Magyar Sakkélet, 1968 (18. évfolyam 1-12. szám)

1968. augusztus / 8. szám

AwAJK­iVSf X s*ikibBo­ SAKKÉLET XVIII. ÉVFOLYAM A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG FOLYÓIRATA 1968. AUGUSZTUS A második Tóth László emlékverseny A sakkhagyományokban olyan gazdag Kecskemét másodszor ren­dezett nemzetközi versenyt négy év­vel ezelőtt elhunyt nagy fia, Tóth László emlékére. A két évvel ez­előtti első emlékverseny még csak 10 résztvevős volt, de akkor a me­zőny csupa nagymesterből állott. Az idén, a város alapításának hat­századik évében megrendezésre ke­rülő második emlékversenyt a lét­szám jelentős emelésével tervezték még díszesebbre. Az elgondolás dé­delgetett szempontja volt, hogy leg­kevesebb 8 nagymester részvétele I./A jellegűvé tegye a küzdelmet, s a többi versenyző is mind nemzet­közi címviselő legyen. A mezőnynek ez a kívánt össze­tétele azonban csak részben való­sult meg. A meghívott nagymeste­rek közül néhány nappal a rajt előtt kettő is lemondott. Az NDK- beli Pietzschet hirtelen megbete­gedése akadályozta, a jugoszláv Damjanovics viszont a sokkal ked­vezőbb anyagi feltételeket nyújtó büsumi nemzetközi versenyen való részvétel mellett döntött. Helyükre két nemzetközi mester, az NDK- beli Arthur Hennings és a magyar nemzeti nagymester Honfi Károly ugrott­­ be, így a verseny minősítő jellege X./B-re romlott. A csalódá­sért csak részben lehetett kárpót­lásként tekinteni, hogy a mezőny egyébként igen színvonalasnak ígér­kezett, hiszen a rajthoz állt 6 nagymester és 10 nemzetközi mes­ter sorában mindössze egyetlen olyan versenyző (Golombek) volt, aki az utolsó öt évben nem erősí­tette meg minősítését. A meghiú­sult remények szinte ott rezegtek a levegőben, s hamarosan­ érezhe­tővé vált káros hatásuk is. Május 25-én, a verseny megin­dulásának délelőttjén Reile Géza, a városi tanács vb. elnöke adott fogadást, s ennek keretében történt meg a résztvevők sorsolása. Az el­ső forduló délután 4 órakor­­a Cifra­palotában, Szerényi Sándor sakk­szövetségi elnök megnyitó beszéde után kezdődött meg. Ez a nap egyetlen, viszonylag gyors döntet­len kivételével érdekes és tartal­mas játszmákat hozott, számszerű eredménye mégis tovább növelte a csalódást: egyedül Stein győzött (Navarovszky ellen), a többi 7 mér­kőzés mind döntetlenül végződött. Igaz, hogy Bilek többször is nyer­hetett volna Honfi elleni 63 lépé­­ses, 7 órás küzdelmében, Csomnak pedig golembok elleni 70 lépéses viaskodása időben csak néhány perccel volt rövidebb, a rideg szám­adat azonban nem mutatja a tar­talomban rejlő lényeges különbsé­geket. A továbbiak során hamar kiderült, hogy Stejn nagymesternek nincs esé­lyes vetélytársa az elsőségért folyó küzdelemben. Dely és Bárczay el­leni játszmáiban ugyan a két ma­gyar versenyző taktikai találékony­sága még ellensúlyozni tudta a szovjet nagymester megnyitási fö­lényét, Stejnt azonban nem törte le a viszonylagos balsiker. A 4. for­dulóval kezdődően négyes nyerése­ A II. Tóth László emlékverseny résztvevői: Barcza, Doda, Dely, Hennings, Bárczay, Forintos, Lengyel, Ba­logh László nk. versenybíró, Gimes György, a megyei TS munkatársa, Malich, Navarovszky, Csém, Popov, Gufeld, Stern, Honfi, Golombek. (Hiányzik: Bilek.) *^i! ■ j i

Next