Magyar Sakkélet, 1968 (18. évfolyam 1-12. szám)

1968. december / 12. szám

MAGYAR SAKKÉLET A Magyar Sakkszövetség Elnökségének nyilatkozata A Magyar Sakkszövetség Elnöksége no­vember 15-i ülésén behatóan foglalkozott válogatott csapatunk olimpiai szereplésé­nek tanulságaival és egyebek között az alábbi megállapításokat tette: A Luganoban megtartott XVIII. Sakk­olimpián ötvenhárom ország között a magyar válogatott a 6. helyet érte el, így tehát az élmezőnyben foglalt helyet, ami látszólag nem tekinthető sikertelen­­ségnek. Figyelembe véve azonban, hogy az elmúlt években csapatunk az olimpiá­kon és az Európa-bajnokságokon általá­ban a 3—4. helyen végzett és ezen az olimpián reális lehetőség nyílt arra, hogy a 3., sőt esetleg a 2. helyezést is elér­hesse, teljesítményükkel nem lehetünk elégedettek. Válogatottunk küzdőszelleme ugyan ki­fogástalan volt, Portisch Lajos nemzet­közi nagymesterünk kiválóan, Barcza Gedeon nemzetközi nagymesterünk igen jól, sőt Lengyel Levente nemzetközi nagymester is jól szerepelt, azonban kü­lönösen Szabó László és Bilek István nemzetközi nagymesterek hosszú időn át elhanyagolták a megfelelő egyéni felké­szülést és ennek következményeképpen lényegében csődöt mondtak: Szabó László és Bilek István nemzetközi nagymesterek válogatott játékosoktól elfo­gadhatatlan eredménytelensége döntő mó­don járult hozzá ahhoz, hogy a szakértők és a sakkozók népes tábora által reáli­san várt 3—4. helyet sem tudtuk elérni és hatodikként végeztünk a sakkolimpián. A tanulságokat levonva a Magyar Sakkszövetség Elnöksége intézkedéseket dolgoz ki megfelelőbb és ösztönzőbb módszerek alkalmazására, valamint az utánpótlás szervezettebb nevelésére és a bővített válogatott keret szakmai felké­szítésének fokozására, hogy sakkozóink a jövőben jobb eredményeket érjenek el. MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE játszmák elemzésénél történt közre­működésében. Lengyel összeredménye és ezen belül a döntőbeli részeredménye megfelelő. Jól képzett, szívós, jó fizi­kumú versenyző, akinek sajátos egyéniségéből folyó versenyzői stílu­sa van, amelynek jellemzője a vere­ség veszélyének túlhajtott megelő­zése. Játékának figyelemmel kísé­rése azt a benyomást kelti, hogy ak­kor nyer, ha „kényszerítik” rá. Már említett képességei alapján ez a ver­senyzői magatartás indokolatlan, vi­szont továbbfejlődésének kulcsát en­nek leküzdésében látjuk. Gyengéje még az, hogy túlzottan számon tartja — indokolatlanul — a világos­sötét színelosztást (eredménye vilá­gos színnel: +2, ·3, —1, sötét szín­nel +2, ·6, —0!). E három versenyzőnk teljesítmé­nye és eredménye pozitívan értékel­hető. A döntőben esedékes játszmák 60 százalékát ők játszották, és ebből eredményük 64,5 százalék. Csomnak ez volt az első olimpiája, sőt első nagyszabású nemzetközi versenye, összeredménye csalódást nem keltett, viszont különösen a döntőben egyes játszmákban muta­tott teljesítménye — feltehetően a túlzott felelősségtudatból eredően — negatív meglepetés volt. Elméleti képzettségét sürgősen szélesítenie kell. Ez továbbfejlődésének alapja és ez esetben egyébként mintaszerű magatartásbeli, versenyzői, továbbá fizikai adottságai folytán a jövőben csapatunk erőssége lehet. A már em­lített világos-sötét előítélet nála is fennáll — ugyancsak indokolatlanul (világos színnel: +2, ·2, —2, sötét színnel: +5, ·0, —11). Két, számtalan küzdelemben be­vált nagymesterünk, Szabó és Bilek formájuk mélypontján voltak. A szű­kebben vett döntőben (Kanada nél­kül) 6—6 játszmából egyaránt csak 25 százalékos teljesítményük, nyerés nélkül. Mindketten komoly értékei sakko­zásunknak, ezért érdemes megkísé­relni eredménytelenségük okainak elemzését, hogy a hullámvölgyből való kikerülésüket elősegíthessük. Szabónál a mostani eredményte­lenség és az utóbbi években hul­lámzó teljesítményének okát abban látom, hogy az idő múlását és az ebből eredő változást nem vette figye­lembe, s nem végezte el a szükséges átértékelést, valamint az ehhez kap­csolódó szakmai munkát. Ma is a 20—30 év előtti stílusában akar ját­szani ahelyett, hogy játékában több teret biztosítana a „rutinmunkának”, kevesebb igényességgel. Megnyitási repertoárját teljesen át kellene ala­kítani, a középjátékban a jobb vég­játékra törekvés célkitűzésével a stratégiai elemeket kellene előnyben részesítenie. Fokozott önvizsgálattal le kell küzdenie a kezdeti balsiker nyomán észlelhető önbizalomhiányt. A küzdőképességgel és akarással nem volt probléma nála, de a vázolt okokból egyszerűen semmi sem sike­rült neki. Bilek kissé „hasonló cipőben” járt. Mindenekelőtt szakmai munkáját kell tervszerűvé, rendszeressé ten­nie. A pillanatnyi ötletekre alapo­zott elképzelések csak egészen ki­váló formában hoznak az ő szintjén eredményt. Jelenlegi, immáron közel egy éve tartó eredménytelenségének fő oka ezenkívül a játszma közbeni gyors idegkifáradás, aminek csalha­tatlan külső jele az elhatározóképes­ség minimumra csökkenésében je­lentkezett. (Egyszerű lépések meg­tételét megelőző időpazarlás, króni­kus időzavar.) Ezt a röviden összefoglalt, egyes vonatkozásaiban talán kemény kriti­kát abban a reményben tettem, hogy további meddő viták és „bizonyít­­ványmagyarázás” helyett az érintett versenyzőink — sakkozásunk veze­tőinek támogatásával — hibáik ki­küszöbölésével és a jövőben eléren­dő eredményeikkel fognak bizonyí­tani. Ebben az esetben pedig nem­csak a jelenleg elért — egyébként nem megvetendő — 6. helyről kerü­lünk feljebb, hanem sakkozásunk el­ismert, általános színvonalából fo­­lyóan, a közvélemény által remélt egyéb sikerek elérésére is esélyesek leszünk. Beszámolóm nem lenne teljes, ha nem emlékeznék meg a XVIII. sakk­olimpia rendezőinek kiválóan szer­vezett, előzékeny, minden nehézséget áthidaló munkájáról, a bírói testü­let szinte észrevétlen, a verseny za­vartalanságát mégis messzemenően biztosító tevékenységéről és nem fe­jezném ki köszönetemet a magyar küldöttség nevében is e nagyszabású rendezvény minden idegszálát kezé­ben tartó Alois Nagler úrnak, a Svájci Sakkszövetség világszerte köz­­tiszteletben álló elnökének. Dr. Szily József csapatkapitány Kiváló és érdemes sportolóink November 22-én a sakkszövetség helyiségében tartott ünnepség kere­tében került sor a kiváló, illetőleg érdemes sportolói jelvények átadá­sára és a szövetség egyes bizottsá­gaiban eredményesen tevékenykedő aktívák megjutalmazására. A Magyar Sakkszövetség Elnök­sége az új minősítési szabályzat ér­telmében, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség részéről ráruházott jogkörben eljárva, részben a leg­utóbbi években, részben a korábbi, hosszabb időszakon át elért kima­gasló eredmények figyelembevételé­vel „A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója” kitüntető címet és jelvényt adomá­nyozta Barcza Gedeon, Bilek István, Len­gyel Levente, Portisch Lajos és Szabó László nemzetközi nagymeste­reknek, valamint dr. Páros György nemzetközi sakkszerző mesternek. „A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója” kitüntető címet és jelvényt Bárczay László nemzetközi nagy­mesternek, Forintos Győző nemzet­közi mesternek, Bilek Edit és Kara­­kas Éva női nemzetközi mesterek­nek, valamint Bakcsi György nem­zetközi sakkszerző mesternek. Az MTI Elnöksége egyidejűleg „A Sport és Testnevelés Kiváló Dolgo­zója” kitüntetésben részesítette dr. Berend­ Györgyöt, dr. Gelenczei Emilt és dr. Négyesy György mes­tert. Tárgyjutalmat kaptak: Balogh László, Cigor Gyula, dr. Cioso Ist­ván, Hajtun József, Jenei Ferenc, Kovács Kornél, Miskei József, Mo­hácsi László, dr. Nagy Árpád, Ozs­­váth András, Papp Béla, id. Sax Gyula, Schneider Miklós, Titkos Jenő és Verőci Béla. A kitüntetéseket­­ és jutalmakat Szerényi Sándor, a Magyar Sakk­­szövetség elnöke adta át. 229

Next