Magyar Sakkélet, 1975 (25. évfolyam 1-12. szám)

1975. szeptember / 9. szám

MAGYAR SAKKELET Az országos ifjúsági bajnokság A tavalyihoz hasonló időpontban, július 17-—27. között, svájci rendszer­ben bonyolították le az idei országos ifjúsági bajnokságot. A tornát nem­csak sportszempontból előzte meg várakozás, néhány szervezési kérdésre is választ vártunk. A korábbi gyakor­lathoz képest ugyanis a fiúknál vál­tozott a szabály: ettől az esztendőtől kezdve most már vidékről is csak a mesterjelöltek indulhattak közvetle­nül a döntőben, ezzel szemben a me­gyei bajnokságok második helyezett­jeit is számításba vettük. Célunk ezzel az volt, hogy minden megyét az ifjú­sági bajnokság megrendezésére ser­kentsünk, s ez többé kevésbé sikerült is, hiszen a 19 + 1 megyéből 17 meg­rendezte fiataljai számára a megye­bajnokságot. Szomorú, hogy olyan nagy múltú megyék, mint Győr-Sop­­ron, illetve Vas megye, képtelenek vol­tak lebonyolítani az ifibajnokságot, Veszprém megyében pedig villám­versennyé degradálták. Azzal sem érthetünk egyet, hogy sok helyen a megyeszékhelyen lakóknak kedvez­tek a más helységekben élők rovására. A nevezések elfogadásánál szövet­ségünk még utoljára engedékenynek bizonyult, a végén mindenki játszha­tott, bármilyen kis jogcíme is volt. Jövőre azonban ez már nem megy! Karsa és Schneider személyében két favorit győzött. Az előbbi már évek óta esélyesként indul, sakkbeli fejlő­dését azzal együtt kell értékelnünk, hogy tanulmányait is nagyon komo­lyan veszi. Kettőjük közül Schneider játszott színesebben (két királycsel!). Fanatikus, képzett sakkozó, aki most ráduplázott az elődöntőn elért győzel­mére. A bajnoki címet páros mérkőzés dönti majd el. A 3.—5. helyen végzettek közül Honfiról már évek óta megállapítjuk, hogy tehetséges, de nem eléggé kép­zett. Eredményével kiköszörülte az elődöntőn elszenvedett csorbát. Rövid Attila a két bajnokkal egyenrangú, iskolázott, erős sakkozó, aki azonban műegyetemi tanulmányai miatt csak félgőzzel játszik. (Szeszpéter Attila tavalyi eredményéhez képest 22 hely­­lyel végzett előbb. A népes mezőny minden tagjáról helyhiány miatt természetesen nem szólhatunk, csak a feltűnőbb ered­ményeket említjük meg. Kellemes meglepetés volt Horváth Imre, Mor­vay Miklós s a 1­1 éves Magyar Ottó szereplése. Mihalkó József másod­­osztályú versenyző számos mester­­jelöltet lekörözött. Az egyéni verseny alapján évek óta csapatversenyt is értékelnek. Ennek végeredménye: 1. KGM l­asas 22,5 (Rövid A, Kulcsár, Faragó), 2. RMSC 20,5, 3. Meresztev 20 pont. A Magyar Úttörők Szövetsége külön­­­díjat tűzött ki a legjobb úttörő részé­re, amelyet Lehel Csaba (PMSC) nyert. Az úttörők különben örvendetesen helytálltak a nagyobbak között: Lehel és Kántor 5,5, Fritz 4,5 pontot szer­zett. Végül néhány érdekes statisztikai adat a fiúk versenyéről: 28 mester­­jelölt (39,4%), 12 I­. o. (17,7%), 17 I. o. (24%), továbbá 12 II. o. és 2 har­madosztályú volt a mezőnyben. Az első 9 helyet mesterjelölt szerezte meg, után vélt sérelme miatt sportszerűtle­nül visszalépett. A létszám így pont annyi volt, mint tavaly. Végered­mény : 1—3. Zsoldos Ibolya I. o. (Szentesi Spartacus), Zolnay Katalin mj. (Bp. Honvéd), Mekis Éva I. o. (Békés­csabai Ép.) 8£—81 pont. 4. Halász Erzsébet III. (DEAC) 8 pont. 5. Zsögöny Ilona mj. (KGM Vasas) 7­ pont. 6—9. Udvari Márta I. o. (Ajkai Bányász), Varga