Magyar Sakkélet, 1972 (22. évfolyam 1-12. szám)
1972. november / 11. szám
MAGYAR SAKKÉLET A magyar sakkélet nagy öregjei Dr. Balogh János mester 80 éves A Magyar Sakkszövetség Elnöksége valamennyi magyar sakkozó nevében szeretettel köszönti a jubilánst, az ötven éve sakkmester dr. Balogh Jánost. * * Lapozom a győri tornakönyvet ... Közel fél évszázada írta Tóth László e sorokat: „Dr. Balogh János szerény, nemes egyénisége, hatalmas elméleti felkészültsége, sokoldalú érdeklődése tisztán áll a magyar sakkozók előtt... Stílusa közel jár Asztalos finomságához, Vajda élességéhez és Steiner Lajos ötletes játékmodorához. Nem kisebb azoknál, mert eredeti többlete is van. Sakkirodalmi tudása nagyszerű, értője iskoláknak, felfogásoknak, megértője egyéniségek rejtett jellemzőinek. Mint gondolkozó sakkozó intenzíven foglalkoztatja a neoromantikus fejlődés ...” Akkor, mintegy ötven évvel ezelőtt még előtte állt az élet, a jövő, most már az összegezésnél tart, az emlékezés korában jár. Amikor ezt a feltevésünket megemlítjük neki, mosolyogva hárítja el: „No, azt nem mondhatnám, hogy sokat foglalkozom a múltammal, inkább levelezési játszmáimon töröm a fejem. De ha maguk kívánják, szívesen beszélek arról is.” Letelepedtünk, ő kedvenc karosszékébe, én az íróasztala mellé. Körülnézek: sakk-könyvek, serlegek árulkodnak arról, hogy aki itt él, a szellemi sport elkötelezettje, szenvedélyes híve. Mindenütt rend, környezete pedantériát áraszt. —Hogyan ismerkedett meg a sakkozással, melyek voltak első lépései a táblán kívül és a táblán? — teszem fel az első kérdést. A maga derűs modorában válaszol. — A világ végén születtem, Erdélyben, Kézdivásárhelyen. Ott is nőttem fel, de sakkozni már kisiskolás koromban megtanított apám. Az első játszmát azonban elveszítettem, s elkeseredésemben sírva fakadtam, így, könnyes szemmel léptem be a sakkvilágba__ Gimnazista koromban azután kiköszörültem a csorbát, s megnyertem az iskola házi bajnokságát. Később jó sorom összehozott Elekes Dezsővel és Béla bátyjával. Hamarosan igaz sakkbarátság kötött össze bennünket. Sokat tanultam tőlük, s megalapozták elméleti tudásomat, végjátékismeretenket. — Versenyezni mikor kezdett? — Első jelentős versenyem az 1912. évi temesvári főtorna volt. Ezt a sakkszövetség évi közgyűlése alkalmából írták ki, s ebből is látható, mi nem válogathattunk a versenyekben, amikor éppen akadt, játszani kellett. A főtornán a legjobbnak bizonyultam. Játékom ekkor még inkább ösztönös volt, különösebb stílus nélkül. De nemcsak én voltam ezzel így, akkoriban a sakkszemlélet egy helyben topogott. Jellemző, hogy Bálla A modern sakk c. tankönyvében mindössze kétféle játékstílust különböztetett meg: a kombinatív és a pozíciós stílust. Másfél-két évtizedet is kellett várni még az avantgárd iskolák megjelenéséig, a sakkvilágkép robbanásszerű fejlődéséig. — Visszatérve első versenyeimre: a következő évben (1913-ban) elindultam a debreceni főtornán, majd 1914-ben Budapest amatőr bajnokságán. Ezt — ma bizonyára meglepetten olvassák a fiatalok — egy napilap, az Alkotmány írta ki és finanszírozta. A második helyet vívtam ki dr. Nagy Géza mögött. És ezzel vége, legalább is egy időre ... — A világháború miatt? — kérdezzük. — Igen. A háború vérzivataros sakktábláján engem is majdnem kiütöttek. Doberdóra kerültem és megsérültem. Mégis — és ez nem ellentmondás, tényleg így volt — lábsérülésemnek köszönhettem, hogy életben maradtam, hogy megúsztam a doberdói vérfürdőt. — Szomorú idők voltak. Ugorjuk át ezeket az éveket. — Sakkozni újból 