Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-10 / 12. szám

276 I MAGYAR SAKKÉLET Ötvenévesek arcképcsarnoka Ha egy tizenéves fiatal fellapozza a Magyar Sakkélet 1951-es évfolyamában a „minden idők legerősebb” Budapest ifjúsági bajnokságáról szóló tudósítást, a következő végeredményt olvashatja: 1 — 2. Molnár István, Bilek István 12, 3-4. Navarovszky László, Tapasztó László 11, 5 — 7. Forintos Győző, Földi József, Varnusz Egon í), 8. Pacsay László 8, 9. Yándorffy József 7, 10. Bartel Károly 6, 11-12. Bakcsi György, Witt László 5,5, 13. Székely Gyula 5, 14. Einzig Tamás 4, 15. Korányi Attila 3,5, 16. Prelovszky László 2,5 pont. Ugye, a leg­több név ismerősen cseng a maiak fiilében is? Az akkori tizenéves fiatalemberek nagy része 1983-ban jelentős évfordulóhoz érkezett: betöltötték ötvenedik élet­évüket! (S ez a névsor még nem is teljes! Olyanokat is köszöntünk e cikk kere­tén belül, akik akkor a versenyen nem játszottak, de később ismert nagymes­terek, mesterek, szaktekintélyek lettek.) Ötven év, kétharmad emberöltő ...! Egyesek ekkor készítik az első nagy „leltárt”, visszapergetik a múltat, terveznek a jövőre, mások bölcs mosollyal veszik tudomásul, megint mások szkeptikusan reagálnak, néhányan esetleg el­titkolnák, de az élet kerekét nem lehet visszaforgatni... Kis arcképcsarnokunkban néhány mondat erejéig felvillantjuk jubilánsaink pályafutását. Mire vitték az életben, mit csinálnak jelenleg? HAÁG ERVIN. 1933. január 11-én Győrben született. Első sakksikere: 1948-ban megnyeri a városi középis­kolás bajnokságot. 1951-től Budapes­ten az Eötvös Lo- ránd Tudomány- egyetemen mate­matikát tanul, és a Közgazdasági Egyetem (a BEAC elődje) csapatában versenyez. Több­szörös főiskolás vá­logatott. 1955-ben Lyonban, majd 1959-ben Budapes­ten a bronzérmet szerző főiskolai válogatott tagja. 1955-től a Vörös Meteor csapatá­ban játszik, és még az évben meg­szerzi a mesteri címet. 1961-ben nem­zetközi mester lesz. Kétszer szere­pel az Európa-csapatbajnokság dön­tőjében a válogatottban: 1961-ben Oberhausenben bronzérmes, 1970-ben Kapfenbergben ezüstérmes. A magyar bajnokságban többször is az élmezőnyben végez, így 1961-ben harmadik, 1966-ban második, 1967- ben ismét harmadik helyezett. Levelezési sakkozásban is az egyik legjobbunk. 1962-ben és 1982-ben az olimpián ezüstérmet szerzett magyar válogatott tagja. 1972 —78 között a Magyar Sakkélet munkatársa, felelős szerkesztője, 1979- től a Magyar Sakkszövetség szak- felügyelője. Munkáját és sporttevékenységét többször is kitüntetéssel ismerték el: a Sport Érdemes Dolgozója, Kiváló Munkáért és a Sportérdemérem ezüst fokozatát kapta meg. 1964-től a Bp. Spartacusban ver­senyez. A hétszeres magyar bajnok­csapat és a BEK-győztes tagja. Nős, két gyermeke van. MOLNÁR ISTVÁN. 1933. február 10-én Budapesten született. Sakkozói pályafutását Asztalos Lajos bácsi is­kolájában kezdte el (Berger Béla, Bosnyák József, Drechsler László, Koch János, Bakcsi György, Felmé­ri János, Tapasztó László társaságá­ban) a Magánalkalmazottak sakköré­ben. Néhány kö­zépiskolás verseny után 1950-ben be­jut a VI. magyar bajnokság döntőjé­be, ahol jó né­hány neves mes­tert megelőzve a 6 — 8.-ik helyen vé­gez Sebestyén Béla és dr. Szily József társaságában. Ez az eredmény a mesteri címet jelenti számára. 1951-ben az emlékezetes Budapest ifjúsági bajnokságon holtversenyben első Bilek Istvánnal. (A párosmér­kőzést ő nyeri meg 2,5:1,5 arányban.) 