Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-10 / 4. szám

86 MAGYAR SAKKÉLET Lángos Józsa hetvenéves Még az elmúlt évben a női bajnokság egyik fordulóján ismerős, kedves, rég nem látott arcot pillantottam meg! Lán­gos Józsa női nemzetközi mesterét, aki a 40-es és 50-es évek női sakkozásának kiemelkedő tudású képviselője, sokszoros női bajnokunk volt. — Azon a napon is fellátogatott Tatabányáról — ahol azóta is él —, hogy tanulmányozza a fiatalság játékát, a női sakkozás fejlődését, és hogy tájékozódjék sakkozásunk híreiről, eseményeiről. Tudván a jubileumról, szívből gratu­láltunk, amit most is — a magyar sak­kozók népes tábora nevében — szívből megismétlúnk. — Majd javíthatatlan újságíróként arra kértem, hogy levélben válaszoljon néhány kérdésünkre, azaz interjút kértünk, amire ő készségesen állt rendelkezésünkre. Megkérdeztük pl. mikor, hol és hogyan (kitől) tanult meg­sakkozni; kik voltak „mesterei”: kik egyengették útját a sakkozásban és töb­bek közt azt is, hogy milyen volt akkori­ban, amikor a „csúcson járt”, a vidéki sakkozás meg általában a női sakkozás, és milyennek látja korunk női sakkozá­sát. Alig telt el két hét, Lángos Józsa precíz „levelezőjátékosnak” bizonyult, és máris olvashattuk géppel írt, szívből jövő és szívhez szóló sorait, amelyekből valóban kibontakozik sakkozói pályája, női sakkozásunk hőskora, de a vidék sakkozásának érdekes, sokszínű és gaz­dag világa is. Minthogy őszinte válasza megnyerte tetszésünket, igyekeztünk sorait „húzás nélkül” olvasóink elé tárni. Reméljük, olvasóink tetszését is elnyeri! ^ j ^ — Gyerekkoromban sokat sportol­tam. Az úszás, korcsolyázás, kerékpá­rozás, teniszezés kedvenc időtöltésem volt. A 30-as években az egyik barát­nőm tanított meg sakkozni. Egészen rövid idő után már jobban játszot­tam, mint ő, és minden partit meg­nyertem. Rabja lettem a sakknak, na­gyon megszerettem. Kerestem a mód­ját és az alkalmat, hol tanulhatnék és versenyezhetnék. Abban az időben Tatabányán a munkás kaszinókba pezsgő sakkélet folyt, vezetőjük, szervezőjük Bernáth János volt, akit akkor csak névről és hírből ismertem. Ma teljesen természetes, hogy ilyen esetben egy tizenéves felkeres egy szakosztályt, és ott minden feltétel adva van, hogy erős akarattal, szorga­lommal, tanulással elérje kitűzött cél­ját. Az én időmben, huszonévesen is nagy elszántság és merészség kellett ahhoz, hogy ismeretlenül beállítsak egy olyan klubba, ahol nők nem je­lentek meg, és leülni idegen emberek közé, kérve engedjék meg, hogy néz­hessem a játékot, vagy esetleg játssza­nak is velem. Bernáth János örömmel fogadott, sokat tanított, és elég gyorsan elértem azt, hogy elfogadtak csapattagnak, és minden mérkőzésen játszhattam is. So­kat tanultam. A kaszinóban minden nap 40 — 50 táblán játszottak délelőtt, délután. 1942-ben kezdtem dolgozni, addig én is minden nap de. 10 — 12-ig, du. 17—22 óráig megjelentem, partner mindig akadt. Egyedül voltam női játékos. Ver­senyzésem során eleinte nem találkoz­tam női ellenféllel. De szerencsére Bernáth Jánosnak szívügye volt a női sakk szervezése. Tatabányán kiala­kult egy női csapat, és az ország több helyén hírverő mérkőzéseket szervez­tünk (Budapest, Győr, Makó, Batto- nya, Mezőkovácsháza), és így alakult ki a női sakkozás. 1939-ben levelezési versenyen ját­szottam, a Munkás Sakk rejtvényeit fejtettem. 1942-ben volt az első ko­moly női verseny, a magyar bajnokság. Félig-meddig nemzetközi, mert részt- yett rajta Lopusny Mária Kassáról, Ábrahám Olga Kolozsvárról. 1943-ban a bajnokságon pénzdíjak is voltak (az első 100,— pengő!). 1944-ben a baj­noki verseny óremdíjazása: „Magyar Sakkszövetség, Hölgybajnokság I” fel­irattal. Az érmet vitrinemben őrzöm. A fenti versenyeket veretlenül nyer­tem, ezeket annak idején nem „je­gyezték”, magunk között ünnepel­tünk és örültünk. A MÁK RT e ver­senyek rendezésében segítette a sakk­kört, a vidéki versenyzőket rendelke­zésünkre bocsátott hintóval vártuk az állomáson, és kényelmes szállásokon helyeztük el. Áz első igazi nagy versenyt 1947- ben, a felszabadulás után rendeztük 16 résztvevővel. Ezen veretlenül let­tem első. Ezt követően rendszeressé vált a női bajnokság. Míg idáig eljutottunk, sokat kellett tenni a női sakkozásért. Rendszere­sen oktattam iskolákban, szimultáno­kat tartottam. Közben Bernáth János 20 fős női csapatot hozott létre. Rendszeresen versenyeztünk. 1949-ben megindítottuk a női csapatbajnok­ságot 4 fős budapesti csapatokkal. Az 1953-as országos sakkértekezle­ten kifogásoltam a hiányos foglalko­zást a női sakkozókkal és azt, hogy én voltam a konferencia egyedüli női résztvevője. Felejthetetlen a sok szép női ver­seny, a pesti, szegedi, debreceni, szarvasi, balatonlellei, tatai, tatabá­nyai; a középdöntők, a döntők baráti, meleg hangulata. Külön élmény a ba- latonszéplaki Hámán Kató versenye­ken való részvétel, hálásan gondolok vissza a rendezőkre. Aztán a tatabá­nyai női egyéni és csapat villámverse­nyek, amelyeket évente megrendez­tünk. Verseny után vendégül láttam a csapatot, a vezetőket. Vidám han­gulatban töltöttük el a délutánt. Azt hiszem, még sokan szívesen gondolnak vissza velem együtt e szép napokra. Életem legszebb és felejthetetlen élménye; 1949—50-ben részt vehet­tem a Moszkvában megrendezett női világbajnokságon, ahol X-XI. he­lyezést értem el. Eredményemet be­folyásolta, hogy a verseny már elkez­dődött, amikor Budapestről vonattal elindultam. Háromfordulót kellett füg­gőnapon bepótolnom. így is az egész verseny, mint valami álom! 1952-ben ismét elindulhattam a vi­lágbajnoki versenyen Moszkvában, Akkor VIII —X. helyezést értem el: O. Rubcova és Chaude de Silans társa­ságában. Értékes volt a győztes Biko- va és Belova elleni döntetlenem, vala­mint Rubcova elleni győzelmem. Szí­vesen gondolok vissza a versenyre, a sok szép rendezvényre. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 35. év­fordulóján ott álltam a Vörös téren, a dísztribünön, önfeledten szemléltem a vidám szovjet emberek ünnepi fel­vonulását. Felejthetetlen élmény! Hálával tartozom azoknak, akik a sakkozásban segítettek. Elsősorban Bernáth Jánosra gondolok nagy szere­tettel, sakktársaimra, akikkel sok ver­senyen indultam. A moszkvai verse­nyek ideje alatt több táviratban is biz­tattak a jó eredmény elérésére. Mun­kahelyemen és sportkörömben is min­den támogatást megadtak. A Bánya­ipari Dolgozók Szakszervezete figye­lemmel kísérte az eredményeket. A moszkvai versenyekre oktatóul Egri Lajos mestert jelölték ki. Egyébként Török Béla mester volt annak idején edzőnk, aki sokat fáradozott érde­künkben. Nem hagyhatom ki a sorból Papp Béla mestert sem, aki a tatai edzőtáborban napokon át szinte pihe­nő nélkül tanított. 1954-ben a lipcsei zónaversenyen játszottam. Sajnos, a vártnál rosszab­bul sikerült, nem jutottam tovább. Egyik legszebb emlékem az 1955-ben Zágrábban rendezett nemzetközi ver­seny. Itt első lettem Lazarevics, Rin­der, Benini előtt. Dr. Asztalos Lajos és Jenei Ferenc mesterek segítettek. Nem lehet elfelejteni a beverwijki versenyeket, sem az olaszországi Im- periában rendezett versenyt és az utá­na Rómában, Firenzében töltött szép napokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék