Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-10 / 4. szám

86 MAGYAR SAKKÉLET Lángos Józsa hetvenéves Még az elmúlt évben a női bajnokság egyik fordulóján ismerős, kedves, rég nem látott arcot pillantottam meg Lángos Józsa női nemzetközi mesterét, aki a 40-es és 50-es évek női sakkozásának kiemelkedő tudású képviselője, sokszoros női bajnokunk volt. — Azon a napon is fellátogatott Tatabányáról — ahol azóta is él —, hogy tanulmányozza a fiatalság játékát, a női sakkozás fejlődését, és hogy tájékozódjék sakkozásunk híreiről, eseményeiről. Tudván a jubileumról, szívből gratuláltunk, amit most is — a magyar sakkozók népes tábora nevében — szívből megismétlünk. — Majd javíthatatlan újságíróként arra kértem, hogy levélben válaszoljon néhány kérdésünkre, azaz interjút kértünk, amire ő készségesen állt rendelkezésünkre. Megkérdeztük pl. mikor, hol és hogyan (kitől) tanult megsakkozni, kik voltak „mesterei”, kik egyengették útját a sakkozásban és többek közt azt is, hogy milyen volt akkoriban, amikor a „csúcson járt”, a vidéki sakkozás meg általában a női sakkozás, és milyennek látja korunk női sakkozását. Alig telt el két hét, Lángos Józsa precíz „levelezőjátékosnak” bizonyult, és máris olvashattuk géppel írt, szívből jövő és szívhez szóló sorait, amelyekből valóban kibontakozik sakkozói pályája, női sakkozásunk hőskora, de a vidék sakkozásának érdekes, sokszínű és gazdag világa is. Minthogy őszinte válasza megnyerte tetszésünket, igyekeztünk sorait „húzás nélkül” olvasóink elé tárni. Reméljük, olvasóink tetszését is elnyeri! ^ j ^ — Gyerekkoromban sokat sportoltam. Az úszás, korcsolyázás, kerékpározás, teniszezés kedvenc időtöltésem volt. A 30-as években az egyik barátnőm tanított meg sakkozni. Egészen rövid idő után már jobban játszottam, mint ő, és minden partit megnyertem. Rabja lettem a sakknak, nagyon megszerettem. Kerestem a módját és az alkalmat, hol tanulhatnék és versenyezhetnék. Abban az időben Tatabányán a munkás kaszinókba pezsgő sakkélet folyt, vezetőjük, szervezőjük Bernáth János volt, akit akkor csak névről és hírből ismertem. Ma teljesen természetes, hogy ilyen esetben egy tizenéves felkeres egy szakosztályt, és ott minden feltétel adva van, hogy erős akarattal, szorgalommal, tanulással elérje kitűzött célját. Az én időmben, huszonévesen is nagy elszántság és merészség kellett ahhoz, hogy ismeretlenül beállítsak egy olyan klubba, ahol nők nem jelentek meg, és leülni idegen emberek közé, kérve engedjék meg, hogy nézhessem a játékot, vagy esetleg játsszanak is velem. Bernáth János örömmel fogadott, sokat tanított, és elég gyorsan elértem azt, hogy elfogadtak csapattagnak, és minden mérkőzésen játszhattam is. Sokat tanultam. A kaszinóban minden nap 40 — 50 táblán játszottak délelőtt, délután. 1942-ben kezdtem dolgozni, addig én is minden nap de. 10 — 12-ig, du. 17—22 óráig megjelentem, partner mindig akadt. Egyedül voltam női játékos. Versenyzésem során eleinte nem találkoztam női ellenféllel. De szerencsére Bernáth Jánosnak szívügye volt a női sakk szervezése. Tatabányán kialakult egy női csapat, és az ország több helyén hírverő mérkőzéseket szerveztünk (Budapest, Győr, Makó, Battonya, Mezőkovácsháza), és így alakult ki a női sakkozás. 1939-ben levelezési versenyen játszottam, a Munkás Sakk rejtvényeit fejtettem. 1942-ben volt az első komoly női verseny, a magyar bajnokság. Félig-meddig nemzetközi, mert résztvett rajta Lopusny Mária Kassáról, Ábrahám Olga Kolozsvárról. 1943-ban a bajnokságon pénzdíjak is voltak (az első 100,1 pengő!). 