Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-10 / 12. szám

284 I MAGYAR SAKKÉLET A Zalaegerszegi Volán MTE versenye­­ Keszthelyen Ugyanezzel a címmel kezdtem az 1982. évi hasonló verseny rövid be­számolóját. Azok számára, akik kö­zel állanak e versenyekhez — akár, mint szervezők, támogatók, akár, mint érdeklődők —, ezzel a címbeli azonossággal is azt szeretném kidom­borítani, hogy a rendezvény most is ugyanolyan kedvező körülmények kö­zött, ugyanolyan szíves vendéglátás­ban folyt le, mint az előző. A 16-os Volán-vállalat barátságos, jó hangulatú keszthelyi üdülője adott ismét otthont a versenynek. Németh Imre szakosztályvezető és Végh Im­re szakosztályintéző újra megterem­tette azokat a körülményeket, ame­lyek mindenkinek végig jó közérzetet nyújtottak. A legjobb közérzete Bíró Sándor Csík­szeredai mesternek lett, mivel egyenle­tes játékkal, veretlenül, ismét ő nyer­te meg a versenyt. Kívüle csak Hor­váth Imre lett veretlen, egy hellyel feljebb rukkolva az előző ilyen ver­senyhez képest. Puschmann László néha túlfeszítette a húrt. Eredménye így is jó. „Tömegesen” végeztek egy­forma pontszámmal két „csoport­ban” 5,5, illetve 5 ponttal. Közülük mindenki veszélyes volt mindenki­re .. . Laczó Géza időzavarai meg­fosztották őt néhány esélyes pont­tól, Tamás Györgynek ismét erős volt a mezőny. Dr. Szabó Ferenc országos verseny­bíró a tőle megszokott csendességgel, jól vezette le a versenyt. A győztes erélyes és pontos játék­­vezetésére bemutatok egy jó példát a saját jegyzeteinek felhasználásával: SZICÍLIAI VÉDELEM E 52/b Biró S. - Monostori 1. e1 e6 2. dl e5 3. e3 a6M (d5) 4. Hf3 Ve 7 5. Fc2 1)51! Következetes, de korai. Jó volt Hf6-tal a királyszár­­nyat is fejleszteni. 6. a4 Ff­7 7. axb5 axb6 A jobb Fxe4-re 8. bxa6 is már világosnak kedvez. 8. Bxa8 Fxa8 9. Ha3! b4 9.­­ Fxe4-re 10. Hxb5 Vb6 11. Ff4 jön dxc5-tel kapcsolatban. 10. Hb5 Vb6 11. Fe3! bxc3 12. bxc3 Fxe4 13. dxe5 Vb7 Visszaütésre tiszt vesz. 14. 0-0 Fxf3 15. gx­3 Hhl­ 16. Vb1! Vc8 16.­­ Hf5 17. Hd6f 17. Ha7 Vd8 17.­­ Vc7-re 18. Vb6. 18. Ff4 He6 Nem tudja jól befejezni a fejlő­dést. Az átmeneti tisztáldozat sem ment 18. — Fxc5-tel 19. Vxb8 Vxb8 20. Fxb8 0 —0 21. Bdl miatt. 19. Hxc6 dxc6 20. Vb7 és sötét feladta (1:0). Bdl ellen nincs jó védelem. 20. — Vd7-re 21. Va8f Ke7 22. Bdl Ve8 23. Fg5f f6 24. Vb7f a pontos befe­jezés. Végül egy tanulságos kiskom­­bináció: Babits — Kapu A g3 pont gyengesége könnyen fel­fedezhető tisztáldozatot tesz lehetővé. 22. — Fxf4! 23. Ff2 Ez az egyetlen lépés, amely nem veszít azonnal mi­nőséget. 23. Vxf4??-re Hg3f gyorsan nyer. A helyzetet tulajdonképpen az teszi érdekessé, hogy sötét futóáldoza­ta egyelőre csak gyalogot nyert, de világos a tisztáldozat elfogadása nélkül is tönkremegy a g3 pont kirívó gyen­geségén. 23. — Fg3 Ez a tempónye­­rés újra tálalja sötétnek a pontgyen­geséget. Világosnak nincs kielégítő megoldása. 24. Fg1 Fe5 25. Hdxf5 Beletörődés: 25. — Hg3f 26. Hxg3 Bxf3 27. Bxf3 Fxg3 és világos néhány lépés után feladta (0:1). Kapu Jenő Tamás György mj. (8) 22001 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 -3 - 1 Zalaegertszegi Volán MTE vegyes mesterversenye Keszthely 1983. szeptember 7—18. »H § -E c ^ pWPnWoWSftccfi^HPH *w? Biró S. m. — román (10) 2245-i 1 1 1 i 1 1 i 1 1 i 8 + 16 Horváth Imre m. (7) 2380i -1 i 1 1 l i 1 1 i 1 7 - 2 Puschmann László m. (2) 2385i 0 -i i 1 i 0 1 1 1 1 61 - 7 Babits András mj. (11) 22550 i 1 -1 0 t i 1 t 0 1 51 + 2 Grács Pál m. (1) 22800 0 t 0 -1 i 1 1 1 1 1 51 - 1 Kapu Jenő m. (3) 2325i 1 0 1 i -0 í i 1 i 1 5{ - 8 Monostori Lajos m. (6) 22750 1 1 i i 1 -i 1 1 i t 51 ± o Dobos Ottó mj. (4) 22050 1 1 i 0 1 1 -1 1 1 0 5 + 5 Sergyán Ödön mj. (12) 22351 1 i 0 i i 1 i -1 i 5 + 1 Dömötör József mj. (9) 21551 i 0 i i 1 í i t -i i 5 + 13 Laczó Géza mj. (5) 22000 1 0 1 0 1 1 0 l 1 -1 H + 1 Kitüntetés November 7-e alkalmából Buda Ist­ván államtitkár, az OTSH elnöke a sportmozgalomban végzett kiemel­kedő tevékenységük elismeréseként társadalmi aktivistákat, sportvezető­ket tüntetett ki. A Magyar Népköztársaság Sport­ érdemérem arany fokozatát kapta Karakas Éva nagymester, ezüst foko­zatát kapta Lángos Józsa nemzetközi mester, a Tatabányai Bányász sakk­­szakosztályának vezetőségi tagja, bronz fokozatát pedig Horváth Lajos, a Bp. Spartacus sakkszakosztályának elnöke. A kitüntetéshez gratulálunk, és további eredményes munkát kívá­nunk. Vidéki hírek - GYŐR-SOPRON MEGYE. Az 1983. évi csapatbajnokság végeredmé­nye: 1. SFAC 81,5, 2. Győri Textil 81, 3. Csorna 79,5, 4. Fertőszentmik­­lós 77,5, 5. Győri Vízügy 77, 6. Moson­magyaróvári Vasas 67, 7. Közmű és Mélyépítő 65, 8. KTMF 58,5, 9. Beled 57,5, 10. Dunamenti TSZ 51,5, 11. MOTIM 48, 12. Győri Izzó 38 pont.­­ NYÍREGYHÁZA. A Nyírségi Torna ’83 rendezvényen négy csoport­ban 91 résztvevő indult. Az A-csoport végeredménye: ifj. Rosta Sándor 6,5, Pásztor Ferenc, Kun Sándor 6, Szőke Károly, Korsós Imre, dr. Radics Lász­ló 5,5, ifj. Mihalkó József, Székely István 5, Trembácz László, Oláh Gyu­la 4,5, Hagymási János, Szilágyi Sándor 2,5, Karsai István, id. Rosta Sándor 2 pont. A B-csoportban Varga László győzött 7,5 ponttal, Megyesi László, Mlinárcsik Mihály 6,5, Schep­­pel László, Tóth László, Berecz La­jos 6 pont előtt. A C-csoportban 1-2. Nyíri László és Csépfalvi István 6,5, 3. Vesely Zoltán 6 pont. A D-csoport­­ban Veres Lajos és Bartha László végzett az élen 7 ponttal, 3. Sándor Róbert 6,5 ponttal. Könyvet keres — kínál Mészáros Lajos (Sirkarska 979, 342 02 SuSice, Csehszlovákia) keresi a Magyar Sakkvilág 1910 — 1925-ös évfo­lyamait, Bilek: Máltai sakkolimpia c. könyvét, valamint egyéb régi torna­könyveket vagy tanító jellegű sakk­könyveket. Cserébe hasonló cseh és orosz nyelvű könyveket ajánl fel. Csabai Pál (5540 Szarvas, Béke u. 3.) eladásra kínálja a Magyar Sakkélet 1956 — 1979 évfolyamait, a 18., 19., 20., 24., 25., 28., 29. és 30. Magyar bajnokság, valamint a Buda­­pest-bajnokság bulletinjait (4 — 8-ig) és a férfi olimpia 1952-1972 év kö­zötti bulletinjait. Dr. Jozef Sorfák (851 02 Bratisla­va, Togliattino 35. — Csehszlovákia) keresi az 1918. évi kassai verseny játszmaanyagát.

Next