Magyar Sakkélet, 1984 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1984-12-10 / 12. szám

MAGYAR SAKKÉLET * 287 VERSENYEK ÉS ESEMÉNYEK Kitüntetés November 7-e alkalmából a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa Verőci Bélának a két évtizeden ke­resztül kifejtett önzetlen, kimagasló társadalmi, munkásságáért a „Gyer­mekekért Érdemérem” kitüntetést adományozta. Verőci Béla kitüntetéséhez szerkesz­tőségünk nevében gratulálunk és to­vábbi eredményes munkát, sok sikert kívánunk. Korcsoportos elődöntők A Magyar Sakkszövetség augusztus első felében Budapesten, a Mogyoródi úti szakmunkástanuló intézetben ren­dezte meg az országos korcsoportos bajnokság elődöntőjét. A versenyen összesen 156 ifjú sak­kozó indult el, ebből négyen Budapest­ről indultak. Legnagyobb létszámmal a Meresztev SE sakkiskolája vett részt 17 fővel, az Ácsi Kinizsit (nevelő Czupy Imre) 10, az Óbudai Petőfit (nevelő Nagy Imre) 12, a MÉM-et (Va­lis János tanítványai) 10, a Volánt (edző Szabolcsi János) 9 versenyző képviselte. Csoportonként az 1—3. helyezett szerzett jogot az év végén Debrecen­ben sorra kerülő döntőn való részvé­telre. 11 éves fiúk: 1. Farkas Gyula (H. Meresztev SE) 8, 2. Sipos Attila (Kis­­kunmajsa) 7,5, 3. Fáncsy Imre (Veszp­rémi Volán) 7,5 pont . . . (40 induló, 9 fordulós svájci verseny.) , 11 éves lányok : 1. Belecz Ágota (Vo­lán SC) 5,5, 2. Kalmár Andrea (Me­resztev SE) 5,5, 3. Csató Eszter (Óbu­dai Petőfi) 5 pont . . . (13 résztvevő, 7 fordulós svájci verseny.) 13 éves fiúk : 1. Arnold Ferenc (Bp. Honvéd) 7, 2. Horváth Péter (Pécsi Zsolnay) 7, 3. ifj. Lehőcz József (Kis­kunhalasi AC-MEDOSZ) 6,5 pont . . . (42 induló, 9 forduló.) 13 éves lányok: 1. Szoboszlai Haj­nalka (Kisújszállás) 7 (100%), 2. Lő­­vei Hajnalka (Meresztev SE) 5,5, 3. Vizely Etelka (Meresztev SE) 4,5 pont ... (8 résztvevő körmérkőzése.) 15 éves fiúk: 1. Varga Zoltán (Volán) 7, 2. Kocsis György (Nyíregyházi Vas­utas) 6,5, 3. Vass Attila (MTK-VM) 6,5 pont. (43 induló, 9 forduló.) 15 éves lányok : 1. Zimmermann Rita (Székesfehérvári Alba-Regia) 8,5, 2. Gál Marian (MÉM) 7, 3. Pethő Mó­nika (ZTE) 6,5 pont... (10 résztvevő körmérkőzése.) , __ Verőci Béla FÉLREÉRTÉSRE adhat okot, hogy a nyílt bajnokságról szóló cikkünkben nem közöltük az M. Kovács-Székely partiban sötéttel játszó fél keresztne­vét. Székely Csabáról van szó. Sakkélet Sárvárott Elment a Mami Sárvár város sakkéletének jelentős eseménye volt, hogy a Pepsi SE 1984-re bejutott az OB II. bajnokság­ba. Ez a tény újabb erőfeszítésre sar­kallta az egyesületet és a város álla­mi-társadalmi vezetőit is, hogy kilép­ve az országos porondra az elért eredményt megszilárdítsák és a lehető­ségekhez mérten megteremtsék a to­vábblépés feltételeit is. Az edzésnapokon 20 — 25 lelkes fia­tal figyeli az előadásokat. Közöttük több ígéretes tehetség bontogatja szárnyait, akik rövidesen nemcsak a városi, hanem Vas megyei, majd eset­leg országos viszonylatban is komoly szerephez juthatnak. Mindez elsősor­ban az egyesület „mindenesének”, Havasi Józsefnek köszönhető, aki nagy szeretettel von be egyre több kisisko­lást sakkéletünkbe. Máris megemlít­hetjük Gyeszli Imre, Kismarosi Tibor, Süle László, valamint Molnár Mónika nevét, akik kellő szorgalommal rövid időn belül a közvetlen élvonal után­pótláscsapatába kerülhetnek. A város 1984. évi bajnokságát a Pepsi üzem klubhelyiségében bonyo­lították le. A versenyre szövetségi bí­ró közreműködése nélkül is példásan sportszerű légkör és küzdőszellem volt jellemző. A bajnokság az első számú favorit, Porpáczy Lajos mj. megérdemelt el­sőségével ért véget, aki kilenc játsz­mából 7,5 pontot gyűjtött. A továb­bi sorrend: Tóth Cs. 7,5, Böröndy J. 6, Molnár M. 5, Palkovics I. 5, Süle L., Havasi J. 4,5, Matócza L. 2, Markó M. 2, dr. Somlai Gy. 1 pont. Az elsőséget eldöntő játszma: RENONI VÉDELEM A 79/c Porpáczy—Tóth Cs. 1. d4 Hf6 2. c4 c5 3. d5 e6 4. Hc3 exd5 5. cxd5 d6 6. e4 g6 7. Fe2 Fg7 8. f4 0-0 9. Hf3 Be8 10. Vd3 Ha6 11. a3 Bb8 12. 0-0 Hc7 13. h3 b5 14. e5 Ff5 15. Vdl He4 16. Ba2 Hxc3 17. bxc3 Fe4 18. c4 bxc4 19. Fxc4 dxe5 20. d6 He6 21. Hxe5 Bb6 22. Bd2 Fxe5 23. fxe5 Ff5 24. Va4 Vb8 25. g4 Fe4 26. Fxe6 Bxe6 27. Vxe4 és sötét feladta (1:0). Deutsch István In memóriám Rövid betegség után, 77 éves korában elhunyt Ökrös Lajos országos versenybíró, a Hajdú-Bihar megyei Sakkszövetség elnöke, nyugalmazott MÁV-felügyelő. Hosszú éveket töltött el sakkéle­tünkben, szívügyének tekintette sport­ága fejlesztését, az ifjú sakkozók ne­velését, versenyeztetését. Munkásságát a Testnevelés és Sport Érdemes és Kiváló Dolgozója kitüntető jelvények adományozásával is elismerték. Em­lékét kegyelettel megőrizzük. A hetvenedik születésnapra ké­szítettem a fényképet. Majd február­ban bekerül az újságba . . . Ugyan már ? — csodálkozott — Engem a sakkújságba? Hoschek Lászlóné min­dennapjainkhoz tartozott itt a Sakk­­szövetségben. Birodalmában, a könyv­tár előtti kis szobában délutánonként friss pogácsa és kávé illata lengte körül, meg valamilyen hívogató csalá­dias hangulat . . . Október 17-e óta nincs közöttünk. Gyászolja őt férje, Hoschek László, három leánya, öt unokája, két dédunokája és a nagy sakkcsalád. A szentendrei temetőben búcsúzott tőle Fekete Gézával az élen a verseny­bíró bizottság, sakkszövetségünk kép­viseletében Forintos Győző szövet­ségi kapitány, Varnusz Egon szakfel­ügyelő, Haág Ervin nemzetközi mes­ter, szerkesztőségünk és sokan má­sok . . . Requies cnt in pace . . . Ner­ felejtjük el a Mamikát . . . Vidéki hírek - NYÍREGYHÁZA. A Nyírségi Torna ’84 versenyen 23 sportkör 102 versenyzője indult. Az A-csoport vég­eredménye: Korsós Imre 7, ifj. Mi­hal­­­kó József, dr. Radics László 5,5, Bar­­tha László, Scheppel László 5, Sztol­­lár Béla 4,5, Varga László, Hagymási János 3,5, Szilágyi Sándor 3, ifj. Sza­bó Szilárd 2,5 pont. A B-csoportban Mlinárcsik Mihály győzött 6,5 ponttal, Orosz János és Tóth László 6 pont előtt . . . (30 résztvevő.) A C-csoportban 1. Szacsvai Zoltán 8, 2—3. Pájer Fe­renc, Asztalos András 6 pont ... (34 résztvevő.) A D-csoportban Barta Pál és Mayer Sándor végzett az élen 7 ponttal. (24 résztvevő.) — TATA. A hagyományos Kristály Kupa nemzetközi villám csapatverse­nyen a Meresztev SE végzett az élen 69 ponttal. Az élmezőny sorrendje: 2—3. Pénzverő és Bp. Medicor 59,5, 4. Ganz Vill. 58,5, 5. Tatabánya 56, 6. Komárno (csehszlovák) 55,5 pont. . . (20 együttes.)

Next