Magyar Sakkélet, 1960 (10. évfolyam 1-12. szám)

1960. augusztus / 8. szám

LÖWENTHAL JÁNOS JAKAB (1810—1876) A magyar sakkozás hírnevének megala­pítója Szén József (1806—1857), Grimm Vince (1809—1872) és Löwenthal János Ja­kab volt. Ők vezették diadalra a Pesti Sakkor két levelezési játszmáját a híres párizsi Café de la Régence sakkozói ellen 1843—45-ben s ezzel az egész sakkvilág ér­deklődését Pest felé irányították és nem­zetközi megbecsülést szereztek. E trium­virek közül ezúttal a másfél évszázada született Löwenthalról emlékezünk meg. Löwenthal 1810. júliusában, Pesten szü­letett. A hely, év és hónap hitelességéhez kétség nem fér, mert ebben minden for­rás megegyezik, születésének napja azon­ban nem ismeretes s azt ma már ki sem nyomozhatjuk, mert a pesti izr. hitköz­ség rabbinátusi anyakönyvei a második világháború során elkallódtak. Atyja ke­reskedő volt, de hogy hol és milyen, azt nem említik. A Pesti Sakkor hagyomá­nyai szerint családja erdélyi eredetű. Ifjú­koráról úgyszólván semmit sem tudunk. Az itjvári Péter-féle, 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon szerint a pesti piaristáknál járt gimnáziumba, de a teljes kurzust nem végezhette ott, mert a régi értesítők­ben (amelyekből szintén több elkallódott ugyan, de három évnél nagyobb kihagyás nincs) nevét nem találtam. Löwenthal Szén tanítványa volt, annak oldala mellett erősödött, de mesterének játékerejét csak 1853—54 körül érte el. A 40-es évekből a már említett levelezési diadalban vitt szerepén kívül ismerjük Bécs legjobb sakkozói ellen elért sikereit. Löwenthal 1846-ban járt Bécsben, ahol ez idő tájt Ernst Falkbeer volt a vezető mester. A második legerősebb játékost, Carl Hamppe-t, valamint a lengyel szár­mazású Eduard Jenny-t (aki az erőlistán talán negyedik lehetett) Löwenthal le­győzte. (Galgóczy a Győri Tornakönyvben még több bécsi, továbbá berlini mérkőzé­séről tesz említést s azt írja, hogy Löwen­­thal ,,Jareslauban Anderssennel is játszott, aki akkor még kifejlődőben volt s előny­ben maradt vele szemben.” Bachman 1891- es évkönyve Falkbeer ellen +3, —1­­2 összeredményt jelez L. javára. — A szerk. megjegyzése.) A szabadságharc kitörése után Kossuth állami állást adott Löwenthalnak (dr. Lelt­­man Rezső történész adata az Ujvári-féle lexikonban). Mi hozzátehetjük, hogy Kos­suth bizonyosan személyes ismeretség alapján nevezte őt ki, mint ahogyan sze­mélyesen ismerte Szent­ Grimmet, Erkel Ferencet is, hiszen egy ideig a Wurm-ká­­véház, a pesti sakkozók tanyája feletti emeleten lakott s a sakkozás iránti érdek­lődéséről több adat tanúskodik. A szabadságharc leverése után Löwen­thalnak is, Grimmnek is menekülnie kel­lett. Grimmről tudjuk, hogy műintézeté­ben ő nyomatta a Kossuth-bankókat s a kormány jóformán minden sajtótermékét ő adta ki, így érthető, hogy körözték, sőt Törökországtól — ahová menekült — ki­adatását is kérték. Löwenthal forradalmi múltja nem lehetett ilyen jelentős, mert arra semmi adat nincs a forrásokban. Annyi tény, hogy magyarországi pálya­futása 1849-ben véget ér s hazájába többé nem is tért vissza. Sakkozói hírnevét azonban külföldön tovább gyarapította s a sakktörténelem számára halhatatlanná Angliában való végleges megtelepedése után vált. Löwenthal maga írta meg az 1857. évi amerikai sakk-kongresszusról szóló köny­vében, hogy hazulról Hamburgba utazott és ott szállt hajóra. New Yorkba 1849. de­cember 29-én érkezett igen nyomott ke­déllyel, családjától elszakítva, kevés pénz­zel és több betegségtől gyötörten. Szán­déka az volt, hogy a „vadnyugatira megy farmernek, nem gondolt arra, hogy