Magyar Sakkélet, 1980 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-10 / 1. szám
2 MAGYAR SAKKÉLET fankkal, Bakonyi Elek bácsi szicíliai védelmével. A Magyar Sakkélet régi felelős szerkesztője, Szabó László, a négyszeres világbajnok jelölt, és a mindig pontos, tudós Barcza Gedeon, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett pedagógiai és szakirodalmi munkásságával. Heroikus feladat végrehajtására vállalkozva ma is kutatja, és könyveivel megőrzi számunkra a magyar sakktörténelem értékeit! És a nemzedékek patrónusa, Flórián Tibor főtitkár, a felszabadulás utáni első magyar bajnok, a Népszabadság állandó sakkrovatával, felmérhetetlen publicisztikai munkásságéval és könyveivel. Eljött a magyar női válogatott fáradhatatlan mesteredzője Jenei Ferenc és kortársai: dr. Sallay Roland, a hazatért Lilienthal Andor, na meg Lángos Józsa, az első női sakkozónk, aki már 1952-ben a női világbajnokságért küzdött. És a „Támadás a király ellen” írója, a TV sakkiskola népszerű vezetője, Karakas Éva. Az elmúlt évtizedek világbajnok jelöltjei. Az 1948. évi népi bajnokság győztese Lengyel Levente, és Bilek István, aki elhozta „Győzelmünk a sakkolimpián” című új művét, és eljött a nagy világsiker kovácsolója, volt szakfelügyelőnk, Papp Navarovszky László az olimpiai aranyserleggel Lapunk 30. évfordulóján, egy új korszak élén, itt van közöttünk Portisch Lajos, aki ötödször indul harcba a világbajnoki címért, és az új nemzedék: a költői ihletésű Adorján András, az írásra mindig kész Ribli Zoltán, a lelkes, szívből író Petronicsné Verőcs Zsuzsa. És Bakcsi György tündér mattfeladványok tömkelegével, és már mondja, mint mindig, hogy a mostani két oldal az újságban nagyon kevés. Itt van a mindig többre törekvők sorában volt felelős szerkesztőnk Haág Ervin, és aki inkább a versenyzést választotta, az alkotóművész Bárczay. Végül eljöttek most, és velünk lesznek ezután is, Szerényi Sándor elnökünk és Gábor Zoltán alelnökünk, hogy előre léphessünk a sakk szakirodalmának rögös útjain. Az állami és társadalmi életünk sakkot szerető vezetői ... Megtiszteltetés, öröm, olyan szívet melengető érzés, ha körünkben látjuk sakkszövetségünk 25 évvel ezelőtti elnökét, az izgalmas sakkcsaták hűséges szurkolóját, Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkárát. Együtt vagyunk most gondolatban mindazokkal, akik segítették lapunkat a szellemi értékek megörökítésében. Már időszámításunk előtt Terentius megírta: ,,Habent suafata libelli” — A könyveknek is megvan a maguk sorsa! Ezt a sorsot a lapunk iránti hazai és nemzetközi érdeklődés mindenkor tükrözi. Ez a szerkesztőségi nap is olyan volt, mint a többi... A verdikt is a megszokott: a múlt havi számban „a kevesebb több lett volna, és a több most is kevésnek tűnik...” Következő számunk színvonalasabb lesz!. . . Kötelességünk ! Ozsváth András Köszöntöm a Magyar Sakkéletet Amikor az ezerkilencszázhúszas évek legelején egy iskolai vakáció alatt megtanultam sakkozni, olyannyira beleszerettem ebbe a nagyszerű játékba, hogy elhatároztam : letaszítom trónjáról az akkori világbajnokot, Capablancát. Feljebb cseperedvén rá kellett jönnöm, hogy erre alig van esélyem, s elérhetőbb célt tűztem magam elé, mint egyszerű sakkmester fogom beutazni a világot. Nem volna értelme titkolnom, hogy ez a tervem is hamvába holt; a kitartás hiányzott-e belőlem, vagy a tehetség, esetleg mind a kettő — ma már mindegy. A harmincas évek elején, akkor már mint a néhai Fészek kávéház törzsvendége és a sakkozásnak változatlanul törhetetlen híve beértem volna azzal is, ha sikerül néhány pengőt nyernem Szórádi úrtól, akivel az említett kávéház vendégei egypengős alapon sakkozhattak, természetesen kontrával. Idős, szikár, szófukar ember volt ez a Szórádi