Magyar Sakkélet, 1975 (25. évfolyam 1-12. szám)

1975. július / 7. szám

162 MAGYAR SAKKÉLET Lapzártakor kaptuk a megdöbbentő hírt: Kérész nagymester nincs többé! 1975. június 5-én, hazatérőben Kana­dából, Helsinkiben szívszélhűdés kö­vetkeztében elhunyt. Kérész utolsó napjai E. Böök finn nemzetközi mester levélben leírja a nagymester utolsó napjainak történetét. — Kérész szombaton (június 1.) ér­kezett meg hozzánk Helsinkibe. Elmond­ta, hogy a repülőúton nem túl jól érezte magát, mégis elhárította a felkínált konyakot. Sakkbarátunk, Nuotío úr fogadta öt, és a Helka hotelbe kísérte. Amikor másnap érte ment, közölték vele, hogy a nagymestert az Egyetemi Kórházba vitték. Megtudta, hogy még hétfőn is nagyon fáradtnak érezte ma­gát, de kedden már fogadta Nautiot, aki őt nagyon jó kedvében találta, és egy fél órát elbeszélgettek. Sőt Kérész Kaila mesterrel ts folytatott telefonbe­szélgetést. Biztosra vették, hogy minden rendben lesz, de sajnos csütörtökön a második szívinfarktus végzett vele. Ez 11.30- kor történt. Amikor én pénteken visszaértem Helsinkibe — folytatja le­velét Böök mester — már az újságok­ban állott halála híre. Szombaton ko­porsóját a kikötőibe szállították, és a Tallinn nevű hajóra rakták. A finn sakkszövetség és néhány régi barátjának virágai borították koporsóját. A hajó 10.30- kor indult el Tallinn felé, s vitte Kereszt utolsó útjára . . . A ravatalnál díszőrséget állt Ivan Kebin, az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Artur Vader, az Észt SZSZK Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Megjelent a búcsúztatáson c Max Euwe, a Nemzetközi Sakkszövetség holland elnöke is. Gyászbeszédet mondott Arnold Gren, az Észt SZSZK Minisztertanácsának elnökhelyettese és Vaszilij Szmiszlov szovjet nemzetközi sakknagymester. * * * Paul Petrovics Kérész 1916. január 7-én született Észtországban, Narvá- ban. Már 13 évesen második Pärnu bajnokságán, majd 19 évesen észt bajnok (1935). A nemzetközi sakkéletbe 1936-ban robban be, nyomban rendkívüli ered­ményekkel, gyakran Aljechinnel holt­versenyben : 1936: Nauheim 1—2. (Aljechinnel), Zandvoort 3—4. 1937: Margate 1—2. (Aljechinnel), Ostende 1—3., Prága l.,Kemeri4—5. (Aljechinnel), Pärnu 2—4. Stockholm 2. és Semmering—Baden 1. 1938: Hastings 2—3., Nordwijk 2., s a legnagyobbak versenyén: az AVRO-tornán 1—2. 1939: Margate 1., Buenos Aires 1—2. Ezen eredmények alapján joggal te­kintették a világbajnoki cím egyik as­piránsának, egyenlő erősnek. Ezt iga­zolja Euwe exvilágbajnokkal 1939/ 1940-ben váltott 14 játszmás páros mérkőzése is, amelyen győz -j-6 =3 —5 arányban. Észtországnak a Szovjetunióhoz va­ló csatlakozását követően elindult a szovjet bajnokságokon is. 1940-ben Paul Kérész (1916 — 1975) 4., majd az abszolút bajnokságon (1941) második Botvinnik mögött. Megkapja a Szovjetunió nagymestere címet. A második világháború alatt is versenyez külföldön. 1942: Salzburg 2., München 2. 1943: Prága 2. (Mindhárom verse­nyen Aljechin mögött.) Poznan 1., Salzburg 1—2. (Aljechinnel), Madrid 1. A második világháború befejeztével először megnyeri Riga, majd az Észt SZSZK bajnokságát (1945), s 1946-ban első Grúziában. A XV. szovjet bajnok­ságon (1947) szerzi meg első bajnoki érmét. Első Pärnuban, de a Csigorin- emlékverseny kevésbé sikerül: 6—7. helyezett. Érdemes sportoló kitünte­tést kap 1948-ban, s újból a Szovjet­unió bajnoka 1950-ben, a XVIII. baj­nokságon, majd egy évre rá ismét első a XIX. bajnoki döntőn. Bajnoki aranyérmeinek száma tehát 3. Legkö­zelebb 1957-ben ér el sikert a bajnok­ságon, 2—3. a XXIV. döntőn. Észt bajnok 1953-ban, első Pärnuban 1955 és 1960 folyamán. Később már nem igen indul a bajnokságon, kivéve 1965- öst, amikor Tallinnban rendezik, ezen 6., valamint 1973-ban a szuperligában, ahol 9—12. Bár már korábban világbajnok ere­jűnek tartották, formálisan lehetőséget csak 1948-ban kapott a cím elhódítá- sára. Drámai harcot vívott a hatos meccsen (Hága—Moszkva) Botvin- nikkal, s ebben alulmaradt, főleg az egymás elleni játszmák miatt (4 :1 Bot­vinnik javára), sőt a hajrában vissza is esett a 3—4. helyre. Később a világ­bajnokjelöltek versenyein próbált meg első lenni, hogy megvívhasson ismét a címért. 1950-ben 4., 1953-ban 2—4., 1956-ban 2., 1959-ben 2. és 1962-ben 2—3. Az örök második! — írták róla, s tény, hogy többé nem tudott össze­kerülni a világbajnokkal páros mérkő­zésre. 1950: Szczawno Zdroj 1. 1952: Budapest 1. (Nekünk emléke­zetes nagy versenyen.) 7954/55: Hastings 1—2. 1955: Amsterdam 1. 1957: Mar del Plata 1., Santiago 1. 1958: Hastings 1., München 1. 1959: Zürich 3—4. 1960: Stockholm 3. 1961. Zürich 1. Négyszer volt tagja a világbajnok­ságot nyert szovjet sakkcsapatnak, háromszor pedig az Európa-bajnok- ságon győztes együttesnek. A Szovjet­unió—Világválogatott mérkőzésen 3:1- re győz Ivkov ellen. A curacaoi világbajnokjelöltek ver­senyén előállott holtversenyt Gellerrel szemben sikerrel vívja meg. így 1965- ben jogot nyert, hogy páros mérkőzé­sek során jusson el a sakkozás Olim- puszára. Ekkor azonban 6:4 arányban az a Szpasszkij győz, aki ezután meg­vív Pét rósz j annal. 1963: Los Angeles 1—2. (Petroszjari- nal, a világbajnokkal), Moszkva 6—7. 1964: Beverwijk 1—2., Buenos Aires 1—2. (Ismét a világbajnokkal.) 1965: Marianske Lazne 1—2. 1966/67: Stockholm 1. 1967: Moszkva 9—12., Winnipeg 3—4. 1968: Bamberg 1. 1969: Wijk aan Zee 3—4., Tallinn 2—3., Luhacsovice 2. 1970: Budapest 1. 1971: Tallinn 1—2., Pärnu 2—3., Amszterdam 2—4. 1972: Szarajevó 3—5. 1973: Tallinn 3—6., Dortmund 6—7., 1975: Tallinn 1., Vancouver 1. . . Amikor nem versenyzett, sakkelmé­leti munkásságát végezte, s oktatta a sakkozni tanuló fiatalokat a „Kérész - iskolában”, Tallinnban. Sakkújság­íróként is működött. Számos könyvet írt. Megnyitáselméleti munkássága igen jelentős volt és maradt, főleg amióta német nyelven is napvilágot látott a „Spanyoltól a franciáig”, s a „Hármas huszárjátéktól a király­cselig” c. kötete (és átdolgozott tijabb kiadásai), amelyek a korábbi munkák (A nyílt megnyitások elmélete, Tal­linn 1949—52; A francia védelem, Moszkva 1958) alapján készültek. Észt nyelven adta ki a Világbajnoki meccsverseny (1948) tornakönyvét, majd Válogatott játszmáit (az 1931— 1958 évekből) 1961-ben, és oroszul 1966-ban. Feladványszerzéssel is foglalkozott, 1929-től kezdve kereken 180 felad­ványt és 30 tanulmányt publikált. Egy bástyavégjáték-tanulmányával első díjat nyert 1947-ben. Könyve je­lent meg 1951-ben a vezérvégjátékok­ról is. Nem szerepel statisztikánkban (amelyet amúgyis igen rövid idő lefor­gása alatt állítottunk össze, tehát bi­zonyára nem teljes) az a sok csapat­mérkőzés, amelyen részt vett, így pél­dául a Szovjetunió—Magyarország (1955) meccs, néhány kisebb jelentő­ségű páros mérkőzése, kisebb verse­nyei, s végtelen számban tartott szí" multánjai.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék