Magyar Sakkélet, 1970 (20. évfolyam 1-12. szám)

1970. január / 1. szám

Nehéz küzdelmek előtt A magyar élsakkozás időszerű problémái írta: Szerényi Sándor, a Magyar Sakkszövetség elnöke Fővárosunk és hazánk felszabadu­lása 25. évfordulójának méltó meg­ünneplésében a magyar sakkozók egyebek közt úgy vesznek részt, hogy a Budapesti Sakkszövetség 1970. február 8—26. között a FIDE égisze alatt I/A típusú nemzetközi emlékversenyt rendez. A magyar sakkozás legkimagas­lóbb képviselője, Maróczy Géza szü­letésének századik évfordulójáról pedig úgy emlékezünk meg, hogy szövetségünk megbízásából a Deb­receni Sakkszövetség a IV. Debre­ceni Sakkfesztivál keretében 1970. július 5—24. között megrendezi az ugyancsak I/A típusú III. Maróczy Géza emlékversenyt. Május 9—19. között kerül sor az ausztriai Kapfenbergben az Európa­­bajnokság döntőjének küzdelmeire, amelyen 10 főből és 2 tartalék já­tékosból álló csapatunk vesz részt. Végül pedig: szeptember 4—2­8. között tartják meg az NSZK-ban levő Siegenben a XIX. Sakkolim­piát, amelyen hazánk színeit egy 4 főből és 2 tartalék játékosból álló válogatott csapat képviseli. Ha az 1970. évi egyéb erőpróbák­tól itt el is tekintünk (noha azok között is lesznek fontosak, mint pl. Portisch Lajos és Ivánka Mária küzdelme az egyéni világbajnokság zónaközi versenyére való tovább­jutásért), nyilvánvaló, hogy már az előbb felsorolt négy nagy verseny is alaposan próbára teszi nemcsak élversenyzőink tudását, elméleti és idei­ állanatbeli (tehát fizikai) fel­­készültségét és küzdőképességét, ha­nem szövetségünk szakvezetőinek azt a képességét is, hogy a legráter­mettebbeket válogassa, és a váloga­tottakat mind szakmai, mind egész­ségügyi szempontból felkészítse. E nagy küzdelmek előtt a leg­több magyar sakkozó joggal kérdi: hol tartunk ma a magyar sakk­sport fejlődésében? Milyen helye­zést, érhetnek el élversenyzőink a nemzetközi versenyeken, és dobo­góra juthat-e válogatottunk az 1970. évi E­urópa-bajnokságon és Sakk­olimpián? Az első kérdésre könnyebben vá­­laszol­hatunk. A magyar sakksport az utóbbi években és IQRQ-ben is kétségtelenül fejlődött, bár a fej­­lődés minden tekintetben egyenlőt­lenül ment végbe. Ez a fejődés pl. jóval erőteljesebb volt Budapesten, mint vidéken. Egyes megyék sakk­életének stagnálása, vagy visszaesé­se mellett más megyékben, pl. Haj­­dú-Biharban vagy Zalában erőtelje­sen fejlődött a versenysakkozás. A legszembetűnőbben az ifjúsági és a női sakkozás lendült fel. Ez nem véletlen. Szövetségünk elnöksége immár tíz esztendő óta a legna­gyobb figyelmet szentelte az ifjú­sági sakkozás előmozdítása, az után­pótlás nevelése ügyének. Egyre élénkebbé válnak az orszá­gos egyéni bajnokság középdöntői­nek, a Budapest-bajnokságnak, va­lamint az országos csapatbajnokság­nak a küzdelmei. Évről évre foko­zódik e versenyek résztvevőinek küzdőszelleme. Versenyzőink igazi sakkcsatákat vívnak a jó helyezé­sekért, illetőleg a továbbjutásért. Különösen örvendetes, hogy az 1969. évi országos csapatbajnokság győz­tese a fiatalok nevelésével és ösz­­szetartásával is példát mutató Bp. Honvéd lett. Kevesebb jót mond­hatunk az országos egyéni bajnok­ság döntőjéről. Ezen a legfontosabb hazai versenyünkön, sajnos, egyes nagymesterek és mesterek az utób­bi években és 1969-ben is elég gyakran hajlamosak voltak a „bé­­külékenységre”, a rövid, egyezmé­nyes döntetlenekre. Viszonylag ritkák voltak a jó küzdőszellemről tanúskodó értékes játszmák. Ilye­nekkel az idei döntőiben inkább csak Dely Péter, Forintos Győző, Barcza Gedeon, Ribli Zoltán, Csom István, M. Kovács László és Faragó Iván örvendeztetett meg bennünket. Érthető, ha emiatt évről évre keve­sebb szurkoló látogatja a bajnok­ság döntőjének küzdelmeit. Egyenlőtlen fejlődésről tanúskod­nak mind az élversenyzőink egyéni, mind pedig a válogatott csapatunk nemzetközi eredményei is. Joggal tekinthetjük egészen kimagasló si­kernek, hogy az OSZSZSZK csapa­tát másodszor egymás után, 1969- ben 27:21 arányban sikerült legyőz­nünk. A magyar sakkozás hírnevét öreg­bítő legnagyobb teljesítményt 1969- ben is Portisch Lajos nemzetközi nagymesterünknek köszönhetjük. Három I/A típusú versenyen indult és ért el kiváló eredményt: Bever­­wijkben 3—4., Monacóban 1—2. he­lyen végzett, Amszterdamban pe­dig 3 szovjet, 4 jugoszláv és 4 más­ik. nagymestert másfél ponttal megelőzve szerezte meg az első he­lyet. A világ tíz legjobb nagymes­terének rangsorába tehát méltán sorolták be a hetedik helyre. Ifjúsági sakkozóink közül a fiúk sorában Adorján András és Ribli Zoltán érte el a legjobb eredményt. Előbbi azzal, hogy ezüst­érmet szer­zett az ifjúsági egyéni világbajnok­ságon, majd pedig az OSZSZSZK elleni csapatmérkőzés keretében le­győzte az ifjúsági világbajnok Kar­­povot. Utóbbi a zalaegerszegi nem­zetközi versenyen elért II—IV., va­lamint a XXV. országos bajnokság döntőjében elért V. helyezésével, továbbá azzal, hogy az OSZSZSZK ellen Karpovot ugyancsak legyőz­ve, a 100 százalékos Bilek Edit utáni második legjobb egyéni ered­ményt érte el. Ifjúsági válogatottunk elismerésre méltó teljesítménye, hogy legyőzte a román ifjúsági válogatottat, a kü­lönösen erős jugoszláv ifi-váloga­tottal pedig döntetlenül mérkőzött. Bizonyos egyenlőtlen fejlődésre utal azonban e tekintetben is pl. az a körülmény, hogy a főiskolai vi­lágbajnokságon főiskolai válogatot­tunk még a döntőbe sem jutott be. Egészen kimagasló eredményként értékelhetjük, hogy az Ivánka Má­ria, Verőci Zsuzsa és Honfi, Ká­­rolyné összeállítású női válogatott csapatunk ezüst­érmet szerzett a IV. női csapat-világbajnokságon. Két legkiválóbb ifjúsági női sak­kozónk, Ivánka és Verőci más hazai és külföldi versenyeken is többnyire jól szerepelt, amit, sajnos, nem mondhatunk el ugyanígy több, fel­nőtt nőversenyzőnkről. Úgy véljük, e rövid áttekintésből is megerősítést nyert, hogy — bár a legutóbbi zónaversenyek eredmé­nyével nem lehetünk elégedettek — magyar sakkozók 1969-ben is nem egyszer tanúbizonyságot tettek te­hetségükről, s arról, hogy a nemzet­közi élmezőnyben a helyük. És mégsem könnyű arra a már említett második kérdésre válaszol­ni, hogy vajon legjobbjaink közül hányan érnek el jó helyezést a fel­­szabadulási, vagy a Maróczy-em­­lékversenyen, s dobogóra kerül-e válogatottunk az Európa-bajnoksá­­gon, illetve az olimpián. Figyelem­be kell vennünk, hogy az elmúlt néhány esztendő során nemcsak a fizikai, hanem a szellemi sport is világszerte jelentős fejlődést ért el. Nemcsak a fizikai sport egyes ágai­ban tűntek fel eddig egyáltalán nem, vagy korábban csak gyengén szereplő nemzetek kiváló sportolói, hanem a szellemi sportban is. öt- XX. ÉVFOLYAM 1970. JANUÁR A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG FOLYÓIRATA

Next