Magyar Sakkélet, 1968 (18. évfolyam 1-12. szám)

1968. augusztus / 8. szám

142 MAGYAR SAKKELET Lasker kassai látogatása (1917) Száz évvel ezelőtt, 1868. december 24- én, született Lasker Emanuel Frankfurt porosz kerület akkor alig 5000 lélekszámú városkájában, Berlinchenben. Nem akad széles e világon valamirevaló lexikon, amely részletesen ne ismertetné életének főbb állomásait. És szellemi nagyságát talán nem is annyira a róla írt méltatá­sok mutatják, mint a fasizmus megszál­lottjainak ádáz dühe, amellyel a ,,zsidó szellem e kimagasló megtestesítője” el­len fordultak. Mert abban a képes al­bumban, amelyben a fajelmélet teoreti­kusai képekben mutatták be a sémi, ha- mita és negroid fajok típusos képvise­lőit, nyomban az első lapokon ott talál­juk Lasker jól sikerült fényképét, amint szembetekint egy egyiptomi királynővel, s a kommentátor a vélt antropologiai egyezések alapján a két főből a ravasz­ságot, a mások becsapására irányuló szándékot kívánta illusztrálni. Az évfordulót azonban nem arra kívá­nom felhasználni, hogy Laskert, minden idők egyik legnagyobb sakk-stratégáját méltassam, pályafutását ismertessem. Megtették ezt nálam hívatottabbak. Ha­nem Lasker kassai látogatásával kap­csolatban csupán személyes benyomásai­mat, a vendéglátó házigazda élményeit kívánom felidézni. Az ilyen apró epizó­dok felelevenítésének talán hasznát ve­szi az a valaki, aki a magyaí* sakkozás történetének megírására egyszer majd vállalkozik. Lasker 1917 őszén tett magyarországi körútja nagy lendületet adott a magyar sakkéletnek. Ez nem csupán a szokvá­nyos frázis. Kassai látogatása érlelte meg például a kassai sakkélet vezetői­ben azt a .gondolatot, hogy a világbaj­nok részvételével nemzetközi sakkver­senyt rendezzenek a ,,Hernád-parti At­hénben”. Erről majd a továbbiakban. Elöljáróban talán néhány szót Kassa szerepéről a magyar sakkéletben. 1914 szeptember első napjaiban kerül­tem Kassára, hogy tanári állásomat el­foglaljam. Alig csomagoltam ki, máris látogatók kerestek fel: a helyi lap szer­kesztője és dr. Kálniczky Géza ítélőtáb­lái bíró, a jeles feladványszerző, Cha- rousek jó barátja, partnere és több Cha- rousek relikvia (játszma gyűjtemény, anyjához írt levelek stb.) őrizője. A szerkesztő arra kért, hogy cikkeimmel keressem fel lapját, a „Felvidéki Újsá­got”, Kálniczky Géza pedig szíves szó­val invitált a kassai sakkozók körébe, akik esténként a színházzal szembeni Royal — (most Slavia) kávéházban szok­tak egybegyűlni. (Régebben, Charousek kassai ügyvédbojtársága idején, a Schalk- ház volt a sakkozók stamm-helye, ezt azonban kissé excentrikus fekvése miatt elhagyták.) Mondanom sem kell, hogy alig mele­gedtem meg az új fészekben, máris a sakkozók körében voltam. Jól esett meg­ismerkednem azokkal, akik egykor Cha­rousek barátai voltak, s amikor a nürn­bergi versenyre szólító távirati meghívás megérkezett, pillanatok alatt „összedob­ták” a költségeket. Ott találtam az idő­sebbek között a mestererejű Hermann Dávidot, — aki a hadtestparancsnokságon volt német, szláv fordító, s nagyerejű tréning-pártnere volt Charouseknek; — Wollner Jakab gyapjúkereskedőt, aki a világ összes szaklapjait és rovatait meg­járt Charousek—Wollner játszma szen­vedő alanya volt; — Reinhard Dávidot, aki akkoriban a nyolcvanon jóval túl volt, de még mindig komoly ellenfél; — dr. Ferenczy Géza járásbírót, — dr. Tyrnauer Albert orvost — mindketten Charousek egykori partnerei, — a prob- lemista Kelemen Józsefet; — dr. Gádor Géza ügyvédet, Charousek kortársát, akiről nem túlzás azt mondani, hogy ha nemzetközi