Magyar Sakkélet, 1968 (18. évfolyam 1-12. szám)
1968. augusztus / 8. szám
MAGYAR SAKKÉLET (Folytatás a 142. oldalról.) Közölte az illusztris vendéget, majd az első táblán megtette a díszlépést, Bal—c3 -at, amit Lasker mosolyogva helyesbített: „Bizonyára Hbl—c3-at gondolta a polgármester úr?”. A küzdelem öt óra hosszat tartott, Lasker 25 játszmát nyert, hét döntetlennel végződött, köztük én is döntetlenhez jutottam, mert a kőfal-megnyitású játszmában úgy a 15. lépés körül mint házigazdájának döntetlent kínált fel, amin persze kapva kaptam. A rendezők között volt Gádor Géza, Hermann Dávid és egy VI. osztályos gimnazista tanítványom: Zabodroczky Ernő, a később ismert jó főtornajátékos. Este szűkkörű társas vacsorán ünnepeltük vendégünket a kaszinó dísztermében. Asztalbontás után Lasker egy bridzsjátszmában remekelt. A vacsorán vetette fel azt az ötletet, hogy Kassán rendezzenek nemzetközi sakkversenyt. „Amilyen agilis sakkozókat ismertem meg itt, biztosra veszem, hogy ez sikerül — mondotta, és kilátásba helyezte, hogy maga is részt vesz a versenyen. Annyira megragadott mindnyájunkat az eszme, hogy nyomban gyűjtőívet fektettünk fel, s a kaszinó vezetőségének 500 koronás jegyzésével megindítottuk a versenyalap előteremtésének munkálatait, őszinte barátként váltunk el. Lasker Kassáról a fővárosba utazott, ott október 27-én tartott szimultánt +28, 52 eredménnyel. Játékának színessége anynyira lebilincselte a nézőket, hogy egy ismert belgrádi ügyvéd drágakövekkel kirakott aranyóráját adta neki emlékül. Másnap tanácskozási játszmát váltottak a Budapesti Sakk-körben. Laskemak Breyer és Babász, Maróczynak Sterk és Abonyi szekundált. A játszma döntetlen lett. A harmadik este mélyenszántó előadást tartott a játékok pszichológiájáról. Pest után temesvári vendégszereplésére került sor. Itt 32 táblás szimultánban +24, —3, 15, a tanácskozási játszmában — az ott katonáskodó Réti irányította csoport ellen — döntetlen volt az eredménye. A Magyarországi turné utolsó állomása Győr volt, ahol 129: 11 eredménnyel szimultánozott. Egy-egy levelemre válaszával tisztelt meg Lasker, de újabb találkozásunkra csak 17 év múlva került sor, a Lipótvárosi Kaszinóban, 1934 tavaszán. Még őrizte és az emlékek felidézése során megmutatta azt a remekmívű tárcát, amelyet kassai látogatásakor a Javító Intézet fiatal bérmunkásai készítettek számára, hogy abban nyújtsák át honoráriumát. E pesti látogatása már kezdete volt annak a keserű vándorútnak, amelyre a fasizmus kényszerítette ezt a bölcs, nagyszerű embert. Dr. Vécsey Zoltán — Az MTK két csoportban csillagszerző versenyt rendezett, amelynek részletes eredménye: I. csoport: Koós Ádám, Rátkay Gyula 8, Pollák Gábor, Székely Péter 7, Balázs Imre, Kiss Károly 6, Bihari Tibor, Hetényi Géza 5,5, Csath István 4,5, Csapó András 4, Hódos Béla 0 pont. II. csoport: Bíró Miklós, Kiss György 7, Beszterczey László 6.5, Rusovszky Imre 6, Bucsis Gyula, Ráb Sándor, Mandel Péter, Hárosi Ferenc, Bauer Lajos, Gara Albert 5.5, Poór Sándor 3.5, Szemző Imre 3 pont. Budapesti hírek — A BUDAPESTI SAKKSZÖVESÉG által kiírt I. osztályú egyéni bajnokság középdöntője 18 résztvevővel került lebonyolításra svájci rendszerben. Részletes eredmény: Borsos Elek 9, ifj. Szemők István 9, Sárközi Gyula 8, id. Szemők István 7, Bíró Miklós 6,5, Kiss Károly 5,5, Fuszár Dezső, Sillye Jenőné, Kiss Bertalan, Horváth István, id. Rózsavölgyi Péter, Körmendi László 5, Márkus Tamás, Székely László, Hódos Béla 4,5, Selmeci Miklós 4, Szabó Ferenc 3,5, Bucsics Gyula 3 pont. A II. osztályú egyéni bajnokság elődöntőit három csoportban rendezték meg. Részletes eredmény: I. csoport: Gulcsik József, Almentánó Lajos 9, Sándor Pál 8,5, Szilágyi Gábor 8, Hausknecht János 6,5, Judik Mihály, Juhász Flórián, Pintye Lajos 6, Dunár Imre, Tóth Ferenc, Kovács János 4, Katz Ignác 3,5, dr. Kara Antal 25 pont. II. csoport: Karkus Károly, Borda Lajos 9,5, Kesztler Ferenc 9, Tóth József 8,5, Cseregi István, Szabó Lajos 8, Kovács Péter, Domonkos Ferenc, Trink Károly 5, Terényi Imre 4, Kovács János 3, Bonyoda Mihály 2, Engler Miklós 1,5 pont. III. csoport: Kovács Pál 8,5, Andorfy Ádám 7, Holczinger Ferenc, Szász József 5,5, Csavera József, Korner Ferenc 4,5, Gárdos Gábor 4, Várszegi István 3,5, Bacsó Gábor 1,5, Mosolygó Pál 0,5 pont. A XIII. HSK mesterjelölt versenyének eredménye: Árpádfy Zoltán, Horváth Jenő 8,5, Fábri Ferenc, Várhegyi Győző 7, dr. Péchy József, Sámuel Sándor, Hetényi Géza, Kiss György 6, Méhely Gyula , Horváth Lajos 2,5, Varga Balázs 2, Skripek József 1,5 pont. AZ ELEKTRONIKUS SE I. osztályra minősítő versenyt rendezett. Eredmény: Gombi Mihály 8, Fekete László, Varga József, Horváth József 7,5, Liszt Ferenc, Szekeres Ernő, Székely József, Szöllősy György, Borzák Tibor 7, Versitz Péter, Forró Imre, Fodre Sándor 6,5 Pintér Gyula 4, Kiss Géza 2,5 pont. Vidéki hírek — BATTONYA. A mezőkovácsházi járási sakkszövetség Battonyán I. o. minősítő versenyt rendezett 3 vendégversenyző meghívásával. Eredmény: Szántó István 9, Székely László (Bp.) 7,5, Bacsur Imre (Orosháza) 7, Karsai Ferenc 7, dr. Tábori János, Formanek István, dr. Garami Emil 6,5, Horváth Antal (Orosháza) 5,5, Somogyvári Mihály 4,5, Laposnyik András 3, Szabó János 2, Bajusz György 1 pont. A CSONGRÁD MEGYE női bajnokságának eredménye: Gombás Ilona 9,5, Farkas Katalin 9, Szirbik Piroska 8,5, Pleskó Ilona, György Katalin 7,5, Pólyák Eszter 6, Paksi Éva, Márta Zsuzsa 5,5, Kecskeméti Rózsa 3,5, Csapó Mária 2, Kecskeméti Etel 1,5 pont. — DUNAÚJVÁROS. A Kohász SE csillagszerző versenyt rendezett Szegő Ferenc emlékére. Eredmény: Hingyi György 8,5, Marton János 8,5, Terebesi Zoltán 7, Könye Zoltán, Hollós István, Bartus Ferenc 6, Baloghy László, Tiszai Kálmán 5,5, Baranyi Lajos 4, Forrás Endre 3,5 Zsigmond Károly 3, Nagy Gábor 2,5 pont. A HAJDÚ megye női bajnokságának eredménye: Asztalos Endréné 3, Kovács Lajosné 2, Munkácsi Istvánná 1, Lőrincz Klára 0 pont. — ZALA MEGYE női bajnokságát Rosta Mária nyerte Rosta Klára és Neiger Judit előtt. — MISKOLC. A Spartacus SE mesterjelölt versenyének végeredménye: Szurovszki Elek 8, Bubenkó József 7,5, Királyházi Zsolt 7, File József, Labancz Imre 6,5, Nyíri József, Kovács Lajos, Bárczay Sándor 5,5, Korompai Győző 5, Varga László 4,5, Nagy Kálmán 2,5, Puhl Ferenc 2 pont. A Vasutas SK I. osztályra minősítő versenyének eredménye: Korompai Béla 10, Király Antal, Könyves István 8, Bernáth Sándor, Körmendi László 7, Nándori Rezső 5,5, Szekeres Sándor 5, Gável László 4,5, Schrancz Sándor 3,5, Tóth Barnabás 3, Szabó Sándor 2,5, Liszonyi Zoltán 2 pont. Magyar Diépköztársasági Kupa A július 3—4. fordulóban az első 8, illetőleg 4 közé jutásért mérkőztek a csapatok, legtöbbjük erősen tartalékokkal megtűzdelve. Csak a Spartacus és a Honvéd vette könnyen mindkét akadályt , a V. Meteor a másodikon csak nehezen jutott át, a bajnok MTK pedig ki is esett. Eredmények, 3. forduló (VII. 7): MTK—Vertesz 9, 5:2, 5, FTC—Vasas 7:5, Testvériség—Bp. Spartacus 0,5:11, 5, Kaposvári Vasas— OTP 1:11, Bp. Honvéd—Zalaegerszegi TE 12:0, Szállítók—Szombathelyi Vasas 9,5: 2,5, V. Cs. Traktor—Tipográfia 3,5:8,5 Bp. Vörös Meteor—Tatabánya 8,5:3,5. 4. forduló (VII. 21): FTC—MTK 7:5, OTP—Spartacus 1,5:10,5, Honvéd—Szállítók 9:3, Tipográfia—V. Meteor 5,5:6,5. — AZ ÚJPESTI DÓZSA mesterjelölt minősítésre jogosító versenyének eredménye: Zilahy Ádám 11,5, Lányi Győző 11, Puszta Sándor 10,5, Lőrincz József 9,5, Lányi Lóránt 8,5 Molnár Imre, Batiz András, Tóth Géza 8, M. Szabó László 7,5, Topolyi László 6,5, Ványi Attila, Henney Emil, Pollák Gábor 6, Deák László, Szolnoki Mihály 4,5, Borsos Dániel 4 pont. A III. KER. SAKKSZÖVETSÉG csillagos I. osztályú versenyzők részvételével rendezett versenyt, amelynek eredménye: Imre József 9,5, Lőrinczi János 9, Morzál Imre 8,5, Szlabey Géza 7,5, Erős László 6,5, Szendrei Tibor, Révész Tamás, Juhos István 6, Pál György 5,5, Illés József, Vörös László 4, Dudás István 3, Rátkay Gyula 2,5 pont. 159 Sakk Boltunkat BUDAPEST, VI. LENIN KÖRÚT A 3. szám alatt Különféle sakk-készletek nagy választékban!