Sakkélet, 1987 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1987-09-25 / 9. szám

GRÜNFELD-VÉDELEM D 76 Adorján-Sax 1. d4 £ff6 2. £­f3 g6 3. c4 _1.g7 4. g3 0-0 5. Ag2 d5 6. cxd5 £fxd5 7. 0-0 £­b6 8. 4ac3 és döntetlen (Vr.Vi). Újra csak elmentem, pihentem, sétáltam. Van ugyanis egy olyan ba­bonám, hogy a dolgok akkor alakul­nak jól, ha én nem vagyok ott. Azaz nem szoktam odaállni az esélyes el­len szurkolni. (Svájci versenyen kü­lönben azt sem tudja az ember, hogy ki a vetélytársa, elképzelhető, hogy lázas igyekezettel sikerül kiszurkol­ni valakinek a vereségét, és erre a botcsinálta győztes egyszerre kon­kurenssé növi ki magát.) Ha az ember odaáll a riválisa el­len szurkolni, az nem valami szép dolog, és nem is túlságosan célsze­rű. Ugyanis amikor kívülről figyelünk egy partit, amelyben érzelmileg ér­dekelve vagyunk, ez éppen annyira igénybe veszi az embert, mintha ját­szana. Különösen, ha az a parti for­dulatos, a gyengébb fél komoly esé­lyeket hagy ki, vagy nyerő állásból ront mégis vesztésre, akkor alkal­masint megüthet a guta. Én tehát már nagyon régen felvettem a tízpa­rancsolatomba, hogy nem figyelem csillogó szemekkel, ha valaki rosz­­szul áll, akit nem kedvelek vagy aki a konkurrensem, hanem szépen el­csoszogok, és készülök a másnapi játszmára. S most következett az a nap, ami­kor a sors a tenyerére vett engem. Drugy (2520) ellen játszottam sötét­tel. Ő - már-már vallásos buzgalom­mal és meglepően jó eredménnyel - játszik egy bizonyos, szerintem elég igénytelen változatot. Esetünkben volt egy olyan pillanat, amikor lépé­sismétléssel remit kényszeríthetett volna ki. Ettől eltekintve az a meg­győződésem, hogy a feketének adott játéka van, s ha normális felfogás­ban rakja a babákat, akkor győze­lemre is vannak esélyei. Ezt én már demonstráltam egy alkalommal Dlugy ellen 1984-ben (lásd az elem­zést!). Sajnos, mivel épp ezért nem tudtam igazán komolyan venni ezt a remit, elkövettem egy elemzési hi­bát. Dlugy később javított (11. lad helyett 11. gad1), én a dolgot köny­­nyűszerrel semlegesíteni véltem egy bizonyos módon, s ezért nem is foglalkoztam az egész változattal évekig. Módszeremről azonban elő­ző este fél 11 tájban egyszercsak kiderült, hogy jóformán veszít. Bi­zony, akkor kellett lázas igyekezet­tel összekotornom az anyagot a dossziémból, és kikeresni valamit, ami jó lenne. Nehéz ezt ilyen gyors­talpaló módon megoldani, amikor a leendő ellenfél évek óta játssza és elemzi a változatot. Ezen a verse­nyen Sax ellen is győzött ezzel, igaz, nem épp egyenesvonalú játékkal. Végül, amit kiügyeskedtem, az egy Drugy-Browne játszma 16. - 15 lépése. Sejtettem, hogy neki ezen a vonalon valami javítása van, de nem tudtam ez alatt a rövid idő alatt kita­lálni, hogy mi lehet az. Megérkezett a meglepetés, és erősen gondolko­dóba kellett esnem - a következő három húzás után 1 óra időhátrány­ba kerültem. Az éles állásban ellen­felem tisztet áldozott, felszakította a királyállásomat, és a tisztjeim közöt­ti összhang átmeneti megbomlását kihasználva jó esélyekhez jutott. Rá­adásul feltételezhető volt, hogy ő ezt az állást már sokat elemezte. Miköz­ben verejtékezve, lázas igyekezettel próbáltam olyan jó választ találni áldozatára, ami lehetőleg a jegyze­teiben sincs benne, ő fel-alá szalad­gált, fűnek-fának újságolta, hogy ez az ő házi változata, idáig, sőt még tovább is benne van a jegyzetfüzet­ben (hátha valaki még nem tudja...). A ketyegő versenyóra mellett si­került kitalálnom egy olyan tervet, amellyel le tudtam lassítani a játék menetét, és lépésről lépésre javítva a bábjaim összhangját, úgy tudtam forgalomba hozni a vezérszárnyon sokáig csak vesztegelő figuráimat, hogy azok döntő erővel kapcsolód­tak be a játékba. Utólag lejátszva a Jose Cuchi immár a negyedik opent szervezte meg kifogástalanul partit, nem érződik szakmailag jo­gosnak az a pánik, ami engem akkor elővett. Itt persze arról is szó volt, hogy az embert elkapja a házielem­zésbe pottyanás ijedelme. Ráadásul nekem nem különösebben rokon­szenves a fickó, meg ez a kissé nyegle, arrogáns embertípus. Hála Istennek mindkét fekete partit meg­nyertem, mégis jobban szeretek szimpatikus, de legalábbis normális ellenféllel játszani. A tanulságokat összegezve pedig feltettem magamnak a kérdést: Le­het, hogy a dinamizmus dogmatiku­sává váltam? Pusztán az, hogy ne­kem áldoztak, olyan erkölcsi nyo­mást jelent, ami a szakmai értékelé­semet pesszimistán befolyásolja? „Kinn a kútból” VEZÉRINDIAI VÉDELEM E 15 Dlugy-Adorján 1. d4 2. c4 e6 3. ^f3 b6 4. g3 JLa6 5. #a4 JLb7 6. _$.g2 c5 7. dxc5 1.XC5 8. 0-0 0-0 9. 0c3 J_e7 10. Jif4 £!a6! 11. Sad1 Ez az eltérés az ugyancsak New York-ban, 1984-ben játszott partink­tól, amely a következőképp zajlott le: 11. lad *ac5 12. #c2 #c8 13. Mfd1 1 2)ce4 14. ^xe4 fixe4 15. #b3 #b7 16. Ad6 _&xd6 17. gxd6 Sac8 (1F) 18. Scd1 h6 19. #a4? Mc5! 20. !6d2 !a5 21. #b3 gc8 22. a3 !ac5 23. #e3 (23. gd4 d5 24. cxd5 Jxc2) 23.­­ gxc4 24. £xe5 J_xg2 25. e­xc4 Sxc4 26. f3 _x_h3 27. #d3 #c7 28. e4 d5 és világos feladta (0:1). II.­­ 45­ c5 12. #c2 trtc8 Hosszú ideig abban a tévhitben éltem, hogy itt 12.­­ &ce4 jól játsz­ható, hiszen éppen a vezérbástya d1-es állása miatt a 13. 4ce5 nyomán keletkező kötés 13. - 46xc3 útján lát­szólag könnyen felszámolható, és 14. 1Lxb7 £ixd1 15. jixa8 #xa8 16. Mxd1 gd8 után sötét kitűnően áll. Igen ám, de világos 15. Mxd1­-et is lépheti (amely 15.- gb8-ra 16. £­c6- ot teszi lehetővé) kritikussá téve a másodhúzó helyzetét. Az „egyetlen” 15.­­ d5 (15.­­ xc8 16. !xc8 #xc8 17. #a4) sem jó 16. cxd5 exd5 17. ^c6 #d7 18. 11.xa8 !xa8 19. e4! (Látványosabb, mint 19. 4f­ xe7f #xe7 20. j­.g5, amely 20.­­ gd8 21. xd4 h6 22. _f1.xf6 #xf6 23. xd2 - fenyeget 24. e4­­ után nyeri a d5 gyalogot.) 19.­­ 3b­5 20. exd5 £­ xd5 21. £ib8! #e6 22. #c4­f­xf4 23. Md8f­­Lf8 24. #xf4 és világos pár SAKKÉLET * 297

Next