Sakkélet, 1987 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-25 / 9. szám
290 * SAKKÉLET - A ringből kilépve - azaz Szabadkáról hazatérve - a győztestől könnyű megkérdezni: és most hogy vagy? - Remekül érzem magam. Hosszú és intenzív felkészülés előzte meg a zónaközi döntőt, ahol sikerült a magamtól elvárt eredményt hoznom, s ezzel életem egyik legfontosabb célkitűzését megvalósítanom. Minthogy mindig is maximalista voltam (vagyok), úgy érzem, hogy önbizalmamat csak erősítheti a jövőben, hogy a legmagasabb szintű körmérkőzéses versenyen is első lettem. Sokan azt gondolták, hogy Sax Gyula „az openek" királya - ahogy az egyik Sakkéletbeli beszámolóban láttam - stílusánál fogva nehezebben érvényesül az erősebb összetételű versenyeken? - Ez természetesen így nem igaz. Az „openek királya" jelző talán nem túlzás, ugyanis én vagyok az egyik legeredményesebb nyílt specialista. De meg kell jegyeznem, hogy a rámenős stílusom veszélyt jelent erős nagymesterekre is, amint ezt statisztikával is bizonyíthatom. Világos színnel 2500 Élő-pont feletti nagymesterek ellen ebben a félévben 10 nyerés, 4 döntetlen a mérlegem, tehát az erősebbek és a középmezőny ellen egyformán eredményes vagyok. A zónaközi döntőim viszont idáig, sajnos, nem hozták az elvárható eredményt, talán a görcsös akarás miatt. Mindössze három ízben játszhattam 13-nál magasabb kategóriájú versenyen - 13 éves nagymesteri pályafutásom alatt -, pedig évenként tucatnyi ilyen rendezvény van a világon. De ahol alkalmam volt játszani (pl. Tilburg 1979, Linares 1983), végig versenyben voltam a dobogós helyekért. Ezeken a szupertornákon majdnem mindig ugyanazokat a neveket találja az ember, hiszen a rendezők, szponszorok saját játékosaikat futtatják. Mivel nálunk (szuperrendezők) szuperversenyek anyagi okokból sem voltak (nincsenek), a helyzet nehéz. Egy-egy tehetséges fiatal nyugati nagymester évenként 20-25 játszmát is játszhat világklasszisokkal. Én ennek felével, mint kezdő nagymester, is elégedett lettem volna. - Tehát egy nyugati versenyző lényegesen könnyebben tud elérni a csúcs közelébe, akkor is, ha nem igazi világklasszis? - Nyilvánvaló, hogy Hollandiában, Angliában még Jugoszláviában is jobb a helyzet a hazai sakkesemények nagy száma miatt. Közülünk, magyarok közül általában csak egyet választanak ki a külföldi rendezők: Élő-pontok s más egyéb szempontok alapján. Remélem, hogy világbajnokjelöltségem most majd hozzásegít a még magasabb szintű versenyekhez is, ahol szeretném bizonyítani, nem játszom roszszabbul, mint vetélytársaim, és nem kevésbé érdekesek játszmáim, mint az övék. Élő-pontjaim száma most 2600 fölé emelkedik, és az élvonal elleni eredményességem is sokat javult. - .. .nevezetesebb skalpjaid? - A nyugatiak ellen különösen jó az egyenlegem: Seirawan ellen 3:1, Timman 4:2, Nunn 6:1 (!), Miles 4:3, Short 3:1, döntetlenek nélkül, hogy csak a legismertebb nagymestereket említsem. - Szovjetek, jugoszlávok? - A szovjet nagymesterekkel tartom az egyensúlyt, a jugoszláv élgárdával szemben viszont pluszban vagyok. Egyáltalán: a világranglista első 25 játékosával egálban állok, de ha még ötvenet hozzáveszek, máris 16 plusz a javamra. - És a magyarok? Velük hogyan bírsz? - Az utóbbi időkben diplomáciai megoldások miatt a kortársaimmal (Ribli, Adorján) kb. egyenlő az arány, Portisch ellen az utolsó öt év mérlege szintén ötven százalék, de kemény harcban. -Nagy iramot diktálunk..., kissé túl gyorsan jutottunk el a tegnapoktól idáig. Nézzünk egy kicsit visszafelé is: az indulás, a kezdet is érdekel minket. Kik és mennyiben segítettek? - Alföldy Lászlóra, első oktatómra szeretettel emlékszem. Stílusomra ő volt a legnagyobb hatással. Romantikus sakkszemléletre bátorított, és neki köszönhetem azt is, hogy egy életre megértettem, ezt a játékot még mindig mattra játsszák! A profi felkészülés testre szabott változatainak felismerése, alkalmazása a Sax-Adorján-Ribli-hármas 1974-78-as korszakára tehető. Ez fejlődésemnek jelentős állomása volt. Későbbi szekundásaim: Barcza Gedeon, a szakmai biztonság elmélyítésében, Székely Péter alapos elemzésekben, Perényi Béla és Hazai László a konkrét munkában voltak segítségemre. Lukács Péterrel és Faragó Ivánnal mostanában dolgoztam együtt. Ez kölcsönös nyereség, hiszen Lukács Péter közben nagymester lett, és rajtam is sokat lendített a közös munka. Legutóbb Szabadkán Petrán Pál józan higgadtsága jelentett biztos támaszt. - Mit jelent az otthon, a főhadiszállás, a hátország biztonsága? - Természetesen a legtöbbet feleségemtől kaphatom, Kováts Beatrix női mester, értő gyakorló „sakkpszichológus”, aki mindig tudja, mikor, mire van szükségem. Sokat köszönhetek neki. - Gyakran játszotok együtt külföldi versenyeken? - Igen. Általában a mi egyéni szervezésünk eredményeképpen. A menedzselés korában sem volt erős oldala a hazai sportszerveknek, pedig hathatós támogatásukkal talán még az elértnél is jobb eredményekhez segíthették volna sakkozóinkat. - Szóval rossz volt a menedzselés? Hm... De azért Fischer óta nem panaszkodhatnak a tehetségesebb fiatalok, még itt nálunk Magyarországon sem, vagy mégis? - Természetesen elégedett vagyok azzal amit elértem, dehát azt nem mondhatom, hogy ez elegendő lesz a jövőben is. Ahogy általában a legtöbb hozzám hasonló művészalkat, sohasem vagyok megnyugodva, s mindig többre, jobbra törekszem. Eredményekben is, és magától értetődően az anyagi és az erkölcsi elismerésben is. Maximalista vagyok. Ami az erkölcsi elismerést illeti, 1972-ben a Sport Érdemérem ezüst fokozata, 1978-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatú kitüntetést vehettem át. Talán kaphattunk volna, ha mást nem, legalább sportkitüntetést a máltai olimpia ill. helyéért, valamint a luzerni csapatvilágbajnokság ezüstjéért is. Máltán holtversenyben végeztünk a Szovjetunióval, csak a balszerencse ütött el minket az aranytól. Miért maradt ez észrevétlen a sakkszövetség és sportfőhatóság részéről?