Magyar Sakkélet, 1965 (15. évfolyam 1-12. szám)

1965. január / 1. szám

&av&l&záiL v&m­&H Országos levelezési sakknapot tartott a Magyar Sakkszövetség decem­ber 12-én. Jelen voltak: dr. Bata János, Bánszky János, Bottlik Iván, dr. Dózsa Béláné (Szeged), Gerecs István, Hollányi Ferenc (Mátrafüred), dr. Karafiáth Jenő, Késő Géza (Érd), Koppányi István (Du­­naharaszti), Kovács Zoltán, Kruchió Mihály (Várpalota), Kudar Kornél (Nagy­maros), Lepsényi Loránd, Máté Zoltán, dr. Négyesy György, Pál György, Reis­­senberger László, Sereghy János (Debre­cen), Székely Sándor (Szolnok), Tálos János, Túri István, Vándorffy József, dr. Vécsey Zoltán (Veszprém). Az ünnepi megnyitóban Vándorffy Jó­zsef méltatta az országos sakknap je­lentőségét. Kiemelte, hogy a Levelezési Bizottság munkája nyomán jelentős ered­mények születtek. Az új levelezési sakk­szabályok kiadásával és a válogatott csa­patok összeállításával kapcsolatban eddig alig érkezett panasz. A mennyiségi fej­lődés mellett több erős versenyzőt sike­rült megnyerni a levelezési sakkozás szá­mára. Dr. Négyesy György kihirdette a VII. magyar bajnokság végeredményét (ezt már közzétettük decemberi rovatunk­ban) és kiosztotta a verseny díjait. Ezután dr. Négyesy György beszámoló­ja következett a nemzetközi és a hazai versenyekről: a) Az V. olimpia középdöntőjén a ma­gyar csapat a csehszlovákok mögött a 2—3. helyen áll holtversenyben a török csapattal. De nekünk csak 3 befejezetlen játszmánk van, a törököknek 4. A mi függő hadállásaink közül kettő nyerésre, egy vesztésre áll, összesen tehát előre­láthatóan 18 pontunk lesz. Döntőbejutá­sunk azon múlik, hogy a törökök 4 függőjátszmájukból hány pontot érnek el. Ha holtversenyben végzünk velük, mi jutunk be, mert 3,5:2,5 arányban győztünk a törökök ellen. A függőjátsz­­mákat december végéig kell beküldeni, az értékelés eredménye január közepére várható. b) Csehszlovákia ellen Mák kettős győ­zelmével, valamint Lepsényi, dr. Bata és Jenik egy-egy nyerésével 5:0-ás ve­zetést szereztünk. Ez a mérkőzés 30 táb­lán folyik táblánként két játszmával. c) Lengyelország ellen 40 táblán ját­szunk egy-egy játszmát. Az eredeti ösz­­szeállításon egy változás történt: Cza­­bán Márton kérelmére ő a lengyelek el­len játszik Meixner helyén, aki viszont Czabán helyén a jugoszlávok elleni csa­patban szerepel. Ehhez a lengyel és a jugoszláv csapat kapitánya hozzájárult. A lengyelek is cseréltek két helyen. A lengyel csapatban 8 táblán is voltak kez­deti nehézségek, ezek azonban már tisz­tázódtak. d) Jugoszlávia ellen 50 táblás mérkő­zés folyik egy-egy játszmával. A ju­goszlávok is cseréltek egy táblán. Ör­vendetes, hogy a mi versenyzőink mind­egyike rendben megkezdte és folytatja játszmáit. e) Lettország ellen 12 táblán játszunk egy-egy játszmás mérkőzést. A jelenlegi állás 4:4. Most javasoltuk a verseny kö­zeli időpontban való befejezését, mert a verseny már régóta húzódik, és már csak egy játszma folyik (részünkre nyert állásban), a többi táblán a lett verseny­zők ajánlott ismétlésre sem válaszoltak. f) Az egyéni IV. világbajnokság dön­tőjében Dalkó Nándornak jelenleg 3,5 pontja van 6 játszmából. Nem kétséges, hogy megszerzi a nemzetközi mesteri cím eléréséhez szükséges 4 pontot, sőt ennél többet is szerez. g) A hazai bajnoki versenyek elődöntő osztályán a 23., I. osztályán a 35. csoport van alakulóban. A