úr, valamikori foglalkozására nézve tetőfedőmester. Oly mértékben volt szófukar, hogy a ,,rekontra” szón kívül egyebet szinte nem is hallottam tőle. A kontrát ugyanis sohasem ő mondta, hanem a partnere, abban a hiszemben, hogy a jobban álló partit meg is fogja nyerni. Ez azonban — legjobb emlékezetem szerint — sohasem történt meg, mert Szórádi úr nemcsak ügyesen sakkozott, de ravasz is volt: ,,el-elnézett” egy könnyűtisztet, s ezzel tőrbecsalta gyanútlan ellenfelét. Délután négy órakor kezdte a sakkozók fosztogatását, este nyolcig 20 — 30 pengőt mindennap nyert. Szép pénz volt ez akkoriban. Nem mondom, olykor nyertem játszmát ellene, de az mindig egypengős parti volt, a két-, négy-, sőt olykor nyolcpengős partikat rendre elvesztettem. Szerény sportújságírói fizetésemből nem sokáig hódolhattam a kávéházi sakkozásnak, a tétre menő játékot egyszer s mindenkorra abbahagytam; azóta — hovatovább ötven esztendeje! — a mások játszmáiban lelem kedvemet. Ebben a passzióban most már harminc éve társam a Magyar Sakkélet. Őszinte szeretettel köszöntöm évfordulóján. Tabi László Változások a csapatbajnokságokban Nincs két egyforma év a csapatbajnokságokban sem. Időnként a feltételek, a versenykiírások is módosításokra szorulnak. Különösen most, amikor a korábbinál takarékosabb gazdálkodást kíván meg a csökkentett pénzügyi keret, az emelkedő szállás és étkezési költség. Ezért szövetségünk hosszú előkészítő munka után kidolgozta 1980-ra érvényes előírásait. A változások főbb tényezőit már most szeretnénk megismertetni az olvasókkal, az érintettekkel. Az OB I-ben bevezetjük a női csapatbajnokságot! Két táblán, a férfiakkal egyidőben, egy helyen, hasonló szabályok szerint. Bár női csapatot indítani nem kötelező, bízunk benne, hogy minden szakosztály ott lesz a rajtnál. A női csapatbajnoki címet éppen úgy értékeljük, mint a férfit. Sőt a győztes egy évig vitrinjében őrizheti az OKISZ vándorkupáját, a vidék legjobbja pedig a BACSÉP-kupát! És minden résztvevő egy szép emlékplakettet kap a Meresztev SE-től. Az OB I-ben és az OB II-ben megnöveltük az utazó csapat jogát! Mégpedig azért, hogy a mérkőzés időpontját közlekedésének megfelelően választhassa meg, megtakarítva ezáltal a szállásköltséget. Persze mindegyik csapat maga dönti el, hogy melyik mérkőzésen kíván élni ezzel a jogával, hiszen egy-egy hosszabb utazás fáradtsággal jár, csökkentheti a versenyzők teljesítőképességét. A későbbi kezdés azonban jelenthet akadályt a hazautazásnál, ezért az OB II-ben a játékidőt öt órára csökkentettük! Ennek vannak előnyei, de hátrányai is. Az utóbbiak közül az egyik, hogy megnő az értékelésre kerülő játszmák száma. Ezért arra fogjuk ösztönözni a csapatkapitányokat (ahol nincs, válasszanak arra alkalmas személyt), hogyha lehet, egyezzenek meg az eredményben. A kezdéssel kapcsolatos intézkedés egyben azt jelenti, hogy 2,5 óra alatt 50 lépést kell megtenniük a játszóknak. Csak egy kontroll lesz, de az „rázós”! Az OB I-ben is hasonló változtatásra készültünk, de végül eltekintettünk tőle. Kiesett ugyanis sajnálatosan két vidéki csapat: a DVSE és a PMSG, helyükre pedig két fővárosi csapat: BEAC és Tipográfia került vissza, így egy vidéki utat mindenki megtakarít. De az utazó csapat jogait itt is megnöveltük. Gyakorlatilag azonban nem várható lényeges változás, legfeljebb a 10 órás kezdés fordul majd elő gyakrabban. Mind az OB I-ben, mind az OB II- ben már a sorsoláskor be kell jelenteni a mérkőzés kezdésére való igényt, később ezen már nem változtatunk, így könynyebbé védik az alkalmazkodás, fel lehet készülni rá. Valahogy így összegezhetnénk a változtatások lényegét: vállaljunk kissé több törődést, fáradtságot, hogy továbbra is zavartalanul versenyezhessünk a csapatbajnokságon! (H. E.)