Magyar Sakkélet, 1966 (16. évfolyam 1-12. szám)
1966. október / 10. szám
148 lentumos fiatal ellenfelét. A sors szeszélye folytán az utolsó fordulóban hasonló körülmények közt került sor az egyenlő pontszámmal álló Pogáts dr. és a diósgyőri, tavaly döntős Bokor István közötti összecsapásra. Itt is a rosszabb Berger-Soneborn értékű fél — Bokor — játszott sötéttel. Neki azonban rutinosabb ellenfele volt, s így az idén a döntőben képviselet nélkül marad a vidéki sakkozás. A többiek közül Szily dr. nk. mester sokáig biztos továbbjutónak látszott, de nem bírta végig erővel. Vadász az utolsó előtti fordulóban elszenvedett vereségével esett el a döntőbe jutástól. * A négy középdöntős csoport küzdelme 16 hely kérdésében hozott döntést. Az idén decemberben esedékes XXII. bajnoki döntőre ezúton jogosultak sorában ezúttal 4 mestert láthatunk az idősebb, 6—6-ot a középső és a fiatalabb korosztályból. Az utóbbiak között 3 újonc is van, Besztercsényi László, Jocha András és Tompa János személyében, köztük a két ifjabb, a két új mester még ifjúsági versenyző. A fejlődésnek ez a jele kétségtelenül biztató. Barcza Gedeon Dr. Vajda Árpád: Első mesteréveim (1921—1924) Dr. Vajda Árpád visszaemlékezéseinek első két részletét lapunk idei 5. és 7. számában közöltük. A második rész az 1921-es bécsi verseny leírásával zárul. E versenyen érte el dr Vajda a mesteri fokozatot. (A szerk.) Bécsi díjamból azonnal megvettem a Grabenen levő híres Braumüller féle könyvesboltban a kor „sakkbibliáját”, a Bilguer 1516-os, VIII. kiadását, amit Schlechter, Spielmann és Rubinstein nagymesterek dolgoztak át. Nagyon drága volt, de úgy gondoltam, hogy ha huszárnak kell ló és kard, a sakkmester sem lehet meg a „nagy sakk-könyv” nélkül. Rendszeresen nem tanulmányoztam ugyan, de olykor-olykor szükség volt rá, hogy elővegyem. Ezenkívül dr. Tarraseh: Die moderne Schachpartie című műve (1924) tett jó szolgálatot a mesterversenyekre való előkészületekben. De mielőtt ezekre térnék, hadd vázoljam néhány szóval az első világháborút követő hazai sakkviszonyokat. A magyar sakkmozgalom már 1918 decemberében fellendülőben volt, a szervezés a Tanácsköztársaság idején is tartott: a sakkdirektóriumnak Fogarasi Béla volt az elnöke és Steiner Bernát a főmunkatársa. Erős sakk centrum alakult ki a Budai Sakkozó Társaságban, amelynek az Erzsébet híd kávéházban, később a Modem, majd a Philadelphia kávéházban volt a tanyája. Itt főleg a problémisták jeleskedtek: dr. Kovács Norbert, Bláthy Ottó, Neukomm Gyula, Nagy Ödön, Schér László, Jakab Árpád, Havasi Artur, Olasz Imre és társaik a húszas évek elején már számos nemzetközi sikerrel büszkélkedhettek. Néhány évig (1923-ig) működött a Magyar Sakkegylet, amely 1920-ban Tartakower részvételével rendezett kis versenyt. E kör mecénásai Szigeti Miklós későbbi mester és dr. Szávay Zoltán voltak, kiváló szervezői pedig Bedő Ödön és Muhr Gyula. A Budapesti Sakk-körben Abonyi István már 1920-ban mozgalmat indított egy nagy nemzetközi verseny iránt. Ez a verseny 1921 szeptemberében létre is jött, a Gellért szálló nagytermében. A világranglista akkori 3. helyezettje, Aljechin győzött 8,5 ponttal, a bécsi Grünfeld 8, dr. Tartakower és Kosztics 7,5 ponttal követte. Az 5. díjat Balla Zoltán nyerte 6 egységgel,, a további sorrend: Euwe 5,5, Bogoljubov 5, Samisch és dr. Vajda 4,5, Sterk 4, Steiner Endre 3, Schweiger 2. Az első négy kimagaslott a mezőnyből. Én reggel 8-tól délután 2-ig a hivatalomban dolgoztam, a verseny játékideje du. 3—7-ig, majd este 9—11 közt volt, azután villamosozhattam Erzsébetfalvára. Ennyi előnyt az előttem végzetteknek nem adhattam. E versenyen ismertem meg Aljechint. A BSE részéről hivatalosan is melléje voltam delegálva a szünnapokon. Elemeztem is vele, sétálgattam is. Elegáns, nagyon jó modorú szép férfi volt, lebilincselő egyéniség, a közönséget is meghódította. Németül, franciául jól beszélt, angolul is tudott; általános műveltsége messze az átlagon felüli volt. Csak egy kis szertelenség, szeszélyesség mutatkozott időnként a viselkedésében. A második Magyar Sakkszövetség Budapesten, 1921. november 7-én alakult meg. Pest és Győr kibékült, nagy volt a lelkesedés. Elnökké Exner Kornél volt államtitkárt, egyetemi tanárt választották, aki már a 80-as években szerepelt a fővárosi sakkéletben, egyébként öccse volt a győri Exner Győző tanárnak, a magyar sakkozás egyik nagy alakjának. Az új szövetség 1922. évi mesterversenyét Havasi Kornél nyerte, én csak az 5—7. helyre kerültem. Ekkor még senkinek sem adták ki hivatalosan a mesteri címet, de egy évre rá formailag is elismerték mindkettőnket annak. (Korábbról Balla Zoltán, dr. Bródy Miklós, Székely Jenő, Karász Zsigmond, Sterk Károly, Asztalos Lajos, Forgács Leó eredményeit fogadták el minősítési alapnak, és természetesen Maróczy Gézáét, akit a sakkvilág 1906-től nagymesternek tekintett.) A háború után Maróczy néhány évig külföldön élt, Bródy Romániába, Asztalos Jugoszláviába került, így 1922-ben Bálla és én voltunk a legerősebbnek tartott játékosok. A szövetség vezetőinek felkérésére 1923 tavaszán páros mérkőzést vívtunk, amely 3:3 győzelmi aránynyal, 4 döntetlen mellett 5:5-re végződött. Az egykorú szaksajtó úgy kommentálta az eredményt, hogy Vajda jobb stratéga, de Bálla jobb taktikusnak bizonyult. Nagy élmény volt Számomra az 1922. évi londoni verseny, amely a Westminster Central Hallban zajlott le, több csoportban. Itt ismerkedtem meg Gunsberg Izidor (1854—1930) nagymesterrel, aki a pesti Orczy-házban született és 8 éves kora óta Angliában élt. Kedvesen pártfogásba vett, sokat beszélgettünk, a nyugateurópai sakkélet számos kuliszszatitkát megtudtam tőle. Maróczy bemutatott az akkor 82 éves Blackburnenek, valamint Capablancának is. A nagyszerűen rendezett és külsőségeiben igen mutatós versenyt számos előkelőség látogatta, így pl. Bonar Law, aki hat héttel később Anglia miniszterelnöke lett, továbbá Winston Churchill, a nemrég elhunyt ismert nagy államférfi, akinek atyja Randolph Churchill sokáig elnöke volt az angol sakkszövetségnek. W. Churchill ugyancsak sakkozott, a St. George sakk-klubnak volt tagja, Maróczy egyik játszmája mellett vagy 10 percig üldögélt. A fő versenyt Capablanca nyerte, Maróczy is elég jól szerepelt. A második versenyen Steiner Endre képviselte színeinket és a mezőny közepén végzett, a harmadik versenyt én nyertem. Ezenkívül volt még számos melléktorna, mintegy 15 csoportban. A következő évben — 1923 augusztusában — a southseai (politsz.nouthi) versenyen második lettem a fölényesen első Aljechin mögött, a harmadik helyen Steiner Endre végzett. A két angliai verseny nemcsak sakkozói, de más vonatkozásban is tágította látókörömet, megismerkedtem az angol főváros és a vidék életével is. London nagyon hatott rám, de azért nem szerettem volna ottmaradni. Az 1923-as év nagy nemzetközi sakkélménye volt a karlsbadi verseny, amelyen az akkor már 53 éves Maróczy első lett holtversenyben Aljechinnal és Bogoljubovval. Ez Csodálatos