Magyar Sakkélet, 1976 (26. évfolyam 1-12. szám)

1976. július / 7. szám

154 MAGYAR SAKKÉLET Ilyennek ismertem meg Maróczy Gézát Dr. Max Euwe exvilágbajnok levele Ismeretségem Maróczy Gézával már jóval több mint ötven évre tekint vissza, amikor nem sokkal a világháború befejezte után a nagymester Hollandiába látogatott, és ott — egyebek között — részt vett egy kisebb amszterdami tornán, amelyen én is szerepeltem. Az ismeretség gyorsan meghitt barátsággá fejlődött, úgy is mondhatnánk, atyai barátsággá, hiszen Maróczy 31 évvel volt idősebb nálam. Nem is úgy szántottam őt, hogy: „Maróczy úr!”, hanem egyszerűen így: „Apus”. 1921 folyamán Maróczy meghívott engem magához Bad Aussee-be, hogy otthonában páros mérkőzést játsszunk. Ez alkalomból megismerkedhettem finom, szeretetre méltó feleségével (Anyuénak hívhattam) és gyermekeivel: Magdival, Gyurkával. Ez a bensőséges barátság maradandónak bizonyult. Elhunytáig összeköttetésben maradtam Apussal, valamint Anyussal, sőt örömömre ma is fennáll Magdival és Gyurkával, valamint az ő feleségével, Katóval. Feleségem úgyszintén levelezik velük. Maróczy nekem többet jelentett atyai barátnál. Ő egyengette utamat a sakkvilág magasabb régióinak meghódítására. Tőle tanultam meg magamon uralkodni a sokat ígérő, izgalmas állásokban, amelyeket korábban gyakran túl hevesen és élesen próbáltam kezelni. Az ő kiegyensúlyozott, tiszta stílusa gyakran szolgált nekem példaképül. Az Aljechinnel vívott első meccsemen hűséges szekundánsként állott mellettem. Előtte egy kis könyvben dolgozta fel számomra ellenfelem játszmáit ( Aljechin játszmái 1922 —1935), amelyet máig őrzök, s úgy becsülöm meg, mint a nagyszerű sakkozónak és a kiváló embernek drága emlékét. Maróczy fénykorában egyike volt a legnagyobbaknak. Sok erős versenyen nyert első díjat, és gyakran esett szó a dr. Laskerrel, a világbajnokkal lehetséges meccséről. Nem valósult meg, aminek okát nagyon nehéz kideríteni. Talán Lasker anyagi feltételei voltak túl magasak, talán Maróczy volt túl szerény. Ez az utóbbi tulajdonsága ragadott meg engem leginkább, mert ha nagy sakktehetsége mellett valami feltűnt a szimpatikus nagymesterben, minden bizonnyal nemes jellembeli tulajdonságainak sokasága az. Barátságos, szeretetre méltó, feddhetetlen volta, tökéletes megbízhatósága, sportszerűsége, önzetlensége, tárgyilagossága, valóságszeretete és folytatni lehetne még, mi hatott ránk. Aki Maróczy Gézát személyesen is megismerhette, megerősítheti, hogy az összes elképzelhető jó tulajdonsággal fel volt ruházva. Én csak egyetlenegy sakkozót tudok, aki vele összehasonlítható: a mi sajnálatosan korán elhunyt Kérészünk. Ők ketten emelték magasra „a sakkozó” tekintélyét, és ezáltal elévülhetetlen szolgálatot tettek a sakkvilágnak. Dr. Max Euwe 1976. április 27. Aligha kell magyarázni, milyen nagy jelentősége van egy fiatal, tehetséges sakkozó életében, fejlődésének meggyorsulásában egy nagymester oktatásának, tanácsainak. Engem ez a szerencse ért, amikor Maróczy csapatához, a Pesti Hírlaphoz kerültem. Ő, a világhírű nagymester, első táblás, szívesen osztotta meg tudását másokkal, különösen a fiatalokkal, így azután sokat elemeztünk együtt. Hatására gazdagodott játékszemléletem, korlátok közé tudtam szorítani támadókedvemet, s a szakma rejtett finomságaiba is bevezetett. Emellett maradandó hatást gyakoroltak rám csodálatos vezérvégjátékai. Emlékszem, hogy nem is sok év múltán, pontosabban 1934-ben, az újpesti nemzetközi versenyen ezen múlott sok minden. Vezérvégjátékban két gyalog hátrányom volt Flohr ellen, de — hála jártasságomnak e nehéz végjátékfajtában — sikerült megmentenem a partit. Ha emlékezetem nem csal, egymással csupán egyszer játszottunk, 1931- ben (a Szávay-emlékversenyen). Maróczy nagymesternek köszönhetem, hogy be mertek válogatni az olimpiai csapatba fiatal korom ellenére. Vállalta értem a felelősséget, minden fordulóban asztalhoz ültetett, baráti tanácsokkal látott el. A verseny után pedig ő volt a legboldogabb, hogy én, az újonc jól helytállottam. (Az 1933. évi Folkestone-i olimpián együttesünk a harmadik helyt osztva lett ötödik, s Lilienthal 13 játszmából 10 pontot szerzett, a csapat legjobb és az egész olimpia második-harmadik legjobb pontszerzője volt. ( A szerk.) Maróczy Géza ezen az olimpián kevés játszmát vállalt, elsősorban csapatkapitányként tevékenykedett. Kiváló vezető volt, nagyon tudta lelkesíteni a csapatot, soha nem idegeskedett, szemrehányást nem tett. Kedves, biztató mosolya felszabadította a rejtett erőtartalékokat is. Mint szekundáns fáradságot nem ismerően, gyakran hajnalig tartó elemzésekkel segített a függőt játszóknak. Óriási tapasztalata, lényegre mutató megjegyzései, technikája nagy hasznunkra vált. Angol nyelvtudása is javunkra szolgált, kisebb-nagyobb problémáink megoldását segítette elő, s barátságot köthettünk más országok sakkozóival. Az angolok őt tiszteletbeli angolnak tekintették, nagyon szerették, becsülték, nem is csupán sakkozói nagysága miatt, hanem kiváló emberi tulajdonságaiért. Igaz, ebben a véleményben az egész sakkvilág osztozott, mindenütt olyan népszerű volt, mint később Kérész. Magam hálával, tisztelettel gondolok rá még most is, halálának huszonötödik évfordulóján. * * * A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szerényi Sándor, Gábor Zoltán alelnöknek és Maróczy családtagjainak, a szövetség más vezetőinek és sakkbarátoknak társaságában május 29-én, Maróczy Géza halálának 25. évfordulóján megkoszorúzta a nagymester síremlékét a Kerepesi úti temetőben. Lilienthal Andor visszaemlékezései Euwe és Maróczy 1921-ben.