Magyar Sakkélet, 1971 (21. évfolyam 1-12. szám)

1971. február / 2. szám

A Holland 1. hely: 897. N. Plakszin A Holland Sakkszövetség ál­tal évekkel ezelőtt kiírt má­sodik nemzetközi sakkszerző csapatverseny teljes eredmény­­jelentése — a helyezett művek könyvalakú közreadásával — még mindig várat magára, de a készülő könyv kefelevona­tának megküldésével a ren­dezőség végre tájékoztatta az érdekelteket a helyezési sor­rendről. Örömmel konstatáljuk, hogy a hat kategóriában lebonyolí­tott vetélkedő tanulmány­ osz­tályában számottevő magyar siker született: Korányi Atti­la mester pályázata — 31 kö­zött — a második helyezést érte el. A jugoszláv dr. S. Zlatics ál­tal elbírált tanulmány­osztály első négy helyezettjét a fen­tebbi ábrákon mutatjuk be, s egyben ezeket tűzzük ki meg­fejtési feladatként olvasóink részére. A feladat ezúttal nem szokványos, mert a verseny­kiírás értelmében olyan tanul­mányokkal lehetett csak pá­lyázni, amelyekben valamiféle visszaelemző (retroanalitikus) motívum van. A győztes szovjet szerző munkájában például maga a megoldás mindössze ennyi: 1. Hg3t! — és remis. De, hogy miért éppen ez (és nem 1. He3t) a .,kulcslépés”, és miért lehet ez után az állást máris döntetlennek nyilvánítani, azt ki kell találni, mégpedig an­nak felderítésével, hogyan jö­hetett létre az ábraállás. A 2—4. helyezettekben a ret­­ro-mozzanat a sáncolással, il­letőleg a menetközben­ ülés lehetőségével kapcsolatos. A vitatható, de erre a versenyre elfogadott nemzetközi szabály e kérdésekben kimondja: 1. Ha az állásból az derül ki, hogy a két fél közül csak egyik sáncolhat, de nem állapítha­tó meg, melyik, akkor a lé­pésen lévő félnek van joga a sáncoláshoz. (Ha nem él a jo­gával, átengedi azt a másik félnek.)­­ 2. Ha a menetköz­beni ütés jogának bizonyítása különleges feltételtől (például :sáncolás lehetőségétől) függ. megengedett az ütés, de a végrehajtó félnek a későbbiek során játékával igazolnia kell a menetközbeni ütés jogossá­gát. A megfejtések beküldési ha­tárideje: 1971. március 31. Cím­zés: Magyar Sakkélet. Tanul­mányrovat, Budapest 502. Pos­tafiók 52. Rovatunk rendszeres festői között negyedévenként három könyvjutalmat sorsolunk ki. 2. hely: 898. Korányi Attila Magyarország Megoldások 1970. évi 11. szám 887. KoppelemSki (Ka6, Bd7, Fg8, Hh2, g3, g4 , KM, Bgl, Fa3, Fbl, d3, e2, g2 — Remis.): 1. Bh­7, d2 2. Bh3! (2. Bh5?, Fd3f 3. Ka5, Fg6 4. Bh3, Fb4f nyer.) 2. —, Fd3f 3. FC41, Fc4­ f 4. Ka5, Fb4f 5. Kb6, Fa5f 6. Kc5! (6. Ka7?, Fh6f 7. Kb8, Fa7f 8. Kc7, Fb8f 9. Kc6, Fd5f 10. Kd7, Fc6t 11. Kc8, Fd7t 12. Kd8, Fc7t nyer. 6. Kc6? Fd5f 7. Kd6, Fb4f 8. Kd7, Fe6f 9. Ke8, Ff7f 10. Kf7­, Bfb­ 11. Hff­­f, Kgf 12. Hd2­, Fd2: nyer.