1918-ban kezdhettem. A nevezetes kassai nemzetközi versenyen indultam el, s a 9— 11. helyet osztottam. Nem keseredtem el, sokat foglalkoztam önképzésemmel — már amennyire foglalkozásom engedte! — és három év múlva javítottam. Gyulán, az Erkelemlékversenyen, Pöstyénben és Londonban szerepeltem. Igazán kiugró eredményt azonban csak 1922- ben értem el a sakkszövetség évi mesterversenyén. Második lettem, azóta vagyok mester. — Legszebb sakkozói emlékei? — Talán az a négy sakkolimpia, amelyiken szerepeltem. Az 1936-os müncheni olimpián, amelyet ma soronkívülinek neveznek, mert nem a mai formában, hanem nyolcas csapatokkal vívták, magam is hozzájárultam az aranyérem megszerzéséhez! Feledhetetlen Maróczynk vezetése és játéka vitt bennünket a nagy sikerre. Három másik sakkolimpián Románia csapatában vettem részt. Egyébként kétszer nyertem román országos bajnokságot, 1930-ban és tizenhét évvel később 1947-ben. Megdöbbenek. Micsoda életed munkálkodik Balogh Jánosban, aki ma is versenyez, nem csupán csapatában, hanem egyéni versenyeken is! Ezek a felsorolt dátumok pedig oly régiek. Ha összevetem, 1912-től 1972-ig az hatvan év! — Várjon csak, Hajtun mester! A levelezési sakkozásba még előbb, 1910-ben kapcsolódtam be. Hogy mást ne mondjak, még Krogiusz nagymester nagypapájával is játszottam levelezési sakkot! Valóban elmondhatom, hogy nemzedékekkel találkoztam a sakkmezőkön. — Nyolcvan évére két világháború is esett, polgári foglalkozása nem engedett sok időt a sakkozásra fordítani. Hogyan futotta erejéből minderre? — A sakk egészítette ki, tette teljessé életemet! Jogászként nem igen volt módom fantáziámat foglalkoztatni, alkotó kedvemet kiélni. De a sakkban igen! Izgatott az új, az ismeretlen. Ezért is tértem át olyan csapásokra, amelyeken a neoromantikusok jártak. Elemeztem, kutattam ... Felfedeztem a helyes védekezés útját a bástya + három gyalog, bástya + négy gyalog végjátékban. Azt is el kell mondanom, hogy életfeltételeim csak kevés időt hagytak a sakkra, bizonyára ez is meglátszott eredményeimen. Stílusomnak, egyéniségemnek, vidéki magányomnak ugyanis sokkal inkább a levelezési sakk felelt meg. Háromszor jutottam el a levelezési világbajnokság döntőjéig. Nemzetközi mester vagyok ebben. Mérkőztem Kérésszel, Rogozinnal és Bondarevszkijjel is, meg a levelezési sakk legjobbjaival. Többször végeztem élen a hazai bajnokságokon is. — Ezután arról kérdezzük Balogh mestert, a Vasas Izzó edzőjét és 21 éve éltáblását, hogy mi a véleménye sakkozó fiataljainkról? — Hétről-hétre tanítok a Vasas Izzóban, így hát szoros a kapcsolatom a fiatalokkal. No meg, egy ugrás lakásomtól a sakkszövetség, ahova gyakran átballagok kibicelni. Láttam a bajnoki középdöntőt is, mondhatom, sok a fiatal tehetség. A magyar sakkozás egyik legfényesebb szakaszában jártmost. Mennyire örülne ennek Maróczy, ha látná!... Amikor hazafelé indulok, eszembe jut ifjú korom emléke. Mintegy 30 éve lehetett, amikor Balogh mester Csepelen játszott csapatbajnoki fordulót. Akkor láttam először sakkmestert. Nagy hatást gyakorolt rám, ahogy küzdött. Úgyszólván fel sem kelt székéből, szinte megtestesítette az összpontosítást! Lehet, hogy magas kora ellenére páratlan szellemi és fizikai frisseségét éppen ennek köszönheti? Annak, hogy szüntelenül teherpróba elé állította önmagát? Hogy mindig újabb harcba bocsátkozott, soha nem lankadt? Nem tudom, de cseppet sem lepődtem meg, amikor búcsúzóul megemlítette, hogy most indul újabb levelezési versenyen. Mit neki a 80 esztendő !... Hajtun József Fotó: Őrszigety Lajos 215