Sakkélet, 1985 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-20 / 1. szám
felelős nem éppen hálás feladatkörét vállalta, s mindezek mellett a FIDE kongresszuson is képviselte szövetségünket. Forintos Győző szövetségi kapitány munkáját Lengyel Levente, Hazai László és Meleghegyi Csaba — aki még közben az olimpiai beszámolót is szerkesztette — segítette. A nőknél Tompa János kapitány szakmai munkájában Csem István kivételes elemző képességére és szakmai tudására támaszkodhatott. A küldöttség tagjaként dr. Kürthy Csaba, ahogy az EB-n is, az egészség hű őrének bizonyult, s körültekintően gondoskodott meghűléssel bajlódó versenyzőinkről. Sokan voltunk Szalonikiben — mondogatták —, amikor hazaérkeztünk. Miért baj az, hogy mindazok, akik ott voltak a magyar sakkozás hírnevét öregbítették? Flórián Tibor, a rendező szerv vendégeként Kazics főbíró mellett első helyettesként dolgozott, csakúgy, mint Makai Zsuzsa, aki a sajtóközpont nemzetközi csoportjában az olimpiai bulletint szerkesztette, és sok angol nyelven megjelent interjúval, színes riporttal járult hozzá az olimpia sikeres megrendezéséhez. A félidőben a nyílt versenyre érkezők: Kállai Gábor, ifj. Károlyi Tibor, Orsó Miklós (aki, mint FIDE-felelősünk is hasznos munkát végzett) és Horváth Tamás (aki az olimpia végéig mint szekundáns segített Adorján Andrásnak) jó néhány fordulón keresztül szurkoltak a sikerért, és segítettek a függőjátszmák elemzésében. November.16-án vált teljessé a létszám. Megérkeztek, nem kis anyagi áldozatot vállalva, újságíró kollégáink is. Molnár Dániel, a rádió sportosztályának munkatársa, Végh-Alpár Sándor és Záhonyi Iván a Népsporttól. Az olimpia sajtóközpontjában kialakított „Sakkélet-irodában”, ahol a kis szurkoló tábor sokszor összegyűlt, ellátogattak versenyzőink is. Itt értékelgettük az eseményeket, az eredményeket és természetesen a játszmákat. Amolyan „ki, mit tud”, vagy inkább „ki, mit tudott meg” játékot játszottunk esténként. Reménykedtünk, szomorkodtunk és latolgattuk az esélyeket. Közben írtuk a beszámolót, válogattuk a játszmákat, s küldtük haza Szentgyörgyi József kollégánknak, hogy végezze a munka dandárját. A „ki, mit tud” játék Szalonikiben régen véget ért, de egy ilyen sok vitát kiváltó olimpia megörökítése bizony nehéz feladat. Olvasóink tájékozódhatnak beszámolónkból, mert a szövegrészek nem szépítenek, az elemzések reális képet adnak, a játszmák fordulóról fordulóra maguktól beszélnek. Mi így láttuk az olimpiát Szalonikiben. November 16., péntek Bizakodó hangulatban Esős, szeles időben indulunk útnak. A hangulatot azonban ez sem rontja el. Már a repülőgépen megkezdődik az esélylatolgatás. A csapat vezetői és a játékosok egyaránt egészséges önbizalommal nyilatkoznak. Szerényi Sándor elnök: Jól felkészültek a csapatok, a hangulat jó, eddig az összhang is kifogástalan a vezetés és a játékosok között. Bízunk abban, hogy mindenki legjobb tudását nyújtja, és sakksportunk nemzetközi tekintélyéhez méltó eredménnyel érkezünk haza. Dr. Lakó László főtitkár: Ne helyezésekben gondolkodjunk. Legyen jó a csapatszellem — egy mindenkiért, mindenki egyért —, versenyzőink küzdjenek maximális erőbedobással, akkor nem marad el a siker. Ribli Zoltán nemzetközi nagymester: Úgy gondolom, jobban végzünk, mint legutóbb Luzernben. Tompa János, a női csapat kapitánya: Szeretnénk folytatni az elmúlt tizenöt év hagyományát, s a dobogón végezni. Máidl Ildikó, a csapat újonca: Kicsit izgulok, mert még nincs tapasztalatom, s nem ismerem az olimpia légkörét. Bízom abban, hogy az első három között leszünk. Küldöttségünket a minden igényt kielégítő Makedonia szállodába, a tengerpartra, autóbusszal viszi el az olimpia szervező bizottságának képviselője, Kubát János újvidéki kollégánk, aki egyben a sajtóközpont vezetője is. A szekundánsok egy része a verseny színhelyének szomszédságában, az ABC hotelben kap szállást. A kellemes repülőút, a bizakodó hangulat és fogadtatásunk jó benyomást kelt, útban Szaloniki felé. Italról: Szerényi Sándor, az MLSZ elnöke, Portisch Lajos nagymester és dr. Lakó László, az MLSZ főtitkára MAGYAR SAKKÉLET # 3 November 17., szombat Hányas az a tizenhármas? A vásárközpontban már két nappal az olimpia megnyitása előtt javában zajlik az élet. Sorba érkeznek a csapatok a világ minden tájáról, nem kis gondot okozva a szervezőknek. A nevezési létszám — 99 férfi és 53 női csapat — rekordot ígér. Ha mindehhez hozzáadjuk a nagyszámú kísérőt, valamint az akkreditált 250 újságírót, ez azt mutatja, hogy csaknem 1500 külföldi ügyes-bajos gondját kell megoldania a szinte kizárólag fiatalokból álló rendező gárdának. A szervezők Jannisz Marisszal az élen, a legmodernebb technikai eszközöket is felhasználják, s bár mindent megtesznek, az első napokban nem győzik erővel és idővel a sakkozó áradatot. Minden játékos és hivatalos küldött különböző színű, saját színes arcképével hitelesített belépőkártyát kap. A fotót és a belépőt egyszerre, fotóautomatával készítik. A hirtelen bezúduló tömeggel az automata sem bír, és százak állnak sorban hosszú órákon keresztül, hogy a türelem belépőt