Magyar Sakkélet, 1975 (25. évfolyam 1-12. szám)
1975. július / 7. szám
162 Lapzártakor kaptuk a megdöbbentő hírt: Kérész nagymester nincs többé! 1975. június 5-én, hazatérőben Kanadából, Helsinkiben szívszélhűdés következtében elhunyt. Kérész utolsó napjai E. Böck finn nemzetközi mester levélben leírja a nagymester utolsó napjainak történetét. — Kérész szombaton (június 1.) érkezett meg hozzánk Helsinkibe. Elmondta, hogy a repülőúton nem túl jól érezte magát, mégis elhárította a felkínált konyakot. Sakkbarátunk, Nuotto úr fogadta őt, és a Helka hotelbe kísérte. Amikor másnap érte ment, közölték vele, hogy a nagymestert az Egyetemi Kórházba vitték. Megtudta, hogy még hétfőn is nagyon fáradtnak érezte magát, de kedden már fogadta Nautiot, aki őt nagyon jó kedvében találta, és egy fél órát elbeszélgettek. Sőt Kérész Kaila mesterrel is folytatott telefonbeszélgetést. Biztosra vették, hogy minden rendben lesz, de sajnos csütörtökön a második szívinfarktus végzett vele. Ez 11.30- kor történt. Amikor én pénteken visszaértem Helsinkibe — folytatja levelét Böck mester — már az újságokban állott halála híre. Szombaton koporsóját a kikötőibe szállították, és a Tallinn nevű hajóra rakták. A finn sakkszövetség és néhány régi barátjának virágai borították koporsóját. A hajó 10.30- kor indult el Tallinn felé, s vitte Kereszt utolsó útjára . . . A ravatalnál díszőrséget állt Ivan Kebin, az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Artur Vader, az Észt SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Megjelent a búcsúztatáson Max Euwe, a Nemzetközi Sakkszövetség holland elnöke is. Gyászbeszédet mondott Arnold Gren, az Észt SZSZK Minisztertanácsának elnökhelyettese és Vaszilij Szmiszlov szovjet nemzetközi sakknagymester. * * * Paul Petrovics Kérész 1916. január 7-én született Észtországban, Narvában. Már 13 évesen második Pärnu bajnokságán, majd 19 évesen észt bajnok (1935). A nemzetközi sakkéletbe 1936-ban robban be, nyomban rendkívüli eredményekkel, gyakran Aljechinnel holtversenyben . 1936: Nauheim 1—2. (Aljechinnel), Zandvoort 3—4. 1937: Margate 1—2. (Aljechinnel), Ostende 1—3., Prága 1.,Remeri 4—5. (Aljechinnel), Pärnu 2—4. Stockholm 2. és Semmering—Baden 1. 1938: Hastings 2—3., Nordwijk 2., s a legnagyobbak versenyén: az AVRO-tornán 1—2. 1939: Margate 1., Buenos Aires 1—2. Ezen eredmények alapján joggal tekintették a világbajnoki cím egyik aspiránsának, egyenlő erősnek. Ezt igazolja Euwe exvilágbajnokkal 1939/ 1940-ben váltott 14 játszmás páros mérkőzése is, amelyen győz -1 6 ,3 —5 arányban. Észtországnak a Szovjetunióhoz való csatlakozását követően elindult a szovjet bajnokságokon is. 1940-ben Paul Kérész (1916 — 1975) 4., majd az abszolút bajnokságon (1941) második Botvinnik mögött. Megkapja a Szovjetunió nagymestere címet. A második világháború alatt is versenyez külföldön. 1942: Salzburg 2., München 2. 1943: Prága 2. (Mindhárom versenyen Aljechin mögött.) Poznan 1., Salzburg 1—2. (Aljechinnel), Madrid 1. A második világháború befejeztével először megnyeri Riga, majd az Észt SZSZK bajnokságát (1945), s 1946-ban első Grúziában. A XV. szovjet bajnokságon (1947) szerzi meg első bajnoki érmét. Első Pärnuban, de a Csigorinemlékverseny kevésbé sikerül: 6—7. helyezett. Érdemes sportoló kitüntetést kap 1948-ban, s újból a Szovjetunió bajnoka 1950-ben, a XVIII. bajnokságon, majd egy évre rá ismét első a XIX. bajnoki döntőn. Bajnoki aranyérmeinek száma tehát 3. Legközelebb 1957-ben ér el sikert a bajnokságon, 2—3. a XXIV. döntőn. Észt bajnok 1953-ban, első Pärnuban 1955 és 1960 folyamán. Később már nem igen indul a bajnokságon, kivéve 1965- öst, amikor Tallinnban rendezik, ezen 6., valamint 1973-ban a szuperligában, ahol 9—12. Bár már korábban világbajnok erejűnek tartották, formálisan lehetőséget csak 1948-ban kapott a cím elhódítására. Drámai harcot vívott a hatos meccsen (Hága—Moszkva) Botvinnikkal, s ebben alulmaradt, főleg az egymás elleni játszmák miatt (4 :1 Botvinnik javára), sőt a hajrában vissza is esett a 3—4. helyre. Később a világbajnokjelöltek versenyein próbált meg első lenni, hogy megvívhasson ismét a címért. 1950-ben 4., 1953-ban 2—4., 1956-ban 2., 1959-ben 2. és 1962-ben 2—3. Az örök második! — írták róla, s tény, hogy többé nem tudott összekerülni a világbajnokkal páros mérkőzésre. 1950: Szczawno Zdroj 1. 1952: Budapest 1. (Nekünk emlékezetes nagy versenyen.) 1954/55: Hastings 1—2. 1955: Amsterdam 1. 1957: Mar del Plata 1., Santiago 1. 1958: Hastings 1., München 1. 1959: Zürich 3—4. 1960: Stockholm 3. 1961: Zürich 1. Négyszer volt tagja a világbajnokságot nyert szovjet sakkcsapatnak, háromszor pedig az Európa-bajnokságon győztes együttesnek. A Szovjetunió—Világválogatott mérkőzésen 3:1- re győz Ivkov ellen. A curacaoi világbajnokjelöltek versenyén előállott holtversenyt Gellerrel szemben sikerrel vívja meg, így 1965- ben jogot nyert, hogy páros mérkőzések során jusson el a sakkozás Olimpuszára. Ekkor azonban 6:4 arányban az a Szpasszkij győz, aki ezután megvív Petroszannal. 1963: Los Angeles 1—2. (Petroszjannnal, a világbajnokkal), Moszkva 6—7. 1964: Beverwijk 1—2., Buenos Aires 1—2. (Ismét a világbajnokkal.) 1965: Marianske Lazne 1—2. 1966/67: Stockholm 1. 1967: Moszkva 9—12., Winnipeg 3—4. 1968: Bamberg 1. 1969: Wijk aan Zee 3—4., Tallinn 2—3., Luhacsovice 2. 1970: Budapest 1. 1971: Tallinn 1—2., Pärnu 2—3., Amszterdam 2—4. 1972: Szarajevó 3—5. 1973: Tallinn 3—6., Dortmund 6—7., 1975: Tallinn 1., Vancouver 1. . . Amikor nem versenyzett, sakkelméleti munkásságát végezte, s oktatta a sakkozni tanuló fiatalokat a „Kérész - iskolában”, Tallinnban. Sakkújságíróként is működött. Számos könyvet írt. Megnyitáselméleti munkássága igen jelentős volt és maradt, főleg amióta német nyelven is napvilágot látott a „Spanyoltól a franciáig”, s a „Hármas huszárjátéktól a királycselig” c. kötete (és átdolgozott ufjabb kiadásai), amelyek a korábbi munkák (A nyílt megnyitások elmélete, Tallinn 1949—52; A francia védelem, Moszkva 1958) alapján készültek. Észt nyelven adta ki a Világbajnoki meccsverseny (1948) tornakönyvét, majd Válogatott játszmáit (az 1931— 1958 évekből) 1961-ben, és oroszul 1966-ban. Feladványszerzéssel is foglalkozott, 1929-től kezdve kereken 180 feladványt és 30 tanulmányt publikált. Egy bástyavégjáték-tanulmányával első díjat nyert 1947-ben. Könyve jelent meg 1951-ben a vezérvégjátékokról is. Nem szerepel statisztikánkban (amelyet amúgy is igen rövid idő leforgása alatt állítottunk össze, tehát bizonyára nem teljes) az a sok csapatmérkőzés, amelyen részt vett, így például a Szovjetunió—Magyarország (1955) meccs, néhány kisebb jelentőségű páros mérkőzése, kisebb versenyei, s végtelen számban tartott színmultánjai. MAGYAR SAKKÉLET