Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983-06-10 / 6. szám

Az elődöntőben Ribli-Szmiszlov következik Szmiszlov-Hübner 7:7 A játékkaszinóban a rulettgolyó döntött! A golyó nullán állt meg. Senki sem nyert. A krupié újra megpörgette a ke­reket, pedig senki sem tett. Velden­­ben, a játékkaszinóban mégis nagy volt az izgalom. A fotóriporterek ka­meráikkal, a tudósítók a telefonkészü­lékek mellett állva, a rulettasztal kö­rül elegánsan öltözött urak tekintetük­kel bűvölték az ide-oda cikázó vado­natúj aranygolyót. Hol áll meg ? Feke­te számon? Piroson? Két példamuta­tóan küzdő sportember felett Fortuna, a szerencse istenasszonya a rulettasz­talon mondta ki a végső szót. Ilyent nemhogy Veldenben, de máshol sem láttak még a sakktörténelem során. Ki milyen színre tette fel továbbjutá­sát? A nemzeti lobogók domináns szí­ne volt mérvadó. Hübner a fekete, Szmiszlov a piros számoktól várta to­vábbjutását. Bár a szerencse forgandó — s másként látja az, akinek része van benne, és másként az, akit cserben ha­gyott —, először adott elégtételt a rulettgolyó egy legendás sakkozónak. _ Igazság ez ? Csak így lehet eldönteni, ki jut a világbaj­nok jelöltek elődön­tőjébe ? Nem lehetett vajon megis­mételni egy-két hét pihenő után a mérkőzést ? Miért nem lehetett rövidí­tett játékidővel még rájátszani, hogy a mérkőzők döntsék el a továbbjutást? A vitatható lebonyolítási rendszer mel­lett még megannyi a kérdőjel. Lu­­zernben Campomanes, a FIDE új el­nöke megkérdezte az összehívott világ­bajnokjelöltektől, hogy hogyan dönt­sék el a holtversenyt. A többség, köz­tük Hübner is, a sorsolást fogadta el! Ilyen az élet. Mindenesetre Hübner nem mondhatja, hogy ő a szerencse kovácsa. A verdikt végleges. Kazsics, a párosmérkőzés nemzetközi hírű fő­bírája, elküldte jelentését a FIDE el­nökségéhez . A veldeni játékkaszinó rulettasztalán a továbbjutást eldöntő sor­soláson nyert a piros szám, s ezzel Vaszilij Szmiszlov jutott a világbajnok­jelöltek elődöntőjébe. A szerencse és az igazság ritkán jár együtt, mégis nem kevés azoknak a száma, akik úgy vélekednek, hogy Vel­denben kivételesen egymásra találtak. Semmit nem von le mindez az esélye­sebbnek tartott Hübner tudásából, értékéből. A balszerencse nem a pálya­futás vége, hanem a küzdő, többre tö­rekvő ember életpályájának egy újabb fejezete. Ha Tál, Korcsnoj, Portisch, Szpasszkij, s a náluk jóval idősebb Szmiszlov újból harcba tudott szállni — és minden bizonnyal majd még fog­nak is — a világbajnokságért, akkor Hübnernek 32 évesen van ideje, mert még messze van pályafutása zenitjé­től. Nem tragédia, ha egyszer-egyszer nemcsak a harmincéveseké a világ. A sakk klasszikusa, aki iskolát te­remtett az ötvenes években, ma har­minc év múltán ismét bizonyítani tudta elhivatottságát. Szmiszlov mél­tán érdemelte ki ezt a sikert. Úgy tért vissza 16 év után a világbajnokjelöl­tek sorába, hogy ugyanazt a felfogást és stílust demonstrálta játszmáiban, mint fénykorában. Már Las Palmas­ban, a zónaközin is megcsodáltuk nyugalmát, magabiztosságát, kivéte­les küzdeni tudását, és nem utolsósor­ban szerény, közvetlen magatartását. A játszmákat tanulmányozva elgon­dolkoztató az, hogy sokan vannak olyanok — a kiemelkedő nagyságok és a sakkozás úgynevezett „ígéretei” között is —, akik szeretnének átlépni saját árnyékukon. A védekező támadó stílust tanul, az apró előnyöket hal­mozó felfogása mindenáron taktikai módszereket alkalmaz, az ellentáma­dásokra játszó direkt rohamok adok­­kapok csatáiban próbál eredményes­ségén javítani. Úgy mondják: ez a stí­lusváltozás (!?). Az igazi egyéniség azonban mindig egyéniség marad. Szmiszlov sem változott! Megnyitási Néhány pillanat és megkezdődik Hübner (balról) és Szmiszlov között a páros­­mérkőzés. A háttérben Kazsics főbíró (MTI — Külföldi Képszolgálat)

Next