Magyar Sakkélet, 1961 (11. évfolyam 1-12. szám)
1961. április / 4. szám
58 -Muzui ______ Főiskolai válogató versenyt rendezett a Magyar Sakkszövetség március első felében. Első lett Forintos mester 7,5 pnttal. A további sorrend: Krajcsovits M., Csiszár I. 6,5, Meleghegyi Cs. 5,5, Liptay L., Tábor J., Dózsa P. 5, Titkos J. 4,5, M. Kovács L. 4, Lakó L. 3, M. Kovács G. 2,5 pont. Bővebb beszámolót helyszűke miatt csak később adhatunk. Elsőosztályú versenyek A Budapesti Sakkszövetség ez évben is megrendezte Budapest I. osztályú egyéni bajnokságának elődöntőjét, amelyen 130 versenyző indult. A versenykiírás értelmében minden csoportból az I—II. helyezett szerzett jogot az országos bajnokság elődöntőjén való indulásra, míg az I—V. helyezett bejutott a Budapest I. osztályú bajnokság középdöntőjébe. Az ez évi minőségi seregszemle sok fiatal tehetséget vetett felszínre s így a Budapesti Sakkszövetség elérte célját: egyrészt alkalmat adott az I. osztályú versenyzőknek játékerejük lemérésére, másrészt ráirányította a figyelmet az újabb tehetséges versenyzőkre. Alább adjuk csoportonként a továbbjutott versenyzők eredményét: I. csoport: Pottornyai László 10,5, Molnár György 9, Pásztor László 8, Vécsey Zoltán 7,5, Lőrincz József 7 pont. II. csoport: Csáki Endre 9,5, Fiumei Ernő 9, Stein Eduárd 9, Szabó Lajos 7, Ormos Gaszton 6,5 pont. III. csoport: Cigor Gyula 7,5, Selmeczi Ferenc 7, Baksa László 6,5, Vastagh Károly 6,5, Lukács János 6,5 pont. IV. csoport: Tömör Béla 9,5, Szilágyi Péter 9,5, Baráti László 7,5, Vörös László 7,5, Hárosi Ferenc 7 pont. V. csoport: Szabados Gábor 9, Sántha Imre 9, Antal László 8,5, id. Honfi Károly 7,5, Zilahi Zoltán 7 pont. VI. csoport: Gönczöl Imre 8,5, Piti Pál 8, Dobos Ottó 8, Székely Mihály 8, id. Rózsavölgyi Péter 6,5 pont. VII. csoport: Varholik József 9, Kollin György 8, Máté Tivadar 8, Szabó István 7,5, Molnár Imre 6 pont. VIII. csoport: Podhola István 10,5, Munkácsi István 10, Jaksa Zoltán 8, Honfi Szilárd 7, Szalai Iván 6,5 pont. IX. csoport: Tompa János 9,5, Ardai Lajos 8, Szívós Gyula 8, Erdész Imre 7,5, Horváth Sándor 6,5 pont. X. csoport: Gémesi Miklós 9,5, Bodor Flórián 9, Vári András 7, Tompa László 6,5, Nagy Mihály 6,5 pont. Vidéki hírek — BORSOD MEGYE. A megyei egyéni bajnokság eredménye: Kádas Gábor, Gáti Károly, Fábián Béla 7,5, Kovács Aladár, Perecz László 7, Bagyin Károly 6,5, Móré György 5, Varga László 4,5, Bellér Gyula, Demeter István 4, Cseh Gyula 3,5, Cabán Márton 2 pont. — CSURGÓ. A szakmaközi bizottság a járási sakkszövetséggel karöltve üzemi csapatbajnokságot rendezett, amelynek végeredménye: Gimnázium 7,5, Földművesszövetkezet 7,5, Pedagógus Szakszervezet 5, Faipari Vállalat 4, Napsugár KTSZ 3 pont. — CSONGRÁD MEGYE. A megyei csapatbajnokság befejeződött. Hét csapat indult s a bajnoki címet a Szentesi Spartacus szerezte meg 54,5 ponttal. További helyezések: Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 43,5, Szegedi Falemezgyár 39, Szegedi Vörös Meteor 35, Szegedi Vasutas H. 29,5 Kiskundorozsma 25, Makói Spartacus 22 pont. — GYŐR MEGYE. Befejeződött a megyei egyéni bajnokság, amelyen 11 győri és egy soproni versenyző vett részt. Részletes eredmény: Kállay József 8,5, Zalán János 8, Velicsányi László, Polák Pál 7, Kovács Dávid, Lukács Gyula 6, Milos Ernő, Skulecz Gyula, Gobbi László 5, Simon