II. osztályban az 54-en felüli csoportok vezetését Szabó Lajos, a III. osztályban a 65-ön felüli csopor­tokét Miklós Antal vette át. A II. osz­tályban az 56. csoport alakul, a III. osz­tály csoportjainak száma már túlhaladta a 70-et. A VIII. magyar bajnokság döntőjére 16-an neveztek. A döntő 1965. január 15-én indul. Résztvevői sorsolási sorrend­ben: dr. Vécsey Zoltán, dr. Karafiáth Jenő, Lepsényi Loránd, Pál György, dr. Kovássy Szabolcs,Kovács Zoltán, Szé­kely Sándor, Bánszky János, Ancsin Mihály, Krasznovszky Sándor, Túri Ist­ván, Katona Dénes, dr. Túri Sándor, Schrancz István, Virág Ferenc, Jenik Gyula. h) A női világbajnokságra a követke­zőket neveztük: Sillye Jenőné, Bydes­­kúty Zoltánné, Gombás Mária (Szentes). Tartalék Vilmányi Zita. i) Az ICCF által kiírt témaversenyre csak heten neveztek. Ez is arra mutat, mint a legutóbbi hazai témaversenyek nagyon mérsékelt sikere, hogy hazánk­ban nem népszerűek a témaversenyek.­­) A levelezési Bizottság legutóbbi ér­tekezletén kiírt Falusi Bajnokságra eddig már 71 nevezés érkezett, lényegesen több a vártnál. A nevezési határidőt töb­bek kérésére december 31-ig meghosszab­bítottuk. Ezután kerül sor a csoportok beosztására oly módon, hogy a döntő résztvevőinek száma legalább 12 legyen. Vándorffy József beszámolója: az Európa Kupa. A magyar csapatok váltakozó siker­rel küzdenek. Legjobban helytáll az I. csapat, amely azonos a Vasas csapatá­val. -1-14 ,4 — 2 eredménnyel, 16 pont­tal fölényesen vezetnek a 13,5 pontos angol csapat előtt. Minden remény meg­van arra, hogy a csapat bejut a dön­tőbe. A II. csapatunk (Szeged csapata) több pontot vesztett amiatt, hogy két versenyzője abbahagyta a játékot, bár sikerült tartalékokat beállítani helyet­tük. Így +3 3 —4 teljesítménnyel 4.5 pontjuk van. Csoportjukban az NDK csapata ,,utcahosszal” vezet +15 9—0 eredménnyel. Így a magyar csapatnak van esélye a ,,B” döntőbe jutást jelentő 2. hely elérésére. Fő vetélytársa Len­gyelország I. csapata. A másik két ma­gyar csapat eredménye nem kielégítő. A III. csapatban Kardos sportszerűtle­nül abbahagyta a játékot előnyös állás­ban is, ami 4 vesztett pontot jelentett. Ugyanígy tett a salgótarjáni Balázs. Nála ez még súlyosabb megítélés alá esik, mert mint sportvezetőnek jó példával kellene elöljárnia. A III. csapatnak 1,5 pontja van, a IV. Salgótarjánnak 4 pontja. Náluk a csehszlovák I. csapat vezet 19,5 ponttal, a többi csoportban Litvánia, Moszkva, Szovjet orosz SZSZK, NSZK áll az élen. Meglepetés, hogy az első csoportban Csehszlovákia IV. csa­pata vezet az esélyesebbnek tartott Uk­rajna és Belgium előtt. b) A Szovjetunió—Magyarország mér­kőzésen nagy meglepetésre a magyar csapat jutott vezetéshez 7,5:6,5 arány­ban. A befejezetlen játszmák állását te­kintve reményünk van szoros eredmény elérésére. A beszámoló után többen felszólaltak a levelezési sakk minősítések évek óta tartó késése miatt, valamint a váloga­tott csapatok összeállítása kérdésében. A felszólalásokra Vándorffy József és dr. Négyesy György válaszolt. Végül Vándorffy József kérte a jelen­levőket, hogy az 1965-ben Budapesten tartandó ICCF kongresszust mindenben támogassák. Versenyeredmények A magyarországi és a csehszlovákiai Vakok és Csökkentlátásúak Szervezete közt levelezési sakkmérkőzés folyt. A végeredmény 7,5:4,5 a magyarok javára. Eredmények az egyes táblákon. (Elöl a magyar versenyzők.) 