hunyt el. Halálának 25. évfordulója alkalmából közöljük az 1898. évi bécsi verseny utolsó fordulójában játszott játszmáját, melyet éppen Walbrodt, az akkori biztonsági sakk legjellegzetesebb képviselője ellen kellett megnyernie ahhoz,hogy utolérje Pillsburyt. Maga a játszma kristálytisztán mutatja Tarrasch tudományos módszerességgel érlelt sakkstratégiáját, a majdnem két évtizeddel későbbi keletű, eredeti elemzése pedig megérteti velünk, miért lehetett az egész sakkozásnak talán máig legnagyobb hatású sakktanítója. (B. G.) 23. ELHÁRÍTOTT VEZÉRCSEL Bécs, 1898 Dr. Tarrasch Walbrodt 1. d4, d5 2. c4, e6 3. Hc3, Hf6 4. Hf3, Még erősebb 4. Fg5, mert a tett lépésre sötét hozzájuthatna c7—c5!-höz, ami a vezércselben mindig megkönnyebbülést hoz. (Ezt a Tarraschra oly jellemző dogmatikus tanítást azóta túlhaladta az idő. — B. G. 4. —, Fe7 5. Ff4, c6 A sötét állás beszorításához vezet, ezért korántsem oly jó, mint c7—c5! 6. e3, Hbd7 7. h3, Hh5 fenyegetett, a jól álló futó cseréjével. Korábban 6. —, Hh5? még nem lett volna jó 7. Fe5, f 6 8 Fb8, Bb8, 9. g4 miatt. 7. —. Hf8 A sötét játék kibontakoztatására csak egy lehetőség kínálkozott: a c-gyalog előnyomulása, a legcélszerűbb a 0—0, de, b5, a6, c5 lépésekkel. 8, c5, Fd6 akadályozására. A világos gyalog c5-re nyomulása csak két feltétel mellett helyes: először is akadályozva kell lennie az e6—e5-ös ellenlökésnek, másodszor pedig a3-mal és b4-gyel meg kell hiúsítani a b6 és a5-tel való robbantás lehetőségét. Világosnak mindig készen kell állania arra, hogy a c5-pontot — megtámadás esetén— megtarthassa birtokában. 8. —, Hg6 9. Fh2, Va5 Erősnek látszik és nehéz probléma elé állítja világost. Sötét először is esélyes támadással fenyeget be—b6 útján a kellőképpen nem védett c5-előőrs ellen, ezenkívül látszólag a 10., He4 11. Vb3, Hc3, 12. be3. b6 fenyegetés ellen nincs kielégítő védelem. 10. a3!, Hc4 Most a Bel védelem elégtelen lenne, az állandóan fenyegető b6 miatt (b4-re Va3). 11. Fd3!, Csak ez a helyes! A tornakönyv által ajánlott 11. b4. Hc3: 12. Vc2-re Va4! 13. Vc3:. a5-tel a nyíló a-vonalon hatalmas ellenjátékhoz jutna sötét. 11. —, Hc3: 12. Vd2, Ezzel, s a továbbiakban b4-gyel világos meg tudja őrizni gyaloglánca épségét. 12. —, Hh4 További csere- és döntetlenirányzat. 13. Hh4:, Fh4: 14. b4, Vd8 Ha most próbálkoznék sötét a Va4, majd az V a5 lépésekkel, akkor világos az elsáncolással mindent védene, s megőrizné állásfölényét. 15. Vc3., Világom az érdekes, nehéz és tanulságos megnyitásból ellenfele terveinek meghiúsításával és előnyösen került ki: előbbre van a fejlődésben, futói jobban működnek, mint ellenfelei (különösen a c8-futó), vezérszárnyi gyalogjai leszorítják sötét hadállását, s még további előnyomulással is fenyegetnek. 15.—, 0—0 16. 0—0, Vd7 Utat nyit a h4-futónak a c7-en való cserére ajámkozáshoz. — Világos most válaszútra került. A c5-gyalogállás adottságából következő terv lehetne az a- és b-gyalogok előnyomulása, s a3—a4, b4—b5. Bb1. a4—a5—a6, majd ba6-ra bc6-tal a c5-gyalog szabaddá tétele, illetve támadáshoz szükséges vonalak nyitása a vezérszárnyon. De a királyfutó (d3) kedvező helyzete királyszárnyi támadás alkalmát is nyújtja világosnak, és végül is erre a haditervre szánja el magát, mert mindig a királyszárnyi támadás a legerősebb és a legélesebb stratégia. 17. Vc2: Gyaloglépést, ezzel az ellenfél királyszárnyán lazítást kényszerít ki, s így támadási cél keletkezik. 17. —, f5 18. Khl. A támadás útja: g4, majd a g-vonal megnyitása. 18. —, Fd8 19. Fe5!, Világos nem kerülheti el jól a futócserét (i'2—i'4 szemmel láthatólag rossz), de csak az állás további szilárdítása árán egyezik bele. 19. —, Fc7 20. f4!, Fe5. 21. fe., Új erős előőrs! Az f-vonal megnyitása szintén világosra előnyös. A sötét állás azonban — bár leszorított — még szilárd. (Folytatás a III. borító oldalon.)