teljesítmény! Az erős mezőnyben Spielmann nagymester volt az utolsó, ez mindent megmond. Mährisch-Ostrauban a fiatalok és félfiatalok szintén egy „nagy öreg” mögé szorultak: az 55 éves Lasker exvilágbajnok simán győzött. A kisebb, hazai sakkesemények ismertetésére itt nem térhetünk ki. Ezeket az olvasó megtalálhatja az 1922-től egészen a Magyar Sakkélet megindulásáig rendszeresen megjelenő Magyar Sakkvilág hasábjain. E lap 1911-19 között Gajdos János, majd Abonyi István szerkesztésében a BSK közlönyeként jelent meg, s a már említett Magyar Sakkszövetség megalakulása után, annak lapjaként Tóth László szerkesztésében látott újra napvilágot. Főmunkatársai egészen 1950-ig Chalupetzky Ferenc és Vajda Árpád voltak. A közbeeső években (1920-21) sakklapunk nem volt; e hiányt az Érdekes Újság és a Tolnai Világlapja Heltai István vezette rovata mellett főként a gyulai Békés c. lap bő és különnyomatokban is terjesztett sakkrovata pótolta. Utóbbit Muhi Gyula vezette Tóth László alkalmi segítségével, Szigeti Miklós támogatásával, a gyulai Gyöngyössy szerkesztő gyámsága alatt. Gyulán már 1921-ben, mesterversenyt is rendeztek a város nagy szülöttének, Erkel Ferencnek az emlékére (első lett a jugoszláv Kosztics, jóerejű pesti és vidéki játékosok előtt), s ezt az emlékversenyt 1923- ban megismételték. A II. Erkel-emlékverseny meglepetéssel zárult: a favorit Havasi, Steiner Endre és Lajos, valamint Chalupetzky és Jakab előtt két vidéki versenyző, Gruber Sándor és Kulcsár Kálmán foglalták el az első két helyet. Eredményességük titka abban rejlik, hogy — megszakításokkal — hónapokig „edzettek” a jelentős játékerőt képviselő Filep Gusztávval (F. Tibor mester édesatyjával) együtt Egerlövőn, Patay Gyulánál, aki bőkezű vendéglátóként számos hazai és több külföldi mester számára tette lehetővé ezekben az években a pihenéssel egybekötött felkészülést. (Grünfeld bécsi nagymester pl. nála írta meg, s támogatásával adta közre a vezérgyalog megnyitásról összeállított tankönyvét Az 1924-es év a sakktörténet jelentékeny éve. Ekkor alakultmeg Párizsiban a Nemzetközi Sakkszövetség. Az alakuló kongresszuson Abonyi István volt a magyar delegátus, az egyidejűleg rendezett „nemzetek versenyeire a később hivatalosnak el nem ismert első olimpiára — öten utaztunk ki: Vajda, Havasi, Steiner E., Sterk és tartalékként Jakab Árpád. A versenyen professzionista sakkozók nem vehettek részt, így mi jó esélyekkel indultunk el Pestről, a helyszínre érve azonban az éles szemű Havasi rögtön észrevette, hogy csapateredményünkkel baj lehet. A kiírás ugyanis kis csoportos egyéni körmérkőzéseket írt elő azzal, hogy a csoportgyőztesek a döntőbe kerülnek , s annak győztese az amatőr-világbajnoki címet kapja —, a kiesők pedig svájci rendszer szerint játszanak tovább a döntővel azonos számú fordulót, s országonként 4—4 versenyző eredményét összesítve állapítják meg a nemzetek csapatversenyének sorrendjét. Utóbbi szempontból a pont azonos értékű volt az elődöntőben, döntőben és a „kiegészítő tornán” egyaránt. Mi lesz mármost, ha valamelyik együttes tagjai nem ambicionálják a döntőbe kerülést, hanem megmaradnak a „mély vízben”, ahol sokkal könnyebben szerezhetnek pontokat? Minthogy a csapatgyőzelmet többre értékeltük az egyéni sikernél, szinte kísértett bennünket az a gondolat, hogy az elődöntőben ne is törekedjünk elsőségre. De azután mégis megmaradtunk az illendőség útján. Az eredmény az lett, hogy Havasi és én bekerültünk a döntő- MAGYAR SAKK ÉLET