Magyar Sakkélet, 1966 (16. évfolyam 1-12. szám)

1966. október / 10. szám

148 MAGYAR SAKK ELET lentumos fiatal ellenfelét. A sors szeszélye folytán az utolsó forduló­ban hasonló körülmények közt ke­rült sor az egyenlő pontszámmal álló Pogáts dr. és a diósgyőri, ta­valy döntős Bokor István közötti összecsapásra. Itt is a rosszabb Ber- ger-Soneborn értékű fél — Bokor — játszott sötéttel. Neki azonban rutinosabb ellenfele volt, s így az idén a döntőben képviselet nélkül marad a vidéki sakkozás. A többiek közül Szily dr. nk. mester sokáig biztos továbbjutónak látszott, de nem birta végig erővel. Vadász az utolsó előtti fordulóban elszenvedett Dr. Vajda Árpád visszaemlékezéseinek első két részletét lapunk idei 5. és 7. számában közöltük. A második rész az 1921-es bécsi verseny leírásával zárul. E versenyen érte el dr Vajda a mesteri fokozatot. (A szerk.) Bécsi díjamból azonnal megvettem a Grabenen levő híres Braumüller féle könyvesboltban a kor „sakkbibliáját”, a Bilguer 1516-os, VIII. kiadását, amit Schlechter, Spielmann és Rubinstein nagymesterek dolgoztak át. Nagyon drá­ga volt, de úgy gondoltam, hogy ha hu­szárnak kell ló és kard, a sakkmester sem lehet meg a „nagy sakk-könyv” nélkül. Rendszeresen nem tanulmányoz­tam ugyan, de olykor-olykor szükség volt rá, hogy elővegyem. Ezenkívül dr. Tarraseh: Die moderne Schachpartie cí­mű műve (1924) tett jó szolgálatot a mesterversenyekre való előkészületek­ben. De mielőtt ezekre térnék, hadd vá­zoljam néhány szóval az első világhábo­rút követő hazai sakkviszonyokat. A magyar sakkmozgalom már 1918 de­cember éoen fellendülőben volt, a szer­vezés a Tanácsköztársaság idején is tar­tott: a sakkdirektóriumnaK Fogarasi Bé­la volt az elnöke és Steiner B-ernát a főmunkatársa. Erős sakk centrum alakult ki a Budai Sakkozó Társaságban, amely­nek az Erzsébethíd kávéházban, később a Modem, majd a Philadelphia kávéház­ban volt a tanyája. Itt főleg a problé- misták jeleskedtek: dr. Kovács Norbert, Bláthy Ottó, Neukomm Gyula, Nagy Ödön, Schór László, Jakab Árpád, Hava­si Artur, Olasz Imre és társaik a húszas évek elején már számos' nemzetközi si­kerrel büszkélkedhettek. Néhány évig (1923-ig) működött a Magyar Sakkegy­let, amely 1920-ban Tartakower részvéte­lével rendezett kis versenyt. E kör me­cénásai Szigeti Miklós későbbi mester és dr. Szávay Zoltán voltak, kiváló szer­vezői pedig Bedő Ödön és Muhr Gyula. A Budapesti Sakk-körben Abonyi Ist­ván már 1920-ba.n mozgalmat indított egy nagy nemzetközi verseny iránt. Ez a verseny 1921 szeptemberében létre is jött, a Gellert szálló nagytermében. A világranglista akkori 3. helyezettje, Al- jechin győzött 8,5 ponttal, a bécsi Grün- feid 8, dr. Tartakower és Kosztics 7,5 ponttal követte. Az 5. díjat Bállá Zoltán nyerte 6 egységgel,, a további sorrend: Euwe 5,5, Bogoljubov 5, Sämisch és dr. Vajda 4,5, Sterk 4, Steiner Endre 3, Schweiger 2. — Az első négy kimagas­lott a mezőnyből. Én reggel 8-tól dél­után 2-ig a hivatalomban dolgoztam, a verseny játékideje du. 3—7-ig, majd es­te 9—11 közt volt, azután villamos ózhat­tam Erzsébetialvára. Ennyi előnyt az előttem végzetteknek nem adhattam. E versenyen ismertem meg Aljechint. A BSK részéről hivatalosan is melléje voltam delegálva a szünnapokon. Ele­meztem is vele, sétálgattam is. Elegáns, nagyón jó modorú szép férfi volt; lebi­lincselő egyéniség, a közönséget i's meg­hódította. Németül, franciául jól beszélt, angolul is tudott; általános műveltsége messze az átlagon felüli volt. Csak egy vereségével esett el a döntőbe ju­tástól. * A négy középdöntős