­ 6. —, Fb6f 7. Kc6, Fd5f 8. Kd6, Fc7f 9. Kd7, Fe6f 10. Ke7, Fd6f II. Kd8, Fc7f 12. Ke7, Fd6f 13. Kd8 és döntetlen. 888. Lammos: A közölt állás­ban 1. Fe4-re f3­ sötét nyeré­sére vezet, ezért a szerző az alábbi formában dolgozta át tanulmányát: 3. hely: 899. N. Petrovics Jugoszlávia 888/a.: Kc6, Fh7, Hbl, a2, b3, a4 — Ka5, Hf3, f4, f6, h3 — Világos nyer. Az intenció: 1. Fe4, He5f 2. Kb7!, f3 3. Hd2, h2 4. Hf3,!, hf­ 5. He5,!, Ve4,f 6. Hc6­, Vc6,f 7. Kc6, és nyer: 889. Pivovar (Kd6, Bb8, He1, Hf1, a2, b5, d4, e3, e5, g8 — Ka5, Vgl, Bf3, Bhl, a3, c2, c3, d3, e2, e6, f2, g7 — Remis.): 1. Kc5, Bf8! (Bh8?-ra 2. Bh8:, Bf8 3. Bf8:. Vhl 4. Hf3 nyer.) 2. Bf8 Bh8 3. Bh8:. Vhl 4. Bhl:, ef:V 5. Bh8!, Vhl 1 6. Bhl:, fe:V 7. Bh8!, Vhl 8. Bhl:, d­V 9. Bh8! (9. Bel:?, c2 10. b6. Ka6 11. Kc6, d2 stb.) 9. —, Vhl 10. Bhl:, c2 11. Bel 1, d2 12. Bc2:, dlV 13. Bc3, Va4 14. Bb3, Vb3:­ 15. ab:, a2 16. b4, Ka4 17. b6, alV 18. b7, Vc3: 19. Kb6, Vb4: 20. Kc7 — dön­tetlen: 890. Streiffert (Ke1, Fa6, Hb5, Hd3, d6. h4 — Ke4, Bf5, Fd3, a5, e3, e6 — Világos nyer.): 1. 4. hely: 900. N. Littlewood Anglia Hc31, Kd4 2. Fd3­, Kd3, 3. d7, Bf8 4. Ha4, Bd8 (különben Hg5 és He6:) 5. Hb6, Kd4 (a4- re 6. Ha4:, Bd7: 7. Hc5t) 6. Hg5, Bd7:­ 7. Hd7:, a4 8. Kd1, e2f 9. Kc2, efHf 10. Kb1, Hd3 11. h5, Hf1 12. h6, Hg6 13. He6:1, Ke4 14. Hdf8, Hh8 15. Ka2 — és nyer. 1970. évi 12. szám 895. Benkő (Ka7, Bb8, b2, g4, f3 — Kg3, Hd3, a4, b3, h6 — Remis.): 1. Kb6! 1. Ka6?, Hb2, 2. Ka5, a3 3. Kb4, a2 4. Ba8, Ha4! 5. Ba4­, b2 nyer. 1. —, a3! (Hb2 ,-re 2. Kc5! remis.) 2. Ka­, Hb4! 3. Bd8!, b2 4. Bdl, Ha2 5. Bbl, Hc3 6. Bhl, Kg2! 7. Bel, Kf2 8. Bhl, Ke2! 9. Bh2!, Kf3: 10. Bhl, blVt (Kc5-re 11. Kf3! vagy 10. —, Kg4 :-re 11. Kf4!, h5 12. a4! remis.) 11. Bbl­, Hbl: 12. a4, Hd2 13. Kb5, Hb3 14. Kb4!, Hd4 15. Kc5, Ke4 16. Kc4!, Hc6 17. KC5! (17. Kb5?, Kd5!) 17. —, Ha5 18. Kb5, Hb3 19. Kb4, Hd2 20. KC3!, Hf3 21. Kc4!, Ke5 22. a5, Kd6 23. a6. Kc6 24. a7 1, Kb7 25. Kd5, Hh2 25. g5!, hg: 26. Ke4 — döntet­len: 896. Lilja (Ka4, Ff4, g6 — Kdl, c3, e6, g7 — Világos nyer.): 1. Kb3, c2 2. Kb2, Ke2 3. Fh6! (3. Fe5?, Kd2 4. Ff41, Kd3 5. Fh6, Ke4!) 3. —, Kdl 4. Fel, e5 5. Fg5, Ke2 6. Fh6, Kdl 7. Fel, e4 8. Fg5, Ke2 9. Fh6, Kdl 10. Fel, Ke2 11. Kc31, e3 12. Kd4 — és nyer. (A 891—894. sz. megoldásokat helyszűke miatt legközelebb ismertetjük. Az eredetieket vettük előre, kérve ezekhez a fejtők esetleges észrevételeit, hogy múlt évi versenyünket mielőbb lezárhassuk.) Sakkszövetség nemzetközi csapatversenye — I. osztály Szovjetunióm ■mmm mm á m fi BAJ ms f&a mm12&■* m■m Hám ■m ■fiBfin ■ ■Lé. mm1 Döntetlen Világos nyer Világos nyer ... m i I ;i £Iu h * ■* . m ifliaf l B 1 Döntetlen Faragó Pál (1886—1970) A múlt év végén gyászjelentést kaptunk Kolozsvárról: 85 esztendős korában elhunyt Faragó Pál, a Román Népköztár­saság érdemes sportmestere, a nemzetközileg jól ismert végjá­tékszerző. Faragó Pál az Alföldön született, Kecskeméten, majd Buda­pesten végezte tanulmányait, az első világháború végén került Kolozsvárra. Tanulmányokkal főként idősebb korában foglalko­zott; nehézveretű analitikai munkáit, olimpiai érmekig ívelő versenysikereit a román és magyar nyelven egyaránt közre­adott­­.Új gondolatok a művészi sakkban” című kötete örökíti meg. Pályafutásáról 80. születésnapja alkalmából rovatunk is hosszabb cikkben számolt be, hiszen lapunkkal és annak előd­jével igen jók voltak a kapcsolatai: a Magyar Sakkvilágnak csaknem egy évtizeden át vezette a tanulmányrovatát. Megemlékezésként ezúttal két elsődíjas művét mutatjuk be: 991. Faragó Pál Román bajn, 1955. — I. díj 992. Faragó Pál Tijdschrift, 1946. — X. díj 991. : 1. gh:, gh: 2. Fh4:, ab: 3. Ff6l, gf: 4. d7! (A harmadik áldozat! 4. g7? nem elég Kf7 5. d7, He6 6. ef:, b5 miatt.) 4. —, Hd7: 5. g7, Kf7 6. eSt! — és nyer. 992. : 1. Bb2!, Hf8 (g3-ra 2. Bb41, Hf4! 3. Kf4:!, h2 4. Kf3f, Kh3 5. Bh4f!, Kh4: 6. Kg2 nyer.) 2. Hc7, g3 3. Bb41, Kh5 4. He6!, He6: 5. Bb81, Hf8! 6. Bf8:, e6f 7. Kf4, g2 8. Bh81, Kg6: 9. Bh3: és nyer. Világos nyer Világos nyer A Magyar Sakkélet 1971. évi nemzetközi tanulmányszerző versenye Lapunk szerkesztősége ez év­ben is nemzetközi sakkszerző pályázatot ír ki eredeti tanul­mányokra. Pályaművek — áb­rán, teljes megoldással és le­hető részletes elemzéssel — korlátlan számban küldhetők be 1971. szeptember 30-ig. Dí­jak: 200.—, 150,— és 100,— fo­rint értékben. Évvégi torlódás elkerülése végett a pályázókat arra kér­jük, hogy közlésre szánt ere­deti munkáikat — legalább is azok egy részét — mielőbb ad­ják postára. A folyamatos közlést csak akkor kezdjük meg, ha kellő számú pályamű beérkezik.

Next