Ferenc, Popovics József 3,5, Tornyos Sándor (Sopron) 1,5 pont. — A megyei csapatbajnokság végeredménye: Győri MÁV—DAC 50, Győri Textil 40,5, Soproni FAC 29, Magyaróvári GAAC 26, Győri Spartacus 19,5, Győri Vasas ETO II. 15 pont. — NÓGRÁD MEGYE. A megyei egyéni bajnokságaz alábbi eredménnyel fejeződött be: Balázs József 8, Gábriel József 7,5, Németh Béla 6,5, Klepes József és Petre Lajos 6, Kenyeres Géza 6,5, Balogh Mihály 5, Horváth Antal 4,5, Oláh Ferenc 3, Németh József és Pirók Ottó 1,5 pont. — A megye csapatbajnokságát a Salgótarjáni BTC nyerte 24,5 ponttal, II. Nagybátonyi BSC 19, III. Homokterenyei BSE 16, IV. Zagyvapálfalvai KSE 12,5 pont. — PÁSZTÓ. A járási TST megrendezte A múlt hónapban beszámoltunk az országos középiskolás sakkbajnokság keretében lebonyolított budapesti egyéni versenyről. Azóta 119 megyében és 5 kiemelt városban befejeződtek a csapatversenyek, sőt sok helyen már az egyéni bajnokságok sorsa is eldőlt, örömmel állapíthatjuk meg, hogy az idei vidéki seregszemle a várakozást messze meghaladó sikerrel zárult. A résztvevők pontos száma a részben még folyó egyéni versenyek miatt nem áll rendelkezésünkre, de annyi már bizonyos, hogy ez a szám a tavalyihoz viszonyítva körülbelül megkétszereződött. Csak Szolnok megyében például a bajnokság döntőjében és előmérkőzésein 1005 fiú és 510 leány (!!) versenyző vett részt! Beérkezett eredmények: Baranya m.: Mohácsi ált. g.; Bács m.: Katona J. g.(Kecskemét), fiú egyéni: Nagy András (Katona J. g.), leány egyéni: Romsics Gabriella (Bányai Júlia köz. t., Baja); Békés m.: Vajda Péter g. (Szarvas), fiú egyéni: Kerekes Attila (Rózsa F. g., Békéscsaba), leány egyéni: Halász Éva (Rózsa p. g.); Borsod m.: Vegyesipari techn. (Kazincbarcika), fiú egyéni: Gáspár József, leány egyéni: Tomcsányi Benedikta, mindketten a kazincbarcikai vegyesipari technikum tanulói; Csongrád m.: Horváth M. g. (Szentes), fiú egyéni: Sáfár János (Ált. g., Csongrád), leány egyéni: Simon Zsuzsa (Kossuth g., Hódmezővásárhely); Fejér m.: Sztálinvárosi ált. g., leány egyéni: Gaál Ildikó (Teleky Blanka g., Székesfehérvár); Győr m.: Berzsenyi g. (Sopron) ; Hajdú m.: Arany János g. (Berettyóújfalu), fiú egyéni: Soltész György (Arany g.), leány egyéni: Urbán Emese (Arany g.); Heves m.: Vak Bottyán g. (Gyöngyös); Komárom m.: Ferences g. (Esztergom), fiú egyéni: Szabó Miklós (Bányaipari t., Tatabánya); Nógrád m.: Salgótarjáni ált. g.; Pest megye: csapatbajnokságot nem rendeztek, fiú egyéni: Zala Károly (Váci ált. g.), leány egyéni: Gombkötő Éva (Aszódi ált. g.); Somogy m.: Táncsics g. (Kaposvár); Szabolcs m.: Tiszalöki ált. gimn., fiú egyéni: Somlyai Szabolcs (Tiszallölki g.), leány egyéni: Kovács Emőke (Mezőg. t., Nyíregyháza); Szolnok m.: Móricz Zs. g. (Kisújszállás), fiú egyéni: Simai László (Móricz g.), leány egyéni: Potrogya Margit (Közg. techn., Szolnok); Tolna m.: Gőgös Ignác g. (Dombóvár), fiú egyéni: Gyöngyössy György (Gőgös I. g.), leány egyéni: Madarász Julianna (Paksi ált. g.); Vas m.: Tinódi g. (Sárvár), fiú egyéni: Takács Miklós (Tinódi g.), leány egyéni: Tóth Marian (Tinódi g.); Veszprém m.: Türr István g. (Pápa), fiú egyéni: Szabó Péter (Mezőgazd. techn., Pápa), Zala m.: Zrínyi M. g. (Zalaegerszeg), fiú egyéni: Szigethy István (Zrínyi g.), leány egyéni: a járás egyéni és csapatbajnokságát felnőtt és ifjúsági versenyzők részére. A felnőtt csapatbajnokságot Szurdokpüspöki nyerte Palotás, Mátrakeresztes, Palotás II. és Csécse előtt. Az ifjúsági csapatbajnokság győztese Palotás lett Csécse előtt. A felnőtt egyéni bajnokságot Konti Ferenc (Pásztó) nyerte Farkas József (Szurdokpüspöki) és Varga Mihály (Palotás) előtt. Ifjúsági bajnok Kovács József (Palotás) lett Tóth András (Palotás) és Bognár Sándor (Csécse) előtt. A PEST MEGYE egyéni bajnoksága az alábbi eredménnyel végződött: Schäffer Iván és Naschitz Miklós 9, Sziván János 8,5, Dózsa János 8, Schubert Gyula, Bayer József 7, Kerkay Jenő 6,5, Lugosi József, Fodor Jenő, Langmár György 4,5, Gáborházi József 4, Peller Géza 3, Marnok Leó 2,5 pont. — ZALAEGERSZEG. A zalaegerszegi és a zalaszentgróti járás válogatott sakkcsapatai hat táblán mérkőztek és 3:3 arányban döntetlenül végeztek. Rosta Erzsébet (Csány L. közg. 1., Zalaegerszeg) . Győr város: Jedlik Ányos gépi p. t.; Debrecen város: Fazekas g., leány egyéni: Tenyei Ildikó (Kossuth g.); Miskolc város: Bányaipari techn., fiú egyéni: Simon József (Bányai p. t.), leány egyéni: Botos Zsófia (Zrínyi g.); Pécs város: Széchenyi g.; Szeged város: Vasútforgalmi t., fiú egyéni: Tarajossy Béla (Radnóti g.). Az egyéni bajnokok közvetlenül az országos döntőbe jutottak, a csapatbajnokoknak azonban előbb még a vidéki elő- és középdöntőn kell keresztülverekedniök magukat ahhoz,hogy a vidéki döntőiben megküzdhessenek egymással az országos döntőbe jutást jelentő három helyért. Az idei országos fiú egyéni és csapat döntő színihelye — júniusiban — Kecskemét lesz. Az egyéni versenyben 24 vidéki és 10 budapesti, a csapatdöntőben pedig 3 vidéki és 3 budapesti együttes küzd majd a bajnoki címért. A vidéki középdöntőbe a következők kerültek: Tiszalöki g., Arany J. g. (Berettyóújfalu), Móricz Zs. g. (Kisújszállás), Vajda P. g. (Szarvas), Katona J. g. (Kecskemét), Gőgös I. g. (Dombóvár), Széchenyi g. (Pécs), Táncsics g. (Kaposvár), Berzsenyi g. (Sopron), Jedlik Ányos t. (Győr) és Türr I. g. (Pápa). Örvendetes, hogy a középdöntő résztvevői között öt olyan iskolát találunk, amelyek eddig még egyszer sem tudták ilyen messzire verekedni magukat. Az idei középiskolás országos bajnokságok méltán legnagyobb érdeklődéssel várt része a Szarvason megrendezésre kerülő leány egyéni döntő lesz. Reméljük, hogy a magyar női sakkozás kissé elakadt szekerét az innen kikerülő vagy éppen felbukkanó új, friss erők fogják ismét előbbre segíteni. Felhívás A Magyar Sakkszövetség elnöksége határozatot hozott az ifjúsági válogatott keret létszámának bővítése tárgyában. E határozat alapján felkérünk minden budapesti és vidéki I. és II. osztályú minősítéssel rendelkező álalános iskolás, középiskolás, ipari tanuló vagy egyesületbe leigazolt olyan sakkozót, aki tizenhatodik életévét még nem töltötte be, hogy május 15-ig az ifjúsági válogatott keretbe vonásuk érdekében a Magyar Sakkszövetségnek (Bp. V., Aulich utca 7.) jelentsék írásban az alábbi adataikat: név, lakcím, minősítés, tanintézet — esetleges munkahely — megnevezése és címe: születési év. A válogatott keretbe folyamatosan felvesszük azokat is, akik tizenhatodik életévük betöltése előtt a jövőben bármikor II. osztályú sakkversenyzői minősítést szereznek és felvételüket — az adatok közlésével együtt — kérik. AMű sajsspstlet Vidéki középiskolás sakkbajnokságok MAGYAR SAKKÉLET