1944-ben a bajnoki verseny éremdíjazása: „Magyar Sakkszövetség, Hölgybajnokság I” felirattal. Az érmet vitrinemben őrzöm. A fenti versenyeket veretlenül nyertem, ezeket annak idején nem „jegyezték”, magunk között ünnepeltünk és örültünk. A MÁK RT e versenyek rendezésében segítette a sakkkört, a vidéki versenyzőket rendelkezésünkre bocsátott hintóval vártuk az állomáson, és kényelmes szállásokon helyeztük el. Az első igazi nagy versenyt 1947- ben, a felszabadulás után rendeztük 16 résztvevővel. Ezen veretlenül lettem első. Ezt követően rendszeressé vált a női bajnokság. Míg idáig eljutottunk, sokat kellett tenni a női sakkozásért. Rendszeresen oktattam iskolákban, szimultánokat tartottam. Közben Bernáth János 20 fős női csapatot hozott létre. Rendszeresen versenyeztünk. 1949-ben megindítottuk a női csapatbajnokságot 4 fős budapesti csapatokkal. Az 1953-as országos sakkértekezleten kifogásoltam a hiányos foglalkozást a női sakkozókkal és azt, hogy én voltam a konferencia egyedüli női résztvevője. Felejthetetlen a sok szép női verseny, a pesti, szegedi, debreceni, szarvasi, balatonlellei, tatai, tatabányai, a középdöntők, a döntők baráti, meleg hangulata. Külön élmény a balatonszéplaki Hámán Kató versenyeken való részvétel, hálásan gondolok vissza a rendezőkre. Aztán a tatabányai női egyéni és csapat villámversenyek, amelyeket évente megrendeztünk. Verseny után vendégül láttam a csapatot, a vezetőket. Vidám hangulatban töltöttük el a délutánt. Azt hiszem, még sokan szívesen gondolnak vissza velem együtt e szép napokra. Életem legszebb és felejthetetlen élménye. 1949—50-ben részt vehettem a Moszkvában megrendezett női világbajnokságon, ahol XXI. helyezést értem el. Eredményemet befolyásolta, hogy a verseny már elkezdődött, amikor Budapestről vonattal elindultam. Három fordulót kellett függőnapon bepótolnom, így is az egész verseny, mint valami álom! 1952-ben ismét elindulhattam a világbajnoki versenyen Moszkvában. Akkor VIII —X. helyezést értem el: O. Rubcova és Chaude de Silans társaságában. Értékes volt a győztes Bikova és Belova elleni döntetlenem, valamint Rubcova elleni győzelmem. Szívesen gondolok vissza a versenyre, a sok szép rendezvényre. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulóján ott álltam a Vörös téren, a dísztribünön, önfeledten szemléltem a vidám szovjet emberek ünnepi felvonulását. Felejthetetlen élmény! Hálával tartozom azoknak, akik a sakkozásban segítettek. Elsősorban Bernáth Jánosra gondolok nagy szeretettel, sakktársaimra, akikkel sok versenyen indultam. A moszkvai versenyek ideje alatt több táviratban is biztattak a jó eredmény elérésére. Munkahelyemen és sportkörömben is minden támogatást megadtak. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete figyelemmel kísérte az eredményeket. A moszkvai versenyekre oktatóul Egri Lajos mestert jelölték ki. Egyébként Török Béla mester volt annak idején edzőnk, aki sokat fáradozott érdekünkben. Nem hagyhatom ki a sorból Papp Béla mestert sem, aki a tatai edzőtáborban napokon át szinte pihenő nélkül tanított. 1954-ben a lipcsei zónaversenyen játszottam. Sajnos, a vártnál rosszabbul sikerült, nem jutottam tovább. Egyik legszebb emlékem az 1955-ben Zágrábban rendezett nemzetközi verseny. Itt első lettem Lazarevics, Binder, Benini előtt. Dr. Asztalos Lajos és Jenei Ferenc mesterek segítettek. Nem lehet elfelejteni a beverwijki versenyeket, sem az olaszországi Imperiában rendezett versenyt és az utána Rómában, Firenzében töltött szép napokat.