Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-10 / 1. szám
2I MAGYAR SAKKÉLET Ugyanekkor a férfi sakkcsapatnál négy tábla eredménye számít. Hiába játszott jól két világbajnokjelöltünk, ez a két tábla nem tudta feledtetni a másik két táblán a balsikereket. A csapatok Élő-ranglistája szerint is nálunk erősebbek voltak még az amerikaiak, s csak minimális pontkülönbséggel sorolták együttesünket a harmadik helyre az angolok, a csehszlovákok és a jugoszlávok előtt. Az élet és a sakkjáték iróniája, hogy az ötödik helyen végzett férfi csapatunk nagyon kis szerencsével az ezüstérmet is megszerezhette volna. És ezek a szinte nüansznyi különbségek kerültek mázsás súllyal a mérlegre. Ilyenkor számlálgatjuk a hibákat, bizonytalan volt a vezetés, hibát követett el a kapitány, és a játékosok nem tettek meg mindent a győzelem érdekében. Ilyenkor vizsgálgatja mindenki, úgy magában is, a saját maga számára is, hogy vajon mindenki mindent megtett-e a siker érdekében ? Sokan sok mindent mondanak. Nem volt megfelelő a szállás, az építkezésről behallatszott zaj zavarta a pihenést, nem volt mindig megfelelő a csapatösszeállítás, nem volt családias, kiegyensúlyozott a hangulat, nem volt jó a csapatszellem. Nehéz megemészteni egy sikerekben gazdag évtized után, hogy vannak hullámvölgyek is. Karpov, a sakkozás világbajnoka úgy értékelt, hogy a jugoszlávoknál és a magyaroknál nem volt jó a felkészülés. Milyen felkészülés? A profi sakkozó, aki a sakkból él, az mindig készül és felkészül. Erősen vitatható lenne a világ élvonalában harcoló nagymestereinkről feltételezni azt, hogy készületlenek voltak! Nem szakmailag voltak felkészületlenek, hanem lelkileg! Mindenki játszani akart, és igazolni azt, hogy helye van a csapatban. De nem mertek kockáztatni! Már a döntetlennel is elégedettek voltak. Csak Portisch és Ribli idézte Buenos Airest és Máltát! A többiek elbizonytalanodtak, egyenlő állásban nem játszottak két királyig, elegendőnek tartották nemegyszer a döntetlent a csapatba történt beállítás igazolására. És ezen Luzernben, akkor, azokban a fordulókban senki nem tudott változtatni. Kis csalódás az ötödik hely, azonban egy szenzációsan küzdő csehszlovák és az Élő-pontszámban is jobb erős amerikai csapat került a dobogóra. Reális volt tehát ez a helyezés, de reális volt Buenos Airesben az arany és Málta szigetén a holtversenyben kiharcolt ezüstérem is. Akkor küzdésből jelesre vizsgáztunk, most ez a küzdés csak elégséges volt! A jobbak előzték meg férfi sakkozóinkat, azok, akik ezúttal jobban tudtak küzdeni a dobogóért. Ez tiszteletre méltó, ezt el kell ismerni, s nincsen ok az elkeseredésre. Újabb világversenyek következnek, Portisch és Ribli harcol a világbajnoki címért, és két év van a következő olimpiáig. Ott már csak nyerhetünk! Megújulva, leszűrve a luzerni tapasztalatokat, egységben és hittel ismét diadalra viheti ugyanez a gárda a magyar sakkozás ügyét. Egy kisiklás még nem tragédia, hiszen ifjú nagymestereink még alig múltak harmincévesek. Ozsváth András 1982. október 28-án délelőtt alig több mint egyórás Budapest — Zürich repülőút, majd ugyancsak egyórás kényelmes vonatozás (a vonatba a reptér „földszintjén” szálltunk be) után érkeztünk meg a szép, nagyvárosias Luzernbe, a XXV. férfi és a X. női olimpia színhelyére, amely a Reuss folyó és a Vierwaldstatti-tó találkozásánál létesült, majd az elmúlt 650 év alatt — éppen most ünnepelték ezt a szép jubileumot! — egyre terebélyesedett és szépült. Lakosainak száma ma már kb. 80 000 fő. A pályaudvaron piros-fekete sakkkockás szoknyanadrág és kendő összeállítású egyenruhába öltözött hölgyek fogadták az olimpia résztvevőit, így 18 fős delegációnkat is. Egy kis tanakodás, és máris taxik röpítettek bennünket a Hotel Astoriába. A szobákat ott elég gyorsan megkaptuk. Igaz, legalább olyan gyorsan kiderült, hogy a szálló kissé régies, de azért jó és kényelmes, viszont roppant zajos, mert nemcsak az egyik főútvonal mellett fekszik, hanem közvetlenül mellette építkeznek is. Ez természetesen az éjszakába nyúló függőzések után a délelőtti órákban is pihenni vágyó sakkozóinknak igen kellemetlen volt, mert hét óra után mindig megkezdték a különböző munkagépekkel az építkezést. Egyeseknek rögtön Nizza jutott eszébe, ahol az építkezés szörnyű zaja tönkretette játékosaink nyugalmát és versenyzését. Amint lehetett, szobák cseréjével rögtön megpróbáltuk orvosolni a helyzetet, de sajnos, minden zajt lehetetlen volt kiküszöbölni, később sem, amikor még szállodacserével is kísérleteztünk, mert a 800—1000 fős sakkozó áradat már minden számításba jöhető szállodát lefoglalt. Így maradtunk, és azonnal siettünk az Allmend sportcsarnokba, ahová 15 perces trolibuszos utazás után jutottunk el. Ott már szinte minden készen állt, a rendezők az utolsó simításokon dolgoztak. Rend, tisztaság, de eléggé hideg terem fogadott bennünket. Megnyugtattak azonban bennünket, hogy fűtés lesz, mégpedig a padlózat felől. Ez igaznak is bizonyult! A csarnok egyébként igen magas, fönt a magasban fehér és kék olimpiai zászlók lengedeztek, de a 92 résztvevő nemzet zászlóiról megfeledkeztek. No meg a demonstrációs táblákról is. Azért Svájcban is akadtak hiányosságok! Ennek ellenére Máltával ellentétben (amint sokan nyomatékosan kiemelték) benyomásaink már rögtön az elején kedvezőek voltak: pl. a jó és választékos étkezés az Astoriában. Aki függőzött, annak a versenyterem mellett a „non stop” étteremben volt vacsorája. De rögtön jegyezzük meg azt is, hogy az igen magas csarnok, azaz a versenyterem kissé huzatos volt. Az első egy-két napban a rendezés gépezete még kissé akadozott, mert a rekordnevezés és -részvétel még a precíz, gondos svájciaknak is problémákat okozott, de minden egyre jobb lett. Másnap este a csapatkapitányi értekezlet szokásos témáival (jelenléti ívek, erőlisták, technikai problémák stb.) kezdetét vette az olimpia. Akkor rögtön szót emeltünk az őrzött ruhatár hiánya miatt. A helyzet ut. az volt, hogy több helyütt helyeztek el fogasokat, ahová lepakolhattuk a cókmókunkat, de a holmikra senki sem ügyelt. A svájci főrendezőt „mellbe is vágta” felszólalásunk, mondván Svájcban vagyunk. Sajnos, mégis nekünk lett igazunk, mert az utolsó forduló után többek között Portisch nagymesterünk kabátja, pulóvere és sapkája is eltűnt, nem is lett meg. De hivatkozhattunk erre a felszólalásunkra, és a főrendező meg is térítette a kárt. Az olimpia 30-án háromnegyed kettőkor megkezdődött. Akkor csak az órák megindítása előtt a 23 női és 46 férfi csapatmérkőzésen rövid megnyitóbeszédek hangzottak el. A menetrend egyébként a következő volt: először 4 forduló következett, majd szabadnap, a feledhetetlen, színpompás megnyitóra (koncert és balett) akkor került sor, utána 6 forduló (ez volt „a feketeleves”), ismét szabadnap, újabb 3 forduló és végül az utolsó szabadnap, majd november 15-én az utolsó, azaz a 14. forduló érkezett el. Egyébként a fordulók mindig délután 2 órakor vették kezdetüket, és 5 órai játék szerepelt a műsoron, utána este 7-től 9-ig 2 órás vacsoraszünet, már annak, akinek függője volt (nekünk mindig akadt!). Öt perccel 9 előtt azután megszólalt a hangosbemondó, többnyire Makai Zsuzsa hangját hallhattuk angolul, németül, oroszul, sőt franciául is — az információ munkatársaként dolgozott az olimpián —, és figyelmeztette az érdekelteket, hogy kezdődnek a függők. Az első függőzés — peches esetben! — 11-ig tartott, és aki még pechesebb volt, azaz addigra sem tudta döntésre vinni partiját, az még éjjel is elemezhetett, és másnap reggel 9-kor utazhatott viszsza a sportcsarnokba, és elvileg délelőtt 11-ig folytathatta a függőt. Szerencsére ez nálunk csak két esetben fordult elő. A szabadnapokra a rendezőség szép, tartalmas kirándulásokat (pl. a Pilátus hegység csúcsaira, ahová női csapatunk ment fel Gábor Zoltán alelnök kíséretében, Luganóba, az 1968-as olimpia színhelyére, Bernbe stb.) szervezett, igaz, mindenért fizetni kellett. Hogyan is nézett ki egy átlagos versenynapunk? E sorok írója reggel 1/2 9 tájban megjelent az „Allmendban”, összeszedte az információs anyagokat: a sajtóbulletint az elmúlt forduló legérdekesebb játszmáiról, a versenybíróság, a rendezőség aktuális közleményeit, a háromféle luzerni napilapot — mindegyik legalább egy-egy oldalas riportban és sok-sok képben számolt be az előző nap eseményeiről, a FIDE-közleményeket stb. 9 óra egy perckor megkapta a férfi és női mérkőzések párosítását. (Először csak elolvashatta, de egy-két nap elteltével már minden csapat képviselője Ahogy a szekundáns látta