Sakkélet, 1985 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-20 / 1. szám

felelős nem éppen hálás feladatkörét vállalta, s mindezek mellett a FIDE kongresszuson is képviselte szövetsé­günket. Forintos Győző szövetségi ka­pitány munkáját Lengyel Levente, Hazai László és Meleghegyi Csaba — aki még közben az olimpiai be­számolót is szerkesztette — segítette. A nőknél Tompa János kapitány szak­mai munkájában Csem István kivéte­les elemző képességére és szakmai tu­dására támaszkodhatott. A küldöttség tagjaként dr. Kürthy Csaba, ahogy az EB-n is, az egészség hű őrének bizo­nyult, s körültekintően gondoskodott meghűléssel bajlódó versenyzőinkről. Sokan voltunk Szalonikiben — mon­dogatták —, amikor hazaérkeztünk. Miért baj az, hogy mindazok, akik ott voltak a magyar sakkozás hírnevét öregbítették? Flórián Tibor, a rendező szerv vendégeként Kazics főbíró mel­lett első helyettesként dolgozott, csak­úgy, mint Makai Zsuzsa, aki a sajtó­­központ nemzetközi csoportjában az olimpiai bulletint szerkesztette, és sok angol nyelven megjelent interjúval, színes riporttal járult hozzá az olimpia sikeres megrendezéséhez. A félidőben a nyílt versenyre érkezők: Kállai Gá­bor, ifj. Károlyi Tibor, Orsó Miklós (aki, mint FI­DE-felelősünk is hasznos munkát végzett) és Horváth Tamás (aki az olimpia végéig mint szekun­­dáns segített Adorján Andrásnak) jó néhány fordulón keresztül szurkoltak a sikerért, és segítettek a függőjátszmák elemzésében. November­­.16-án vált teljessé a lét­szám. Megérkeztek, nem kis anyagi áldozatot vállalva, újságíró kollégáink is. Molnár Dániel, a rádió sportosztá­lyának munkatársa, Végh-Alpár Sán­dor és Záhonyi Iván a Népsporttól. Az olimpia sajtóközpontjában ki­alakított „Sakkélet-irodában”, ahol a kis szurkoló tábor sokszor összegyűlt, ellátogattak versenyzőink is. Itt érté­­kelgettük az eseményeket, az eredmé­nyeket és természetesen a játszmákat. Amolyan „ki, mit tud”, vagy inkább „ki, mit tudott meg” játékot játszot­tunk esténként. Reménykedtünk, szo­­morkodtunk és latolgattuk az esélye­ket. Közben írtuk a beszámolót, válo­gattuk a játszmákat, s küldtük haza Szentgyörgyi József kollégánknak, hogy végezze a munka dandárját. A „ki, mit tud” játék Szalonikiben régen véget ért, de egy ilyen sok vitát kiváltó olimpia megörökítése bizony nehéz feladat. Olvasóink tájékozód­hatnak beszámolónkból, mert a szöveg­részek nem szépítenek, az elemzések reális képet adnak, a játszmák fordu­lóról fordulóra maguktól beszélnek. Mi így láttuk az olimpiát Szalonikiben. November 16., péntek Bizakodó hangulatban Esős, szeles időben indulunk útnak. A hangulatot azonban ez sem rontja el. Már a repülőgépen megkezdődik az esélylatolgatás. A csapat vezetői és a játékosok egyaránt egészséges önbi­zalommal nyilatkoznak. Szerényi Sándor elnök: Jól felké­szültek a csapatok, a hangulat jó, eddig az összhang is kifogástalan a vezetés és a játékosok között. Bízunk abban, hogy mindenki legjobb tudá­sát nyújtja, és sakksportunk nemzet­közi tekintélyéhez méltó eredménnyel érkezünk haza. Dr. Lakó László főtitkár: Ne he­lyezésekben gondolkodjunk. Legyen jó a csapatszellem — egy mindenki­ért, mindenki egyért —, versenyzőink küzdjenek maximális erőbedobással, akkor nem marad el a siker. Ribli Zoltán nemzetközi nagymester: Úgy gondolom, jobban végzünk, mint legutóbb Luzernben. Tompa János, a női csapat kapitá­nya: Szeretnénk folytatni az elmúlt tizenöt év hagyományát, s a dobo­gón végezni. Máidl Ildikó, a csapat újonca: Ki­csit izgulok, mert még nincs tapasz­talatom, s nem ismerem az olimpia légkörét. Bízom abban, hogy az első három között leszünk. Küldöttségünket a minden igényt kielégítő Makedonia szállodába, a ten­gerpartra, autóbusszal viszi el az olim­pia szervező bizottságának képviselő­je, Kubát János újvidéki kollégánk, aki egyben a sajtóközpont vezetője is. A szekundánsok egy része a verseny színhelyének szomszédságában, az ABC hotelben kap szállást. A kellemes repülőút, a bizakodó hangulat és fo­gadtatásunk jó benyomást kelt, útban Szaloniki felé. Italról: Szerényi Sándor, az MLSZ elnöke, Portisch Lajos nagymester és dr. Lakó László, az MLSZ főtitkára MAGYAR SAKKÉ­LET # 3 November 17., szombat Hányas az a tizenhármas? A vásárközpontban már két nappal az olimpia megnyitása előtt javában zajlik az élet. Sorba érkeznek a csapa­tok a világ minden tájáról, nem kis gondot okozva a szervezőknek. A nevezési létszám — 99 férfi és 53 női csapat — rekordot ígér. Ha mindeh­hez hozzáadjuk a nagyszámú kísérőt, valamint az akkreditált 250 újságírót, ez azt mutatja, hogy csaknem 1500 külföldi ügyes-bajos gondját kell meg­oldania a szinte kizárólag fiatalokból álló rendező gárdának. A szervezők Jannisz Marisszal az élen, a legmo­dernebb technikai eszközöket is fel­használják, s bár mindent megtesz­nek, az első napokban nem győzik erővel és idővel a sakkozó­ áradatot. Minden játékos és hivatalos kül­dött különböző színű, saját színes arc­képével hitelesített belépőkártyát kap. A fotót és a belépőt egyszerre, fotó­automatával készítik. A hirtelen bezú­duló tömeggel az automata sem bír, és százak állnak sorban hosszú órá­kon keresztül, hogy a türelem belépőt

Next