csoport küz­delme 16 hely kérdésében hozott döntést. Az idén decemberben ese­dékes XXII. bajnoki döntőre ezúton jogosultak sorában ezúttal 4 mes­tert láthatunk az idősebb, 6—6-ot a középső és a fiatalabb korosztály­ból. Az utóbbiak között 3 újonc is van, Besztercsényi László, Jocha András és Tompa János személyé­ben, köztük a két ifjabb, a két új mester még ifjúsági versenyző. A fejlődésnek ez a jele kétségtelenül biztató. Barcza Gedeon kis szertelenség, szeszélyesség mutatko­zott időnként a viselkedésében. A második Magyar Sakkszövetség Bu­dapesten, 1921. november 7-én alakult meg. Pest és Győr kibékült, nagy volt a lelkesedés. Elnökké Exner Kornél volt államtitkárt, egyetemi tanárt választot­ták, aki már a 80-as években szerepelt a fővárosi sakkéletben, egyébként öccse volt a győri Exner Győző tanárnak, a magyar sakkozás egyik nagy alakjának. Az új szövetség 1922. évi mesterver­senyét Havasi Kornél nyerte, én csak az 5—7. helyre kerültem. Ekkor még senkinek sem adták ki hivatalosan a mesteri címet, de egy évre rá formailag is elismertek mindkettőnket annak. (Ko­rábbról Bállá Zoltán, dr. Bródy Miklós, Székely Jenő, Rarász Zsigmond, Sterk Károly, Asztalos Lajos, Forgács Leó eredményeit fogadták el minősítési alap­nak, és természetesen Maróezy' Gézáét, akit a sakkvilág 1906-től nagymesternek tekintett.) A háború után Maróezy néhány évig külföldön élt, Bródy Romániába, Aszta­los Jugoszláviába került, így 1922-ben Bállá és én voltunk a legerősebbnek tar­tott játékosok. A szövetség vezetőinek felkérésére 1923 tavaszán páros mérkő­zést vívtunk, amely 3:3 győzelmi arány­nyal, 4 döntetlen mellett 5:5-re végző­dött. Az egykorú szaksajtó úgy kom­mentálta az eredményt, hogy Vajda jobb stratéga, de Bállá jobb taktikusnak bizo­nyult. Nagy élmény volt Számomra az 1922. évi londoni verseny, amely a Westmins­ter Central Hallban zajlott le, több cso­portban. Itt ismerkedtem meg Gunsberg Izidor (1854—1930) nagymesterrel, aki a pesti Orczy-házban született és 8 éves kora éta Angliában élt. Kedvesen párt­fogásba vett, sokat beszélgettünk, a nyugateurópai sakkélet számos kulisz- szatitkát megtudtam tőle. Maróezy be­mutatott az akkor 82 éves Blackbume- nek, valamint Capablancának is. A nagyszerűen ' rendezett és külsőségeiben igen mutatós versenyt számos előkelő­ség látogatta, így pl. Bonar Law, aki hat héttel később Anglia miniszterelnö­ke lett, továbbá Winston Churchill, a nemrég elhunyt ismert nagy államférfi, akinek atyja Randolph Churchill sokáig elnöke volt az angol sakkszövetségnek. W. Churchill ugyancsak sakkozott, a'St. George sakk-klubnak volt tagja, Ma- róczy egyik játszmája mellett vagy 10 percig üldögélt. A fő versenyt Capablanca nyerte, Ma- róczy is elég jól szerepelt. A második versenyen Steiner Endre képviselte szí­neinket és a mezőny közepén végzett, a harmadik Versenyt én nyertem. Ezen­kívül volt' még számos melléktorna, mintegy 15 csoportban. A következő évben — 1923 augusztusá­ban — a southseai (poirtsr.nouthi) verse­nyen második lettem a fölényesen első Aljechin mögött, a harmadik helyen Steiner Endre végzett. A két angliai ver­seny nemcsak sakkozói, de más vonat­kozásban is tágította látókörömet, meg­ismerkedtem az angol főváros és a vi­dék életével is. London nagyon hatott rám, de azért nem szerettem volna ott­maradni. Az 1923-as év nagy nemzetközi sakk- élmiénye volt a karlsbadi verseny, ame­lyen az akkor már 53 éves Maróezy első lett holtversenyben Aljechinnal és Bo- goljubovval. Ez Csodálatos teljesítmény! Az erős mezőnyben Spielmann nagymes­ter volt