Klára I. o. (MTK), Kovács Beatrix I. o. (PVM), Genes Erika II. o. (MÁV-DAC) ftj­—(­£ pont. 10—14. Schmidt Erzsébet II. o. (PMSC), Nagy Helga I. o. (Hódmezővá­sárhelyi P.), Becsei Katalin III. o. (Hódiköt.), Hamar Klára I. o. (Jász­berényi Lehel), Ferencz Lívia II. o. (Szabolcs m.) (i—(· pont. 15—21. Fetercsák Edit I. o. (Mis­kolci Sp.), Lénárt Mária II. o. (Kecs­keméti Sp.), Sinka Ilona 111. o. (Szentesi Sp.), Kovács Márta I. o. (Meresztev), Zsoldos Erzsébet IV. o. (Szentesi Sp.), Kránitz Judit I. o. (ZTE), Czanka Valéria II. o. (Kapos­vári Izzó) 5,5—5,5 pont. A csapatverseny végeredménye: 1. Szentesi Spartacus (Zsoldos Ibolya, Zsoldos Erzsébet, Sinka Ilona) 19,5, 2. HÓDIKÖT 14,5, 3. Jászberényi LEHEL 11,5 ponttal. Varnusz Egon állami edző A fiúk versenye Az idei esztendő rekord nevezést hozott: 71 fő jelentette be indulási szándékát. Bizony, ennyi sakkozónak kevés volt a tizenegy forduló, így az eredmények csak hozzávetőleges tá­jékoztatást adnak. Az élmezőny (holtverseny esetén Buchholz-sorrendben): 1.—2. Karsa László mj. (Pécsi MSC) és Schneider­ Attila mj. (Bp. Spartacus) 9—9 pont. 3.—5. Honfi György mj. (Bp. Spar­tacus), Rövid Attila mj. (KGM Vasas) és­­Szeszpéter Attila mj. (Hódmező­vásárhelyi P.) 8—8 pont. (1.—8. Horváth Imre mj. (Zalaeg. Bp.), Morvay Miklós mj. (BVSC) és Kulcsár Miklós mj. (KGM Vasas) 7,5—7,5 pont. 9.—13. Orbán Tibor mj. (Hódme­zővásárhely), Magyar Ottó I. o. (MÉM), Lénárt János mj. (Meresztev), Faragó Sándor I*. o. (KGM Vasas) és Végh Endre I*. o. (MTK-VM) 7—7 pont. 14.—24. Orsó Miklós mj. (KGM Vasas), Mészáros Sándor mj. (Meresz­jev), Rövid Kálmán mj. (REAC), Gyurkovics Miklós mj. (KGM Vasas), Forgács Gyula mj. (MTK-VM), Szabó László mj. (Bp. Honvéd), Orgonán Sándor mj. (Miskolci Vimelux), Mihal­­kó József II. o. (!) (Nyíregyházi Vasutas), Brandics József mj. (Me­resztev), Scibján Dénes II. o. (Veszpré­mi Volán), Decsi Tamás I. o. (Pécsi MSC) 6,5—6,5 pont. 71 induló, közü­lük egy betegség miatt visszalépett. A lányok versenye Évek óta kialakult az a szomorú gyakorlat, hogy a legjobb (vagy leg­jobbnak vélt) versenyzők ilyen vagy olyan okok miatt távolmaradnak. Pedig mint Zsögöny esete is mutatja, senkinek sincs bérelt helye a ranglis­tán. Az élen hármas holtverseny jött létre. Közülük a két tavalyi győztes, Mekis és Zsoldos, újabb győzelmükkel felzárkóztak az utánpótlás legjobbai mellé. Ugyanezt mondhatjuk Zolnay Katiról is, akinek a fejlődése tavaly óta jelentősen felgyorsult. Halász Erzsébet igazolta a szakmun­kás bajnokságon elért győzelmét. Zsögöny várakozáson alul szerepelt. Udvari Márta az úttörő-olimpián el­szenvedett kisebb balsiker után most elnyerte az Úttörő Szövetség külön­­díját. A versenyen különben 35 résztvevő indult, de Bugyi Piroska a 4. forduló 213 Az olvasó hozzászól K­uppáner .János Kalocsáról küldött be tanulságos észrevételt az MSE ez évi 134- 135. oldalán ismertetett Janosevics- Mestel játszmához. Be­bizonyítja, hogy az ábraállásból a hibás 22. f4 '! helyett Janosevics—Mestel Birmingham, 1975. világos lép 1. Bh5:!, gh: 2. Bglf, Fg4 (2. —, Kf7 3. Vh5:+, Kf6 4. Vg5f­­) 3. He6!, Bf7 4. Vg5f döntetlenre vezet, minthogy 4. —, Kh8 5. Vh6f után Bh7 nem lehetséges a Vf8 matt miatt. 4. —, Kh7-re 5. fg, és sötét kell re­mit tartson. A másik közbehúzás: 2. —, Hg4 3. Bg4.f!, majd Vg6—Vh6 sakkokkal ugyancsak döntetlen.

Next