a sakkból éljen meg, vagy abból teremtsen mellékkeresetet. De amikor egyik olvasó­teremben a ,,New York Albion” című új­ság akadt a kezébe s abban egy sakk­problémát talált, annak megfejtését mégis személyesen vitte be a szerkesztőségbe, gondolván, hogy olyan ismeretségre, eset­leg barátokra tehet szert, akik segíthetik céljai elérésében. Nem is csalódott. A sakkrovat vezetője, egy Stanley nevű an­gol, kedvesen fogadta és felajánlotta, hogy befolyásos sakkozóknak bemutatja és a vezető sakk-körökbe is elviszi. Ettől kezdve Löwenthal Amerika keleti nagy városaiban szimultánokat, bemutató játszmákat stb. tartott s ebből éldegélt. Farmerkedés helyett tehát professzionista sakkozóvá vált. Stanley ajánlásával 1850. május 18-án New Orleansba is ellátogatott, ahol megismerte az akkor 13 éves Paul Morphyt. Előbb előnyt adott az ifjúnak, de hamar felismerte, hogy egész kivéte­les képességű sakkozóval áll szemben. Két játszmát váltottak előny nélkül, egyi­ket Morphy nyerte, másik döntetlen lett. Löwenthal amerikai tartózkodását az 1851. évi londoni nagy nemzetközi verseny szakította meg. Erre betegen érkezett s mindjárt az első menetben kiesett. Wil­liams győzte le 2:1 arányban. A rendező­ség a verseny után három párosmérkő­zést biztosított számára, hogy valahogy kárpótolja. Anderssentől 2:5 arányban ve­reséget szenvedett és Buckle, a híres tör­ténetíró is legyűrte őt (3:4), de a verseny­beli ellenfelén revánsot vett 7:5 arányban, 4 remis mellett. A londoni versenytől kezdve Löwenthal élete végéig Angliában maradt s néhány év alatt mind versenyzői, mind szervezői tekintetben vezető egyéniséggé lépett elő. Versenyzői fejlődését jelzi 1852-ben, B. Horwitz elleni 4:1-es győzelme, majd 1853-ban D. Harrwitz elleni mérkőzése. Harrwitzot 1851—58 között London és Pá­rizs egyaránt ,,a sakk királyának” hívta, csak Morphy fellépése homályosította el nevét. Löwenthal már 9:2 arányban veze­tett, de a szívós német behozta hátrá­nyát, sőt minimálisan nyert is 1l:10-re, 12 remis mellett). Löwenthal legnagyobb eredménye az 1857. évi manchesteri és az 1858. évi bir­minghami verseny első díja. (Előbbit An­­derssen, utóbbit Staunton előtt nyerte.) 1858-ban Morphy ellen is kiállt mérkő­zésre és bár 2 remis mellett 3:9 arányban vesztett, relatíve mégis a legjobb ered­ményt érte el Morphy­­valamennyi ellen­fele között. Staunton visszavonulásától Blackburne és de Vere fellépéséig (1857—67 között) kétségtelenül Löwenthal volt Anglia első sakkozója. Ebből az időből bemutatjuk egy kevésbé ismert játszmáját, amely a győztes élénk, kombinációs stílusát eléggé jellemzi. 174. SPANYOL MEGNYITÁS London, 1860 körül Löwenthal Brien és Wormald 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fb5. a6 4. Fa4, Hf6 5. 0—0, He4: 6. Bel, Hc­ 5 7. Fc6:, de: 8. He5, Fe6 (Jobb volt Fe7) 9. Vh5, Vf6 (A Hf7: fenyegetés ellen. 9. —, g6-ra 10. Hg6:,.fg: 11. Ve5, Bg8 12. d4 következett volna.) 13. Hf7:1, g6 14. Hh8:! (Szép lépés. Vilá­gosnak már az f7-re ütésnél látnia kel­lett a 8—10 lépés múlva kialakuló hely­ 14. —, gh: 15. Be6:t, Fe7 16. Be7:f, Kf8 17. Ha3, Vb2: 18. Bael, Va3: 19. Bd7­, Vh3 20. B­ 7f, Kg8 21. Be3 — Sötét feladta, ugyanis 21. —, Vg4:f 22. Bg3, Vdlf 23. Kg2 után a mattot csak vezérvesztés árán véd­heti. (A tanácskozó ellenfelek közül Brien 1853—56 között — Staunton utódaként — a Chess Players Chronicle szerkesztője volt, Wormald ugyancsak újságíró és sakkrovatvezető; több sakk-könyvet írt és egy problémagyűjteményt adott ki.) Löwenthal szerepe igen jelentős sakk­­irodalmi vonatkozásban és az angol sakk­élet megszervezésében. Húsz éven át ve­zette a „The Era” sakkrovatát (1856—76) és közben még több kisebb rovatot. — Morphy játszmáit két ízben (1860 és 72) adta ki jó bevezetéssel és értékes elem­zésekkel. Az 1862. évi londoni nagy ver­seny játszmáit angol és német nyelven adta közre. Sakklapot (Chess Players Ma­gazine) is szerkesztett 1863—67 között, az Era égisze alatt pedig 1857-ben nagysza­bású feladványversenyt rendezett. Népszerűségére jellemző, hogy a híres St. George sakk-klub titkárává 140 (!) pá­lyázó közül őt választották meg. E tiszt­ségben 1856-tól 60-ig működött, majd 1861- ben megalapította a St. James klubot, amelynek főtitkára lett. Régi klubjának fele tagsága vele ment. Szervezési munkáját már 1852-ben meg­kezdte, először klubok alakításával, de egy év múlva már szövetséget is szer­vezett. Manchesterben­­alakult meg az „Észak- és Középangliai Sakkszövetség”, jórészt Löwenthal érdemeiből. Ugyancsak Manchesterben, 1857-ben ala­kult meg az első angol sakkszövetség, a világ legelső országos sakkszövetsége. (Az ugyanazon évben alakult amerikai még nem az egész Egyesült Államoké, csak New York államé volt.) Elnöke, lord Lyt­telton mindennel törődő, naponta több órát sakkozó „játékos” elnök volt, aki­nek Löwenthal is sokat köszönhet. Ket­tőjük működése idején Párizs helyett egyre inkább London vált a világ sakk­­centrumává. Az első angol sakkszövetség működése 1870 körül megszűnt és a második csak 1884-ben alakult meg Londonban. Miként, az elsőét, ennek megszervezését is ma­gyar származású sakkozó kezdeményezte: Hoffer Lipót (1839—1913), aki 1865-ben hagyta el Pestet, 5 évig Párizsban élt, majd 1870-ben Londonba költözött, ahol Löwenthal pártfogásába vette és egyen­gette útját. Löwenthal kitűnő előadói készséggel rendelkezett. A sakk-témákról letérve gyakran beszélt Pestről, itteni barátairól, a magyar szabadságharcról s előadása rendszerint olyan lebilincselő volt, hogy hallgatóságát órákon át magával ragadta. Nagy kortársaihoz — Kolisch, Paulsen, Blackburne — viszonya korrekt volt, de nem túl barátságos. Féltette tőlük vezető szerepét. Amikor Zukertort Londonba költözött, Löwenthal már alig aktív, be­teg ember volt, 1874-ben klubmesteri, fő­titkári állásáról is lemondott. Befolyásos barátai ekkor 500 angol fontot gyűjtöttek részére, ebből tartotta fenn magát utolsó éveiben. A Hastingshoz tartozó St. Leo­­nardsban húnyt el, 1876. július 21-én, ugyanott temették el. A St. George klub tagjai még abban az évben síremléket állítottak a nagy mesternek. Ezt halálának ötvenedik év­fordulóján az angol sakkszövetség helyre­állíttatta és megkoszorúztatta. Erre az alkalomra a Budapesti Sakkor sárgaréz emléktáblát küldött ki, a következő fel­irattal: „To the Memory of J. J. Löwen­­thal, from the Chessomateurs of his na­tive city — Budapest, on the 50­ th Anni­versary of his Death, July 21-st, 1926.” A táblát elhelyezték a síremlék márvány­lapján s azt pár hét múlva a Magyar Sakkszövetség és a BSK megbíz­ásából Bláthy Ottó Titusz koszorúzta meg a ha­­stingi sakkozók küldöttségének jelenlété­ben. Löwenthal János Jakab emlékét őrzi a magyar és az egyetemes sakktörténet, egyaránt,­­ az angol is különösen, ahol 1877. óta a 100 angol fontért csináltatott Löwenthal-kupáért évente mérkőznek az alszövetségi csapatok. Sajnálatos azonban, hogy a magyar sakkozók sem Löwenthal, sem Szén és Grimm arcképét nem isme­rik. Tekintse a sakkszövetség, de minden sakkbarát is kötelességének, hogy e mes­terek képmása után kutasson és azok másolatát a szövetség helyiségében meg­őrizze, illetve lapunkban leközölje. Dr. Vajda Árpád

Next