Magyar Sakkélet, 1984 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1984-12-10 / 12. szám

Köszöntjük W. A. Bron nemzetközi nagymestert, aki 75. születés­napja alkalmából eredeti pá­lyázatával tisztelte meg ro­­vatunkat. A kiváló uráli szerző első munkája tizen­öt éves korában jelent meg. Az elmúlt 60 év során körül­belül 1000 tanulmánya és feladványa vett részt külön­féle versenyeken. Pályáza­taival hetven első, és ugyan­ennyi második helyezést ért el, míg a FIDE Albumok­ban megjelent műveivel a nemzetközi nagymesteri cím­hez előírt pontszám kétsze­resét is túlteljesítette! Jel­lemző a szovjet szerzőgárda magas színvonalára, hogy mindezek a káprázatos sike­rek sem voltak elegendők a bajnoki cím elnyerésé­hez, fénykorában a tanul­mányosztályban az ezüst —, míg a 3 lépésesek között a bronzérmet tudta „csak” elérni. Nemzetközi tanul­mányszerző versenyeink rendszeres résztvevője, mint­egy fémjelezi rendezvényeink szakszerű és korrekt feltéte­leit. Válogatott munkáinak két önálló gyűjteményét is­merjük. Az 1969-ben ki­adott könyvben („Izbran­­nije etyudi i zadacsi”) 160 tanulmánya, 72 háromlépé­sese és 18 egyéb feladványa található, míg az 1979-es „Sakkigazságok keresése” cí­mű gyűjteményben 170 mű­vészi végjátéka jelent meg. Az ismertetett eredmé­nyekből kitűnik, hogy a Szverdlovszkban élő nagy­mester igencsak sokoldalú szerző. Szakterületén „civil­ben” a technikai tudomá­nyok doktora, s aligha té­vedünk, amikor megállapít­juk : a sakkszerzésben is ér­demes erre a címre! Alkotó­1671. Fekete Zoltán Budapest­jait az élénk küzdelem és a virtuóz technika jellemzi, ami természetesen az 1670. sz. eredeti munkájának is meghatározója: 1. exf7 Hd3f! (1. - Kg7 ? 2. Fe8) 2. Ke3! (2. Kf5 ? Ba5f 3. Kf6 He4f 4. Ke6 Be5f és matt.) 2. — Hc4f 3. Kd6 Hde6! (3.­­ Hce5? 4. Ff5f Kg7 5. fSVf Bxf8 6. Fxf8f Kxf8 7. Fxd3­­ ) 4. Ff5f Kg7 5. f8Vf Bxp 6. h6f! Kf7 7. FxB KxB 8. Fe6! Faß 9. Fd5! (Kölcsönös lépéskényszer!) 9.­­ Fb5 10. Kc6 Faß (10.­­ Ha3 11. Kb4 Hec4 12. Fxc4 !) 11. Kd4! pozíciós döntetlen. Folyóiratunk és olvasóink nevében jó egészséget, hosz­­szú életet kívánunk a ju­biláló nagymesternek! A ,,Due Alfieri” olasz szakfolyóirat első alkalom­mal nemzetközi előközléses tanulmányszerző versenyt rendez. A pályázatokat a ro­vatvezető E. Paoli nk.­mes­ter címére (viale Piave 25, 42100 Reggio Emilia — Italy) 1984. december 31-ig kell elküldeni. Három könyv­­díj 30—20 — 15 ezer líra ér­tékben, versenybíró az angol John Nunn nk. nagymester. 7. Kxb7 Vga 8. Kapu (Na­gyon szép csendes lépés. 8. g8Hf? Vxg8 9. Vxg8 partra vezetne.) 8. — Vxga 9. g8Hf! KgS 10. VfBf KhS 11. VhBf és matt. IB48. Dobrescu (Kd5, Bgl, Bh5, c4, c6, e3 — Kc7, Bb2, Bf7, Fb6, Hf5 — Döntet­len.): 1. c5 Fa5 2. Keß Bg7 3. Bal Hg3 4. Bh3 Bbo 5. Bgl Hh3 6. Bghl Bg­f 7. Kf7 Bg7f 8. Keß Hg3 9. Bgl Hf5 10. Bel­ Bg3 11. Bh7f Bg7­ 12. Bh3 Hg3 13. Bgl pozíciós döntetlen. 1649. Kalandadze (Kg4, Fc7, b6 — Khl, Fd3, g3, h3 - Nyer.): 1. 67 g2 2. Fh2 Kxh2 3. b8 Vf Khl 4. Vb7! Kh2 5. Vc7! Khl 6. Vc6 Kh2 7. VdBf Khl 8. Vd6 Fc4! 9. Vc6! Fb5! (9. — Kh2 10. Vd6f Khl 11. Kxh3 Fe6! 12. Vxe6 nyer.) 10. Vb7! Faß 11. Va8H nyer. A „lassan járj, tovább érsz” téma oda-vissza ábrázolása — mi­niatűrben — bravúros telje­sítmény! 1650. Jánosi (Kel, Ba7, Fe8, f2 — Kc4, Bf5, e4 — Nyer.): 1. Ba2 e3 2.f4 e2 3. Kd2 efVf 4. Kxel Kd4 5. Bd2f! Ke3 6. Fg6 Bxf4 7. Bd3f és matt. Az. 1651. szá mű megoldá­sát a szeptemberi rovatban közöltük. Kf6, Fc6, Hb8, Hg1 — Kh5, Ff4 d4, f7, g3 - Nyer: 1. Hd7 Fe3 2. He2 g2 3. Fxg2 d3 4. Hg3! Kg4 5. Hf1! Fgef 6. Kxf7 d2 7. He6f Kf5 8. Hd3! dlV (8. — dlH 9. Ff3 nyer.) 9. Fh3f Vg4 10. Hg3f és matt! A téma lényege: matt vég­ződésű tanulmány, amelynek befejező állásában sötét báb áll kötésben. EREDETI MUNKÁK Versenykiírás 1670. V. A. Bron­ Szovjetunió 1672. Gyarmati Péter Zalaegerszeg 1673. Mikitovics­­János Gyöngyös TANULMÁNYOK Megoldások 1984. évi 9. szám 1947. Becker (Kh6, Ve4,g2 g6 — Kh5, Vh8, b7 — Nyer. 1. g4f Khp 2. Vh1f Kg7 3. Valf Kg7 4. Va2f Kg7 5. Vf7f Khp 6. g7! (6. g5f? Kxg5 7. g7 Vd8f 8. Kxb7 Kh6 döntetlen.) p.­­ Vd8f III. WCCT Tudomásunkra jutott az újabb csapatvilágverseny té­mája. Kislétszámú szerzőgár­dánk felkészülésének elősegí­tésére — bár a kiírás egyes részletezett feltételei még nem pontosak — ezúton betűjelzéssel közöljük a min­tapéldát : J. Rusinek (Tidskrift för Schack — 1978. II. díj.) Nemzetközi pályázatunk Szerkesztőségünk kiírja az 1985. évi nemzetközi tanul­mányszerző versenyét. Az első három helyezett — Ko­rányi Attila nk. versenybíró döntése alapján — díjat nyer. Az eredeti műveket 1985. június 30-ig kérjük beküldeni címünkre: Sakk­élet, Tanulmányrovat, 1363 Budapest, Pf. 52. * * * Dear friend, you are as­ked for sending your ori­ginal studies until 30th Ju­ne 1985 in, to take part in year informal tournament of Sakkélet. There are three prizes. Tournament judge in 1985 is Attila Korányi FIDE-judge. Address: Sakk­élet, Tanulmányrovat, H-1363 Budapest, Pf. 52. Fejtőinktől az 1671—1673. sz. tanulmá­nyok megoldásait kérjük be­küldeni 1985. január 31-ig a szerzőverseny fenti kiírá­sánál megadott címünkre. Korányi Attila

Next