Sakkélet, 1987 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-25 / 9. szám
GRÜNFELD-VÉDELEM D 76 Adorján-Sax 1. d4 £ff6 2. £f3 g6 3. c4 _1.g7 4. g3 0-0 5. Ag2 d5 6. cxd5 £fxd5 7. 0-0 £b6 8. 4ac3 és döntetlen (Vr.Vi). Újra csak elmentem, pihentem, sétáltam. Van ugyanis egy olyan babonám, hogy a dolgok akkor alakulnak jól, ha én nem vagyok ott. Azaz nem szoktam odaállni az esélyes ellen szurkolni. (Svájci versenyen különben azt sem tudja az ember, hogy ki a vetélytársa, elképzelhető, hogy lázas igyekezettel sikerül kiszurkolni valakinek a vereségét, és erre a botcsinálta győztes egyszerre konkurenssé növi ki magát.) Ha az ember odaáll a riválisa ellen szurkolni, az nem valami szép dolog, és nem is túlságosan célszerű. Ugyanis amikor kívülről figyelünk egy partit, amelyben érzelmileg érdekelve vagyunk, ez éppen annyira igénybe veszi az embert, mintha játszana. Különösen, ha az a parti fordulatos, a gyengébb fél komoly esélyeket hagy ki, vagy nyerő állásból ront mégis vesztésre, akkor alkalmasint megüthet a guta. Én tehát már nagyon régen felvettem a tízparancsolatomba, hogy nem figyelem csillogó szemekkel, ha valaki roszszul áll, akit nem kedvelek vagy aki a konkurrensem, hanem szépen elcsoszogok, és készülök a másnapi játszmára. S most következett az a nap, amikor a sors a tenyerére vett engem. Drugy (2520) ellen játszottam sötéttel. Ő - már-már vallásos buzgalommal és meglepően jó eredménnyel - játszik egy bizonyos, szerintem elég igénytelen változatot. Esetünkben volt egy olyan pillanat, amikor lépésismétléssel remit kényszeríthetett volna ki. Ettől eltekintve az a meggyőződésem, hogy a feketének adott játéka van, s ha normális felfogásban rakja a babákat, akkor győzelemre is vannak esélyei. Ezt én már demonstráltam egy alkalommal Dlugy ellen 1984-ben (lásd az elemzést!). Sajnos, mivel épp ezért nem tudtam igazán komolyan venni ezt a remit, elkövettem egy elemzési hibát. Dlugy később javított (11. lad helyett 11. gad1), én a dolgot könynyűszerrel semlegesíteni véltem egy bizonyos módon, s ezért nem is foglalkoztam az egész változattal évekig. Módszeremről azonban előző este fél 11 tájban egyszercsak kiderült, hogy jóformán veszít. Bizony, akkor kellett lázas igyekezettel összekotornom az anyagot a dossziémból, és kikeresni valamit, ami jó lenne. Nehéz ezt ilyen gyorstalpaló módon megoldani, amikor a leendő ellenfél évek óta játssza és elemzi a változatot. Ezen a versenyen Sax ellen is győzött ezzel, igaz, nem épp egyenesvonalú játékkal. Végül, amit kiügyeskedtem, az egy Drugy-Browne játszma 16. - 15 lépése. Sejtettem, hogy neki ezen a vonalon valami javítása van, de nem tudtam ez alatt a rövid idő alatt kitalálni, hogy mi lehet az. Megérkezett a meglepetés, és erősen gondolkodóba kellett esnem - a következő három húzás után 1 óra időhátrányba kerültem. Az éles állásban ellenfelem tisztet áldozott, felszakította a királyállásomat, és a tisztjeim közötti összhang átmeneti megbomlását kihasználva jó esélyekhez jutott. Ráadásul feltételezhető volt, hogy ő ezt az állást már sokat elemezte. Miközben verejtékezve, lázas igyekezettel próbáltam olyan jó választ találni áldozatára, ami lehetőleg a jegyzeteiben sincs benne, ő fel-alá szaladgált, fűnek-fának újságolta, hogy ez az ő házi változata, idáig, sőt még tovább is benne van a jegyzetfüzetben (hátha valaki még nem tudja...). A ketyegő versenyóra mellett sikerült kitalálnom egy olyan tervet, amellyel le tudtam lassítani a játék menetét, és lépésről lépésre javítva a bábjaim összhangját, úgy tudtam forgalomba hozni a vezérszárnyon sokáig csak vesztegelő figuráimat, hogy azok döntő erővel kapcsolódtak be a játékba. Utólag lejátszva a Jose Cuchi immár a negyedik opent szervezte meg kifogástalanul partit, nem érződik szakmailag jogosnak az a pánik, ami engem akkor elővett. Itt persze arról is szó volt, hogy az embert elkapja a házielemzésbe pottyanás ijedelme. Ráadásul nekem nem különösebben rokonszenves a fickó, meg ez a kissé nyegle, arrogáns embertípus. Hála Istennek mindkét fekete partit megnyertem, mégis jobban szeretek szimpatikus, de legalábbis normális ellenféllel játszani. A tanulságokat összegezve pedig feltettem magamnak a kérdést: Lehet, hogy a dinamizmus dogmatikusává váltam? Pusztán az, hogy nekem áldoztak, olyan erkölcsi nyomást jelent, ami a szakmai értékelésemet pesszimistán befolyásolja? „Kinn a kútból” VEZÉRINDIAI VÉDELEM E 15 Dlugy-Adorján 1. d4 2. c4 e6 3. ^f3 b6 4. g3 JLa6 5. #a4 JLb7 6. _$.g2 c5 7. dxc5 1.XC5 8. 0-0 0-0 9. 0c3 J_e7 10. Jif4 £!a6! 11. Sad1 Ez az eltérés az ugyancsak New York-ban, 1984-ben játszott partinktól, amely a következőképp zajlott le: 11. lad *ac5 12. #c2 #c8 13. Mfd1 1 2)ce4 14. ^xe4 fixe4 15. #b3 #b7 16. Ad6 _&xd6 17. gxd6 Sac8 (1F) 18. Scd1 h6 19. #a4? Mc5! 20. !6d2 !a5 21. #b3 gc8 22. a3 !ac5 23. #e3 (23. gd4 d5 24. cxd5 Jxc2) 23. gxc4 24. £xe5 J_xg2 25. exc4 Sxc4 26. f3 _x_h3 27. #d3 #c7 28. e4 d5 és világos feladta (0:1). II. 45 c5 12. #c2 trtc8 Hosszú ideig abban a tévhitben éltem, hogy itt 12. &ce4 jól játszható, hiszen éppen a vezérbástya d1-es állása miatt a 13. 4ce5 nyomán keletkező kötés 13. - 46xc3 útján látszólag könnyen felszámolható, és 14. 1Lxb7 £ixd1 15. jixa8 #xa8 16. Mxd1 gd8 után sötét kitűnően áll. Igen ám, de világos 15. Mxd1-et is lépheti (amely 15.- gb8-ra 16. £c6- ot teszi lehetővé) kritikussá téve a másodhúzó helyzetét. Az „egyetlen” 15. d5 (15. xc8 16. !xc8 #xc8 17. #a4) sem jó 16. cxd5 exd5 17. ^c6 #d7 18. 11.xa8 !xa8 19. e4! (Látványosabb, mint 19. 4f xe7f #xe7 20. j.g5, amely 20. gd8 21. xd4 h6 22. _f1.xf6 #xf6 23. xd2 - fenyeget 24. e4 után nyeri a d5 gyalogot.) 19. 3b5 20. exd5 £ xd5 21. £ib8! #e6 22. #c4fxf4 23. Md8fLf8 24. #xf4 és világos pár SAKKÉLET * 297