Magyar Sakkélet, 1979 (29. évfolyam 1-12. szám)

1979. január / 1. szám

Beszámoló a két olimpiáról: Férficsapatunk útja a világraszóló sikerig Hogyan szerezték meg a nők a második helyet? A hazaérkezés Soha akkora tömeg nem várt még magyar sakkválogatottat, mint no­vember 14-én a Ferihegyi repülőtéren! Igaz, a mostanihoz mérhető sikerre még nem volt példa szép eredmények­ben egyébként gazdag múltunkban. Olimpiai aranyérem és ezüst medália! Nem csoda, hogy nagyon sokan szo­rongtak az érkezési csarnokban. Az MTK-VM klub egyenesen külön autó­­buszt indított, akkora volt a jelentke­zők száma, így azután a családtagok, jó barátok száma eltörpült a sakkozó­ké mellett. Eljöttek a régi olimpiko­nok közül: Barcza Gedeon, Bárczay László, Lengyel Levente, Lilienthal Andor, Szabó László nagymesterek, Flesch János nemzetközi mester, Karakas Éva nk.­mester és mások, köztük ismert mesterek, a szakosztályi élet vezetői, mindazok, akik csak mó­dot találhattak a megjelenésre. „Ennyit igazán megérdemelnek arany­érmeseink, ezüstlányaink!” — mondta mellettünk egy régi sakkbarátunk. A veteránok régi szép emlékeiket ele­venítették föl, de elismerték: ilyen nagy siker nem adódott meg. „Végte­lenül boldog vagyok!” — nyilatkozta Dalmadi Jenő, a felszabadulás utáni évek sakkszövetségének, a MADOS- nak ügyvezető elnöke. Aki vetett, szí­vesen ünnepel együtt az aratókkal! Ott voltak a várakozók között az OTSH és szövetségünk vezetői, Páder János elnökhelyettes és Balogh Gábor osztályvezető az OTSH képviseleté­ben, elnökünk, Szörényi Sándor és Flórián Tibor főtitkár, valamint in­téző bizottságunk, elnökségünk tagjai. Kezükben virágot szorongattak szer­kesztőségünk dolgozói is. Nem volt nehéz felfedezni a televí­zió híradós stábját. A kamera méretei miatt is feltűnt, Vitár Róbert, a tévé riportere viszont eltűnt az érdeklődők gyűrűjében, ui. lapszemlét tartott. Az MTI és több lap elküldte tudósí­tóit, ők interjúra vártak. És kellett is várni, mert a gép késett. De végül csak megérkezett. A formaságok elintézése után — még a belső helyiségben — olimpikonjaink újból összegyűltek, és a vezetők, az újságírók rendelkezésére álltak. Elnökünk, Szerényi Sándor, első­ként Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának megtisztelő, meleghangú gratulációját adta át, majd szövetsé­günk nevében köszöntötte a sikerek kivívóit, a csapatok vezetőit, szak­embereit, és méltatta sakkozásunk e világraszóló eredményét. Az interjúk befejeztével az együttes tagjai kiléptek a várócsarnokba. Ma­gasra emelt kupával, a Hamilton— Russel-serleggel, jelent meg Portisch Lajos és az aranyérmes gárda, majd Petronicsné Verőci Zsuzsát és Ivánka Máriát láttuk meg az ezüstkupával. Ritka szép pillanat volt, felzúgott a „Hajrá, magyarok!”, a „Szép volt, fi­úk!” és a „Szép volt, lányok!”, hosz­­szú percekig tartott a tapsvihar. Az­után Gábor Zoltán, a sportküldöttség vezetője megköszönte a szeretetteljes fogadtatást, a gratulációkat. Később, amikor a televízió már el­készült a felvételekkel (láthattuk a té­vé­híradóban, nem is keveset forgat­tak!), amikor a villanófényeket táp­láló akkuk kimerültek, felbomlott a rend. A családtagok ölelését, a bará­tok kézszorítását, a sakktársak gra­tulációit fogadták, s jutott mindenki­nek virág, elismerés, kedves szó bő­ven. S ők feledték a több mint 24 órás út fáradalmait, a boldogság, az öröm mosolygóssá tette az arcokat . . . Gyönyörű szép, feledhetetlen este volt! Az érkezés boldog pillanatai.

Next