versenyeken indul, nevét ma minden magyar sakkozó ismerné; — a fiatalabbat között dr. Kászonyi Ferencet aki egyaránt lelkes művelője volt a táb­la melletti és a levelező sakkozásnak. (Remélem, ma is életben van, többször találkoztam vele pesti sakkbarátaim kö­rében.) A háború sok vendégsakkozót hozott körünkbe, Kassán teljesített szol­gálatot Bíró Sándor, aki a legjobb fő- tomásaint közé tartozott, általában azonban jobban ismerték nevét futballis­ta körökben, mint első osztályú bíróét. Kassai kórházban működtt az igen szin- patikus dr. Chmelár prágai orvos. A háború idején is pezsgett Kassán a sakkélet. Megtiszteltetésként fogadtam a felkínált titkári tisztet (az elnök a Kassáról eltávozott dr. Kiss Albert jog­akadémiai tanár, szintén jeles sakkozó helyett dr. Gádor lett), s igyekeztem széleskörű propagandát kifejtteni a saj­tóban, személyes után járással, úgyhogy jegyzetem szerint 1916-ban a körnek 48 fizető tagja volt, ami vidéki viszonylat­ban tekintélyes szám. Különösen gyü­mölcsöző volt a Budapesti Sakkörrel, illetve a kört „megtestesítő” Abonyi Istvánnal való szívélyes és sűrű kapcso­latunk. Abonyi pénztárcája nyitotta meg az utat neves pesti játékosok kassai vendégszereplésének, így néhányszor üd­vözölhettük Ballia Zoltánt, Havasi Kor­nélt, dr. Asztalos Lajost, Steiner Bemá- tot körünkben, s szimultánjaiknak 25—30 résztvevője akadt. Természetesen a legnagyobb „felhaj­tás” Abonyi István szimultánjához fűző­dött (1916). Abonyi egész vezérkarral ér­kezett: Breyer Gyula, Ster^ Károly, Havasi Kornél és a „Leibzsumaliszta” Helitai H. István voltak kíséretében, de a sakkmestereknek ki volt adva az ukáz, hogy nem szabad senkivel táblához ül­niük, ők csak asszisztálhattak. A szimultán után Abonyi a teljes gár­dát és még néhány notabilitást vendégül látott a Schalk-ház éttermében. Itt pen­dítette meg Lasker meghívását, s tette fel a kérdést, nem vállalkoznánk-e Lasker kassai vendégjátékának megszervezésére, Persze habozás nélkül igennel válaszol­tam. Lasker fogadtatására lelkesen készül­tünk. Az anyagiakat elég könnyen ösz- szehoztuk, amennyiben a szimultánra egybeverbuváltak táblánként 50 koronát áldoztak, s a gyűjtési akció is sikerrel járt. Az Abonyi szerkesztette Magyar Sakkvilág patetikus szavakkal, „Ave Caesar” címfelirattal jelentette be a nagy eseményt, s közölte Lasker kőrútjának programját. Eszerint a világbajnokot Bu­dapest, Kassa, Temesvár, Győr kötötte le. (Kassával kapcsolatban tévesen közöl­te a lap, hogy egy estére. Mi szimultán­ra és tanácskozási játékra kötöttünk megállapodást.) Október 24-én telefonon hívott fel Abo­nyi, s közölte, hogy Laskertől értesítést kapott: először hozzánk látogat, még pedig egy-két napon belül, de hogy me­lyik vonattal érkezik, azt nem közölte. Háborús időben ezt nehéz is lett volna Berlinben előre látni. így történt azután, hogy október 25-én egyik tanítványom lelkendezve rontott be hozzám: Egy bácsi érkezett Berlin­ből, a Kossuth Lajos-utcai szállodában nem kap lakást, s engem megkért, érte­sítsem a tanár urat. — Lélekszakadva siettem a Kossuth Lajos utcára. Lasker egy garni-szálló kapujából lépett ki. ez volt már a harmadik szálloda, hol nem kapott helyet. Nyomban hozzásiettem: — Willkommen. Herr Doktor. . . Láthatóan megörült. Rajta volt még a több mint 24 órás út szennve, pora. Megviselt, szürke átmeneti kabátja na­gyon lötyögött, meglátszott arcán, testén, hogy berlini háborús koszton élt. Kézbe kaptam az útitáskáját. — Természetesen a vendégem, doktor úr. Két szobám van, az egyiket átenge­dem önnek. Hamarosan