1952-ben részt vett a helsinki olim­pián, ahol 3 játszmából 1 pontot ért el. Több évi sikertelen középdöntő után 1960-ban ismét bejut a magyar bajnokság döntőjébe. Itt a nyolcadik helyen végez. Az aktív, hivatásszerű versenysak­kozással lényegében 1951-ben felhagy. Előbb egyetemi tanulmányai (okleve­les általános mérnök), később viszont hivatali elfoglaltsága és családi körül­ményei miatt. Ma már „sakkéhségét” csak a csa­patbajnoki játszmákban elégíti ki, e- mellett 1950 óta — kisebb megszakí­tásokkal — a Vakok Sportkörének az edzője. NAVAROVSZKY LÁSZLÓ. 1933. április 3-án született Budapesten. Érdekesség, ahogyan megtanult sak­kozni: az alapfogalmakat minden se­gítség nélkül ki- bicelés közben sa­játította el. V ersenysakkozói pályafutását 1945- ben az Újpesti Munkás Sakk-kör­ben kezdte. Ezt követően a Tipog­ráfia TE (illetve jogelődjei: Chinoin és Szikra) tagja lett, és kisebb megszakításokkal har­minc éve játszik ott. Az I. o. minősítést 1948-ban, mes­teri címet 1951-ben a magyar baj­nokság döntőjében, nemzetközi mes­teri címet az 1960. évi Felszabadu­lási emlékversenyen elért eredmé­nyéért kapja meg. 1955 és 1959 között főiskolai válo­gatott, ő is tagja a Lyonban, majd Budapesten bronzérmes együttesnek. Kétszeres EB csapattag: 1961-ben Oberhausen (3. helyezés) és 1965-ben Hamburg (2—3. helyezés). 1968 — 1979 között a Magyar Sakk- szövétség szakfelügyelője. Mint ilyen, közreműködik a válogatott keret kö­rüli teendőkben, és részt vesz az Európa-csapatbajnokságokon és az olimpiákon edzői, csapatvezetői mi­nőségben. Hivatalosan is csapatkapi­tány a nizzai olimpián (1974), a moszkvai EB-n (1977) és a felejthe­tetlen Buenos Aires-i aranyérmes olimpián (1978). 1973-ban mesteredzői címet kap. Kétszer tüntették ki: 1972-ben a Magyar Népköztársasági Sportérdem­érem ezüst fokozatával, 1978-ban az arany fokozattal. Jelenleg a Tipográfia TE vezető­edzője. PACSAY LÁSZLÓ. 1933. június 4-én Kőbányán született. Középiskoláit a pezsgő sakkéletéről nevezetes Fazekas Gimnáziumban végezte, olyan iskola­társakkal együtt, mint Bilek István és Vándorffy Jó­zsef. A nagy is­kolai sakkcsaták mellett állandó ed­zőpartnere Var­nusz Egon volt, akinek unszolásá­ra kezdett el ver­senyszerűen játsza­ni, belépve a Kő­bányai Iparoskor sakkcsapatába. (Később Kőbányai Sörgyár néven szerepelt.) Jelentős állomás az 1951. évi Buda­pest ifjúsági bajnokság, amely — ma már nyugodtan elmondhatjuk — a magyar sakkélet fellendülésének el­ső lépcsőfoka volt. E versenyről fotót készítettek, és Pacsay László fényképével (!) indult a Magyar Sakk­élet, mivel az első évfolyam első szá­mának borítóján többek között ő látható. 1952-ben — igaz, ez már gyengébb döntő — második helyen vé­gez Flesch János mögött. Ekkor ke­rül át — Varnusz Egonnal együtt — a Kinizsi első osztályú együttesébe. 1952-ben beiratkozik a Műszaki Egyetemre, kevesebb idő jut a ver­senyzésre (és jóval kevesebb ver­senyt is rendeztek, mint manapság). 1957-ben végez, egy évvel később megszerzi a mesteri címet. Ugyan­abban az évben a Várnában 3—5. he­lyezést elért főiskolai válogatott tagja — veretlenül. 1958 óta a Tatabányai Szénbányák Tervező Irodájában statikus mérnök­ként dolgozik. 1971-ig a Tatabányai Bányászban játszik, 1971-től a Bp. Spartacusban.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék