Magyar Sakkélet, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-10 / 1. szám

A máltai ezüstérmek aranyat érnek! Végig harcban lenni a dobogó leg­felső fokáért, az élen állni és csak egyetlenegy fordulóban, az utolsóban holtversenyben végezni olyan kiváló teljesítmény, amelyért minden elisme­rést megérdemelnek sakkozóink! Jó­val az olimpia után fiatalokat, a sakk igazi szerelmeseit, tizenéves leányo­kat és fiúkat faggattam: „Hogyan ér­tékelik a sakkolimpiai eredményein­ket?” — „A nők­ ragyogóan játszottak, a férfiak is, de...”, vagy „Ilyen jól még nem sakkoztak magyarok sakk­olimpián, de... ” És még ki tudja fel­sorolni a szívből jövő válaszokat, ame­lyek mindig az öröm kifejezésével kez­dődtek, és a kicsit tűnődő, tétovázó ,,de”-vel fejeződtek be. Azzal a bizonyos ,,de”-vel, amihez az a vágy kapcsolódott még most az olimpia után is jó pár héttel, hogy de jó lett volna, ha legalább az egyik ezüst arannyá változik. Az a vágy, amelyet ott, La Valettában úgy jut­tattak kifejezésre versenyzők, vezetők, és szekundánsok egyaránt, hogyha a dán sakkozó döntetlen helyett minő­ségelőnyével nyert volna Kaszparov ellen, ha a szovjet csapat az utolsó fordulóban a svédeket kapja ellenfe­léül, ha női sakkozóink jobban hisz­nek abban, hogy még az abszolút esé­lyest is meg lehet előzni, ha a skótok nem szenvednek váratlan vereséget 31 arányban a görögök ellen. . . És sorolhatnánk mindazokat a „de”­­vel és „ha”-val kezdődő apró, de ma már döntő jelentőségűvé vált tényező­ket, amelyek miatt az érmek színében nem tudtuk felülmúlni Buenos Airest. De csak az érmek színében, mert min­den másban túlteljesítették sakkozó­ink az előirányzatot! Női és férfi csa­patunk elért pontszáma két ponttal múlta felül az előző olimpián elért eredményt, s összesen 96 játszmából csak fél ponttal értek el többet nagy riválisaink, a szovjet sakkozók. Min­den sikerült, és mégis! Régi igazság: „Evés közben jön meg az étvágy.” Jog­gal érezte úgy minden sakkszerető, hogy az odaadóan küzdő gárda nagy sikeréhez a két aranyérem illett volna! Pedig csak kevesen voltak azok, akik az olimpia előtt hittek ebben a nagy sikerben. Csak, amikor az ember eléri a kitűzött célt, és ott van előtte egy haj­szálnyi távolságra az aranyérem meg­szerzésének lehetősége, akkor változik meg minden. Akkor csak ennek kivívá­sa számít, és úgy érezzük, hogy minden más eltörpül mellette. Női és férfi sakkozóink teljesítmé­nyének magas szintű elismerését tük­rözte Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, a sakksport nagy ba­rátjának látogatása és baráti beszélge­tése a máltai sakkolimpián résztvevő versenyzőkkel és vezetőkkel, decem­ber 16-án este a sakkszövetségben. Ezen a találkozón — amelyen megje­lent Katona István és Rácz Sándor, az MSZMP KB tagjai, a Központi Bi­zottság osztályvezetői, valamint Buda István államtitkár, az OTSH elnöke is — Szerényi Sándor, az MSSZ elnöke rövid üdvözlő és az eredményeket ér­tékelő beszédében rámutatott: „A csapatok felkészülése, a kitűnő csapatszellem és küzdőképesség minden korábbit felülmúlt. A játékosok tudása mellett ennek döntő szerepe volt a nagy­szerű siker elérésében. Bebizonyoso­dott, hogy a skopjei és Buenos Aires-i kiugró eredményeket nem lehet vélet­lennek tekinteni. Ezek élversenyzőink és sakksportunk állandó fejlődésének bi­zonyítékai. Amikor köszönetemet feje­zem ki mindenekelőtt nekik, nem feled­kezünk meg a csapatkapitányokról és a többi szakemberről sem. Őket is köszö­net illeti, mert előkészítő és helyszíni munkájukkal hozzájárultak a kiváló eredmény eléréséhez.” Ezután Bilek István és Honfi Károly csapatkapitá­nyok beszámolói következtek. A baráti eszmecsere során a jelen­levők nagy tetszéssel fogadták Kádár János szavait sakkozóink szereplésé­ről: „Mindkét magyar csapat a maxi­mumot nyújtotta, azt adták, ami bennük van, és az eredmény azt mutatja, hogy sok volt bennük. A szovjet sakkozók ugyan erősebbek, de hogy mennyivel az attól is függ, hogy hány táblán játszunk. Négy táblán most úgy néz ki, hogy ez a különbség mindössze csak 1,5 Buch­­holz-értékpont a javukra” — mondta élénk derültségtől kísérve. A sikerhez vezető utat így összegezte: „Ilyen eredmények után nyugodtan mondha­tom, hogy a csapatösszeállítás jó volt, a felkészülés is. Mindkét együttesnek küzdő- és csapatszelleme kiváló volt. Ezeket kell továbbra is magas szinten tartani és erősíteni!” Visszatérve az elért eredményekre, hangsúlyozta: ,,Mindenki fejlődik, de mi is képesek vagyunk további fejlődésre. A rosszabb Buchholz-értékszám a balszerencse szám­lájára írható, de a végső győzelemhez még szerencse is kell. A sportsiker és az erkölcsi siker így is teljes! Még egy­szer gratulálok a versenyzőknek, az ed­zőknek, a vezetőknek és az OTSH veze­tésének, mindazoknak, akik közremű­ködtek az eredmények elérésében. Köszö­nöm a helytállást, nagyon jól esett!” — mondotta többek között a kötetlen baráti beszélgetésen. A sakkolimpián kivívott sikerek e rövid, előzetes összefoglalójához tar­tozik, hogy felidézzünk még néhány emlékezetes, számunkra felejthetetlen pillanatot az olimpia ünnepélyes díj­kiosztójáról. Ezen Lothar Schmid, az olimpia főbírója mondta: „Magyar­­­országi büszke lehet férfi sakkozóira!” ... És amikor Serracino Inglott, a máltai sakkszövetség elnöke, az ezüst­érem átvételére a magyar férfi csapa­tot dobogóra szólította a perceken ke­resztül ünneplő nézőtér, az ütemesen dübörgő tapsvihar, azt az óriási erköl­csi elismerést hirdette, amelyet kiér­demeltek a magyarok a sakkvilág­ban ... s amelyben az ezüstérmek aranyfényben ragyognak! Ozsváth András Találkozás az ezüstérmes olimpikonokkal. Balról jobbra állnak: Lengyel Levente, Pintér József, Sax G Gyula, Honfi Károly, Bilek István, Csem István, Faragó Iván, Tompa János, Flórián Tibor, Haág Ervin. Ülnek: Szerényi Sándor, Portisch Lajos, Petronicsné Verőci Zsuzsa, Kádár János, Angyalosiné Porubszky Mária és Buda István. A játékosok közül hiányzik a képről a külföldön tartózkodó Ivánka Mária, Csonkics Tünde és Ribli Zoltán

Next