az utolsó, — ez mindent meg­mond. Mährisch-Ostrauban a fiatalok és félfiatalok szintén egy „nagy öreg” mö­gé szorultak: az 55 éves Lasker exvi- lágbajnok simán győzött. A kisebb^ hazai sakkesemények ismer­tetéséle itt nem térhetünk ki. Ezeket az olvasó megtalálhatja az 1922-től egé­szen a Magyar Satkkélet megindulásáig rendszeresen megjelenő Magyar Sakk­világ hasábjain. E lap 1911-19 között Gaj­dos János, majd Abonyi István szerkesz­tésében a BSK közlönyeként jelent meg, s a már említett Magyar Sakkszövetség megalakulása után, annak lapjaként Tóth László szerkesztésében látott újra napvilágot. Főmunkatársai egészen. 1950-ig Chalupetzky Ferenc és Vajda Árpád voltak. A közbeeső években (1920-21) sakklapunk nem volt; e hiányt az Ér­dekes Újság és a Tolnai Világlapja Hel- tai István vezette rovata mellett főként a gyulai Békés c. lap bő és különnyo­matokban is terjesztett sakkrovata pó­tolta. Utóbbit Muhi' Gyula vezette Tóth László alkalmi segítségével, Szigeti Mik­lós támogatásával, a gyulai Gyöngyössy szerkesztő gyámsága alatt. Gyulán már 1921-ben, mesterversenyt is rendeztek a város nagy szülöttének, Erkel Ferenc­nek az emlékére (élső lett a jugoszláv Kosztics, jóerejű pesti és vidéki játéko­sok előtt), s ezt az emlékversenyt 1923- ban megismételték. A II. Erkel-e;mlék- verseny meglepetéssel zárult: a favorit Havasi, Steiner Endre és Lajos, valamint Chalupetzky és Jakab előtt két vidéki versenyző: Gruber Sándor és Kulcsár Kálmán foglalták el az első két helyet. Eredményességük titka abban rejlik, hogy — megszakításokkal — hónapokig „edzettek” a jelentős játékerőt képvi­selő Filep Gusztávval (F. Tibor mester édesatyjával) együtt Bgerlövőn, Patay Gyulánál, aki bőkezű vendéglátóként számos hazai és több külföldi mester számára tette lehetővé ezekben az évek­ben a pihenéssel egybekötött felkészü­lést. (Grünfeld bécsi nagymester pl. nála írta meg, s támogatásával adta közre a vezórgyalog megnyitásról összeállított tankönyvét Az 1924-es év a sakktörténet jelen té- kehy éve. Ekkor alakult -meg Párizsiban a Nemzetközi Sakkszövetség. Az alakuló kongresszuson Abonyi István volt a ma­gyar delegátus, az egyidejűleg rendezett „nemzetek versenyéire a később hiva­talosnak el nem ismert első olimpiára — öten utaztunk ki: Vajda, Havasi, Stei­ner E., Sterk és tartalékként Jakab Ár­pád. A versenyen professzionista sakkozók nem vehettek részt, így mi jó esélyek­kel indultunk el Pestről, a helyszínre érve azonban az éles szemű Havasi rögtön észrevette, hogy csapateredmé­nyünkkel baj lehet. A kiírás ugyanis kis csoportos egyéni körmérkőzéseket írt elő azzal, hogy a csoportgyőztesek a dön­tőbe kerülnek — s annak győztese az amatőr-világbajnoki címet kapja —, a kiesők pedig svájci rendszer szerint ját­szanak tovább a döntővel azonos számú fordulót, s országonként 4—4 versenyző ereliményét összesítve állapítják meg a nemzetek csapatversenyének sorrendjét. Utóbbi szempontból a pont azonos ér­tékű volt az elődöntőben, döntőben és a „kiegészítő tornán” egyaránt. Mi lesz mármost, ha valamelyik együttes tagjai nem ambicionálják a döntőbe kerülést, hanem megmaradnak a „mély vízben”, ahol sokkal könnyebben szerezhetnek pontokat? Minthogy a csapatgyőzelmet többre ér­tékeltük az egyéni sikernél,- szinte kí­sértett bennünket az a gondolat, hogy az elődöntőben ne is törekedjünk első­ségre. De azután mégis megmaradtunk az illendőség útján. Az eredmény az lett, hogy Havasi és én bekerültünk a döntő­Dr. Vajda Árpád: Első mester-éveim (1921—1924)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék