Magyar Sakkélet, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-10 / 1. szám
A máltai ezüstérmek aranyat érnek! Végig harcban lenni a dobogó legfelső fokáért, az élen állni és csak egyetlenegy fordulóban, az utolsóban holtversenyben végezni olyan kiváló teljesítmény, amelyért minden elismerést megérdemelnek sakkozóink! Jóval az olimpia után fiatalokat, a sakk igazi szerelmeseit, tizenéves leányokat és fiúkat faggattam: „Hogyan értékelik a sakkolimpiai eredményeinket?” — „A nők ragyogóan játszottak, a férfiak is, de...”, vagy „Ilyen jól még nem sakkoztak magyarok sakkolimpián, de... ” És még ki tudja felsorolni a szívből jövő válaszokat, amelyek mindig az öröm kifejezésével kezdődtek, és a kicsit tűnődő, tétovázó ,,de”-vel fejeződtek be. Azzal a bizonyos ,,de”-vel, amihez az a vágy kapcsolódott még most az olimpia után is jó pár héttel, hogy de jó lett volna, ha legalább az egyik ezüst arannyá változik. Az a vágy, amelyet ott, La Valettában úgy juttattak kifejezésre versenyzők, vezetők, és szekundánsok egyaránt, hogyha a dán sakkozó döntetlen helyett minőségelőnyével nyert volna Kaszparov ellen, ha a szovjet csapat az utolsó fordulóban a svédeket kapja ellenfeléül, ha női sakkozóink jobban hisznek abban, hogy még az abszolút esélyest is meg lehet előzni, ha a skótok nem szenvednek váratlan vereséget 31 arányban a görögök ellen. . . És sorolhatnánk mindazokat a „de”vel és „ha”-val kezdődő apró, de ma már döntő jelentőségűvé vált tényezőket, amelyek miatt az érmek színében nem tudtuk felülmúlni Buenos Airest. De csak az érmek színében, mert minden másban túlteljesítették sakkozóink az előirányzatot! Női és férfi csapatunk elért pontszáma két ponttal múlta felül az előző olimpián elért eredményt, s összesen 96 játszmából csak fél ponttal értek el többet nagy riválisaink, a szovjet sakkozók. Minden sikerült, és mégis! Régi igazság: „Evés közben jön meg az étvágy.” Joggal érezte úgy minden sakkszerető, hogy az odaadóan küzdő gárda nagy sikeréhez a két aranyérem illett volna! Pedig csak kevesen voltak azok, akik az olimpia előtt hittek ebben a nagy sikerben. Csak, amikor az ember eléri a kitűzött célt, és ott van előtte egy hajszálnyi távolságra az aranyérem megszerzésének lehetősége, akkor változik meg minden. Akkor csak ennek kivívása számít, és úgy érezzük, hogy minden más eltörpül mellette. Női és férfi sakkozóink teljesítményének magas szintű elismerését tükrözte Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, a sakksport nagy barátjának látogatása és baráti beszélgetése a máltai sakkolimpián résztvevő versenyzőkkel és vezetőkkel, december 16-án este a sakkszövetségben. Ezen a találkozón — amelyen megjelent Katona István és Rácz Sándor, az MSZMP KB tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői, valamint Buda István államtitkár, az OTSH elnöke is — Szerényi Sándor, az MSSZ elnöke rövid üdvözlő és az eredményeket értékelő beszédében rámutatott: „A csapatok felkészülése, a kitűnő csapatszellem és küzdőképesség minden korábbit felülmúlt. A játékosok tudása mellett ennek döntő szerepe volt a nagyszerű siker elérésében. Bebizonyosodott, hogy a skopjei és Buenos Aires-i kiugró eredményeket nem lehet véletlennek tekinteni. Ezek élversenyzőink és sakksportunk állandó fejlődésének bizonyítékai. Amikor köszönetemet fejezem ki mindenekelőtt nekik, nem feledkezünk meg a csapatkapitányokról és a többi szakemberről sem. Őket is köszönet illeti, mert előkészítő és helyszíni munkájukkal hozzájárultak a kiváló eredmény eléréséhez.” Ezután Bilek István és Honfi Károly csapatkapitányok beszámolói következtek. A baráti eszmecsere során a jelenlevők nagy tetszéssel fogadták Kádár János szavait sakkozóink szerepléséről: „Mindkét magyar csapat a maximumot nyújtotta, azt adták, ami bennük van, és az eredmény azt mutatja, hogy sok volt bennük. A szovjet sakkozók ugyan erősebbek, de hogy mennyivel az attól is függ, hogy hány táblán játszunk. Négy táblán most úgy néz ki, hogy ez a különbség mindössze csak 1,5 Buchholz-értékpont a javukra” — mondta élénk derültségtől kísérve. A sikerhez vezető utat így összegezte: „Ilyen eredmények után nyugodtan mondhatom, hogy a csapatösszeállítás jó volt, a felkészülés is. Mindkét együttesnek küzdő- és csapatszelleme kiváló volt. Ezeket kell továbbra is magas szinten tartani és erősíteni!” Visszatérve az elért eredményekre, hangsúlyozta: ,,Mindenki fejlődik, de mi is képesek vagyunk további fejlődésre. A rosszabb Buchholz-értékszám a balszerencse számlájára írható, de a végső győzelemhez még szerencse is kell. A sportsiker és az erkölcsi siker így is teljes! Még egyszer gratulálok a versenyzőknek, az edzőknek, a vezetőknek és az OTSH vezetésének, mindazoknak, akik közreműködtek az eredmények elérésében. Köszönöm a helytállást, nagyon jól esett!” — mondotta többek között a kötetlen baráti beszélgetésen. A sakkolimpián kivívott sikerek e rövid, előzetes összefoglalójához tartozik, hogy felidézzünk még néhány emlékezetes, számunkra felejthetetlen pillanatot az olimpia ünnepélyes díjkiosztójáról. Ezen Lothar Schmid, az olimpia főbírója mondta: „Magyarországi büszke lehet férfi sakkozóira!” ... És amikor Serracino Inglott, a máltai sakkszövetség elnöke, az ezüstérem átvételére a magyar férfi csapatot dobogóra szólította a perceken keresztül ünneplő nézőtér, az ütemesen dübörgő tapsvihar, azt az óriási erkölcsi elismerést hirdette, amelyet kiérdemeltek a magyarok a sakkvilágban ... s amelyben az ezüstérmek aranyfényben ragyognak! Ozsváth András Találkozás az ezüstérmes olimpikonokkal. Balról jobbra állnak: Lengyel Levente, Pintér József, Sax G Gyula, Honfi Károly, Bilek István, Csem István, Faragó Iván, Tompa János, Flórián Tibor, Haág Ervin. Ülnek: Szerényi Sándor, Portisch Lajos, Petronicsné Verőci Zsuzsa, Kádár János, Angyalosiné Porubszky Mária és Buda István. A játékosok közül hiányzik a képről a külföldön tartózkodó Ivánka Mária, Csonkics Tünde és Ribli Zoltán