1. tábla: Dénes— Matzyka 0:2. 2. tábla: Erős—Kreicsa 1,5: 0,5. 3. tábla: Rotter—Matzjicska 0,5:1,5. 4. tábla: Illés—Hrdina 1,5:0,5. 5. tábla: Horváth—Banjas 2:0. 6. tábla: Lévai— Léider 2:0. Az 1963—64. évi angol levelezési sakk­­bajnokság végeredménye: G. D. Camp­bell 7, K. B. Richardson 7, B. Halliwell 6, K. C. Messere, W. H. Scarlett 4.5, J. W. Berry, J. C. Corby 2, A. G. Leoff­­ler 1.5, W. Nash 0.5. Játszma a magyar bajnokságra SPANYOL MEGNYITÁS Lepsényi L. Schardtner A. 1. e4, e5 2. Hf3, Hcfi 3. Fb5, Fc5 4. 0—­ Hgc7 5. c3, FbS 6. d4, ed. 7. sd­, d5 8. ed., Hd5, 9. Hej­­Keres és Pachman könyve csak a 9. Beit. Fe6 10. He5 foly­tatást tárgyalja. A Schacharchiv 1961. december 31-i kiadványában a 9. Beit. Fe6 10. Fg5, Vd6 11. Hbd2! folytatást ajánlja beható elemzéssel. A mindkét félre legjobb folytatásnak 11. —. Vb4 12. Fa4, h6 13. a3, Vf8 14. Fh4, g5 15. Fg3. 0—0—0-t látja. A sötét király aránylag biztonságban van, és sötétnek is vannak támadó esélyei. Megjegyzi még a Schach­archiv, hogy 9. He5-re Canal lépésével, 9. —. Vf6-tal védekezhet sötét. Ezt lát­hatjuk ebben a játszmában is. Mint ér­dekességet megjegyzem még, hogy 9. Bell. Fe6 10. He5-re sötétnek teljesen kielégítő folytatása 10. —, Hde7!, most. 9. He5-re azonban ez a válasz döntő hibának bizonyulna 10. d5! miatt.) — E téma részletes tárgyalását lásd a Ma­gyar Sakkélet 1963. évi 66. oldalán. — Szerk. 9. —, Vf6 10. Hc3, Hc3, 11. be., 9—0 12. Fa3, He7 13. Bel, c5 14. de:, Bd8 (Ez mind következetesnek látszik, de vilá­gos szép válasza megdönti. Nyílt kérdés marad, hogy megjavíthatja-e sötét ezt a változatot 12. —, Bd8-cal. Ha nem, akkor a 9. —, 0—0 gyalogáldozatot kell megvizsgálni.) IS, eb:!!, Bdl: 16. Badl:, Fe6 17. ba:, Ildő (Világost hatalmas szabadgyaloghoz juttatja fejlődési előnye és sötét alap­sorának védtelensége. A vezéráldozat fel­tétlenül előnyös volt világosra. Most 17. —, Hc8 nem ment 18. Hg4!, Vg5 19. f4! miatt.) 18. Fb2, Hc7 19. c4, Hb3, 20. eb., h6 (20. —, Ba7:-re 21. Hg6­, Vg5 22. h4 nyert volna.) 21. Fd4, Fa2: 23. Hc6ü, Vg5 23. bb, Kh1 (A huszár természetesen nem volt üthető 24. b7 miatt.) 24. Fe3, Vf6 25. P­d8a (Az­ előretolt szabadgyalog csodákat művel! De a dolog még nem egészen egyszerű.) 25. —, Bd8: 26. Hd8,­ Vd8: 27. Ff4­, Vf8 (27. —. Va8-ra könnyen nyerne 28. Fb8, majd a bástya bejátszása d8-ra. Most azonban 28. Fb8-ra Vb4, majd a vezérnek az a­ vonalra vitele még nehézségeket okozna. De ismét van kombinatív meg­oldás.) 28. Fd61, Vd6: (28. —, VcS-ra 29. Fc7 nyer, 28. —, Vd8-ra pedig világos 29. h3- mal megszünteti az alapsoros mattve­szélyt. Utána már nyer Fc7, majd a bás­tya behatolása a 8. sorra.) 29. a8V, Vb4 30. Bal­, Fd5 31. Va5 (Te­hát a b6 gyalogot is megvédhette vilá­gos. Most már csak idő kérdése a minő­ségelőny értékesítése.) 31. —, Ve4 32. f3, Vd4f 33. Khl, h5 34. Bel, g6 35. Vc3, Vd2 36. Vgl, Fe6 37. Bdl, Vg5 38. Vd4, Fb3 39. h4, Ve7 40. Ba1, Vc8 41. Ba7, Fd5 42. Ba1, Fc6 43. Bdl (A b7 gyalog lenyerése nem sikerült a Vest és Vh4 örökös sakk fenyegetés miatt. Tehát más utat kell találni. Most 44. Vf6 és 45. Bd8 fenyeget.) 43. 0, Ve7 44. Bd3, Fd5! 45. Bc3!, Fc7 4b. Be3, Vf8 (Végre sikerült passzív ál­lásba terelni a sötét vezért. Most már lehetséges a behatolás.) 47. Vf6, Fd5 48. Be7, Vc8 49. Ve3, Fe6 50. Vc7, és sötét feladta (1:0). Kimagasló teljesítmény! dr. Négyesy György

Next