Magyar Sakkélet, 1965 (15. évfolyam 1-12. szám)

1965. március / 3. szám

A Budapesti Sakk-kör rövid története Az utolsó évek Amint cikksorozatunk első részében megírtuk, a BSK őse, a Pesti Sakk-kör 1839-ben alakult, tehát 1939-ben kellett volna a kör százéves fennállását megün­nepelni méltó keretek között. A helyzet azonban kedvezőtlenné vált. Meghalt Fl­i­psig Sándor, majd Havasi Artúr, Bláthy Ottó Titusz is, a kör régi nagy támaszai. A sakkszövetségnek az Abonyi­­korszakot felváltó vezetőségétől segítsé­get várni nem lehetett, kormánytámoga­tásra még kevésbé számíthattunk. Az évfordulót csak egy kis emlékver­sennyel ünnepeltük meg az őszön, a Szabadság téri Flórenc (Firenze) kávé­házban. A versenyen — amelyet körünk elhunyt elnökéről, Déri Vilmosról nevez­tünk el — utoljára jelent meg köztünk a már beteg Abonyi István. A BSE el­nöke akkor már dr. Lobmayer Jenő ny. fővárosi kultúrtanácsnok volt, ügyvezető elnöke dr. Vajda Árpád, alelnöke Ör­­vényi Béla, főtitkára dr. Csillag István, titkára Müller Hugó. A Muhr Gyula vezetésével lezajlott Déri-emlékverseny győztese az 57 esz­tendős Balla Zoltán és a még csak 22 éves, de már 3-4 éve legjobb itthoni mesterünknek számító Szabó László lett azonos pontszámmal. A harmadik díjat Dénes (Drucker) József nyerte, a 4—6. díjon dr. Balogh János, Havasi Kornél és Sterk Károly mesterek osztozkodtak. Indult még: dr. Négyesy György, Boros Sándor, Csillag István, Krénosz Ferenc, Lovas Gyula és dr. Gecsei István. A BSE 1940 őszén a József körúti Miénk kávéházba költözött át. Az egész évben mutatkozó lanyhaság, sőt fokozó­dó részvétlenség után végül 1941 január­jában került sor nagyobb versenyre. A meghívásos vegyes mesterverseny 1—2. díját Gereben Ernő és Boros Sándor mesterek nyerték, a harmadik helyre egy új tehetség: Feldmann Tibor tanár­jelölt (1946-tól Flórián) került, aki már évekkel korábban felbukkant, mint jeles problémaszerző. Utánuk Ormos Endre, Füstér Géza, Pongrácz József, Tipary Lajos következett. Egyes játszmákban ki­tűnő képességet mutatott Pongrácz Jó­zsef, akit sokan a verseny favoritjának tartottak a csapatbajnokságok során el­ért sikerei miatt, azonban erős napi munkája mellett nem bírta erővel a heti négy fordulót. A tüdőbeteg fiatalember­ből később kommunista mártír lett. A háborús évek súlyosbodása a közi életre is bénítólag hatott. Lobmayer el­nök és több funkcionárius 1941 nyarán lemondott tisztségéről, ugyanakkor a ha­tóságok gyűléstilalmakat is rendeltek el; a tagok csak a kávéház nyílt részében, inkább beszélgetésre, mint sakkozásra jöhettek össze. A kötetlen beszélgetések során úgy döntött a többség, hogy a közéletet fenn kell tartani, amíg lehet. A szövetségi csapatversenyeken körünk már hosszú idő óta nem indított csapa­tot; a köztagok egy része vasárnapon­ként a Szeiffert kávéházban (Margit krt., ma: Mártírok útja) gyűlt össze, ahol még 1944 nyarán is voltak alkalmi gyors­versenyek. Amíg lehetett, itt találkoztak azok a zsidó játékosok, akiknek nyilvá­nos versenyeken való szereplését a szö­vetség — felsőbb rendelkezések folytán — nem engedélyezhette. A szovjet csapatok Pestet 1945. január 17-én, Budát február 13-án, az ország nyugati részét április 4-ig felszabadítot­ták. Új történelem kezdődött, új világ. Budapesten már február 23-án volt egy értekezlet dr. Farkas Ervin ügyvéd Thö­köly úti lakásán az új magyar sakkszö­vetség létrehozása céljából. Sipőcz László, a régi ügyvezető elnök levélben küldte lemondását, egyben tájékoztatta az új bizottságot, a szövetség nála levő iratai­ról stb. Később a legfontosabb iratokat meg is küldte. Márciusban — a Wesse­lényi utca 73. sz. alatti ipartestületi he­lyiségben — megalakult a Magyar Dol­gozók Országos Sakkszövetsége, amely hozzákezdett az egyesületek demokra­tikus alapokon történő újjászervezésé­hez. Az új szövetség elnöke Kossa Ist­ván, később miniszter, akkor a SZOT fő­titkára, lett. ügyvezető elnök Dalmadi Jenő, társelnökök Maróczy Géza és Bedő Ödön (aki 1921-től a Népszava sakkrovat­vezetője volt), szövetségi kapitány dr. Vajda Árpád, főtitkár Kristóf Sándor, vidéki főtitkár dr. Bán Jenő, pénztáros (1939—1951) Bognár Gyula, ellenőrök Baráth Géza és Csillag Sándor. A BSE hűséges tagjai ugyancsak már­ciusban — amikor még sem villamos, sem autóbuszközlekedés nem volt — Bu­dáról, Újpestről, Pesterzsébetről is gya­logosan összejöttek (a mai Népköztársa­ság útja és a Szív utca sarkán levő kávéházban), hogy egymásról és egy­másról híreket szerezzenek és tanács­kozzanak a sakkélet fellendítéséről. Az összejövetelek megszervezésében főként az akkor már 74 éves Molnár Ödön te­vékenykedett, aki 54 esztendős köztag­sággal rendelkezett, tornavezetője volt az 1896-os millenáris versenynek, az 1912. évi nagy pöstyéni versenynek. Ő szerezte meg 1945 szeptemberében a kör részére helyiségül a Bajcsy-Zsilinszky úti See­mann kávéházat (az Alkotmány utca sarkán). A köri élet újjáélesztésében se­gítőtársai voltak: dr. Strauss Miksa fog­orvos, Novák István, Schober Kornél, a múlt nyáron elhunyt Petrovay István, és e sorok írója is. Pár hónap alatt bejárta a hír Pestet, hogy a régi BSK feltámadt, sőt erősebb, mint valaha. Ez bizonyos tekintetben igaz is volt. Különböző kávéházakban — főleg a Lipótvárosban — ideiglenesen alakult kisebb asztaltársaságok egész sora kérte felvételét körünkbe, aminek öröm­mel tettünk eleget, természetesen meg­válogatva a jelentkezőket a szükséges szempontokból. Tagjaink létszáma csak­hamar elérte a 300-at, de volt idő, ami­kor — legalábbis papíron — 400 fölé emelkedett. (A rendszeres tagdíjfizetők száma 170—230 között mozgott.) A köz­tagok verbuválása körül nagy érdeme­ket szerzett Forgó Mihály festőművész és Schober Kornél magántisztviselő tag­­társunk. A BSK tagsága 1946 elején P. Ábra­hám Dezső ügyvédet választotta elnökké, társelnökké pedig Maróczy Gézát és Mol­nár Ödönt. Ügyvezető elnök dr. Vajda Árpád lett, alelnökök: Sándor Béla, dr. Strauss Miksa és Örvényi Béla, főtitkár: dr. Könyves Béla. A kör háború utáni első jelentős ver­senyét Havasi Kornél emlékének szen­telte. Ez 1946. április 8-tól május 6-ig folyt le, és Szabó László győzelmével ért véget. A helyezettek sorrendje: Ba­konyi, Sz. Tóth, Feldmann, Szilágyi Gy., Füszér, Sebestyén. A verseny jelentősé­gét, körünk szerepét a hazai sakkélet­ben és Havasi Kornél sakkozói egyéni­ségének méltatését P. Ábrahám Dezső elnök kiváló előadásban, gondos elem­zésben tárta nagyszámú közönségünk elé. Abonyi István emlékére 1947. november 16—december 20. közt rendeztünk mester­versenyt ünnepélyes keretek között. Első lett Gereben Ernő, nagy fölénnyel, máso­dik Tipary, harmadik-negyedik Füstér és Eigler. Körünk mesterei közül Szigeti Miklós 5. díjas lett, Egri Lajos a 10. he­lyen kötött ki. Bakonyi betegsége, Vajda szolgálati elfoglaltsága miatt nem indul­hatott. A versenyt Muhr Gyula torna­vezető méltatta a Magyar Sakkvilág ha­sábjain. Az 1948-as év jelentős eseménye volt a körben az a gyászünnepély, amelyet — emléktábla leleplezésével egybekötve — május 30-án délelőtt a hitlerista terror által elpusztított tagjaink emlékére ren­deztünk. A bevezető beszéd után, amit dr. Vajda ügyv. elnök mondott, Forgó Mihály tartotta meg beszámolóját az em­lékműbizottság működéséről, méltatta a mártírok emlékét, majd leleplezte a falba erősített márványtáblát, amelyen arany betűkkel álltak az elhunytak nevei. A sakkszövetség képviseletében Dalmadi Jenő, a MADOS ügyv. elnöke tisztelgett az emléktábla előtt, majd dr. Zahler Emil, a pesti izraelita hitközség elnöke mondott köszönetet a körnek a kegyele­­tes aktusért. Az ünnepélyen mintegy két­százan voltak jelen. Mivel az emléktábla későbbi hurcolko­­dások során ismeretlen helyre került, megadjuk itt a mártírok neveit: Ács Endre, Bokor Ernő, Boros Sándor, Burger Gyula, dr. Csillag István, Drucker József, Diamant József, Havasi Kornél, Hercz Nándor, Hun Sándor, Kaiser La­jos, Kaiser Sándor, Kellner Pál, Kertész Artúr, Kohn Andor, Láng Rezső, dr. Mayer Gyula, Müller Hugó, dr. Nemes József, Ormos Endre, Pongrácz József, dr. Rudas Sándor, dr. Schachtitz János, Schlanger Jakab, Schweiger József, Sin­ger Sándor, Steiner Endre, Telkes Imre, Vas József, Weinberger Imre, Weinber­ger Tibor, Wessel Imre, W­iesel László. Nem hiszem, hogy volt vagy van a világon még egy sakk-kör, amelyet ilyen veszteség ért! . . . Számos neves verseny­ző mellett külön ki kell emelnem a fen­tiek közül Bokor Ernőt, Csillag Istvánt és Müller Hugót. Bokor több mint 30 éven át tett igen sokat a körért, a másik kettő ugyan csak 10—15 éven át, de igen nehéz időkben, teljes odaadással. A Budapesti Sakk-kör utolsó közgyű­lésére 1949. április 9-én került sor. Ezen elnökké Vajda Árpádot, társelnökké Dal­madi Jenőt, Szabó László nagymestert, tiszteletbeli elnökké Maróczy Gézát, Mol­nár Ödönt, P. Ábrahám Dezsőt, ügy­vezető elnökké dr. Strauss Miksát, fő­titkárrá dr. Könyves Bélát, titkárrá Pet­rovay Istvánt, pénztárossá Schober Kor­nélt választották. A választmányi tagok közül csak Novák Istvánra, a híres úszónő Novák-lányok atyjára emlék­szem. Ezt követően — 1949 júniusában — nagy változás történt sakkéletünk irányításá­ban. Dalmadi Jenő, a sakkszövetség ügy­vezető elnöke lemondott, és a sakkügyek intézését főtitkári minőségben az Orszá­gos Sport Hivatal rendeletére Fülöp Sán­dor, a hivatal főelőadója látta el. A MADOS pár hónapig még fungált, de ez csak átmeneti állapot volt, amíg a szov­jet mintára megszerveződő új sport­hatóság (Országos Testnevelési és Sport­­bizottság) keretében meg nem alakultak az egységes irányítás alá kerülő sport­­szövetségek, köztük az Országos Társa­dalmi Sakk Sportszövetség. A tendencia ebben az időben a régi önálló sakk-körök helyett szakmai és tömegszervezeti sport­körök létrehozása, és azokon, belüli sakkosztályok szervezése volt. A kávéházi sakkozás megszűnése a BSK-t többszörös vándorlásra kénysze­rítette. A Seemann kávéház — ahol 1949 őszén még több érdekes előadás hang­zott el dr. Asztalostól, Tóth Lászlótól, Szabó Lászlótól és másoktól, továbbá házi- és villámversenyek is voltak — az év végén bezárt. Ekkor a Dohány utcai Kolozsvár kávéházba költözött a kör, onnan rövid idő múlva a Marx téri Vik­tóriába, végül a November 7 téri Savoy kávéház emeleti különtermébe. A meg nem felelő helyiségek miatt a látogatott­ság természetesen fokozatosan csökkent. 1951 kora tavaszán Fülöp főelőadó kö­zölte velünk, hogy a körnek valamely szakmai egyesülettel kell fuzionálnia, ha működését folytatni kívánja Tárgyalá­sok kezdődtek, amelynek során küldött­ségünket Hegyi Gyula, a sportbizottság elnöke is udvariasan fogadta és a be­olvadásra több lehetőséget említett, a megvalósításra pedig három hónap hala­dékot adott. Közbejött azonban a nyári szünidő, a tagok és a vezetőség szét­széledtek, a három hónap lejárt. Augusz­tus elején megjelentek közhelyiségünk­ben a VI. ker. tanács hivatalos meg­bízottai, a szekrényeket lepecsételték, a készleteket lefoglalták, a további műkö­dést betiltották. Erre újból küldöttség ment Hegyi Gyulához, de be kellett ismerniük saját hibájukat: az engedélyezett három hónap alatt a vezetőség nem sokat tett a fúzió érdekében. Ezért a küldöttség kijelen­tette, hogy a szocialista sportpolitika si­kere érdekében lemond a további pro­testánsról, mert úgy látja, hogy a kor tagjai más egyesületekbe szétszéledve is a magyar sakkozás ügyének épp oly jó harcosai lesznek, mint voltak a BSK-ban. Sakk-körünk 112 éven át állt fenn, működése több nemzedék sok sakkozójá­nak munkásságát, eredményességét moz­dította elő. Ha a híres Wiener Schach­­clubbal vagy a párizsi Café de la Ré­­gence körével nem is vetekedhetett, na­gyon jól megállta a helyét e hosszú idő alatt, és világviszonylatban is egyike a legnagyobb, legértékesebb köröknek, amint ezt számos régi külföldi lap és rovat hivatkozása igazolja. E nagymúltú sakk-körről Szén, Erkel, Abonyi fénye sugárzik ránk, ők annak márvány alapjai, a neves versenyzők so­kasága pedig a dísze és zászlaja. A BSE működése értékes tényezője nemzeti mű­velődésünknek. Bár a jövő magyar sak­kozói is átéreznék ennek a jelentősé­gét! . . . Dr. Vajda Árpád

Next