hazaértünk. Megmos­dott, tiszta inget húzott. (Arra is emlék­szem, hogy „j éger-inget” hordott, s erre húzta a vászoninget.) Hamarosan felhoz­ták a vacsorát. Jóízűen, de mérsékelten evett. A pohárka tokajit élvezettel szür- csölte, de amikor újítani akartam tilta­kozott. — Ennyi nagyszerűt tesz, de a több megárt, — jegyezte meg. Mennyire igaza van Regőczi—Exner cikkének, — gondoltam. — „Elve józan, cselekvéseiben mérsékelt.” Másnap tíz órakor történelem órám volt az v. osztályban. A görög kultúráról kel­lett magyaráznom. Reggeli után, amikor Lasker megtudta, hogy mire készülök, elkezdett beszélni a görög kultúráról, a szépség és az erő harmóniájáról, a kalo- kagathiáról, hogyan kell szépen és de­rekasan élni. Olyan művészettörténeti előadás volt ez, amilyent csak egyetemi katedráról hallottam. A kissé tartózkodó­nak megismert ember egyszeriben neki- tüzesedett. Már nem kellet az óravázlat­tal törődnöm, nagyobb élmény volt ez, mint aminőt szimultánjának szemléleté­ben élveztem. Az egyszerű ebéd után, amelyhez szin­tén elfogyasztott egy pohár bort, kis időre délutáni pihenőre tért, — az ötven­éves ember egészséges életrendjéhez ez is hozzátartozik, mondotta—, majd dé­lután négy óra tájban elindultunk a Társadalmi Kör helyiségébe. Itt a klub elnöke üdvözölte a híres vendéget, és egy doboz Porto—Rico szivart nyújtott át neki, amelynek Lasker szemmellátha- tóan nagyon megörült, s egy szivarra nyomban rá is gyújtott. Sakk-körünk tanácskozó csoportja hét tagból állott: Ferenczy Géza, dr. Gádor Géza, Hermann Dávid, dr. Kálniczky Géza, Kelemen József, dr. Kendi Zolitán és jó magam ültük körül a díszterem­ben elhelyezett asztalt, míg a mellette levő tágas szobában Lasker helyezkedett el, körülötte a klub vezetőségi tagjai, köztük dr. Lorbeer Rezső, Charousek egykori principáMsa. Lasker az egész játszma alatt élénken társalgott környe­zetével a legkülönbözőbb kérdésekről. A tanácskozók lépéseit én közvetítettem, Lasker feleletét Zabodroczky hozta át. Az órát a két terem közti ajtónyílásban, egy kis asztalon helyeztük el. Ami a csoport összeállítását illeti, csu­pán Kászonyi Ferercet lehetett hiányolni, különben a többiek képviselték a kassai sakkozók legjobbjait. Csakhogy most is beigazolódott, a közmondások csupán re­latív érvényűek, a túlisok szem nem lá­tott túl sokat. A játszmát itt csak rövidített jelzéssel adom közre; bővebb megjegyzésekkel megjelent Abonyi lapjában. KETTŐS HUSZAR JÁTÉK Kassa, 1917. X. 25. Tanácskozók Dr. E. Lasker 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fc4, Hf6 4. d4, ed: 5. 0—0, d6 6. Hd4:, Fe7 7. Hc3, 0—0 8. Bel, He5 9. Ffl, Be8 10. Ff4, Ff8 11. Fe5:?, de: 12. Hde2, Fc5! 13. Vd8:, Bd8: 14. Badl. Fe6 15. h3, c6 16. a3, Kf8 17. g3, Ke7 18. Fg2, Hd7 19. Hbl, h5 20. Hcl, f6 21. Ffl, h4 22. g4. Hf8 23. Hd3, Fb6 24. b3, Ff7 25. Hc3, He6 26. He2, Fg6 27. Fg2, Hg5 28. Hc3, Fd4 29. Hbl, Bd7 30. Kfl, Bad8 31. f3, He6 32. Ke2. Fb6 33. b4, Ff7 ?4. Bhl. Bd3:! 35. cd:, Hf4f — és a ta­nácskozók feladták, mivel 36. Kfl-re Fc4 dönt (0:1). ,,A 12. lépéstől úgy éreztem magam, mintha tartósan masszíroznának — mon­dotta Gádor Géza, s mindnyájunk érzé­sét fejezte ki. Másnap délelőtt a kassai székesegyház gótikájában gyönyörködött vendégünk, majd a Felsőmagyarországi Múzeumot látogattuk meg. Délután öt órakor kezdő­dött a 32 táblás szimultán ugyancsak a kaszinó nagytermében. Míg a tanácskozá­si játszmának csak a „műértők” voltak a nézői, most szépszámú közönség gyűlt össze. Dr. Blanár Béla polgármester üd­(Folytatása a 159. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék